Nem mondta ki hangosan, de ott volt benne, valahol mélyen, mint egy makacs gondolat, amit túl sokszor nyomott el magában. Inkább elfoglalta magát. Dolgozott, haladt, csinálta a dolgát. Kifelé minden rendben volt. Belül viszont néha megállt egy pillanatra, és akkor újból előjött. Azt hitte máshol fog tartani. Nem így képzelte el. Nem volt rossz az élete. Nem történt semmi tragikus. Mégis volt benne egy kis bizonytalanság, ami néha váratlanul felbukkant. Egy-egy este. Egy-egy nyugodtabb pillanatban. Amikor nem volt zaj körülötte, és nem tudta elterelni a figyelmét. Ilyenkor elkezdett azon kattogni, hogy mások hol tartanak. És akármennyire próbálta magát lebeszélni róla, óhatatlanul összehasonlította magát velük. Azokkal, akiket látott. Azokkal, akiknek az életéből csak a legszebb részek jutottak el hozzá.
Látott egy eljegyzésről szóló posztot, esküvőket, melyekre nem hívták el. Úgy tűnt neki, hogy mindenki halad az életében, csak ő nem. Persze tudta, hogy ez nem teljesen igaz. Tudta, hogy amit lát, az csak egy darab. Hogy mások életében is vannak törések, kérdőjelek, újrakezdések. Csak azok nem kerülnek ki a kirakatba. De attól még az érzés ott maradt. Amit nem lehetett észérvekkel elhallgattatni. Volt benne egy kérdés, amit nem szeretett megfogalmazni, mert félt a választól: vajon le van maradva? Sokáig azt hitte, hogy igen. Azt hitte, valamit rosszul csinált. Hogy talán túl lassan halad. Hogy mások jobban döntöttek, bátrabbak voltak, vagy egyszerűen csak ügyesebbek.
Aztán egy idő után valami átkattant benne. Nem hirtelen. Inkább lassan, szinte észrevétlenül. Elkezdte megkérdőjelezni azt a képet, amit korábban magáról alkotott. Hogy honnan jött az a gondolat, hogy „itt kellene tartania”. Ki mondta meg, hogy mi számít előrelépésnek. És miért érzi úgy, hogy egy adott tempót követnie kell. Rájött, hogy ezek nagy része nem is az övé volt. Hanem ő vette át őket. Már nem úgy nézett másokra, mint egy mércére. Inkább csak… mások voltak. Saját történettel, saját döntésekkel, saját tempóval. Mert nem volt verseny. Csak a saját útját kellett járnia, hogy új dolgokat tanulhasson. És lehet, hogy nem ott tartott, ahol évekkel ezelőtt elképzelte. De közben ő maga is megváltozott. Más dolgok lettek fontosak. Más lett a prioritás. Mert onnantól kezdve nem azt nézte, hogy másokhoz képest hol áll. Hanem azt, hogy ő maga jól van-e abban, ahol éppen tart.
