Réka 59. fejezet

Emlékezz rám!

Bő fél évvel ezelőtt Eliot és én elmentünk egy közeli erdőbe kirándulni. Amikor kiszálltunk a kocsiból hirtelen megcsapta az orromat a friss levegő és a virág illat. -Ezért szeretek én kirándulni.-mondom lehunyt szemekkel és mélyeket lélegzem. Ezután becsukom a kocsi ajtót és Eliot mellé állok. -Hát akkor induljunk neki.-majd felém tartja a kezét és elindulunk az útvonalon. Egy idő után egy kis tisztásra értünk, ahol a fák közé beszűrődő fények különös varázst adtak a helynek. Eliot hirtelen megállt, szembe fordult velem, és mélyen a szemembe nézett. Nem mondott semmit, csak mosolygott. A hajamhoz nyúlt és a fülem mögé helyezte az egyik tincsemet. A férfi közelebb lépett, és gyengéden az egyik fához szorított. Az ajkai az enyémhez értek, és abban a pillanatban megszűnt körülöttünk a világ. Ösztönösen a hajához értem és beletúrtam. A férfi halkan felnyögött a számba és tovább csókolóztunk. Aztán hirtelen elszakadtunk egymástól. Eliot pihegve a szemembe nézett és ezt mondta. -Soha többé nem akarlak elengedni Téged. Akármi is történik, örökké a szívemben fogsz élni.-vallotta be és ezt mindig is tudtam. Hiszen többször elmondta már nekem. Senki és semmi nem fogja tőlünk elvenni ezeket az emlékeket. Olyan erős kötődés alakult ki köztünk, amit semmi és senki nem szakíthat meg. Eliot ismét közelebb lép és gyengéden megérintette az arcomat. Pár percig így néztünk egymásra. Az erdő csendje, a madarak csicsergése és a fák susogása tökéletes háttérként szolgált ehhez a varázslatos pillanathoz. -Megérkeztünk!-szól hozzám Martin, én meg azonnal feleszmélek a hangjától. -Hova mikor?-kérdezem zavarodottan, közben próbálok visszatérni a valóságba. -Hazajöttünk Lillafüredre.-vigyorog rám és megpaskolja a térdemet. -Hahó Réka! Itt vagy?-kérdezi. -Eliot?-kérdezem pánikszerűen, majd hátra nézek az autóban. Ahogy látom a férjem békésen elszunyókált hazafelé menet.-Minden oké. Nem volt semmi baj az úton.-válaszolja és beáll a garázsba. -Ó, hála istennek.-és érzem, hogy megkönnyebbülök. Aztán meghallottuk, hogy a férjem mocorogni kezd az ülésen. Aztán lassan kinyitja a szemét és Martinra néz. -Hova hoztál engem?-kérdezi. Martin egy gyors pillantást vetett rám, én meg bólintottam neki. -Haza hoztunk Lillafüredre.-mondja neki a bátyja. -Ki lakik itt? Ide költöztünk a családdal?-kérdezi. -Mi lakunk itt.-válaszolom gyorsan és várom a reakcióját. -Te ki vagy?-néz rám. -Ne foglalkozz vele.-mondja halkan Martin.-Inkább szálljunk ki.-majd Ő pattan ki elsőként a kocsiból. Az autó előtt találkozunk, majd Martin lágyan megfogja a kezem. -Tudom, hogy szörnyű lehet, de hidd el megéri küzdeni. Hiszen Eliot a szíve mélyén szeret Téged. Hiszen a szerelme nem hűlt ki, csak nem emlékszik kiért dobog a szíve. Látom rajta, hogy igyekszik rád emlékezni, csak nem megy neki.-vigasztal közben lágyan felszegi az állam. -Réka, ugye tudod, hogy nem adhatod fel? Hiszen ott vannak a lányok.-emlékeztet a gyerekeinkre. -Persze, miattuk és Eliotért bármit megteszek.Hiszen ők a családom. Szeretem őket.-majd óvatosan a férjem felé nézek, aki kérdőn pillant vissza rám. Nagy levegőt veszek és a bejárat felé sétálok. Megfogtam a kilincset és kinyitottam az ajtót. -Gyere!-szólok Eliothoz, majd lágyan megfogom a kezét. A férjem elfogadja a kezemet és lassan összefonódik a kézfogásunk. Az érintése egyszerre volt felemelő és megnyugtató. Napok óta vágyom rá és nagyon hiányzott nekem. Lassan bementünk és Eliot kíváncsian körbenézett a lakásban. Mivel az otthonunk most idegen tereppé vált számára, elkezdett kérdezősködni. -Itt lakom?-néz fel az egyik csillárra. -Igen.-bólogatok közben követni kezdem Őt. Martin is velünk van és időnként szomorúan rám néz. Aztán megállunk az esküvői fotónk előtt. -Te vagy a feleségem?-néz rám. -Igen. Lehoczky-Szécsi Réka lettem.-mosolyodom el. -Valami dereng, de még nem tiszta.-mondja, majd tovább megyünk. Szorosan tartottam a kezét, hogy érezze, nincs egyedül. Majd tovább megyünk az előszobában. -Ez itt az előszoba.-kezdtem, de láttam a szemén, hogy ez nem sokat mond neki. -Emlékszel? Itt szoktad levenni a cipődet, amikor hazajössz. Mindig mondtad, hogy milyen jó érzés megszabadulni a nap porától.- mosolygok. Eliot bólintott, de a szemeiben még mindig ott volt a zavar.-Miért vagyok itt?-kérdezte halkan.-És ki vagy te?-és ismét rám néz. A szívem egy pillanatra összeszorult, de nem mutattam ki. Gyorsan hátra pillantottam Martinra, Ő meg legyintett a kezével, hogy ne válaszoljak neki. -Gyere, menjünk tovább.-mondom a férjemnek és elindulunk a nappali felé.-Ez a nappali.-folytattam, miközben lassan körbe vezettem. -Emlékszel erre a kanapéra? Mindig itt ültünk este, amikor együtt néztük a Netflixet. Eliot megérintette a kanapét, mintha keresné az emlékeket a tapintásban. -Mi az a Netflix? Valami film?-kérdezi. -Egy streaming szolgáltató, amin filmeket meg sorozatokat lehet nézni.-válaszolom neki türelmesen. A konyhába vezettem tovább.-Ez itt a konyha.-mutattam körbe.-Emlékszel, amikor együtt főztünk? Mindig itt lógtál, amikor főztem.-mondom neki. Eliot szemei ismét elkalandoztak a térben, mintha valami régi emlékkép próbálna előtörni. -Emlékszem egy sütire, amit nagyon szerettem. Talán valami csokis lágy édesség egy sárga izével leöntve.-erre fel kaptam a fejem. -A brownie-ra gondolsz vanília sodóval? -felcsillant a szemem. -Az a neve?-kérdez vissza. -Igen. Ha szeretnéd nemsokára sütök egy olyat.-ajánlom neki. -És hol alszunk?-kérdezi. -Gyere megmutatom a hálószobát, az emeleten van.-mondom neki és ismét megfogom a kezét. Amikor felértünk óvatosan kinyitottam az ajtót és kitártult a látvány Eliot előtt. A hálószobában levendula és a vaníliás parfümöm illata terjengett. A férjem egy pillanatra lehunyta a szemét és ezt mondta. -Mi ez a jó illat? Imádom.-kérdezi. -Levendula és vanília. Ez a kedvenced.-emlékeztetem. Eliot egy pillanatra elhallgatott, majd lassan bólintott. -Talán nem mindenre emlékszem, de erre az illatra kifejezetten emlékszem.-és elmosolyodik. -Minden nap újabb kis darabot rakunk össze a kirakósból.- mondtam mosolyogva. -És egyszer minden emlék a helyére kerül.-biztatom Őt. Amikor leültünk az ágy szélére Eliot hátranéz, majd vissza rám. -Mi már…voltunk együtt?-kérdezi. Egy pillanatra elgondolkodtam, majd rájöttem, hogy az együttlétünkre gondol, azokra az intim pillanatokra, amiket megosztottunk egymással. Elmosolyodtam, és egy pillanatra megsimogattam a kezét, hogy megnyugtassam. -Igen Eliot. Számtalanszor voltunk már együtt.-válaszolom. Láttam a megkönnyebbülést és a meglepetést az arcán, ahogy feldolgozta a szavaimat. Tudtam, hogy valamiért bizonytalan volt ebben, de nem értettem, miért. Talán az emlékei homályosak voltak, vagy csak egyszerűen szüksége volt a megerősítésre. Aztán Eliot felém fordult és megérintette az arcomat. A férjem mindig figyelmes volt velem. Tudta, hogyan érintsen meg, hogyan vigasztaljon, amikor szükségem volt rá. -Ezt már gondolom számtalanszor megtettük.-mondja lágyan, majd felém közeledik az ajkaival. Már annyiszor voltunk ebben a helyzetben, és mégis minden egyes alkalommal úgy érzem, mintha először érintene meg. A csókja édes és megnyugtató közben magához húz. Ugyanúgy csókol, ahogy eddig is, majd lassan lefekszünk az ágyra és tovább folytatjuk. Eliot a hátamra fektet, majd felhúzza rajtam a felsőmet. -Ezt is csináltam már?-kérdezi és megcsókolja a hasam. Halkan felnyögök közben lenézek rá. -Igen.-suttogom. A férfi felkúszik a mellem felé és dekoltázsomat is megcsókolja. Lassú mozdulattal kipattintom a melltartómat és leveszem magamról. Miután ledobom a földre és magam felé húzom Eliot fejét. Az egész testem remegett érte és ki akartam élvezni, hogy végre vele vagyok.Aztán eszembe jutott Martin. -Nem fogunk lebukni?-kérdezem. -Bezártam az ajtót.-mondja két csók között Eliot és a szemembe néz. Sose hittem volna, hogy ilyen hamar ezzel a szempárral fogok szembe nézni. Pár napja még a kórházban feküdt eszméletlenül Most pedig itt van rajtam és elkényeztet engem a csókjaival. Aztán Eliot levette rólam a tekintetét és továbbra is a tenyerén hordozott engem. Ezek a pillanatok reményt adtak. Talán nem emlékezett rám teljesen, de a szívében még mindig ott voltam. És amíg ez így volt, nem adtam fel a reményt, hogy egyszer teljesen visszanyerheti az emlékeit. A nyakamat is megsimogatta, majd oda is adott egy csókot. Az összes idegszálammal kívántam Őt. -Eliot!-hirtelen felsikkantok, amikor a fülembe harap. Megint elfogott a jóleső bizsergés, így éreztem, hogy készen állok. -Mondd.-búgja a fülembe. Megfogom az egyik kezét és lassan az ölem felé vezetem a tenyerét. -Nyúlj be ide.-mutatom neki és a kezemmel együtt a bugyim felé kúszunk.Már majdnem elélveztem, amikor megfogott engem és ledöntött az ágyra. Levette rólam a textilt, majd belém hatolt és hevesen elkezdett szeretkezni velem. Fölém hajolva rám nézett és láttam rajta azokat az ismerős mimikákat, amiket szeretek. Az a vágy és a szerelem, ami keveredett a tekintetében az egyszerűen leírhatatlan. Felváltva hol lassan, hol gyorsan mozog bennem. A testem megfeszül és felordítok a gyönyörtől. Eliot beleharap a mellbimbómba, amitől még jobban felkiáltok. Erősen kapaszkodom a karjaiba és a fejem a párnába süpped. Eliot még mindig bennem van, majd Ő is megremeg és belém élvez. Pár percig egymásba mélyedve így maradunk, közben a férfi megsimogatja a hajamat. -Szeretlek.-mondja ki a baleset óta elsőként. -Szeretlek!-én is mondom, majd megcsókoljuk egymást. Egészen különös érzés volt, ahogy a valóság visszarántott minket. Eliot szemében megláttam a felismerést, és az enyémben is biztosan ugyanez tükröződött. -Martin!-gondoltam magamban, és mielőtt bármit is mondhattunk volna egymásnak, egyszerre pattantunk ki az ágyból. A szobában még ott kavargott a pillanat forrósága, de a gondolat, hogy Martint magára hagytuk, na az mókás volt. Kapkodva öltözködtünk, Eliot felkapta az ingét, én pedig gyorsan belebújtam a ruhámba. Szinte egyszerre rohantunk le a lépcsőn, ahol a nappali üresen fogadott minket. Egy pillanatra megálltunk, hogy felfogjuk a csendet, ami most körülvett minket. A kanapé üres volt, és Martint sehol sem láttuk. -Elment.-mondta Eliot, miközben körbenézett. Láttam rajta a megkönnyebbülést, ahogy egy mély sóhajjal leeresztette a vállait. Én is fellélegeztem, és akaratlanul is elnevettem magam. -Szerintem sejtette, hogy egymásra találtunk. Hiszen elég hosszúra sikeredett.-közben a vállára teszem a kezem. Ő mosolyogva ölelt át, és a melegség, amit éreztem a karjaiban, megnyugtatott. -Én nagyon élveztem. Most már emlékszem arra, hogy milyenek vagyunk az ágyban.-vigyorog. -Igen? És milyenek?-kíváncsian kérdezem. Eliot a fülemhez hajol és ezt súgja: -Szenvedélyesek és vadak.- majd a fülcimpámba harap. -Te állandóan felizgatsz engem.-mondom neki. -Nekem mondod? Amióta megláttalak azóta izgalomban tartasz.-erre a kijelentésére felcsillant a remény. Amikor először megismerkedtünk akkor is ezt mondta. -Tudom.-közben a nyakába fonom a karomat és boldogan elmerengek a tekintetében. Ettől a pillanattól kezdve minden félelmem és kétségem elszállt afelől, hogy Eliot örökre elvesztette az emlékezetét. Sőt a mai nap folyamán egyre több dologra kezdett rájönni, és ez hatalmas örömmel töltött el engem. A nappali ablakán beszűrődött a délutáni naplemente fénye, és a pillanat valahogy még különlegesebbé vált. Eliot keze gyengéden simított végig a hátamon, és én egy pillanatra lehunytam a szemem, élvezve a közelségét. Hálás vagyok a sorsnak, hogy Eliot túlélte a lövést és nem maradtam nélküle. Innentől kezdve megfogadtam, hogy bármi is történik velünk, ezt már semmi sem múlhatja felül.