Réka 41. fejezet

Tánc az ördöggel

-Ez is nagyon népszerű nálunk. Szinte minden második megrendelőnk ezt választja.-mutatja a cukrász az egyik tortáját. Simonnal egyszerre nyúlunk a villánkkal a torta szeletbe, majd levágunk belőle egy kisebb darabot. Már számtalan ízt megkóstoltunk, de egyik sem volt az igazi. A csokoládés túl édes volt, a vaníliás túl egyszerű, a citromos túl savanyú. Még mindig kerestem azt az ízt, ami mindkettőnknek tetszik majd. -Mit gondolsz, Réka?- kérdezte Simon, miközben ízlelgette az epreset. -Nem is tudom, talán ez még jó lehet.-válaszolom és arrébb megyek a következő asztalhoz. Talán nem is az ízekkel van a baj, hanem velem. Nem tudom elengedni a múltat, és azért nem találom az igazit, mert folyton Eliot jár a fejemben. Hirtelen egy ismerős hang szólalt meg mögöttem. -Az epres legyen.-mondta valaki a hátam mögött. Amikor megfordultam Eliottal szembe találom magam. -Mit keresel itt?-kérdezem élesen ezzel leplezve a zavaromat. Gyorsan oldalra nézek és Simon éppen a cukrász nővel beszélgetett. -Csak... épp erre jártam.-feleli, de a szemében láttam, hogy ennél többről van szó. -Persze, micsoda véletlen.-forgatom a szemem és ebben a pillanatban a számba vettem egy kis tortát. Eliot szemébe néztem és lassú mozdulattal húztam ki a számból a villát. Ezután megnyaltam a szám szélét. A férfi elmosolyodott, majd a hüvelykujjával az arcomhoz ért. -Egy kicsi hab még maradt itt.-mondja és lágyan letörli rólam a habot, majd megnyalja az ujját. Az ajkamba harapok és próbálom türtőztetni magam. -Réka, beszélhetnénk négyszemközt?-kérdezte halkan, és én azonnal bólintottam. Még egy pillantást vetettem Simonra és Eliot előre engedett, majd kimentünk az utcára. Kint a friss levegőn újra rám tört a félelem és elkezdtem azon stresszelni, nehogy lebukjunk. Eliot közelebb lépett, és lágyan megérintete a karomat. -Hamarosan Párizsba utazok.Mivel nem tudlak elfelejteni. Azóta is folyton rád gondolok, és egyszerűen nem tudom elképzelni az életemet nélküled.-sóhajta és az égnek emeli a tekintetét. -Kivel mész?-kérdezem. -Dominikával és egy darabig nem jövök haza.-ismét nagyot sóhajt. A szavai belém hasítanak, és éreztem, hogy mindjárt el fogom sírni magam. -Értem, hát akkor minden jót nektek.-csattanok fel és vissza indulok a cukrászdába. -Hé, várj! Látom nem érted ezt az egészet!-útközben elkapja a karomat, így megállok. -Mit nem értek? Elég nyilvánvaló, hogy nélkülem akarod leélni az életedet.-mondom neki heves indulattal. -Ki mondta, hogy nélküled akarom élni az életemet?Hiszen az imént mondtam hogy..-kérdezi. -Jól van! Felőlem azt csinálsz, amit akarsz!-majd kirántom a karomat a fogságából és ismét elindulok. -Réka az isten szerelmére!-Eliot úgy magával rántott, hogy a mellkasára estem. A férfi mindkét karomat megfogta és a szemembe nézett. -Simon szeret engem, és én is szeretem őt.-emlékeztetem. -De szereted-e őt úgy, ahogy engem?-kérdezi. -Eliot, nem tudom, mit tegyek.-mondtam őszintén.-Simon jó ember, és nem akarom megbántani. Ráadásul nemsokára hozzámegyek feleségül.-sóhajtom. -Kit érdekel, hogy megbántod-e vagy sem? Miért nem magadat választod? Miért nem a saját boldogságodat valasztod?-faggat. Oldalra néztem és próbáltam visszafojtani a kitörő érzelmi hullámokat. Erősnek kell lennem. Majd ismét ránéztem és nem bírtam megszólalni. -Nem számít az, hogy te mit érzel? Én nem akarom, hogy boldogtalan legyél. Ha Simon mellett leszel boldog, akkor elfogadom. De ha még van esélyünk, akkor harcolni akarok érted. Akkor mondd ki, hogy szeretsz! Ha kimondod együtt leszünk, ha meg nem, akkor esküszöm örökké békén foglak hagyni.-mondja és lazábbra veszi a szorítást a karomon. Mélyen belenéztem Eliot szemébe, és láttam benne a régi szerelmet, amit soha nem tudtam elfelejteni. De ugyanakkor ott volt Simon is, aki mellett biztonságban éreztem magam, és akivel a jövőmet terveztem. -Adsz nekem egy kis időt?-kérdeztem végül. Eliot elengedett és gondterhelten a homlokához ért. -Időt akarsz? Hát most megkapod! Én már nem várok rád tovább!-tárta szét a karjait. -Akkor ne várj rám! Mert én sem fogok örökké a sarokban üldögélni, arra várva, hogy mikor fogsz végre megkomolyodni! Te pont az ellenkezője vagy annak, amit én szeretnék! Ezért is választottam Simont.-vágtam a fejéhez. Eliot közelebb lépett és ezt mondta. -Megmondom neked, hogy miért Őt választod. Simonnal minden szép és jó. Ő a tökéletes társ és vele minden olyan könnyű és egyszerű. Fájdalom és küzdelem nélkül. Velem azért nem akarsz lenni, mert mindig fájdalmat okozok neked. Folyton csak összeveszünk, de közben meg őrülten oda vagyunk egymásért. Amióta megláttalak Irina irodájában azóta beléd vagyok esve! Én, aki nehezen bírkózik meg az érzelmeivel. Nekem ez nehezen megy. Pedig tudok szeretni. Nagyon mélyen. Tudod Réka előtted nem nagyon hittem a szerelemben, de amióta megláttalak tudtam, hogy Te vagy aki nekem kell. Minden reggel arra ébredek, hogy az arcod jelenik meg előttem, és minden este a hangod csendül fel a fülemben, mielőtt elalszom. Bevallom a dalaidra szoktam elaludni. Azelőtt rossz alvó voltam, de Te megmentettél az álmatlanságtól. Amikor nem vagy mellettem, úgy érzem, mintha egy részem hiányozna, mintha az életemnek nem lenne semmi értelme. Nem számít, milyen nehézségek jönnek az életben, én mindig ott leszek melletted, mert nem tudom elképzelni az életem nélküled. Te vagy az, akiért érdemes harcolni és küzdeni. És bárhogy is alakul a jövőnk számomra mindig Te leszel az igazi. Szeretlek Réka! Mindennél jobban. Miattad kezdek megváltozni. Ezért is megyek el Párizsba, mert meg akarom találni önmagam. Egy új oldalamat akarom neked megmutatni. El akarom hagyni a sötét démonjaimat. -fakad ki, majd a hajába túrva elfordul tőlem. A számhoz kapok és alig jutok szóhoz. Most már minden világos. De ahelyett, hogy valami értelmeset reagáltam volna, más jött ki a számon. -Eliot..nekem most mennem kell.-közlöm vele halkan és hátrálni kezdek.

Sietve indultam Simonhoz, remélve, hogy a jelenléte talán megnyugtat majd. Ahogy beléptem a cukrászdába, Simon azonnal észrevette, hogy valami nincs rendben. -Jól vagy szívem?-kérdezi és megfogja a karomat. -Igen, csak a mosdóba kell mennem.-közlöm vele és ott hagyom. Sírva szaladtam be a nőibe és megálltam a mosdókagyló előtt. Amit Eliot az előbb mondott teljesen összezavart engem és világossá vált, hogy ez a férfi mindig is szeretett engem. A mai napig is szeret és nem tud elfelejteni engem. A szívem majd megszakad érte, hogy ott kellett hagynom Őt. Legszívesebben fognám magam és vele mennék Párizsba, ahol minden elkezdődött. Visszasírom azt az évet, amikor minden szép és jó volt. Hirtelen kopogás zavarta meg az elmélkedésem, így gyorsan megmostam az arcomat. -Réka itt vagy?-kérdezte az ajtón keresztül a vőlegényem. -Igen, egy pillanat!-szólok és megtörlöm az arcomat. A kukába dobom a papírtörlőt és kimegyek a mosdóból. -Mi történt, Réka?-kérdezi és megérinti az arcomat. -Semmi.-válaszoltam, és próbáltam mosolyogni, de tudtam, hogy nem sikerülhet túl hitelesen. A férfi összevont szemöldökkel vizslatott, de nem firtatta tovább. -Ha te mondod. Gyere mindjárt indulhatunk.-mondta, majd homlokon csókolt.

Hazafelé úgy döntöttünk, hogy autózás helyett sétálunk egyet a városban. A nap már lebukóban volt, és a narancssárga fények különös árnyékokat vetettek az utcákra. Próbáltam élvezni a séta nyugalmát, de a fejemben folyamatosan visszhangzottak Eliot szavai. Simonnal megálltunk az egyik fagyizó előtt és vettünk egy-egy gombóc fagyit. -Pont erre vágyom.-mondom neki és megpuszilom az arcát. Útközben elkezdtünk beszélgetni és éreztem, hogy a tegnapi feszültség kezd elmúlni. Hála istennek. Nem akarom, hogy mindig ilyen legyen a hangulat köztünk. Boldognak és felszabadultnak kéne lennem. Miközben mendegéltünk az utcán egyszer csak elénk lépett egy nő és széles mosollyal üdvözölt minket. -Hát sziasztok!-köszöntött minket, és elkezdte ölelelgetni Simont, majd engem is. A nő végig mustrálta a vőlegényemet, majd nyíltan flörtölésbe kezdett vele. -Simon, de régen láttalak!Jól nézel ki!-mondta csilingelő hangon és Simon felé lépett. Simon udvariasan mosolygott, de láttam rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát.-Szia, Rita. Igen, rég nem találkoztunk. Bemutatom a menyasszonyomat Rékát.-mutatott felém a férfi. Rita elvigyorogja magát, majd ilyet szól -Apám! Álmomba sem gondoltam volna, hogy Lehoczky Simon végre révbe fog érni! Pedig régen akkora partyarc voltál!-nosztalgiázott a nő majd felém fordul. -És te ki vagy? -kérdezte éles hangon Rita, ami csak még jobban felbosszantott. -Simon az előbb mondta, hogy a menyassz…-mielőtt bejefezhettem volna, Rita közbevágott. -Nem úgy értem. Hallod! Nem te vagy az az énekesnő? Úristen!-kapott a szájához és elkezdett ugrálni. -Jól vagy?-kérdezi tőle a férfi, de a nő továbbra is rajongó üzemmódban volt. -Voltam a múltkori koncerteden. Anyám! Amikor előadtad Ariana Grande számát, az valami csodálatos volt.! Totál eufórikus hangulatba estem.-áradozott. -Értem. Eufórikus.-kuncogom. - Melyik exednek énekelted el? Ott volt Ő is?-tapintott rá a lényegre, én meg belekaroltam Simonba és eltávolodtunk tőle. -Menjünk.-mondom a férfinak és elhúzom. -Réka csinálj velem egy szelfit!-könyörgött, mi meg egyre gyorsabbra vettük a tempót és elmenekültünk tőle. -Ez a nő egy őrült.-duzzogok útközben. Amikor látóhatáron kívül voltunk Simon megállt és elkapta a karomat. -Nem az, csak Ő ilyen. Sokat változott az évek alatt, de mindig is ilyen volt.-mosolygott, és közelebb húzott magához. -Réka, köszönöm.-mondta halkan. -Nem kell köszönnöd, csak nem bírtam tovább nézni, ahogy flörtöl veled. Aztán a végén elkezdett jópofizni velem. Annyira átlátszó volt.-sóhajtok. Simon elmosolyodott, és gyengéden megfogta az államat. -Tudod, hogy csak téged szeretlek, ugye?-kérdezi komolyan. -Persze, hogy tudom. Hiszen én is szeretlek.-válaszolom és közelebb húzódom hozzá. -Nos, most, hogy mindent tisztáztunk most már tényleg indulás haza.-mondta vidáman. Simon keze lekúszott az enyémhez és összekulcsoltuk a kezünket.

Itt állok a táncterem előtt és Simonra várok. Dave időnként kinéz a teremből és végül beinvitál.-Lehet, hogy dugó van a városban. Gyere be!-mondja nekem. Felkelek a földről és a táskámat a vállamra kapom. Próbáltam nem idegeskedni, de nem tudtam elfojtani a csalódottságot és a dühöt, ami Simon miatt felgyülemlett bennem.-Hé várjatok!- szólt egy férfi hang, és amikor hátranéztünk Eliot termett előttünk. Csodás! Széles mosollyal közeledett felém, és szinte láttam a szemében a kihívást, amit ez a helyzet jelentett neki. -Szia, Réka! Simon késik, így most én ugrok be helyette!-mondta magabiztosan. Pánikszerűen Dave-re néztem, aki megvonta a vállát. -Felőlem.-és beengedett minket a terembe. Értetlenül néztem rá. Hogyan tudná ő pótolni Simont? Hiszen még a koreót sem tudja biztosan! Sőt! Simonnal eddig csak két órán vettünk részt. Mivel nem volt más választásom, ezért beletörődően felé sétáltam. Dave addig beállította nekünk a zenét és azonnal felcsendült Ruelle-War Of Hearts (Acoustic) című száma. -Jól van Réka mutasd meg Eliotnak a lépéseket, majd mondom a többit.-nézett ránk a férfi közben feltekerte a hangerőt. Éreztem, hogy Eliot próbálja felvenni a ritmust és követni az eddigi mozdulatokat. Mégis, valami különös érzés kerített hatalmába. A tánclépésekből hamarosan szenvedélyes mozdulatok lettek, és a vonzalom egyre jobban érezhetővé vált köztünk. Mintha mindig is együtt táncoltunk volna. Az energiánk összekapcsolódott, és ahogy a zene egyre gyorsabb és dinamikusabb lett, úgy erősödött a kémia közöttünk.Egy gyors forgás után Eliot szorosan magához húzott. A szívem hevesen vert, és minden lélegzetvétellel közelebb kerültem hozzá. A szemei mélyen az enyémbe fúródtak, és éreztem, hogy elvesztem benne. Dave hangja törte meg a pillanat varázsát.-Csodálatos köztetek a kémia!Mintha mindig is együtt táncoltatok volna.-mondta elismerően. Eliot közelebb hajolt hozzám és a fülembe súgta.- Én nagyon élvezem a táncot. Te is?-kérdezi, és elhajol. -Én…-makogom. -Tessék? -kérdezi mosolyogva, közben érzem, ahogy a kezével elkezdi simogatni a derekamat. A szívem hevesen vert, és tudtam, hogy igent akarok mondani. A tánc és Eliot iránti vonzalom összefonódott, és úgy éreztem, hogy mindjárt végem. -Réka, ugye tudod, hogy ez nem csak a táncról szól?-incselkedik és ismét a szemembe réved. Az arca komollyá változott és tudtam, hogy ezzel most nem viccelt. Eliot még utoljára megforgatott engem, és a mellkasához simultam. A dal véget ért, Dave pedig könnyekkel küszködve megtapsolt minket. -Bravo! Bravo! Ez valami fantasztikus volt!-dicsért minket és mindkettőnket megölelgetett. -Köszönjük!-mondta Eliot és elengedtük egymást. -Hát gyerekek, milyen kar, hogy nem ti házasodtok össze, pedig nagyon szép esküvőtök lenne.-mutatott felénk Dave közben kikapcsolta a következő zenét. Eliottal egymásra néztünk és halványan elmosolyogtunk. -Dave ismered Simont. Ő a vőlegényem.-néztem rá összevont szemöldökkel. -Persze, persze - legyintett Dave, majd elkomolyodott. - De valahogy érzem, hogy ti ketten tényleg egymásnak vagytok teremtve. Látszik rajtatok. Tudjátok, amikor két ember között megvan az a különleges kapocs..-majd ránk kacsintott. Zavaromban elfordítottam a fejemet.Nem tudtam, mit mondjak erre.Talán mert magam is éreztem valami hasonlót. Visszafordítottam a fejem és Eliot szemébe néztem, erre Ő gyengéden megszorította a kezemet. -Ne viccelj, Dave. - szólalt meg Eliot, de hangjában éreztem az őszinteséget is. -Egyébként is az unokaöcsém rendkívül szerencsés, hogy elveheti Rékát. Nekem sosem volt ekkora mákom a nőkkel.-majd ismét rám nézett. Lassan elengedem Eliot kezét és lehajolok a cuccaimért. -Nos, Dave, ha nem haragszol megyek is tovább. Köszönjük az órát.-mondtam kissé sértődött hangon. -Jól van vigyázz magadra!-búcsúzott Dave és megpusziltuk egymást. -Szia!-és ezzel a lendülettel az ajtó felé rohantam.

Az utcán baktattam egyedül, gondolataimba mélyedve. Az esőcseppek halkan koppantak az aszfalton, mintha csak jeleznék a közelgő vihart. Már régóta nem volt ilyen csendes este. A nyár forrósága után, a hűvös szellő és az eső illata felüdítő volt. De most, valahogy nem tudtam élvezni ezt a pillanatot. Fejemben kavarogtak a gondolatok, és a harag, ami belülről mardosott, egyre jobban elhatalmasodott rajtam. Egyszerre haragudtam Simonra és Eliotra. Simonra azét, mert nem jött el a próbánkra, Eliotra meg azért mert…azért haragudtam rá, mert túl jól táncolt. Igen. Túl jól táncolt és olyan volt, mintha magával az ördöggel táncoltam volna. Magába szippantott, mint egy vákuum és azóta nem találom a helyemet. Hirtelen egy kocsi állt meg mellettem a járdánál. Az ablak lassan leereszkedett, és Eliot arcát pillantottam meg. Azonnal ökölbe szorult a kezem. -Réka, haza vigyelek?- kérdezte nyugodt hangon, miközben lassan vezetett. Nem néztem rá. Az útmenti pocsolyákat bámultam és még jobban dühbe gurultam. -Nem kell, Eliot. Inkább sétálok.-válaszoltam szűkszavúan, és felgyorsítottam a lépteimet. Ő azonban nem adta fel ilyen könnyen, lassan vezetett és hozzám igazította az autó sebességét. -Réka, nem akarom, hogy egyedül sétálj ebben az időben. Mindjárt elered az eső. Egyébként meg nem kéne megfáznod az esküvőd előtt.-próbált meggyőzni, hangjában némi aggodalom bujkált. Felnéztem és a felhők már teljesen beborították az eget. Az első cseppek azonnal az orromon landoltak. -Mit érdekel ez téged?-mordultam rá és tovább sétáltam. -Réka, kérlek…- kezdte újra, de félbeszakítottam. -Ne kérlelj, Eliot!-kiáltottam.-Nem is értem, mit akarsz tőlem. Mindig csak akkor jelensz meg, amikor neked jó.- vágom hozzá, közben éreztem, hogy az eső egyre jobban beindul. Magamra néztem és a ruhám is elkezdett átázni. Egy percre elbizonytalanodtam. Tényleg itt akarok sétálni ebben a zuhogó esőben? De az önérzetem nem hagyta, hogy ilyen könnyen megadjam magam. Magam elé fontam a karomat és tovább sétáltam a járdán. -Na, de tényleg Réka! Tényleg tüdőgyulladást akarsz kapni?-Eliot hangjában törődés volt, ezért vettem egy mély levegőt és rájöttem, hogy nem akarok ronggyá ázni. Beteg sem szeretnék lenni. Végül engedtem, és kelletlenül kinyitottam az ajtót, majd beültem az autóba. Azonnal éreztem a meleg levegőt, ami körülölelt, és valahogy ez még jobban dühített. Mitől lett Eliot ennyire gondoskodó és figyelmes? -Köszi!-mondtam hidegen, és elfordítottam a fejem. -Nem kell mérgelődni, hidd el jobb, ha épségben hazaérsz.-mondta nyugodt hangon, majd feljebb tekerte a fűtést.-Jól van.-dünnyögöm, majd kezdem bánni, ahogy viselkedem. Nem akartam bunkó lenni. Miközben mentünk a kocsi halk zúgása és az eső kopogása töltötte be a csendet. Amikor megálltunk a piros lámpánál Eliot hátranyúlt és a hátsó ülésről elvette a kabátját. -Vedd fel, ez még jobban felmelegít.-mondja, majd ismét az útra figyel. -Köszi.-és elveszem tőle a kabátot. Az autó lámpái tompán világították meg az utat előttünk. Időnként egymásra néztünk, majd hirtelen elkaptuk a pillantásunkat. Amikor megérkeztünk Eliot megállította a motort és átfogta az ülésén a támlát. A másik kezével a kormányt fogja. -Megérkeztünk.-mondja rekedten és engem néz. Aztán Eliot lassan közelebb hajolt, és megcsókolt. Az érintése gyengéd volt, mégis szenvedélyes, és abban a csókban minden benne volt: a megbánás, a remény és az újrakezdés ígérete. Ahogy ajkaink találkoztak, éreztem, hogy a szívem újra az Övé. Előre dőltem és magam felé húztam Őt. Nem akartam abbahagyni és egyre követelőzöbbé váltam. Eliot is kimutatta irántam a szerelmét és éreztem rajta, hogy ezúttal nem játszadozik velem. Amikor eltávolodtunk egymástól lassan leveszem magamról a kabátot. -Tessék és köszönöm.-suttogom és visszaadom neki. -Nincs mit. Remélem nem fogsz összeszedni egy ronda náthát.-lágyan elmosolyogja magát. -Én is.-kuncogok és megérintem a férfi arcát. -Menj, Simon már biztosan vár.-sürgetett. -Igen, biztosan ideges már.-suttogom és még egyszer utoljára megcsókolom az arcánál, majd elengedem. Kiszállok a kocsiból és elindulok a bejárat felé. Mielőtt belépek a lakásba, még vissza pillantok Eliot felé, aki komolyan felém biccent és megfordul a kocsijával. Nagyot sóhajtok és a kilincsre teszem a kezemet.