Van, aki futással vezeti le a feszültséget, van, aki festéssel találja meg önmagát. Nekem az írás lett a menedékem, a fegyverem és a szabadságom egyszerre. Amikor tollat (vagy inkább billentyűzetet) ragadok, akkor beindul a fantáziám. Ott, a saját univerzumban nincsenek határok: bárkit megalkothatok, bármilyen sorsot eldönthetek, bármilyen világot teremthetek.
Hogyan kezdődött el nálam az írás?
Általános iskolában kezdődött. Amikor fogalmazásokat kellett írni, a tanárnő mindig adott egy témát, én pedig szárnyakat kaptam. Mások pár mondatnál megálltak, én már a második oldalon tartottam, és alig vártam, hogy befejezzem, mert újabb ötleteim támadtak közben. Otthon sem tudtam leállni – írtam a nagymamámnak, a szüleimnek, de leginkább magamnak. Az írásban mindig megtaláltam azt a világot, ahol bármi lehetséges. Mellette rengeteget olvastam, szívtam magamba a szavakat, és formáltam belőlük a saját történeteimet. Azóta is szenvedélyem az írás: egyszerre kihívás és öröm, játék és önkifejezés. Imádom feszegetni a határaimat, és mindig újra meg újra kilépni a komfortzónámból.
Sokan szokták kérdezni, hogy mi ad ihletet?
Minden. Egy beszélgetésfoszlány a buszon. Egy dal szövege, amit épp hallgatok. Egy vidám arc az utcán, vagy egy ismerős nevetése. Sokszor valós élményekből indulok ki, de a történet mindig máshová kanyarodik. Ha például Axelről írok (Egy lopott csók ára), akkor egy vakmerő fiú archetípusa villan be először. Onnantól viszont ő diktálja, merre megy a történet – mintha a karakter életre kelne, én pedig követem őt.
Ki a kedvenc karakterem?
Húú… erre nehéz válaszolni. Mindig más. Főleg pasik. Lucien Crosswell-től kezdve Axel Wilder-ig mindig volt aktuális kedvenc. Most Dominik és Máté karakteréről szeretek írni. Míg Dominik hűvös eleganciával rendelkezik, mellette Máté egy nyitott, mégis zűrökkel teli fickó. Daphne pedig nehezen tud választani a testvérpárok között. Talán azért is változik nálam mindig a kedvenc, mert amikor írok, teljesen beleélem magam az adott történetbe, és így az éppen aktuális szereplőim állnak hozzám a legközelebb.
Milyen érzés, amikor visszajelzést kapok?
Leírhatatlan. Az első kommenteknél napokig a felhők felett jártam. Amikor valaki azt írja, hogy “bele szerettem a karaktereidbe” vagy “ez a fejezet pont olyan, mintha rólam szólt volna”, akkor tudom, hogy az írásom elért valamit. Hogy hatással voltam egy emberre, aki idegenként talált rám. Ez az érzés felemelőbb, mint bármilyen díj vagy elismerés.
Persze nem mindig minden rózsaszín: néha jön a negatív kritika is. Valaki egyszer azt írta, hogy nagyon szar a történet, és nem neki való… Én megvontam a vállamat, úgy voltam vele: ízlések és pofonok. De megtanultam különbséget tenni a bántó komment és az építő vélemény között. Az előbbit elengedem, az utóbbit kincsként kezelem. Bevallom, íróként könnyű elbizonytalanodni. Amikor órákig, napokig, hetekig dolgozol egy fejezeten, aztán úgy érzed, “talán senkit sem fog érdekelni”… ilyenkor jön jól a közösség.
A Wattpadon, TikTokon vagy egy blog kommentjei között olyan emberekkel találkozom, akik megértenek, mert ők is imádják ezt a világot. Van, aki bátorít, van, aki kérdez, van, aki vitatkozik. Minden reakció hozzáad valamit. Írói önbizalom nem abból születik, hogy mindenki csak dicsér, hanem abból, hogy van, aki hisz benned, még akkor is, amikor te magad sem vagy biztos magadban.
Tanácsok kezdő íróknak:
- Ne várd meg az ihletet. Kezdj el írni. Az ihlet sokszor csak írás közben érkezik.
- Ne félj hibázni. Az első verzió sosem tökéletes, de a szerkesztés a barátod.
- Olvass sokat. Minden könyv tanít valamire – akár arra is, mit ne csinálj.
- Merj eredeti lenni. Az olvasó a hitelességet keresi, nem a tökéletességet.
- Építs közösséget. Az olvasóid nemcsak támogatást adnak, hanem új ötleteket is hozhatnak.
