Réka 57. fejezet

Az összetört szívek dallama

Nem tudom mit akarok még tőled,

Egymás előtt állunk és fogom a kezed.

Majd erőtlenül lógatjuk a levegőben,

Ami forró volt, az most kihűlőben.

Százszor próbáltam már feléleszteni a tüzet,

De nem tudom egyedül, ha nem segítesz.

Végig azt hittem, hogy a szerelmünk erős,

Hogy kibír mindent, amit a vihar elénk söpör.

Már az elején kiderült, hogy mást akarunk,

Csak a rózsaszín köd hitette el, hogy itt maradunk.

Lassan kibontakozom az ölelésedből,

Mely már nem melegíti a szívem többé.

Veled elszakítok mindenféle köteléket,

Ezután jó mélyre ásom ezt az emléket.

Ami hozzád fűzött, ígérem nem felejtem el,

Azt sem, hogy mennyire szép volt ez a szerelem.

Most még itt vagyok, érzelmileg kifosztva,

A szavakból és a gesztusuktól eltiltva.

Hiszen nem sejted, hogy mit veszítesz,

Ennek ellenére, még itt vagyok melletted.

Az idő rohan és felemésztenek a dolgok,

S sosem hallod meg, amiket mondok.

Amikor megcsókolsz, lehunyom a szemem,

Azt kívánom bár ez lenne a boldog befejezésem.

Miközben az ajkad az ajkamon ég,

Tudom, hogy ez az egész köztünk régen véget ért.

Bárcsak Te lennél az, akivel örökre maradhatnék,

De Te mindennek az ellenkezőjét tennéd.

Vajon hogy láthattam volna előre mindezt?

Miközben végig hittem a szerelemben?

Rosszkor voltam rossz helyen,

Miért nem láthattam ezt előre?

Bébi, csak azt szeretném, hogy szeressenek,

S hogy én is viszont szeresselek.

Ahogy a szívem dobog érzem, hogy megreped,

A fájdalom lassan kezdi átjárni a testemet.

Miért nem adod meg nekem, ami jár?

Főleg amikor ellenünk van az egész világ?

Csak halkan jegyzem meg,

Már réges-rég lejárt már ez a lemez.

Bíznék benned, de mégis hogyan?

Rettegve várom, hogy mit hoz a holnap…

-Réka ebből olyan balladát fogunk csinálni.-mondja Caleb miután elolvasta a versemet. -Majd valahogy szétbontjuk verzékre meg valahol itt lesz refrén is.-mutatja nekem közben dörzsöli az állát. Eléggé érzelmes dalszöveget írtam előző este, és Calebnek tetszett. Most rajtunk volt a sor, hogy életre keltsük. Ahogy elkezdtem énekelni, a sorok mintha kiszakították volna belőlem a fájdalmat. Minden egyes szó mögött ott volt az a pillanat, az a gyengédség, amit Damiennél éreztem, és az a szenvedély, amit Eliottal éltem át az ebédlőben. Az első felvétel közepén voltam, amikor az első könnycsepp legördült az arcomon. Megpróbáltam nem törődni vele, de az érzések túl erősek voltak. Az a fájdalom, amit éreztem, szinte elviselhetetlen volt. -Caleb ki kell mennem egy kis időre.-szólok bele a mikrofonba, majd kiszaladok. A férfi utánam akart jönni, de a folyosó közepén megállt. Tudtam, hogy nem szabadna ennyire érzelmesnek lennem, de nem tudtam uralkodni magamon. Miközben rohanok a mosdóba sietek. Ahogy bezártam magam mögött az ajtót, kitört belőlem a zokogás. Az a kettősség, amit Damien és Eliott iránt éreztem, teljesen összetört belülről. Szerettem volna megállítani az időt, visszafordítani az eseményeket, de tudtam, hogy ez lehetetlen. A mosdókagylóra támaszkodva néztem a tükörképemre. Az arcom vörös volt a sírástól, a szemeim is pirosak voltak. Az emlékek villanás szerűen törtek rám: Damien szenvedélyes csókja és Eliot erős karjai, ahogy magához szorított szeretkezés közben. És az az észvesztő kéj a végén. A gondolatától is beleremeg a lábam. Mindkét férfi iránt más-más érzéseket tápláltam, és ez az érzelmi káosz túl sok volt számomra. Próbáltam összeszedni magam, visszatartani a könnyeket, de nem ment. Pár perc múlva visszatértem a stúdióba. Caleb aggódó tekintettel fogadott. -Jól vagy?-kérdezte halkan. Bólintottam, bár tudtam, hogy ez nem igaz. -Folytassuk.-mondtam remegő hangon. Újra elkezdtük a felvételt, és próbáltam összpontosítani a feladatra. Ahogy a dal végéhez értem, megkönnyebbülten kifújtam a levegőt.Tudtam, hogy ez a dal több mint egy egyszerű szerelmes ballada. Ez a dal az én szívem darabkáit tartalmazza, minden fájdalmammal és örömömmel együtt. Bár a könnyek nem álltak el teljesen, legalább éreztem, hogy végre felszabadultabb vagyok. -Gyere ide!- mondja Caleb, majd megölel, és én hálás vagyok neki ezért. Nem kérdezett semmit, csak ott volt velem és egymást szorítottuk az ölelésben. Ebben a pillanatban csörgött a telefonom. Amikor lenéztem az asztal felé, egyből kibontakoztunk az ölelésből és felvettem a mobilomat. -Szia szívem!-köszönök bele. -Szia drágám! Nézz ki az ablakon!-mondja és én azonnal cselekedni kezdek. Amikor elhúztam a függönyt alig hittem el, amit láttam. Eliot lent várt egy kabrióval. Ahogy megláttam a férjemet egyre izgatottabbá kezdtem válni. A pulzusom felszökött és az egész testem bezsongott a vágytól. Eliot a háttal a kocsinak támaszkodott, és éppen velem telefonált. Felnézett rám, és amikor észrevett, mosolyogva integetett.-Szia Caleb mennem kell! Itt van Eliot!-mondtam neki izgatottan és azonnal kiszaladtam a stúdióból.Minden egyes lépésnél egyre izgatottabb lettem. Eliot mindig is tudta, hogyan lepjen meg, de ez most különösen más volt. Mire kiértem az ajtón, már alig vártam, hogy a karjaiban legyek. Mire leértem Eliot eltette a mobilját és felém fordult. Szemei csillogtak, ahogy rám nézett. - Szia, gyönyörűm! - mondta mosolyogva, és közelebb lépett hozzám. Karjai szorosan átöleltek, és én is belefúrtam magam az ölelésébe. -Mi ez az egész?- kérdeztem nevetve, miközben elengedtem őt és a kabrióra néztem.-Gondoltam, megleplek egy kis kiruccanással.-válaszolta huncut mosollyal. -A mai délután csak rólunk szól. Mit szólsz hozzá?-kérdezi. -Csodálatos az ötlet.-mondtam izgatottan.- Hová megyünk?-érdeklődöm. -Az legyen meglepetés. - mondta sejtelmesen, majd kinyitotta az autó ajtaját és azonnal beültem. Ahogy beszálltam, éreztem, hogy a szívem szinte kiugrik a helyéről az izgalomtól. Hova visz a férjem? Merre megyünk? Mit csinálunk? Eliot gyorsan beült mellém, és elindította az autót. -Légyszíves mondd meg.-kérlelem. Ezután felém fordult egy pillanatra, és lágyan megfogta a kezemet, mielőtt a kormányra tette volna. -Elviszem a gyönyörű feleségemet valahova. Viszont nincs több kérdés világos?-közben elvigyorogta magát. Az utak egyre ismeretlenebbek lettek, ahogy a városból kifelé haladtunk. Eliot sosem árulta el előre, hogy hová megyünk. Ezért nagyon izgulok, hogy mi lesz. Egy idő után az autó egy gyönyörű, zöldellő mező mellett állt meg, ami mellett egy kis piknikező hely volt kialakítva. Eliot kiszállt, és kinyitotta a csomagtartót, ahol egy takarót és egy kosarat vett elő. -Piknikezni fogunk? -kérdeztem meglepve, de örömmel. -Igen, gondoltam, hogy jól esne egy kis nyugalom a természet lagy olen. - válaszolta mosolyogva. - Már mindent előkészítettem. Amikor megérkeztünk leterítettük a földre a plédet és azonnal letelepedtünk. A nap melege kellemesen simogatta a bőrünket, a madarak csicsergése pedig szinte zenének tűnt. Eliot elővett néhány finomságot a kosárból: sajtokat, friss gyümölcsöket, egy üveg bort és még egy kis desszertet is. Amikor a nap lassan lemenni kezdett, Eliot elővett egy kis dobozkát a zsebéből. - Van még egy meglepetésem számodra. - mondta mosolyogva, és kinyitotta a dobozt. Két pár imádnivaló fülbevaló volt benne, ami a lányoknak való. -Úristen Eliot! Ez gyönyörű! Ez annyira jól fog állni a csajoknak!-hatódok meg. Egy könnycsepp csordult le az arcomon, és megöleltem őt. -Köszönöm, Eliot.Te vagy a legcsodálatosabb férj és apa a világon!- majd elhúzódva tovább gyönyörködöm az ékszerben. 

Másnap délután amikor kiléptem a stúdióból, még éreztem a zene utórezgéseit, a Calebbel való beszélgetéseket. Éppen a mobilomat nyomkodtam, hangokat hallottam. Ahogy a folyosón sétáltam, megpillantottam Eliotot, ahogy a falnak támaszkodva állt, szembe pedig Bogi, Javier asszisztense. Látszólag vidáman beszélgettek, Bogi keze Eliot nyakkendőjét babrálta. Valami furcsa érzés öntött el. Egy pillanatra megálltam, és figyeltem őket. Nem akartam rosszindulatú lenni, de ahogy Bogi kuncogott, és ahogy Eliot kissé zavartan nevetett, valami kis szikra gyúlt bennem. Talán a féltékenység? Remélem félre értem a helyzetet és nem kavarnak egymással. Max. a csaj nyomul rá, de nagyon. -Sziasztok!-köszöntem mosolyogva, bár belül majd szétvetett az ideg. Eliot és Bogi egyszerre néztek fel, látszólag zavarba jöttek. Bogi keze hirtelen lecsúszott Eliot nyakkendőjéről, mintha forró lenne. Eliot lazán megköszörülte a torkát, és mosolyogva köszöntött.-Szia szívem!Milyen volt a meló?-kérdezi, és mielőtt megcsókolt volna, elhúztam a fejem. Közben a csaj azonnal felszívódik. -Ne játszd az agyad. Mi volt ez az előbb?-utalok Bogira. -A csaj eléggé rám kattant.-vigyorog, majd magához húz. -Engedj el! Eliot!-szólok rá. - Mi az bébi, már nem kellek?-kérdezi és megfogja az arcomat. -Szállj le rólam.-mondom neki összeszűkült szemekkel. Eliot arca komolyabbá vált, és lágyan ezt mondta: -Bogival csak viccelődtünk. Réka, nem kell ebből ügyet csinálni. Csak baráti beszélgetés volt.-közben úgy néz rám, mint aki fel akarna falni. -Csak baráti beszélgetés?-ismételtem meg. -Imádom amikor ilyen féltékeny vagy. Totál beindulok tőled.-búgja. Éreztem, hogy kezd lecsillapodni a dühöm, de még mindig ott volt az a kis féltékenységi szikra. Tudtam, hogy nem tehetek úgy, mintha minden rendben lenne, ha közben belül felőröl ez az érzés. -Miért csinálod ezt?-kérdezem közben már a nyakamat súrolja a leheletével. -Sajnálom, ha félreérthető volt a helyzet.-mondta halkan.-Nincs semmi okod féltékenykedni.- majd belecsókol a nyakamba. -Bíznom kell benned.-válaszoltam, és próbáltam mosolyogni.-Csak néha nehéz, amikor ilyen helyzetek adódnak.- közben Eliot egyre csak csókolt. Nem bírt leállni. Eliot magához húzott, és szorosan átölelt. -Mikor fogod már be végre?-kérdezi nevetve. -Mit?-kérdezem ártatlanul. -A szádat. Másra is használhatod.-majd rám kacsint és elsétálunk az egyik irodához.

Őrült szenvedéllyel és csókolózva rontunk be a tárgyalóterembe. Egymást vetkőztetve haladunk az asztal felé, majd megállok és nekidőlök. Az érzékeim azonnal kiélesedtek. Az adrenalin átjárta a testemet, szinte remegtem az izgalomtól. Az iroda halványan megvilágított terében csak néhány lámpa fénye szűrődött át a folyosóról, ami finom félárnyékokat vetett a bútorokra és a falakra. Ami romantikus és egyben titokzatos hangulatot teremtett, ez még inkább fokozta a helyzet intimitását. Az iroda illata keveredett a papír, a nyomtató tinta és a frissen főzött kávé aromájával, de ahogy beléptünk, éreztem Eliot parfümjének erőteljes, fás illatát is, ami azonnal elnyomott minden más szagot. Ez az illat mindig is elbódított, és most is egyből magával ragadott. Imádom. A tárgyalóasztalhoz érve, amit láttunk mindent leborítottunk a földre. Az álló lámpától kezdve a székeken át, mindent felkavartunk, ami az utunkba került. minden érintésével egyre jobban elvesztem a kontrollt. A kezeim automatikusan indultak el a ruháján, és ahogy egymás ruhadarabjait téptük le, minden mozdulatunk heves volt és követelőző. -Őrülten kívánlak.-mondja a számba a férjem, majd megint megcsókol. Az iroda asztalai és székei felborultak, az iratok és tollak szétrepültek körülöttünk, de egyáltalán nem törődtünk velük. Csak egymásra figyeltünk, és a vágy egyre inkább fokozódott közöttünk.Eliot felültetett az asztalra és levette rólam a melltartót és a bugyit. Ezután átölelte a testemet és mindenhol végig csókolt. A nyakamtól kezdve a karomon át. Közben a nyelvével is végig siklott a bőrömön. -Uhh…-felkiáltok és az egyik kezemmel az asztal szélében kapaszkodok, a másikkal pedig a férjem hajába túrok. A fejem esetenként hátrahanyatlik, majd néha lenézek a rajtam munkálkodó pasira. Aki már a mellem felé tartott és amikor belecsókolt a dekoltázsomba egyből elvesztettem a kontrollt. Jóleső borzongás futott át rajtam. Ezután következett a hasam és a köldököm. Miután ott is végig járatta a nyelvét egy pillanatra megállt. -Mi az?-kérdezem. -Ugye tudod, hogy csak páran vannak itt az irodaházban és a stúdióban?-kérdez vissza. -És?-megint visszakérdezek. -Jól van, akkor ezt igennek veszem. Én szóltam.-mormogja, majd visszatér az ölemhez. Mielőtt megszólaltam volna Ő egyből magáévá tett engem.  -Eliot…miről besz..?-itt már nem bírtam befejezni a kérdést, hiszen egyből elkapott a hév. Erőteljesen magam felé húztam közben belevájtam a körmömet a hátába és hangosan sikítani kezdtem. Őrjítően jó volt. Eliot nem állt le egy percre sem. Néha besegített az ujjával és a nyelvével együtt teljes volt a gyönyör. A lábamat a férjem nyaka köré kulcsoltam és még jobban magam felé húztam. -Nem bírom már visszatartani!-szólok rá és próbálom leállítani, de nem megy. Egy kicsit megbántam, hogy ilyen gyorsan el akartam jutni a csúcsra, de Eliot végül le lassult. -Ez majdnem megvolt..-pihegtem, de nem kellett sokat várnom. Elég hamar elértem a csúcsra. Aztán hirtelen pislákolni kezdtek a fények. Valaki megérkezett. -Ki szokott ilyenkor jönni?-kérdezem közben Eliot közelebb húz magához.-Légyszíves… nincs időnk.-sürgetem. Eliot csak azért se engedelmeskedett. Felemelte az egyik kezét és befogta a számat. -Réka ne beszélj már ennyit. Csak élvezd.-nézett rám azzal a tüzes tekintettel. Így hát elkezdtem engedelmeskedni neki, majd egyre csak kitört belőlem a gyönyör.-Ezt nem bírom már!-kiáltom, majd egy újabb orgazmus után a mellkasára hanyatlom. Amikor magamhoz tértem Eliot simogatta a hátamat és a nyakamba csókolt. Amíg csókolt hirtelen lenéztem a földre. -Figyi, szerintem el kéne kezdenünk takarítani.-kuncogok. Az éjszaka eseményei még élénken élnek bennem, ahogy ránéztem a szétszórt iratokra és felborult székekre. Mosolyogva néztem Eliotra, aki szintén mosolyogva nézett vissza rám. Éreztem, hogy ez a közös takarítás jó buli lesz. Lehajoltam, hogy összeszedjem a szétdobált papírokat, és közben megpillantottam egy elszakadt dokumentumot, majd kidobtam a szemeteszsákba. -Emlékszel, amikor ez történt? -kérdeztem nevetve, és felmutattam neki a dokumentumot. Eliot odalépett hozzám, és egy pillanatra megállt, hogy megcsókoljon. Csókja édes és rövid volt, de éppen elég ahhoz, hogy újra átéljem az éjszaka szenvedélyét. -Persze, hogy emlékszem.-válaszolta nevetve. -Nehéz lenne elfelejteni.- majd folytattuk a rend rakást, közben a tárgyaló lassan visszanyerte a régi formáját. Ahogy befejeztük a takarítást, elégedetten néztem körül az irodában. Minden a helyén volt, mintha mi sem történt volna. Eliot odalépett hozzám, és ismét megcsókolt. Mielott kiléptünk volna a tárgyalóból, hirtelen meghallottuk, hogy valaki közeledik a folyosón. A férjem gyorsan cselekedett, és elkapott engem a kanyar előtt. Visszatartjuk a lélegzetünket, míg a léptek elhaladtak mellettünk. Amikor kilestünk, akkor láttuk, hogy az egyik takarítónő volt az. Egymásra néztünk és elnevettük magunkat. -Gyere szívem, most már tényleg ideje hazamenni.-mondja és lágyan homlokon csókol, majd kéz a kézben megyünk le a lépcsőn. Miután kiléptünk az irodaház ajtaján, végre fellélegeztem. A nap ragyogóan sütött, és a friss levegő valósággal elárasztott minket. Eliot mellettem sétált, és éppen valami vicces történetet mesélt, amitől mindketten fel nevettünk.
A pillanat tökéletesnek tűnt, szinte túl jónak ahhoz, hogy igaz legyen. -Szeretlek!-mondom neki. -Én is.-és a kézfogás egyre szorosabbá válik. Ez a pillanat annyira tökéletes volt, hogy túlzásnak is érezhettem volna. Aztán hirtelen gyorsasággal zajlottak le az események. Egy fülsüketítő hang hasított bele a levegőbe. Először nem is tudtam felfogni, hogy mi történik. Éreztem, hogy a kézfogás enyhül, csak egy pillanatra fordultam el, és amikor visszanéztem, Eliot már a földre rogyott. Szemei tágra nyíltak, arca eltorzult a fájdalomtól. Amikor megláttam az ingén a vöröslő foltot egy pillanatra megbénultam a sokktól. -Eliot!- kiáltottam, ahogy térdre estem mellette. -Jézusom! Ki lőtt le! Kérlek tarts ki! Ne hagyj el engem!-sikitom. Reszkető kézzel próbáltam nyomni a sebet, hogy elálljon a vérzés, de a vér továbbra is folyt. -Segítség! Kérem segítsenek!-kiáltom. Az emberek az utcán rémülten néztek ránk, néhányan elővették a telefonjukat, de senki sem lépett oda hozzánk. -Valaki hívjon mentőt! -kiáltottam kétségbeesetten, miközben előrántottam a saját telefonomat és tárcsázni kezdtem a segélyhívót. A percek végtelennek tűntek, miközben a diszpécserrel beszéltem. Próbáltam nyugodt maradni, de a szívem megvadult és a szavaim összefolytak. Kétségbeesetten nyomkodtam a blézerem anyagát Eliot sebére, de a vér csak nem akart elállni. -Kérem siessenek!-mondtam nekik, majd magam mellé dobtam a telefont. -Kérlek szépen Eliot, maradj velem!-suttogtam, miközben könnyek gyűltek a szemembe.-A mentők már úton vannak, csak tarts ki. -Eliot szemei lassan kezdtek lecsukódni, és az arca egyre sápadtabb lett. A pánik újra kitört belőlem, és hangosan sírva könyörögtem neki, hogy ne adja fel. -Eliot! Ne csináld ezt velem! Ne hagyj egyedül két gyerekkel! Szeretlek! Hallod? Nagyon szeretlek! Könyörgöm, csak most ne halj meg! Eliot!-rá borultam az arcára és elkezdtem csókolgatni és pofozgatni. -Eliot!-majd tovább szorítom a kötést, ami már totál átázott. Sírva leborultam a sértetlen mellkasára és keservesen zokogni kezdtem. Mi lesz majd velünk ezután?