Réka 51. fejezet

A váratlan vendég

Már régóta sejtettem, hogy a családi összejövetelek sosem mentesek a drámától, de amit Irina most bejelentett, az mindent felülmúlt. Amikor kimondta, hogy várandós vagyok és gratulált Eliotnak, hogy apa lett, az egész szoba egy pillanatra megdermedt. Aztán mindenki egyszerre kezdett el beszélni, de én csak egyetlen egy ember reakcióját figyeltem: Trevort.

Az Eliot incidens óta egy hónap telt el. A szemem felnyílt és örökre búcsút intettem a férfinak. Onnantól kezdve gyökeresen megváltozott az életem. Talán túlságosan is gyorsan történtek a dolgok, de nem bánom. Sőt, kifejezetten élvezem a tempót, amiben most élek. Eliottra gondolva gyakran éreztem fájdalmat és keserűséget. Az ő hiánya mindig ott volt bennem, és minden nap emlékeztetett arra, hogy mennyire szerettem őt. De az élet nem áll meg, és én sem akartam, hogy megálljon. Elhatároztam, hogy továbblépek, és így is tettem. Egyik nap piacra mentem vásárolni, majd belebotlottam egy jóképű idegenbe. A férfit Trevornak hívják és amióta bemutatkoztunk egymásnak egyik randi követte a másikat. Kiderült a férfiról, hogy Ő is egy énekes, így teljesen átérzi a szakma csínját-bínját. Aztán felajánlotta, hogy néha zenélgessünk egy kicsit, majd egyre többször találkozgattunk. A találkákból eljegyzés lett, ami után teljesen ledöbbentem amikor is..

Időközben Trevor bemutatott engem a kislányának a három éves Eleonórának, aki a férfi előző kapcsolatából született. Eleonóra egy tüneményes kislány, aki hamar belopta magát a szívembe. Nagyon jól kijövünk egymással, és egyre inkább érzem, hogy én is az édesanyja szerepét töltöm be az életében. A villában minden tökéletes. A hatalmas ablakokon keresztül beáradó napfény, a gyönyörű kert, a medence… Minden annyira idilli és nyugodt. Néha még mindig megcsípem magam, hogy elhiggyem, ez valóban az én életem. Trevor mellett a legnagyobb boldogságot találtam meg. Olyan szeretetteljes és gondoskodó, hogy vele minden nap egy újabb ajándék. -Szeretlek Réka!-ölelt át a kislány. Szorosan magamhoz ölelem és felemelem. -Én is Nórika.-mondom neki és a fejére adok egy puszit. Miután leteszem a foldre beugrik a medencébe. Pont ebben a pillanatban sétált ki az udvarra Trevor. -Nórika nem akarsz már kijönni a vízből?-kérdezi tőle az apja, közben lehajol hozzám a napágynál és megcsókoljuk egymást. -Nem!-kiabálta a kislány, majd lebukott a víz alá. -Hagyd csak, ma nagyon jó idő van. Végre ki tudtunk mozdulni, hiszen egész álló héten esett az eső.-nyugtatom. -Jól van, talán igazad van.-vigyorog, majd leül a mellettem lévő napágyra. -Hozok még egy kis limonádét jó?-majd felállok és bevonulok a konyhába. Útközben egy csókot dobok a férfinak és besétálok a konyhába. Miután beléptem végre kitudtam engedni magamból a feszültséget. Aztán hirtelen elfogott a hányinger.A gyomrom kavargott, a fejem zúgott, de úgy gondoltam, hogy csak a stressz teszi. A fejemet a kezembe temetem, és próbálom összeszedni magam. Ekkor kezdtem el számolgatni, mivel nem is vettem észre, mennyi idő telt el az utolsó menstruációm óta. Ahogy végiggondoltam, megdöbbenve jöttem rá, hogy már több mint egy hónapja nem jött meg. Hirtelen elkezdtem remegni. Lehetséges lenne? A fiókhoz siettem, ahol vészhelyzetekre tartok egy terhességi tesztet. Remegő kézzel nyitottam ki a csomagolást, szinte örökkévalóságnak tűnt az a pár perc, míg vártam az eredményt. Az agyam vadul kattogott. Mi lesz, ha pozitív? Mi lesz, ha tényleg terhes vagyok? Annyi kérdés, annyi bizonytalanság kavargott bennem, hogy majdnem elsírtam magam. Végül ránéztem a tesztre, és ott volt a két csík. Két világos, egyértelmű csík. Terhes vagyok. A szívem hevesen kezdett verni, a könnyeim pedig patakokban folytak le az arcomon. Nem hittem el. Ott térdeltem a mosdó padlóján, és nem tudtam abbahagyni a sírást. A boldogság, az öröm, a megkönnyebbülés mind egyszerre tört rám. Ez tényleg megtörténik velem. Én, aki már majdnem feladtam a reményt, hogy valaha is anya lehetek, most itt állok, és a kezemben tartom az életem egyik legnagyobb csodáját. Felkeltem a földről, és belenéztem a tükörbe. A szemem piros volt a sírástól, de a mosolyom nem akart eltűnni az arcomról. Emlékeztetnem kellett magam, hogy lélegezzek. Egy új élet növekszik bennem. Kaptam a sorstól még egy esélyt. Majd fogtam magam és fülig érő szájjal mentem vissza a medencéhez. Ledőltem a napágyra és felvettem a napszemüvegemet. Trevor azonnal észrevette rajtam a változást, így közelebb jött hozzám. -Szívem, látom nagy a vidámság. Ki vele.-nevet fel és megfogja a kezemet. Felkeltem az ágyról, majd ezután odaléptem hozzá, átöleltem, és a fülébe súgtam: -Terhes vagyok.- és elhajoltam tőle. Először nem hitt a fülének, majd meg ismételtem, miután végre felfogta, a szemei elkerekedtek, és az arcán megjelent az a csodálatos mosoly, amit annyira szeretek benne. Szorosan magához ölelt, és én újra sírni kezdtem, de most már együtt sírtunk a boldogságtól. Trevor megfogta az arcomat és vadul csókolgatni kezdett. -Alig merem elhinni.-mondta két csók között. De mindezek közepette, Eliot emléke még mindig kísért. Azt hittem, hogy túlléptem rajta, de amikor meghallottam Irinától, hogy egy családi összejövetelen újra találkozni fogunk, a szívem összeszorult. Nem tudom, hogyan fogok reagálni, amikor újra látni fogom őt. Fogalmam nincs, hogy mit fogok érezni, de azt tudom, hogy nem lesz könnyű. -Vasárnap átmegyünk az egyik barátnőmhöz.-jelentem ki a pasinak. Trevor elmosolyodott és homlokon csókolt. -Rendben mehetünk.-bólogat, majd magához szorít.

Az összejövetel napján felvettem a kedvenc ruhámat, és próbáltam magabiztosnak tűnni. A tükör előtt illegetem magam, majd valaki bekopog a hálószobába. -Készen vagy Réka?-nyit be Nórika. -Persze, mindjárt.-lehajolok hozzá és megpuszilom. Ezután felraktam magamra az ékszereket és befújtam a nyakamat az egyik parfümmel. -Készen vagy Réka?-kérdezi Trevor is, aki elegánsan mutatkozik. -Váó. Nagyon jól nézel ki szívem.-mondom neki és megcsókolom. -Nóri merre van?-kérdezi, majd a kislány kimászik a szekrényből. -Itt vagyok Apa!-szól neki és tovább játszik. -Családi idill.-kuncogom. 

Irináékhoz érve egyre jobban tépkedni kezdtem a papírzsebkendőt. A vőlegényem megérintette a kezem és felém hajolt. -Jól vagy?-kérdezi és megsimogatja a kézfejemet. -Persze…-majd kinézek az ablakon. Elkezdtem azon töprengeni, vajon milyen érzés lesz újra látni Eliotot? Feltéve, ha Ő is megfog jelenni a családi összejövetelen. Az autóból kiszállva Nóri egyből a kapu felé rohant, és az ott álldogáló Irina karjaiba vetette magát. -Hát szia nagylány!-köszönt neki és megpuszilta. Irina már ismeri Trevort és a lányát, hiszen már a második héten bemutattam nekik. -Gyere mindjárt lesz puding.-mondja neki Irina és elindultak a bejárat felé. Trevor mellettem állt, és fogta a kezemet, ami erőt adott. -Indulhatunk?-kérdezte, majd bólintok egyet. A lakásba érve egyből nagy nyüzsgés fogadott minket. Trevor megpuszilta a homlokomat, majd elindult köszönni Martinnak. Én meg ott álltam egyedül az előszobában. Amikor beljebb haladtam az ebédlőbe, hirtelen belebotlottam Eliotba. Ott állt előttem, és amikor a szemünk találkozott, az idő megállt. Egy pillanatra minden emlék, minden érzés újra előtört. De most már más volt. Ott álltam, a gyermekünkkel a szívem alatt, és egy új élet reményével. Eliot nem tudja, hogy az Ő gyerekével vagyok várandós. Legalábbis még nem avattam be Őt. Eliottal nem váltottunk egy szót sem, de a tekintetünk mindent elárult. Ő is látott rajtam mindent. A boldogságot, a változást, és talán egy kis szomorúságot is. Ő pedig csak állt ott, némán, és én tudtam, hogy ő is érzi ezt a furcsa, kettős érzést. A férfi közelebb lépett hozzám és megfogta a kezemet. -Réka, szívből gratulálok az eljegyzésetekhez.-mondta csendesen, és a szemei őszinte melegségről árulkodtak. -Köszönöm Eliot.-válaszoltam halkan, majd óvatosan lesütöttem a szemem. Amikor ismét felnéztem rá, az arcán látni lehetett a feszültséget, mintha előre tudta volna, hogy valami komoly dologról fogunk beszélgetni. Én is éreztem a gyomromban azokat a pillangókat, ahogy egyre közeledtem hozzá. Lassan egy hónapja halogattam ezt a pillanatot, de most már ideje volt színt vallanom. Vettem egy mély levegőt, majd megszólaltam. -Eliot, beszélnünk kell!- kezdtem halkan, de határozottan. Ő csak bólintott, majd hellyel kínált az egyik széken. Leültünk egymás mellé, de egyikünk sem tudta, hogyan kezdje.-Van valami, amit el kell mondanom neked. Tudom, hogy nehéz lesz, de kérlek, hallgass végig.-kértem. Eliot tekintete komoly maradt, és azonnal láttam rajta, hogy érdeklem Őt. Nyeltem egyet, majd kimondtam az igazságot, ami már régóta nyomta a szívemet és a lelkemet. -Eliot…Terhes vagyok.-mondom neki. -Ó, gratulálok!-mondja és megfogja a kezem. -Nem Eliot, nem érted. Hiszen a Te gyermekedet várom.- ezután éreztem, hogy a férfi elengedi a kezemet. A szoba egy pillanatra teljesen elcsendesedett, mintha megállt volna az idő. Eliot szemei elkerekedtek, és láttam, ahogy a szavak lassan eljutnak a tudatáig. Először csak bámult rám, mintha nem hinné el, amit hallott. -Ilyen gyorsan? Hiszen mi több, mint egy hónapja voltunk együtt…Ez nem lehet.-suttogja és közben feláll a székről. -Ez biztos?-kérdezi újból. Bólintottam, és könnyek gyűltek a szemembe.Esküszöm azt gondoltam, talán örülni fog. -Nem lehet igaz... - motyogta maga elé. -Ez nem történhet meg.-néztem, ahogy össze-vissza járkál, majd végül megállt előttem, és térdre ereszkedett, úgy nézett fel rám. A szemében kétségbeesés tükröződött. -Réka, ha ez igaz..akkor mi..ketten…-közben az ölemben megfogta a kezemet. -Szülők leszünk.-még magam is alig merem elhinni ezeket a szavakat. -Nem akarod elhagyni Trevort? 

Nem bírom tovább nézni, ahogy vele vagy, miközben engem szeretsz. Most már itt a gyermekünk is. Kérlek, ne kínozz tovább.-könyörög. A szívem összeszorult, ahogy hallgattam őt. Tudtam, hogy igaza van. Eliot mindig is jobban értett engem, mint bárki más. -Eliot, én…-kezdtem, de a szavak elakadtak a torkomban. Ő továbbra is könyörgő szemekkel nézett rám, mintha csak a válaszom menthetné meg. De a döntés nem volt ilyen egyszerű. Éreztem, ahogy a könnyek végiggördülnek az arcomon, és a fájdalom, amit mindketten éreztünk, szinte kézzelfogható volt. -Tudom, hogy nehéz .-mondta lágyan. -De most már nem csak rólunk van szó. Együtt kell lennünk a gyermekünk miatt.-suttogja közben megsimogatja a hasamat. A kezemet az övére helyezem és egy darabig így maradunk. -Milyen a gyerkőc?-kérdezi. -Gyerek? Képzeld nem egyedül van. Ikrek lesznek.-bököm ki neki a másik igazságot. -Tessék?-döbbenten néz rám, de közben öröm csillogott a szemében. -A nemét még nem tudom, de ketten vannak.-hüppögöm. És ismét elárasztottak engem az érzelmek. Minden, amit eddig elfojtottam, most felszínre tört. -Ne sírj Réka.-majd felém hajolt és guggolva átölelt. A fejemet az övére hajtottam és tovább zokogtam. 

-Végre itt vagytok!-dorgál meg minket Irina. Eliottal szét rebbenünk és síró szemmel nézünk rá. -Ó, rosszkor jöttem?-kérdezi a barátnőm és elindul kifelé. -Hé, ne menj el.-kérlelem és megfogom a kezét. Eliot sóhajtva felkel a helyéről és zsebre tett kézzel elindul a konyha felé. -Ebbe meg mi a fene ütött?-kérdezi Irina miközben felé néz. -Legyen ez a mi dolgunk.-mondom halkan. -Réka elég ijesztően néztetek ki. Biztosan minden rendben?-puhatolózik. -Irina.-kezdem némi hangsúllyal, amire a barátnőm egyből felfigyel.-Hajjaj! Miért érzem azt, hogy valami életbevágóan fontos dologról van itt szó?-és biztatóan megszorítja a kezemet.Próbáltam összeszedni a gondolataimat, de a szavak valahogy nem akartak előjönni.Aztán erőt veszek magamon és végre kimondom, amit ki kell. -Gyermeket várok…-sóhajtom, majd folytatom. -Eliottól.-fújom ki a levegőt. Irina szemei elkerekedtek, és tátva maradt a szája. Látszott rajta, hogy nem tudja, mit mondjon. Egy pillanatra csend lett, majd lassan felocsúdott a sokkból. -Hogy mi? Mit mondtál? Eliotot mondtál?-kérdezte, mintha nem hitt volna a fülének. Bólintottam, és éreztem, hogy a szemem sarkában könnyek gyűlnek. Nem sírtam az örömtől, inkább a megkönnyebbüléstől, hogy végre kimondtam az igazat. De még nem volt vége a mondanivalómnak.-És... -folytattam, majd újra mély levegőt vettem, hogy összeszedjem a bátorságomat. - Ráadásul ikrekkel vagyok várandós.-fejezem be. Ezúttal Irina arca teljesen megváltozott. A kezével a szájához kapott, és hatalmasra nyílt szemekkel bámult rám. Nem telt el sok idő, mire elmosolyodott, és aztán felpattant a székéből, hogy átöleljen. -Úristen Réka! Ez csodálatos! Gratulálok nektek! Alig merem elhinni!-és szorosan magához ölel. Éreztem, hogy Irina öröme átragad rám, és ahogy átölelt, mintha minden félelmem és aggodalmam elszállt volna. Könnyek peregtek végig az arcomon, de ezek már az öröm könnyei voltak. Irina hátralépett, de még mindig fogta a kezemet, és az arcán boldogság ragyogott. -Hogy érzed magad? - kérdezte aggódva. -Minden rendben van a babákkal?

Pár órával korábban..

Az ultrahang vizsgálatra igyekeztem a kórházba, a szívem pedig majd kiugrott a helyéről,ahogy a bejárat felé közeledtem. Trevorral csak nemrég ismerkedtünk meg, és bár az örömöm határtalan volt, hogy babát várunk, mégis motoszkált bennem a kétely, hogy minden rendben van-e. Így megnyugtattam magam, hátha mindent tisztábban fogok látni az ultrahang után. Amint beléptem a rendelőbe, kedvesen fogadott az asszisztens, majd bekísért a vizsgálóba. -Hogy vagyunk?-kérdezte a doktornő. -Köszönöm a reggeli rosszulléteket leszámítva jól.-mosolygok. -Ó, az első trimeszter. Hamar túl lesz rajta.Kérem feküdjön fel és megnézzük a kicsikét.-mutat az ágy felé. Lefeküdtem az ágyra, és próbáltam nyugodtan lélegezni, miközben a hideg zselé érintette a hasamat. Az orvos figyelmesen nézte a monitort, majd egy pillanatra rám pillantott. -Nos, Réka - kezdte nyugodt hangon -, úgy tűnik, hogy a terhessége korábban kezdődött, mint ahogy említette.-majd tovább nézi a monitort. Ez lehetetlen, gondoltam magamban, de az orvos szavai élesen csengtek a fülemben. -A magzat már előrehaladott állapotban van - folytatta -, de nincs ok az aggodalomra.- és tovább húzza rajtam a tárgyat. Pánikba estem. Kezem automatikusan a hasamra siklott, mintha ezzel meg tudnám védeni a kis életemet, ami bennem növekedett. Számolgatni kezdtem, próbáltam visszaemlékezni az elmúlt hónapokra. És akkor minden jel arra utalt, hogy Eliot lehet a baba apja. -Várjon csak…Önnek nem egy, hanem két babája is van.-mutat a monitorra. A szemeim kigúvadtak úgy néztem a képernyőre. -Hogy micsoda?-kérdezem döbbenten. -Réka, Önnek ikerterhessége van. Szívből gratulálok!-mosolyog. -És jól vannak?-kérdezem aggódva. -Nézze, Réka, itt látható, hogy a magzatok egészségesek és szépen fejlődnek. Úgyhogy igen, minden a legnagyobb rendben.-nyugtat meg. 

Kifelé menet a kórházból próbáltam összeszedni a gondolataimat. Hogyan lehettem ilyen figyelmetlen? Miért nem vigyáztam jobban, amikor Eliottal voltam? Miért nem folytattam tovább a fogamzásgátló szedését? Miért nem…Miért…A boldogság és az izgalom most keserű szorongásba fordult. Alig merem elhinni, hogy ez most újra megtörténik velem. Az elmúlt hónapok nagyon intenzívek voltak. Simonnal való kapcsolatom, Polla keresése és Eliottal a se veled-se nélküled kapcsolatom. Bár a múltkori incidens után még mindig mérges vagyok rá, de úgy érzem joga van tudni, hogy övé a gyerek. Illetve bocsánat gyerekek. A hasamra teszem a kezem és boldogan elmosolyodom.

Amióta elújságoltam Irinának a hírt, azóta mindenáron össze akar engem boronálni Eliottal. -Réka ezt nem szabad annyiban hagyni. Az ikreknek család kell. Eliot családcentrikus. Szóval, megyünk és megkeressük a sógoromat. -és kézen fogva húz maga után. -Irina.. ezt nem most kéne.-tiltakozom és próbálok szabadulni a kézfogásból. A barátnőm megáll a nappali közepén és figyelmet kér. Minden szem rá szegeződik. -Drágáim! Szeretnék mondani egy örömhírt. Családunkra nézve ez egy csodálatos dolog!-mondja, majd rám kacsint.- A drága barátnőm Réka elég sok megpróbáltatáson ment át az elmúlt egy évben. Viszont ma egy csodálatos hírt közölt velem. Réka babát vár! Sok boldogságot drága barátnőm!-és a tiszteletemre a vendégsereg felé emelte a poharát. És mielőtt belekortyolt volna a pezsgőbe, még gyorsan hozzátette.-Egyébként egy valaki kimaradt a repertoárból: Eliot! Szívből gratulálok! Egy újabb Lehoczky-val bővül a család, még pedig nem egy, hanem kettővel!-és mindenki elkezdett tapsolni. A tömegben kiszúrtam Eliotot, aki meghúzta az utolsó korty whisky-jét és kimenekült a helyszínről. Amikor jobbra pillantottam, egyből kiszúrtam Trevort, aki azon nyomban elsápadt, és remegő kézzel emelte a szájához a poharat. Láttam a szemében a csalódást, a döbbenetet, a haragot. Az asztalra csapta a poharat és szinte kirohant a nappaliból, én pedig automatikusan utána indultam. -Trevor kérlek várj!- szólok utána és elkezdek felé rohanni. Átverekedem magam a tömegen és az udvaron érem utol. -Trevor! - kiáltottam utána, de nem fordult meg. - Trevor, kérlek, várj!-kiabálom, majd a férfi hirtelen megáll a szökőkútnál. -Beszélnünk kell.. - mondtam halkan, de határozottan. Éreztem, hogy a hangom remeg, de most nem engedhettem meg magamnak, hogy elgyengüljek a jelenlétében. -Kérlek Trevor mondj már valamit! Az istenért! Nem akarom, hogy végig szótlanul álljunk egymás előtt.-könyörgök neki. Végül megfordult, és rám nézett. A szemeiben könnyek csillogtak, és az arca lángolt a dühtől. -Miért nem mondtad el nekem előbb? - kérdezte, és a hangjában ott bujkált a sértettség és a fájdalom. -Nem tudtam, hogyan mondjam el. - válaszoltam őszintén. - Féltem, hogy elveszítelek. Nem akartam, hogy így tudd meg, erre Irina fogta magát és elkotyogta az egész családnak. Most már a sajtó is értesült róla.-sóhajtom. -Legalább Irina elszólta magát és kiderült az igazság. Mikor feküdtél le Eliottal?-kérdezi. -Az ismerkedésünk előtt pár héttel…Eliottal nem volt békés a helyzet. Leginkább bosszú alkalom volt. Megbüntetett engem egy olyan dologért, amit elkövettem ellene..-sóhajtom. Majd közelebb lépek és megérintem a karját. -Én csak téged akarlak. - mondtam, és a kezemet felé nyújtottam. - Tudom, hogy ez most sok, de megoldhatjuk. Hiszen szeretlek, Trevor.-nagyot nyeltem, és éreztem, hogy már nincs több esélyem. Trevor pár pillanatra a szemembe révedt, mintha azt mérlegelné, hogy elhiggyen-e nekem bármit is. Végül lassan megfordult és levágta az üres poharat, ami tompa puffanással ért földet. Hirtelen összerezzentem és a szemem elé kaptam mindkét kezemet. -Hogy a franc enné meg!-kiáltja mérgesen és a derekára helyezi a kezét. -És most mi legyen velünk? Felbontjuk az eljegyzésünket? Minden oda veszik?-mormogja maga elé. -Trevor!-szólok rá. -Mondd Réka, mégis mi a fenét akarsz?-közelebb jött és megragadta a karomat. -Mondd mit akarsz ezután? Mindig ez lesz? Majd mindig félre fogsz lépni és mással fogsz kefélgetni?-kérdezte dühösen. Ez annyira sértő volt, hogy azonnal felpofoztam Őt. -Ez még tőled is csúnya! Hogy mondhatsz ilyet? Én nem szexelek össze-vissza! Végig hűséges voltam hozzád és most is az vagyok!-emlékeztetem. -Tudhattam volna, hogy ez lesz.-közben az ujjaival megdörzsölte az álla csúcsát. -Trevor! Mégis mire gondolsz?-kérdezem dühösen. -És mi lesz Eliotttal? - kérdezte, és láttam, hogy a szavai mögött ott van a félelem és a bizonytalanság. -Nem tudom.-sóhajtom. Ezt őszintén válaszoltam. Hiszem magam sem tudom, hogyan tovább. Lassan közelebb léptem hozzá, és óvatosan megérintettem a karját. - Kérlek, bízz bennem. Megoldjuk valahogy.-mondom neki. Trevor egy darabig engem nézett, majd levette rólam a kezét és ezt mondta. -Időre van szükségem. Ez most túl sok egyszerre.-és vissza megy a vendégsereg közé. Látom, hogy útközben az egyik pincér tálcájáról levesz egy pohár pezsgőt és azonnal kiissza. Én meg ott maradtam az udvaron, a hűvös esti levegőben. Lassan visszaindultam a házba, de minden lépés nehéz volt. Tudtam, hogy sok mindent kell tisztáznunk, de most csak egy dologra vágytam: hogy a karjaiban legyek, és érezzem, hogy minden rendben lesz. Ahogy beléptem a nappaliba, a család még mindig ott volt, de most mindenki csendes volt, és a tekintetek ismét rám szegeződtek. -Jól vagyok.-intek a többiek felé, majd elindulok az emeletre.