Réka 60. fejezet (befejező rész)

Amíg nyílnak a rózsák, addig minden rendben van

A baleset óta az életünk olyan, mint egy valóra vált álom. Eliot napról-napra visszakapta a teljes emlékezetét és az orvosok is csodájára jártak. A titok abban rejlik, hogy sokat beszélgettünk egymással a férjemmel. Amikor eltelt egy hét egyszer csak Eliot felnézett rám a fotelből és ezt kérdezte. -Hol vannak a lányok?-közben kikapcsolta a laptopot. -Asztrid és Lea? A nagyinál.-válaszolom neki. -Miért nincsenek itt? -érdeklődik és felkel a helyéről. -Nem akartalak lesokkolni azzal, hogy ikreink vannak. Legalábbis Simon ezt javasolta.- mondom neki. -Egyik éjjel a lányokkal álmodtam. Valami erdőben voltak és egy faházhoz vezettek engem. Akkor mondták, hogy Ők a lányaim. Amikor felébredtem, akkor tudatosult bennem.-számol be. -Ezt miért nem mondtad el az előbb?-kérdezem tőle. -Azért mert…-aztán közelebb jött hozzám. -valaki nagyon be volt indulva rám.-és belecsókol a nyakamba. -Ó, már emlékszem.-felnevetek és tovább kevergetem az ebédet a tűzhelyen. -Ezt most hagyd.-mondja lágyan és elzárja a gázt, majd az edényre teszi a fedőt. -Mit csinálsz? Főznöm kéne.-nevetek. Eliot megfogta a kezem és megforgatott. -Emlékszel az esküvőnkre, amikor táncoltunk?-kérdezi. -Sose fogom elfelejteni.-válaszolom neki. -Képzeld el, igazából egy zene miatt jött vissza minden emlékem.-árulja el. -Igen és melyik?-közben ismét megforgat és a karjaiban tart engem. -A Shining Reflections című dalodat kezdtem el hallgatni és minden bevillant. Olyan gyorsan jöttek a képek, mint a mozivásznon. Filmként hozta vissza az emlékeimet a dal. Eszembe jutott a párizsi utazásunk és akkor hallottam először. Emlékszem arra a napra, amikor úgy tettem, mintha nem ismernélek teljesen. Teljesen ki voltál akadva, hogy egy darab dalt sem ismerek tőled. Amikor megmutattad az egyiket, az volt a titkos kedvencem. Emlékszem, amikor megdicsértem a lábadat. Erre ezt kérdezted:-Ha nem tudnád én egy híres popénekesnő vagyok! Nem tűnt fel a váróban, hogy legalább öten szelfiztek velem?-abban a percben tudtam, hogy nem foglak megunni egyhamar. Sőt már akkor eldöntöttem, hogy veled akarom leélni az életemet.-mondja őszintén. Hirtelen könnycsepp gördül le az arcomon, az örömtől és a meghatottságtól. -Ó, drágám!-ölelem át és megcsókolom Őt. -Boldog vagyok melletted és köszönöm, hogy ilyen kitartóan mellettem voltál.-hálálkodik. -Én meg köszönöm, hogy életben maradtál.-mondom neki közben megérintem a sebhelyét, ami már beforrt. -Ez fog emlékeztetni arra, hogy milyen erős a szerelmünk.-suttogja. -Még valamit el kell mondanom neked.- közben megállunk a táncban és egymással szembe állunk. A férfi lágyan elengedi a kezem és a szemembe néz. -A nagyapád halála előtti évben a mi családunkat is meghívták a családi összejövetelre. A nagyapád és az édesapám nagyon szoros barátságban voltak egy munkahelyi ismeretség által. Sokszor jártak össze, míg végül kitalálták, hogy egyszer összehozzák a családot egy buli erejéig. Így is történt. Apám az utolsó pillanatban szólt nekünk, hogy egy szülinapi bulira vagyunk hivatalosak, így öltözzünk ki. Emlékszem különös izgatottság fogott el és nem tudtam megmagyarázni, hogy miért éreztem azt. Amikor kimentem a szobámból még Polla is megjegyezte, hogy milyen jól nézek ki. Megvontam a vállamat és lesétáltam vele a lépcsőn. Martin az akkori barátnőjével volt és négyen indultunk el az egyik kocsival. A szüleink pedig a sajátjukkal mentek. Amikor odaértünk én még elszöktem rágyújtani a kert végébe. Titokban csináltam, hogy ne vegye észre a család. Miután elszívtam a cigit, a csikket a földbe tapostam és elindultam a házba. Az egyik rokonod pont elkapott a bejáratnál és elkezdett velem beszélgetni. Aztán meghallottuk, hogy kinyílik a bejárati ajtó és belép valaki. Amikor oda pillantottam hirtelen földbe gyökerezett a lábam. Egy gyönyörű szőke hajú kamaszlány jelent meg, aki a tekintetével keresni kezdett valakit. Aztán véletlenül összetalálkozott a tekintetünk. Attól a pillanattól kezdve valami megmozdult bennem. Nem tudtam, hogy ki vagy, de már akkor éreztem, hogy valami különleges kapcsolat van közöttünk. Aztán a Nagymamád feléd sétált és elkezdett szidni, hogy miért késtél el. Habogtál, hogy sok volt az ének-zene házid és elhúzódott minden. Emlékszel? Még szóba is elegyedtünk?-kérdezi. A számhoz kaptam a kezem és minden világosság vált.

Pár évvel ezelőtt….

-A francba!-kiáltok fel a kocsiból kiszállva. A táskám elszakadt, amikor rácsaptam a kocsiajtót. Ezt nem hiszem el. Miért kell ennek megtörténnie? Nem elég, hogy ide felé szakadt az eső- ami szerencsére elállt-, még az outfitemet is tönkre teszem. Idegesen felsóhajtok és elindulok a kapu felé. Feltartom a kezem és benyomom a csengőt. A kapu lassan kinyitódik, én pedig belépek rajta. Ebben a pillanatban rohan elém Dolli a spániel. -Szia Dolli! Most nincs időm játszani veled. Majd később elkaplak és eldobom neked a botot. Most megyek.-gyorsan megsimogatom és fájó szívvel elengedem Őt. A kutya utánam ugatott, majd elbújt az egyik bokorba. Nagy levegőt veszek és megfogom az ajtó kilincset. Ahogy belépek a nagyszüleim házába, a szemem azonnal megakad a vendégseregen, ami egy kicsit megrémít. Aztán hirtelen megakad a tekintetem egy jóképű férfin. Nem tudom kicsoda Ő, de egyből rabul ejtett engem.

 Már-már megtorpanok, de nagymama elkapja a karomat és szelíden bevisz a konyha felé. -Hát itt van a mi kis csavargó lányunk!Merre jártál Réka? Anyáddal már szét izguljuk magunkat! Miért késtél el?-Egy halvány mosolyt próbálok erőltetni az arcomra, miközben megkérdezi, hogy jól vagyok-e. Biccentek, de belül háborogva próbálom megnyugtatni magam. Nagyon zavarban vagyok emiatt, és az érzés csak fokozódik. Lányos zavaromban elkezdem piszkálni a ruhámat, ami minden bizonnyal a világ legminibb ruhája, amit valaha viseltem. Amikor ismét felnézek az idegen még mindig engem néz.A szívem még mindig hevesen dobog, a torkom összeszorul. Nem tudom megmagyarázni azt a különös erőt, ami köztem és közte vibrál. A pillantása átható, mély, mintha egyenesen a lelkembe látna. Elkap a szédülés, mintha az egész világ egyszerre forogna körülöttem. Mi történik velem? A férfi felém indul, én pedig képtelen vagyok megmozdulni. A lábaim gyökeret vernek a padlón, a kezem remeg, ahogy tovább piszkálom a ruhámat. Fél szemmel látom, ahogy felém közeledik.-Szia!-köszön rám. -Szia.-köszönök vissza kissé mogorván. -Kizárásos alapon te lehetsz Réka.-mondja nekem. -Igen és Téged hogy hívnak?-kérdezem közben látom, hogy a harisnyám is felszaladt. -Csodás!-sóhajtok. -Mi a baj?-kérdezi a férfi. -Nézd a harisnyámat.-mutatom neki és háttal fordulok. -Nem vészes. Szerencsére nem elől van.-nyugtat, majd érzem, ahogy a vállamra helyezi mindkét kezét és végig méri a lábamat. Azt érintéséről különös érzések törnek fel bennem.A szégyen és a zavar keveredik bennem, de a kíváncsiság és valami mélyen gyökerező vágy is, amit nem tudok megmagyarázni. Vajon ő is érez valamit? Vagy csak én képzelem ezt az egészet? -Akkor jó. Köszi.-majd ismét szembe fordulok vele. -Szécsi Evelin Réka!-szólít a nagymamám derékra tett kézzel. Hirtelen szétrebbenünk az idegen férfival és elpirulva pillantok fel. -Mit lábatlankodsz itt? Azonnal gyere a konyhába!-parancsolja. -Máris megyek mama!-mondom neki és még utoljára felnézek a férfira, majd elvonulok a konyhába segíteni. Próbálok természetesen viselkedni, de minden mozdulatom ügyetlennek tűnik. Ahogy belépek a konyhába Anyu egyből a kezembe nyomja a tálca süteményt és kitol a nappali felé. Aztán a pillantásom ismét az idegen férfira akad. Látom, ahogy figyel engem és a pillantása alatt úgy érzem, mintha meztelen lennék. Nem bírok ránézni, ezért inkább a süteményre koncentrálok, de minden egyes lépés nehéznek tűnik. Mivel alig bírok járni, ezért  úgy döntök, hogy inkább kimegyek a kertbe, ahol talán egy kicsit megnyugodhatok. Amint kilépek a kertbe azonnal megnyugszom. A szívem lassan dobog, a lélegzetem is egyenletessé válik. Előveszem a telefont és megnézem a naptáramat. Holnap is lesz énekóra, így a mai leckét nem tudom megcsinálni. Esetleg az éjszaka közepén bele kezdek, aztán reggel, ha felébredtem gyorsan befejezem. A hintához közeledem és beleülök. Az egyik kezemmel a láncba kapaszkodom a másikkal pedig nyomkodom a telefont. Észre se veszem, hogy valaki közeledik felém. Lassan felnézek és látom, hogy még mindig ugyanaz a férfi az. -Minden rendben?-kérdezi és elém áll. Bólintok, majd ismét a telefonomat mustrálom. Miközben viberen irogatok az egyik barátnőmnek érzem, hogy a szívem egyre vadabbul dobog. Ennek a férfinak a közelében lenni egyszerre izgalmas és ijesztő. Emlékszem, mindig is volt valami különleges köztünk, valami megmagyarázhatatlan vonzalom. Most, hogy itt van mellettem, ez az érzés csak fokozódik. -Réka, mi a baj? -kérdezi újra, és ezúttal a hangjában aggodalom cseng. Nem tudom, hogyan feleljek erre. Hogyan magyarázhatnám meg neki, amit magam sem értek? Hogyan mondhatnám el, hogy minden pillantása, minden érintése felkavar és összezavar? Végül úgy döntök, hogy őszinte leszek, mert már nem bírom magamban tartani. Mielőtt megszólaltam volna ismét a nevemet hallom. -Réka merre vagy!-szólít Anya. -Nem akarok visszamenni.-dünnyögöm.-Bújjunk el.-mondom neki és megfogom a férfi kezét. Az egyik fánál találunk menedéket és gyorsan kilesek. -Tiszta a terep.-mondja mosolyogva a férfi. -És most mi lesz? - kérdezem halkan. -Üljünk le.-mondja és letelepszik. -Oké.-és csatlakozom hozzá. Ültünk a fűben, és éreztem, hogy egyre jobban megered a nyelvem. A férfi mellettem ült, figyelmesen hallgatva, ahogy mesélni kezdtem magamról. -Énekesnő szeretnék lenni.-mondtam neki, és éreztem, ahogy a szavak könnyedén szállnak ki a számból.-Mindig is arról álmodtam, hogy egy hatalmas színpadon állok, és énekelek a közönségnek. Tudod, amikor énekelek, teljesen szabadnak érzem magam. Szeretnék a zenémmel segíteni az embereknek.-számolok be neki. A férfi figyelmesen hallgatott, és néha bólintott, hogy tudasson, tényleg érdekli, amit mondok. Meséltem neki a kedvenc énekeseimről, azokról a dalokról, amiket szeretek énekelni, és arról, hogy mennyire izgatott vagyok, amikor felléphetek az iskolában egy rendezvény alkalmával. -Tehát, ez az álmod.-mondta mosolyogva. -Ez nagyon klassz. Én is szeretem a zenét, bár én inkább csak hallgatni szoktam.-vallja be. -És neked vannak álmaid?-kérdezem tőle. A pasi egy pillanatra elgondolkodott, majd így válaszolt: -Nos, én igazából még nem tudom pontosan, mi szeretnék lenni. Sok minden érdekel, de még keresem az utam. Talán egyszer majd találok valamit, ami annyira lelkesít, mint téged az éneklés.-bólintottam, és megértően mosolyogtam rá. -Mindenkinek megvan a maga útja, és néha időbe telik megtalálni. A lényeg, hogy soha ne adjuk fel a keresést és az álmainkat.-mondom neki. A férfi hirtelen felpattant, mintha valami eszébe jutott volna. Ránéztem az órára és észre se vettem, hogy rohan az idő. -Ó, majdnem elfelejtettem! Mindjárt indulunk haza Apámmal.-közli velem közben felkapja a pulóverét. -Réka nagyon jó volt beszélgetni veled.-teszi hozzá. -Én is élveztem.-válaszoltam mosolyogva.-Örülök, hogy megoszthattam veled az álmaimat. -mondom.A férfi kicsit közelebb hajolt, és megszorította a kezem. -Biztos vagyok benne, hogy valamikor a jövőben híres énekesnő leszel. Szeretném, ha egy nap megmutatnád nekem a dalaidat.-mondja bizakodva. -Így lesz.-ígérem neki. -Vigyázz magadra Réka!-mondta, miközben elengedett, de a kezét még egy pillanatra a vállamon tartotta. Bólintottam, és próbáltam mosolyogni, közben éreztem, hogy a szemem sarkában már gyűlnek a könnyek. Nem akartam, hogy lássa őket. Nem akartam, hogy tudja, mennyire megérintett ez a rövid találkozás.Miután elköszöntünk egymástól a fa tövében, közben nézem, ahogy elindul az édesapja felé. A szívemben éreztem, hogy ez nem az utolsó alkalom, hogy találkozunk. Bár akkor még nem is sejtettem, hogy a jövőben még nagyon sokáig együtt leszünk, valahol mélyen tudtam, hogy ez a találkozás nem volt véletlen. Tudom, hogy a jövőben, majd újra látni fogjuk egymást. 

Vége!

Köszönöm a figyelmet! 🙂

Minden jog fenntartva -copyright © életérzésblog