Réka 48. fejezet

Nyugodj békében régi életem

Eliottal lassan ébredezünk egymás mellett, miközben a napfénye halványan besüt a függönyön keresztül. Amikor felemelem a kezem, Ő egyből elkapja és összekulcsoljuk a kezünket. Egy darabig így játszadozunk, majd a férfi kibontakozik a fogásból és a mellemen járatja az ujjait. Próbálom nem szaporán venni a levegőt, de nehezen megy. Az érintése gyengéd és megnyugtató, amitől egyből beindulok. -Jó reggelt, szépségem.-búgja és közben morzsolgatja a mellbimbómat..-Jó reggelt!-válaszolom, és érzem, hogy az arcom kipirul. Eliot közelebb hajol, és egy csókot lehel a homlokomra. -Uhh.. Eliot.-nyögök fel, és érzem, hogy egyre jobban vágyom rá. Ahogy keze tovább halad a mellemről a hasamra, érzem, ahogy a szívem egyre gyorsabban ver. Nem tudok betelni vele. Minden érintése, minden pillantása úgy hat rám, mintha újra és újra beleszeretnék. Eliot egy újabb csókot nyom az ajkamra, és érzem, ahogy a testem reagál minden egyes érintésére. Lassan, kényeztetően halad tovább, minden egyes mozdulata egy újabb hullámot kelt bennem. -Annyira szeretlek, Réka.-suttogja, miközben a nyakamat csókolgatja. Az ajkai forrók és puhák, és minden egyes csókja egy újabb bizonyíték arra, hogy mennyire fontos vagyok neki. -Soha nem cserélnélek le senki másra.-búgja két csók között. Az ujjaival végigszánt a bőrömön miközben az én kezem az arcát simogatja. Eliot lehunyja a szemét és az ajkai enyhén szétnyílnak. Ismét megcsókoljuk egymást, és amikor a férfi elindult a bugyim felé, ebben a pillanatban kopogtatni kezdtek az ajtón. -Folyton rajtakapnak minket.-pihegi Eliot és elneveti magát. -Lassan hazakéne menne, akkor nem zavarnanak...-vigyorgok. -Gyere be!-kiabál Eliot miközben feljebb húzom magamon a takarót. Martin az. -Sziasztok! Lejönnétek kérlek a konyhába. Valami történt.-mondta szomorú hangon és láttam rajta, hogy megvan zuhanva.Tudtam, hogy valami nincs rendben, mert soha nem szokott ilyenkor felkelteni minket. Gyorsan felveszem a köntösömet, míg Eliot kócos hajjal egy pólót húz magára. Összenézünk, és anélkül, hogy egy szót is szólnánk, elindulunk lefelé a konyhába. A konyhában Irina és Martin már ott vannak. Azonnal észreveszem, hogy valami nincs rendben. Irina arca aggodalmas, miközben Martin idegesen járkál fel-alá. -Mi történt?- kérdezem, bár szinte érzem a választ a levegőben.-Polla eltűnt..Sőt nem akárhogy…- feleli Irina, hangja remeg a visszafojtott félelemtől. Egy pillanatra megdermedek, és rögtön a legrosszabbra gondolok. -Mikor tűnt el? -kérdezi Eliot, aki átfogta a derekamat és komoly arcot vágott. -Tegnap este még telefonáltam vele. Elég zaklatott volt a hangja.-mondja Martin. Az agyam lázasan dolgozik, próbálom felidézni az utolsó alkalmat, amikor láttam őt. Legutóbb Simonnal közös eljegyzési partinkon találkoztam vele. -Mindjárt felhívom a rendőrséget.-mondja Eliot,és már nyúl is a telefonért. Eközben Irina idegesen ül le az asztalhoz, és én mellé ülök, megfogom a kezét. Érzem, ahogy remeg, és próbálom megnyugtatni, bár én magam is kétségbeesett vagyok. Nem találok szavakat, amelyekkel enyhíthetném a fájdalmát és aggodalmát. Amint Eliot leteszi a telefont, felénk fordul. -A rendőrség már úton van. Mindenkit kikérdeznek és átkutatják a környéket.-közli velünk. Csend telepszik ránk. Irina arcát nézem, ahogy próbálja visszatartani a könnyeit. Én is érzem, hogy mindjárt eltörik a mécses,de nem sírhatok, most erősnek kell maradnom. Az órák múlásával azonban a remény egyre halványul. A rendőrök kérdéseket tesznek fel, és mi újra és újra elmondjuk, amit tudunk. Egyre nehezebb fenntartani a higgadtságot, de muszáj. Irina összetörtnek tűnik, és próbálom támogatni őt minden erőmmel. A konyhában ülve nézünk egymásra, és tudjuk, hogy egy újabb nap következik, ahol megborul a napi rutinunk.De egy valami biztos: nem adjuk fel, amíg Pollát meg nem találjuk.A nap második felében kapunk egy hívást. A szomszéd városban láttak valakit, aki illik Polla leírására. Azonnal autóba ülünk és elindulunk. A szívem hevesen ver, ahogy közeledünk a megadott helyszínhez. Reménykedem, hogy végre megtaláljuk őt. Majd miután megérkeztünk hidegzuhanyként ért minket a meglepetés. Egy holttestet húztak ki az egyik tóból és minden jel arra utal, hogy az bizony Polla holtteste. Eliot egyből rám borult és elkezdett zokogni rajtam, én meg remegve magamhoz öleltem Őt. -Ez nem lehet…-mondogatta és egyre szorosabban ölelem Őt. -Szívem mélyen remélem, hogy nem Ő az.-mondom remegő hangon. Amikor mentősök megközelítették Polla testét, azonnal elkezdték vizsgáltatni. Ott voltak a nyomozók is. Mindenki mintát vett róla, majd az egyikük felénk sétált. -Sajnálattal közlöm Önökkel, de Lehoczky Polla valóban halott. -közölte velünk a szörnyű hírt. Eliot lezuhant a földre és elkezdett zokogni. Én is leguggoltam mellé és azonnal átöleltem. Ezután hallok még egy autó zúgást és Martinék érkeznek meg a helyszínre. Amikor meglátják a síró Eliotot és oldalra néznek a hullára, Martin is kiborul. Irina főképp. Mindannyiunkat megrázott ez a szörnyű hír. Nem tudom, hogyan fogjuk ezt közölni Eliot szüleivel ezt a tragikus dolgot.

Az életünk egy szempillantás alatt vált rémálommá,amikor megtudtuk, hogy Polla halott. . Eleinte mindannyian reménykedtünk, hogy csak eltévedt valahol, vagy esetleg egy barátjánál töltötte az éjszakát anélkül, hogy szólna nekünk. De nem így volt. A Lehoczky rezidencián gyűltünk össze, ahol csendes, szomorú légkör uralkodott. Polla apja szótlanul állt a nappali sarkában, az édesanyja pedig könnyes szemekkel ült a kanapén, szorosan fogva a kezét. Eliot és én a sarokban álltunk, próbáltuk egymásban tartani a lelket, de az egész helyzet olyan valószínűtlennek tűnt. Mindannyian szerettük Pollát, és teljesen elképzelhetetlen volt, hogy már nincs közöttünk. Ekkor lépett be Iván, Polla pasija. Arcán látszott az összezavarodottság és a bűntudat, de valahogy még mindig nem fogta fel teljesen, mi történt. Ahogy a szobába lépett, minden tekintet azonnal rá szegeződött. Mély levegőt vett, és remegő hangon kezdett beszélni.-Tudom, hogy nehéz elhinni, de én tényleg nem akartam bántani Pollát.-mondta Iván, szemeiben könnyek gyűltek. -Csak veszekedtünk, és akkor történt... Elvesztettem a fejem, és pofon vágtam őt. Nem gondoltam, hogy ilyen következményei lesznek. Kérlek, higgyétek el, nem akartam, hogy ez történjen.-mentegetőzik. Eliot egyre szorosabban fogta a kezem, és éreztem, hogy ő is ugyanazt a keserűséget éli át. Hogyan tehette ezt? Hogyan tudott valaki erőszakosan viselkedni vele szemben? Főleg, hogy állítólag szerette Pollát.Iván sóhajtott egyet, majd folytatta:-Nagyon sajnálom, amit tettem. Nem tudtam, hogy ennyire eldurvul a helyzet. Bocsánatot kérek mindannyiótoktól, de legfőképpen Polla szüleitől. Kérlek, higgyétek el, hogy nem akartam rosszat.-mondja elkeseredetten. Eliot csak szomorúan megrázta a fejét. -Nem Iván. Nem hiszünk neked. Szerintem pont Te voltál az, aki sírba vitte a húgomat, hiszen tudom, hogy mennyire rosszul bántál vele.-néz rá. Iván sóhajtott és zsebre vágta a kezét. Egy darabig nem szólt, és a távolba révedt. Ebben a pillanatban sétált oda hozzánk Eliot édesanyja. -Szia Glória.-köszöntem neki és megöleltük egymást. Miuátn elengedett, arrébb ment és a mellettem álló Eliotot is megölelte. -Kisfiam, ez annyira szörnyű.-mondja és szorosan ölelik egymást. Ahogy végignéztem az összegyűlt rokonokon és barátokon, egy pillanatra megálltam, hogy befogadjam a látványt. Mindenki eljött, hogy részt vegyen a temetésen, és ez valahogy enyhítette a fájdalmamat. Tudtam, hogy nem vagyok egyedül ebben a szomorúságban. Ahogy előre léptem a sír felé, észrevettem Calebet a tömegben. Az arca komoly volt, és a tekintete egy pillanatra találkozott az enyémmel. Caleb és Polla kollégák voltak és tudtommal jó volt a kapcsolatuk. -Mindjárt visszajövök.-súgom Eliotnak és megcsókolom. Magam előtt összefontam a karomat és elindultam Caleb felé. A férfi egy fa mellett állt, és amikor odaértem hozzá, egy pillanatra csendben maradtunk. Az a fajta csend volt ez, amit csak azok érthetnek, akik szorosan kötődnek egymáshoz.Végül ő törte meg a csendet. -Réka.. - kezdte halkan, mintha nem akarná, hogy bárki más meghallja -Valamit el kell mondanom neked.-sóhajtja. Összevontam a szemöldökömet, és kíváncsian néztem rá. Nem tudtam, mire számítsak, de a gyomrom máris összerándult.-Egy ideje kavartam Pollával. Sőt annyira jól alakult köztünk a dolog, hogy pár napra elszöktünk külföldre. Nem akartuk nyilvánosságra hozni a kapcsolatunkat. Pollával szeretőként indultunk, ami szerelemmé alakult át. Ő bevallotta, hogy már nem Ivánt szereti, hanem engem. Gondolom Polla mindent bevallott Ivánnak és a pasi kiborult tőle. Állítólag öngyilkosság volt, de olyat is hallottam, hogy Iván lefizetett egy bérgyilkost.-mondta, mire teljesen elképedtem. Az első reakcióm, az volt, hogy nem akartam hinni a fülemnek. Pollával? A gondolat, hogy Caleb és Polla együtt voltak, valahogy nem fért a fejembe.-Miért mondod ezt most el?-kérdezem. -Azért, mert úgy érzem, tudnod kell. Nem akarom, hogy mások mondják el neked, és nem akarok titkolózni előtted.-vallja be. -Értem. Most hogyan tovább?-kérdezem tőle és megsimogatom a hátát. -Nem tudom.Talán elutazok egy kis időre.-sóhajtja. -Akkor nem fogsz velem stúdiózni.-nézek rá. -Réka én…-felpillant az égre, majd a földet vizslatja.-Szóval bármi is fog történni a közeljövőben, én előre szeretnék bocsánatot kérni.-mondja bűnbánó hanggal. -Ezt hogy érted?-értetlenül nézek rá. -Ígérem hamarosan mindent meg fogsz tudni.-közben ígéret csillogott a szemében. -Nem Caleb, most akarom tudni. Mondd mi történt igazából Pollával?-faggatom. A férfi szembe áll velem és mindkét vállamat megfogja. -Réka…Esküdj meg az életedre, hogy nem mondod el Eliotnak. Ez egy nagyon súlyos titok. Muszáj lesz magadban tartani. Érted?-kérdezte, közben kezdtem megijedni tőle. -Attól függ mi az.-kíváncsi szemekkel nézek rá. -Polla nem halt meg.Gondoltunk egyet és Mykonos-ra menekültünk.Aztán egyik este megismerkedett egy férfival, akivel azonnal egymásba szerettek. Párszor figyelmeztettem, hogy ez nem lesz így jó, de nem hallgatott rám. Felült a motorjára és elhajtottak. Aztán este felé kaptam egy hívást, hogy Polla kórházba került, mivel motorbalesetet szenvedett.A baleset mindent megváltoztatott. Egy pillanat alatt elvesztettem a nőt, akit szerettem, és most egy idegenként kellett újra megismerkednem vele. A mai napig nem emlékszik senkire és semmire. Eljött érte a pasija, aki férjnek adta ki magát és elvitte magával. Hiába tiltakoztam és álltam el az útját. Pollán látszott, hogy nem ismert meg engem.-számolt be Caleb. -Akkor az a holttest..az valójában kié volt?-kérdezem.-Egy nő akit tényleg meggyilkoltak.-sóhajtja. -Jézusom..-suttogom. -Akkor ezt mondtam neki:”Polla..tudom, hogy most minden zavaros. De szeretném, ha hallgatnál rám. Mesélnem kell neked a Lehoczky családról.”Ahogy beszéltem, láttam, hogy próbál összpontosítani, meg valamit felidézni, de a szemeiben csak üresség volt. Rólad is beszéltem hátha beugrik neki valami, de menthetetlen.-a férfi maga elé meredt.-Az egyik dalodat is lejátszottam neki. Semmi nem történt.-rázta a fejét. -Lassan, óvatosan mutattam neki a képeket, meséltem neki az estékről, amelyeket együtt töltöttünk, a nevetésekről, a könnyekről, a szerelemről, amely minden egyes képen ott tükröződött. Ahogy hallgatta a szavaimat, néha úgy tűnt, mintha egy-egy pillanatra felcsillanna valami a szemeiben, de aztán újra eltűnt.-fejezte be a mesélést Caleb. Lassan megérintettem a vállát és magamhoz öleltem a férfit. -Nagyon-nagyon sajnálom.-súgom neki. Aztán éreztem, amikor a kezembe nyomott egy kis papírt.-Szóval itt bújkáltok. Nem láttátok Martint?-kérdezte Eliot, és amikor elváltam Calebtől, megtöröltem a szemem. -Szerintem visszament Irinával a kocsihoz az egyik koszorúért.-válaszolom. Egy darabig egymás mellett ülünk, majd Eliot töri meg a csendet. -Jobban kellett volna vigyáznom Pollára.- mondja, és a hangjában ott bujkál a megbánás és a bűntudat.-Ha jobban figyeltem volna, akkor nem történik meg ez a dolog.-közben erősen szorítja a kezem. -Hé..-mondom és megérintem az arcát.-Ez nem a Te hibád.-mondom lágyan és a szemébe nézek. Eliot szavai után csend telepedik a temetőre. Csak a szél zúgása hallatszik, és a távolban egy madár énekel. A szívem szakad meg Eliotért. Bárcsak elmondhatnám neki, hogy Polla igazából nem is halt meg. A bűntudat és a titok súlya elviselhetetlen.Mivel Caleb szépen megkért, ezért még egy darabig őrzöm ezt az információt. -Mindjárt jövök.-mondja Eliot és egy csók után elsétál innen. Ahogy ott ülök, előveszem a levelet, amit Caleb adott át nekem. Titokban, csendben olvasom újra és újra. „Réka, tudom, hogy nehéz lesz, de kérlek, tartsd a titkomat. Meg kell tennem ezt, hogy új életet kezdhessek. Nem bírom tovább itt. Szeretlek,mint leendő sógornőm(és remélem egy nap tényleg hozzá mész a bátyámhoz) és köszönöm, hogy megértesz.” Ahogy felállok a padról,a távolból még egyszer utoljára rápillantok a friss sírra. Érzem, hogy a bűntudat egyre erősebb lett. Egy darabig árnyékként fog kísérni engem. Amikor majd belenézek Eliot szemébe, nem mondhatom el neki a teljes igazságot. Ez lesz, amit a legjobban fog fájni..