Réka 43. fejezet

A valódi éned megijeszt engem

A kocsihoz érve megálltunk egymás előtt. -Haza viszel?-kérdeztem tőle, erre Eliot a kezembe helyezte a kocsikulcsot. -Ma te vezetsz.-vigyorog rám és elindul a másik oldalra. -Ez most komoly? Tényleg én vezetek?-örvendezek. -Gyorsan pattanj be, mielőtt meggondolom magam.-rám kacsint és beül az anyósülésre. Ahogy a nap süt, és a szél lágyan fúj be az ablakon keresztül, én élvezem, ahogy a szabadság hulláma eláraszt. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom a vezetést. Mindig is szerettem volna egy ilyen autót kipróbálni, és most itt van a lehetőség. Boldogan ránevettem Eliotra, Ő meg időnként kinézett az ablakon, és amikor rám nézett elégedetten rám mosolygott. -Na most már elhiszed, hogy jól tudok vezetni?-kérdezem tőle és továbbra is magabiztosan vezetek. Elérkezünk egy hosszú, egyenes útszakaszhoz. Rálépek a gázpedálra, és az autó könnyedén felgyorsul. A táj elmosódik mellettünk, és csak a sebesség érzése marad. Ez a pillanat az enyém, a miénk. -Jól van azért ne szaladjon el veled a ló.-néz rám szigorúan, erre csak felnevetek. Ahogy haladunk előre az úton, a nap egyre lejjebb ereszkedik, és a táj narancssárga fényben úszik. A naplemente színei elbűvölőek, a horizont pedig végtelennek tűnik. Az egyik kezemmel a kormányt tartottam a másikkal felvettem a napszemüvegemet. Eliot a térdemre helyezte a kezét és elismerően bólintott. Gondolom bejött neki a vezetési stílusom. Nemsokára otthon leszünk, így még kiélvezem az utolsó pillanatokat.

Lassan elérjük úti célunkat, és Eliot megkér, hogy álljak meg a lakásom előtti parkolóban. Szépen bekanyarodtam, majd egyenesen mentem a helyszínre. Amikor megállítottam a motort Eliot fülig érő szájjal nézett rám. -Hát hallod! Nem vagy semmi! Esküszöm féltem melletted.-viccelődik. -Persze!-kuncogok és kikapcsolom magam a biztonsági övből. Mielőtt kiszálltam volna, Eliot a kezemhez ért és visszahúzott az ülésre. -Igen?-kérdezem és továbbra is Őt nézem. Egy pillanatra csend telepszik ránk. Nem szólunk semmit. Én pedig csak mosolygok,mert tudom, hogy ez több volt, mint egy egyszerű vezetés. -Köszönöm a mai napot.-mondom végül. Eliot megérinti az arcomat és a fülem mögé helyezi a hajtincsemet. Majd nagyon lassan felém hajol…egy pillanatra megáll. -Nem Réka…Nem tehetem meg, hiszen..barátok vagyunk.-suttogja, miközben a szívem ezerrel verdesett a mellkasomban. -Igen…A barátok nem tesznek ilyet…-nyögöm ki és elhúzodok tőle. Összeszedem magam és gyorsan kipattanok a kocsiból. Eliot is hasonlóképpen cselekedik, majd összefutunk az autó előtt. -Hát akkor…Minden jót.-mondom neki. -Vigyázz magadra szépségem.-búgja, majd arcon csókol. Amikor elhajol a kezemet az arcomra teszem. -Eliot..-mondom halkan közben a férfi már elsétál előttem. Próbálok felé fordulni, de Ő már háttal  volt nekem és a kocsi másik oldalán állt. -Az esküvődön találkozunk!-búcsúzott és amikor beült a kocsiba, azonnal elhajtott mellettem.

Simon a kanapén ült, és amikor meglátott, sötét árnyék suhant át az arcán. Próbáltam megfejteni a gyanakvását, de a gyomromban valami megremegett.-Szia, szívem!-mondtam óvatosan, megpróbálva elnyomni az aggodalmamat.-Hol voltál? -kérdezte hidegen, szemében vadállatias fény villant. És ettől esküszöm, hogy megijedtem.-Intéztem a dolgaimat.Tudod, hogy az esküvőnkre készülök.-válaszoltam, és letettem a táskámat a komódra.Simon felállt, és közelebb lépett. Az alkohol szaga megcsapta az orromat. Elfordítottam a fejem, hogy ne lássa a könnyeimet. Simon mostanában nagyon rászokott az alkoholra. Rosszabb, mint Eliot.

-Ügyintézés, mi? -kérdezte gúnyosan.-És ki volt ott? Az a szemétláda, igaz?-kérdezi. -Eliot nem szemétláda és Te kérted meg rá, hogy vigyázzon rám. Nem emlékszel?-már elfelejt dolgokat is,de most komolyan?-Miről beszélsz? -próbáltam nyugodt maradni, de a hangom megremegett. -Semmi nem történt.-Simon nevetett, de a nevetése eléggé ijesztő volt. Elővette a whiskyt a szekrényből, és nagyot kortyolt belőle.-Te azt hiszed, hogy teljesen hülye vagyok!Tudom, hogy mi folyik itt. Ne játszd az ártatlant.-mondta, és a szeme vérben forgott.Próbáltam közelebb lépni hozzá, megnyugtatni, de ő ellökte a kezemet. A üveg a földre esett, és darabokra tört. A szívem hevesen vert, ahogy próbáltam elérni őt, erre o egy hirtelen mozdulattal megütött. A fájdalom élesen hasított belém, és a földre zuhantam.-Simon! -kiáltottam fel fájdalmasan.- Hagyd abba, kérlek!

De ő nem hallott meg, vagy nem akart meghallani. Felemelkedtem a földről, és a bejárati ajtó felé botorkáltam. Simon még mindig dühösen ordított valamit a háttérben, de nem hallottam tisztán. A fájdalom és a félelem elhomályosították a gondolataimat. Kinyitottam az ajtót, és az éjszakába menekültem. A hideg levegő felébresztette a zsibbadt érzéseimet, és tudtam, hogy most nem állhatok meg. Nem nézhetek vissza. Nekem biztonságos helyre kell menekülnöm.

Itt állok az ajtó előtt és várom, hogy kinyissák nekem az ajtót. Hallom a zár kattanását egyszer, kétszer és háromszor, majd a fény kiárad a folyosóra. Síró szemmel és zaklatottan  nézek rá, majd azonnal átölelem. Itt biztosan nyugtom lesz és Simon nem fog bántani. Egész testemben remegek és alig bírok talpon maradni. -Szia Réka! -meglepettség volt Irina hangjában miközben elengedem Őt. Láttam az aggodalmat a szemében, de egyelőre még nem kérdezett semmit. Csak bementünk, és leültünk a nappaliban. A kezem remegett, próbáltam összeszedni magam, de egyszerűen nem ment. Irina azonnal a konyhába sietett és hozott nekem egy pohár jeges teát. Amikor visszatért letette az asztalra az italt és azonnal mellém ült. Láttam Irinán, hogy ezer kérdése van felém, de mivel látta milyen állapotban vagyok, ezért türelemmel várt. Hagytam, hogy néhány percig csendben üljünk, de aztán már nem bírtam tovább. A könnyek elkezdtek patakokban folyni az arcomon, és zokogásban törtem ki. Irina közelebb ült és azonnal átölelt. Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy mennyire magamra maradtam mostanában. Ahogy lassan megnyugodtam, Irina végre megszólalt:-Mi történt, Réka? Miért vagy ilyen zaklatott?Bántottak?-kérdezte közben megsimogatta az arcomat. Nem tudtam, hogyan kezdjek neki. Hogy lehet szavakba önteni mindazt, ami történt? De ahogy a karomra pillantottam, láttam, hogy a véraláfutás kezd láthatóvá válni, így Irina is észrevette. Az arca eltorzult az aggodalomtól és a haragtól. Félve kérdezte:-Simon tette ezt veled?-majd jobban szemügyre vette a sérüléseket. Bólintottam, és újra kitört belőlem a sírás. Irina szeme szikrázott a haragtól. -Ezt nem hiszem el! Simont nem ilyennek ismertem meg! Hogy tehette ezt?És miért nem szóltál?-Irina teljesen kiborult. -Nem kell félned többé.-mondta határozottan.-Itt vagyok veled. Az a görény nem mehet többé a közeledbe.-mondja a hajamba miközben továbbra is ölelget. -Simon a vőlegényem.-hüppögöm. -Simon egy görény!-horkant fel Irina mérgében.-Hogyan mondjuk el Martinnak?-kérdeztem. -Hallottam mindent.-közeledett felénk a férfi és leült mellém. -Martin én…csak azt akartam..-néztem rá és egy pillanatra megijedtem tőle. -Mit szólsz hozzá, milyen unokaöcséd van?-vágott közbe Irina. -Tudom, hogy milyen Simon. És mióta bánt téged?-az ölemhez nyúlt és elvette a másik kezemet. Két ember között ülök, akik fogják a kezemet és ez nagy jól esik nekem. -Nem is tudom pontosan. -válaszoltam könnyek között. -Egy ideje már. Azt hittem, hogy csak egyszeri alkalom volt, de nem az volt. És most már nem tudom, mi tévő legyek.-sóhajtom. Martin felpattant, és az arcán látszott, hogy legszívesebben megverné Simont. -Drágám csak lassan a testtel! Most nem az a lényeg, hogy bosszút állj. Rékának most nyugalomra és jó társaságra van szüksége. Az a barom most nem érdemli meg a látogatásodat. Én a helyedben egy darabig kerülném.-szólt rá Irina. Martin néhány pillanatig csak állt ott, majd vissza ült mellém. -Figyelj Réka! Muszáj hozzá menned ahhoz a baromhoz?-kérdezte minden kertelés nélkül. -Igen, mert…-kezdtem bele, de Ő félbeszakított. -Nem fogom hagyni, hogy Simon még egyszer ártson neked. Nem mehetsz hozzá. Sőt egyenesen megtiltom neked.-mondja közben Irina bólintva egyet értett vele. Martin egy darabig elgondolkozott, majd megszólal:-Először is, Réka nem maradhat egyedül. Itt maradhat nálunk, ameddig csak szükséges. Másodszor, gondoskodnunk kell arról, hogy Simon távol maradjon tőle.-jelentette ki. -Ebben teljesen egyetértek veled drágám!-Irina Martin felé nyújtotta a kezét, majd megfogták egymást. -Ugye nem baj, hogy itt leszek egy darabig?-kérdeztem síró hangon. -Szívem! Ne hülyéskedj már! Hiszen Te is családtag vagy!-nevet fel a barátnőm és ismét megölel engem.-Ne legyél már ennyire csacsi!-majd elengedjük egymást. 

-Ez egy kicsit hideg lesz.-közli velem Irina és a karomra teszi a borogatást. Hirtelen felszisszenek, majd érzem a borogatás jótékony hatását. -Jobban vagy?-kérdezte lágyan, miközben leült mellém. -Igen és köszönöm, hogy ennyit segítesz.-a hangomból hála tükröződött. Irina mosolygott, és én is elmosolyodtam. Tudtam, hogy rá mindig számíthatok, akármi történjék is. Ő nem csak a legjobb barátnőm volt, hanem az a személy is, aki mellett igazán önmagam lehettem. Hiszen évekig a háttérénekesem volt a gimis zenekarban. Azóta töretlenül tart a barátságunk. Párszor osztoztunk a pasikon, hol én jártam Ábellel, hol Ő, majd mindig vissza találtunk egymáshoz. Viszont egyikünk se gondolta volna, hogy valaha egymás sógornői leszünk. 

A vacsora lassan készen állt, és a levegőben finom illatok terjengtek. Épp amikor az utolsó simításokat végeztük, Eliot lépett be a konyhába. Hirtelen megálltam a szeletelésben és egy pillanatra lefagytam. -Sziasztok! Isteni illatok vannak a konyhában.-mondta mosolyogva és beljebb jött a konyhába. -Csatlakozhatsz hozzánk vacsorára, ha szeretnél!-válaszolta Irina vidáman. -Örömmel.-felelte Eliot, majd elvett egy nyers krumplit. -Ne edd meg nyersen!-szóltam rá közben enyhén rácsaptam a kezére. -Pedig olyan finom.-incselkedett és elvett még egyet. -Hékás! Na jól van, ezt most fogom és elteszem a hűtőbe. Ha sor kerül rá, majd elővesszük.-közlöm vele és elveszem a tálat. Eliot megfogja a kezemet és elveszi tőlem. -Majd én.-kacsintott és a hűtő felé ment. Irina ránk nézett, majd hirtelen kijelentette: -Nekem még el kell ugranom a kis boltba, mivel elfogyott a petrezselyem és a só. Addig figyeljétek a kaját.-és Irina azonnal kiviharzott. -De Iri…na…-szóltam utána, de már nem hallott engem. Ahogy kilépett a konyhából, hirtelen kényelmetlenül éreztem magam Eliot társaságában. Ameddig tettünk-vettünk időnként egymásra pillantottunk, majd tovább tevékenykedtünk. Amikor a polc felé nyúltam, Eliot segített levenni a cuccokat. Egész jól kiegészítjük egymást a konyhában. Amikor végre összeszedtem a bátorságomat, hogy elmondjam Eliotnak, mi történt velem, a szívem úgy kalapált, mintha ki akarna szakadni a mellkasomból. Minden lélegzetvétel egyre nehezebb lett, és éreztem, ahogy a gyomrom görcsbe rándul. Eliot csendben pakolászott, miközben próbáltam összeszedni a gondolataimat. -Eliot, van valami, amit el kell mondanom neked.. - kezdtem halkan, szinte suttogva. - Nem tudtam eddig, hogyan mondjam el, de muszáj megosztanom veled. Simon... Simon..Szóval…A vőlegényem megütött engem. Nem csak egyszer…Miután kiengedtek a kórházból azóta iszik és nincs magánál.-mondom neki és sírva félre pillantok. Amint ezek a szavak elhagyták a számat, éreztem, hogy egy óriási súly gurul le a vállamról. Eliot arca elsápadt, és a szemei tágra nyíltak. Láttam rajta, hogy próbálja feldolgozni a hallottakat.-Hogy mi történt? Mikor történt ez és hogyan?-éreztem, hogy mindjárt elveszíti az önuralmát. Szembefordultam vele és mindkét vállát megfogtam. -Már egy ideje tartott - folytattam, bár a torkom összeszorult a félelemtől. - Kezdetben csak verbálisan bántott, de aztán... egyre rosszabb lett. Nem akartam elhinni, hogy tényleg ilyen ember, de most már tudom, hogy nem változik. Mindig azzal jön, hogy Te vagy a szeretőm. Mindenre rájött. Rájött, hogy kavartunk.-majd elengedem Őt és a tenyerembe temetem az arcomat. Eliot magához húz és megölel közben simogatja a fejemet. Egy pillanatra azt hittem, hogy fel fog robbanni, de aztán mély levegőt vett, és megpróbált nyugodt maradni. -Miért nem mondtad el nekem hamarabb? - kérdezte szomorúan. - Segíthettem volna... megvédhettelek volna.-tette hozzá. Óvatosan felnéztem rá és ezt válaszoltam neki.-Féltem, hogy nem hiszel nekem, vagy hogy még rosszabb lesz. És szégyelltem is magam, hogy hagytam idáig fajulni.-felelem. Eliot arcán vegyes érzelmek tükröződtek:düh, fájdalom és szeretet. Az ölelése szoros és védelmező volt, mintha azt akarná mondani, hogy mostantól biztonságban vagyok.-Annyira sajnálom, Réka - mondta remegő hangon. Ebben a pillanatban a testem rázkódott a zokogástól, de Eliot csak még szorosabban tartott. Egy pillanatra úgy éreztem, hogy minden fájdalmam és félelmem elolvad a szerelmében. Minden porcikájából sugárzik a szeretet.Eliot finoman eltolt magától, és gyengéden megcsókolta a homlokomat. Ez az apró gesztus több volt, mint ezer kimondott szó. Biztonságot és vigaszt hozott, és tudtam, hogy mostantól ketten fogunk küzdeni a világ ellen. -Minden rendben lesz. - mondta halkan, és a szemeiben őszinte elhatározás csillogott. Úgy megkönnyebbültem, hogy végre elmondtam neki az igazságot, és hálás vagyok, hogy nem ítélt el érte. Majd oldalra fordítjuk a fejünket és meglátjuk a konyha küszöbén álldogáló síró Irinát. -Gyerekek…Én annyira drukkoltam nektek…-hüppögte, majd közelebb jött hozzánk és megölelt minket. -Ó!-lepődök meg. -Értjük.-kuncog Eliot és rám pillant. Mosolyogva megvontam a vállamat és tovább ölelgettük egyymást.