Van valami megmagyarázhatatlanul jó érzés abban, amikor kint halkan kopognak az esőcseppek az ablakon, a levegőben eső és nedves avar illata keveredik, te pedig bebugyolálod magad egy vastag pokrócba, és elindítod a Harry Potter és a Bölcsek Kövét. Ismered minden jelenetét, minden zenemotívumát, mégis úgy érzed, mintha először látnád. Valahogy ősszel más. Ősszel helyén van a varázslat. Sokan nem is gondolnak bele, de a Harry Potter-filmek újranézése az őszi hónapokban mára egyfajta modern rituálévá vált. Egy kollektív nosztalgia, ami összeköt generációkat. Nem véletlen, hogy szeptember elején, amikor a gyerekek visszamennek az iskolába, a TikTok és az Instagram tele van Roxfort-inspirált posztokkal: gyertyák, kötött pulcsik, sütőtökös latte, háttérben szól a film főcím dala.
De miért pont ősszel érezzük ennyire szükségét ennek a varázsnak? Talán mert az ősz eleve egy átmenet. Az évszak, amikor valami véget ér, és valami új kezdődik. A fény lassan kihuny, a természet visszavonul, mi pedig ösztönösen befelé figyelünk. Valami régi, biztonságos érzést keresünk – és a Harry Potter-univerzum pontosan ezt adja nekünk. Egy világot, ahol a sötétség ellen mindig a szeretet és a jóság győz. A filmek hangulata pedig mintha kifejezetten az őszhöz lenne komponálva. A Roxfort folyosóin mindig félhomály uralkodik, a hatalmas étkezőben gyertyák lebegnek a levegőben, és minden diák kötött pulóvert visel. A zene John Williams tollából aranyló, sejtelmes, kicsit melankolikus, ami pont illik ehhez a feeling-hez. A Harry Potter-filmek nemcsak történetet mesélnek, hanem hangulatot árasztanak. Ez a hangulat valahogy összhangban van az ősz lelassulásával.
De van ennek az egésznek egy másik oldala is: a nosztalgia. A legtöbben gyerekként ismertük meg Harryt, Ront és Hermionét, és velük együtt nőttünk fel. Minden évben egy kicsit sötétebb lett a történet – pont, ahogy mi is egyre komolyabbak lettünk. Amikor ősszel újra elővesszük ezeket a filmeket, valójában nemcsak nézzük őket, hanem időutazunk. Visszamegyünk abba az időbe, amikor hittünk abban, hogy a varázslat valóságos lehet. Amikor a borítékok zizegése is üzenet volt, és egy bagoly bármikor hozhatta a saját levelünket Roxfortból. A felnőtté válás során sokan elveszítjük ezt a hitet. Az ősz azonban emlékeztet arra, hogy nem baj ha újra éljük a gyermeki énünket. A Harry Potter nézése nem “csak filmnézés” – ez egy visszatérés.
Ráadásul a Harry Potter világa maga is tele van rítusokkal: a Roxfort Expressz indulása szeptember elsején, a karácsonyi lakoma, a Teszlek Süveg szertartása, vagy akár a Kviddics-meccsek mind-mind a rend, a hagyomány és az ismétlődés biztonságát sugallják. Talán ezért olyan jó ősszel Harry Pottert nézni: mert ez az évszak arra invitál, hogy lelassíts, befelé figyelj, és újra kapcsolatba lépj a benned élő gyerekkel.
Nem véletlen, hogy az “ősz = Harry Potter-időszak” lassan olyan szintű popkulturális reflex, mint a karácsony és a Reszkessetek, betörők!. Egyszerűen hozzátartozik a szezonhoz. Szóval, ha legközelebb meghallod John Williams dallamait, ne próbálj ellenállni. Engedd, hogy a Roxfort Expressz újra elvigyen. Tekeredj be a takaróba, kortyolj bele a forró csokidba, és hagyd, hogy ez a világ teljesen magába szippantson.
