Kevés dolog tud annyira összezavarni, mint az, amikor valaki egyszerre van jelen az életünkben, mégis folyamatosan távol marad. Nem tűnik el teljesen, nem zár le semmit, de nem is ad valódi közelséget. És a legfurcsább az egészben az, hogy ez a fajta bizonytalanság sokszor nem taszít, hanem vonz. Sokan tapasztalják, hogy újra és újra olyan emberek iránt kezdenek érdeklődni, akik nem tudnak vagy nem akarnak érzelmileg kapcsolódni. Nem nyitnak meg igazán, nem egyértelműek, nem következetesek. Mégis, valamiért nehéz elszakadni tőlük. Felmerül a kérdés: miért pont az ilyen emberek keltik fel az érdeklődésünket?
Az egyik magyarázat az emberi működés egyik alapvető sajátosságában rejlik. A bizonytalanság fokozza az érdeklődést. Amikor valaki kiszámíthatatlan, amikor nem tudjuk pontosan, hogy mit érez, vagy hogy egyáltalán mit akar tőlünk, az agyunk elkezd válaszokat keresni. Elemezni kezdjük a helyzetet, visszagondolunk minden apró jelre, próbáljuk értelmezni a viselkedését. Ez a folyamatos mentális jelenlét pedig felerősíti a másik iránti fókuszt. Ezzel szemben egy érzelmileg elérhető ember egyértelműbb. Kimondja, amit érez, következetes, jelen van. Ez biztonságot ad, de nem kelt ugyanakkora feszültséget. A feszültség hiánya pedig sokak számára kevésbé tűnik izgalmasnak, különösen akkor, ha korábban hozzászoktak a hullámzó, kiszámíthatatlan kapcsolatokhoz.
Emellett szerepet játszhat az önértékelés is. Az érzelmileg elérhetetlen emberek iránti vonzalom mögött néha ott húzódik az a vágy, hogy „megnyerjük” őket. Hogy bebizonyítsuk: velünk majd más lesz. Hogy értékesek vagyunk annyira, hogy végül mégis megnyílnak. Ez azonban könnyen egy olyan körforgáshoz vezethet, ahol a saját szükségleteink háttérbe szorulnak. Az is fontos szempont, hogy az ilyen kapcsolatok gyakran nem adnak lezárást. Nincs egyértelmű kezdet és vég, nincs kimondott döntés, nincs tiszta irány. Ez a nyitottság pedig tovább fenntartja a kötődést, mert az ember hajlamos folytatni azt, ami nincs befejezve. A kérdés tehát nem csak az, hogy miért vonzódunk az érzelmileg elérhetetlen emberekhez, hanem az is, hogy miért maradunk ezekben a helyzetekben. Mit keresünk bennük, és mit nem kapunk meg máshol?
A válasz nem mindenkinél ugyanaz. Van, akinek az izgalom számít, van, akinek az ismerős dinamika, és van, akinek a bizonyítás vágya. De egy közös pont általában megjelenik: az, hogy ezek a kapcsolatok ritkán adnak valódi érzelmi biztonságot. Egy idő után érdemes feltenni magunknak a kérdést: valóban erre van szükségünk? Arra, hogy folyamatosan találgassunk, várjunk, alkalmazkodjunk? Vagy inkább arra, hogy valaki jelen legyen, kiszámítható legyen, és ne kelljen küzdeni a figyelméért? Az érzelmi elérhetőség nem unalmas, hanem stabil. Nem kevésbé értékes, hanem épp ellenkezőleg: ritkább, mint gondolnánk. És bár elsőre talán kevésbé tűnik intenzívnek, hosszú távon sokkal többet ad.
Lehet, hogy nem az a legnagyobb kihívás, hogy megszerezzünk valakit, aki távol marad, hanem az, hogy felismerjük: megérdemeljük azt, aki nem teszi.
