Réka 40. fejezet (+18)

Bűneim alól feloldozva

-Ez a szalon egyszerűen mesésen néz ki! Azok a ruhák meg egyenesen káprázatosak!-dicséri az eladókat Anya. -Köszönjük szépen! Ez mind Rebeka érdeme.-kuncognak az eladók. -Az a nő egy igazi stílus ikon! Ő a magyar Vera Wang!-bókol Anya. -Nem kéne ennyire áradozni!-nevetve kiabálok ki az öltöző fülkéből. -Te meg ne beszélj, hanem igyekezz, mert látni akarom rajtad a ruhát!-sürget. Ahogy belebújtam a ruhába, éreztem, hogy valami nem stimmel. Ezúttal nem a ruhára értem, hanem az érzéseimre. Elmaradt az a furcsa bizsergés a gyomromban és a boldogság helyett félelmet éreztem. Mintha a szívem és az eszem egyszerre kiabálták volna, hogy ne tegyem meg! Inkább fogjam magam és meneküljek innen. Kihúztam magam, majd kiléptem a fülkéből és abban a pillanatban minden szem rám szegeződik. Az eladók segítettek a tükör elé állni, és amikor végre megláttam magam, egy pillanatra elakadt a lélegzetem. A ruha gyönyörű volt, pont olyan, amilyennek elképzeltem. Anyukám is elérzékenyült és könnyek csillogtak a szemében. -Gyönyörű vagy, kicsim!-mondta halkan, és megfogta a kezem. -Minden rendben van?-kérdezte Rebeka és aggódva közeledett felém. Végre megjelent a bolt tulajdonosa, így személyesen megismerhetem Őt is. Próbáltam mosolyogni, de a könnyeim elárultak. -Nem tudom…Egyszerűen túl sok ez most nekem…-suttogtam, és éreztem, hogy a hangom megremeg. -Ez elő szokott fordulni az aráknál.-mondja mosolyogva és mellém áll. Anyukám is azonnal mellém lépett, és átkarolt.-Ne aggódj, kicsim, ez teljesen normális.- mondta megnyugtató hangon.Az esküvő szervezése, a végtelen teendők, és az a sok elvárás mind-mind túl soknak tűnt. Nem arról volt szó, hogy nem akartam férjhez menni, hanem inkább arról, hogy képtelennek éreztem magam megfelelni mindenki elvárásának. Anya lágyan maga felé fordít és ezt mondja.-Minden menyasszony átmegy ezen, és teljesen normális, hogy néha túlterheltnek érzed magad. Főleg most, hogy babát vársz.-mondta ki hangosan. Erre az eladók felkapták a fejüket. -Gratulálok!-mondta az egyikük. -Most már értem az aggodalmad. Attól félsz, hogy nem férsz bele a ruhádba.-kacsint rám Rebeka. -Nem, erről szó sincs.-halkan felnevetek és jókedvre derülök. -Akkor jó. Réka nincs miért aggódni, Mi mindig a rendelkezésedre állunk. Bármit kérhetsz a ruhával kapcsolatban, nekünk ez a dolgunk.-mondja nyugtató hangon. Imádom ezt a nőt. Ő a megtestesült nyugalom. -Köszönöm.-hálálkodom. Leültem egy székre, és éreztem, hogy a ruha súlya még jobban nyomaszt. A másik eladó egy pohár vizet nyújtott át nekem, közben Anyu leült mellém és szorosan átölelt. -Tudod, az esküvő nem csak a nagy napról szól. - kezdi Anya.-Ez az egész ezzel jár, és néha meg kell állnunk, hogy levegőt vehessünk és átadhassuk magunkat a pillanat varázsának.-nyugtat. Nagyot kortyoltam a vízből, és próbáltam lenyugodni. Miközben Anyukám kezét szorosan fogtam, éreztem, hogy az ő ereje lassan átszáll rám. -Talán igazatok van- mondtam végül- túl sok mindent akartam egyszerre.-bólintok és visszaadom az üres poharat az eladóknak. -Pontosan. És emlékezz arra, hogy ez a nap rólad és a szerelmedről szól. Nem kell mindennek tökéletesnek lennie.-mondja Anya. Bevallom, hogy igazából nem az esküvői előkészületek miatt borultam ki, hanem amiatt, hogy nem Eliothoz megyek hozzá. Amikor Eliot szerelmet vallott nekem, az egész világom felborult. -Réka, tudom, hogy hibáztam, és hogy most már késő, de muszáj elmondanom, hogy mennyire szeretlek. Nem tudom elképzelni az életemet nélküled.-közölte velem a múltkori eljegyzési bulimon. A szavai olyan mélyen megérintettek,hogy azóta sem tudom kiverni a fejemből. Most pedig nyakunkon az esküvő, ami egyre vészesen közeledik. Mindenki azt gondolja, hogy az előkészületek és a terhesség miatt vagyok ideges. Eliot vallomása óta folyamatosan azon rágódom, hogy mit érzek iránta, és hogy mit jelent ez a házasságom szempontjából. Simon egy csodálatos ember, és szeretem őt. Azonban az a bizonytalanság, amit Eliot iránt érzek, megakadályoz abban, hogy teljes szívvel belevessem magam az esküvői előkészületekbe. Néha azon kapom magam, hogy Eliot szavai járnak a fejemben. Miért most? Miért pont most kellett elmondania, hogy szeret? Az életem legboldogabb időszakának kellene lennie, de ehelyett egy érzelmi hullámvasúton száguldok. Nem elég, hogy időnként a hormonjaim is megkavarnak, hanem a szívem is rakoncátlankodik. A meghívók írása közben pedig azon gondolkodtam, vajon ő is el fog-e jönni, és ha igen, hogyan fogom kezelni a jelenlétét. Néha úgy érzem, hogy egy hatalmas titkot rejtegetek, ami lassan felemészt. Bár bevallom Eliot volt a legnagyobb titkom. A titok, hogy az eljegyzésem után egyből hozzá menekültem és lefeküdtünk egymással. A bűntudat azóta égeti a lelkemet. El kell mennem gyónni, hátha felszabadulok a bűnök alól. -Anya!-fordultam felé. -Igen kicsim?-kérdezi és megsimogatja a vállamat. -Hazafelé beugrok a templomba.-jelentem ki. -Persze mehetünk.-mosolyogva bólint és megsimogatja az arcomat is.

Egy enyhe gyomorgörccsel lépem át a templom küszöbét és meghallom az orgona dallamát. Éppen próbálnak a misére miközben lent az emberek pakolásznak és rendbe teszik az oltárt. Az egyik nő rám köszön, én pedig felé biccentek. Miközben a gyóntatófülke felé sétáltam a napfény sápadt sugarai áttörték az ódon ablakok színes üvegét, varázslatos fényeket vetítve a hideg kövekre. Ahogy elindultam a gyóntatószék felé, a szívem egyre hevesebben vert. Eliotra gondoltam. Az arcára, a mosolyára, az érintésére. Minden egyes lépésnél az ő képe jelent meg a lelki szemeim előtt, és a bűntudat egyre jobban elhatalmasodott bennem. Bementem a fülkébe és letérdeltem a pap előtt. A pap halk suttogása a másik oldalon váratlanul jött, de mégis megnyugtatott. Ismerős hangja, amit annyi éven át hallgattam, most olyan volt, mintha egy iránytű lett volna az életem zűrzavarában. -Áldjon meg az Isten, leányom. Mi bántja a lelkedet?-kérdezte. -Gyónni jöttem, Atyám..-kezdtem, és éreztem, hogy a torkom elszorul. -Férjhez készülök menni, de van valami, ami nyomja a lelkemet. Van valaki más... egy férfi, akit nem tudok kiverni a fejemből. A szívem egy része hozzá húz. Bűnös vagyok?-kérdezem tőle. -Gyermekem, az Úr ismeri a szívedet és a gondolataidat. Fontos, hogy őszintén beszéljünk magunkkal és vele.-válaszolta a pap.-Mi az, amit érzel a vőlegényed iránt?-érdeklődik. -Szeretem őt.- felelem habozás nélkül.- Ő egy jó ember, és biztos vagyok benne, hogy boldoggá tudnánk tenni egymást. De amikor Eliotra gondolok, valami mélyebb, valami... intenzívebb érezhető. Mintha egy részem hozzá tartozna.-A pap csendben maradt egy pillanatig, majd mélyen sóhajtott. -Gyermekem, az élet nem mindig egyszerű, és az érzelmek gyakran kuszák. Fontos, hogy tisztán lássunk, és ne engedjünk a pillanatnyi vágyaknak, hanem keressük azt, ami igazán helyes és jó számunkra.-feleli. -De hogyan döntsem el, hogy mi a helyes?-kérdeztem kétségbeesetten.- Félek,hogy ha rosszul döntök, mindkettőnk életét tönkreteszem.-vallom be az igazat. -A döntés sosem könnyű, de emlékezz arra, hogy az igazi szeretet türelemmel, megértéssel és önzetlenséggel jár. Imádkozz, kérd az Úr útmutatását, és hallgass a szívedre. Az Úr feloldozza bűneidet, és segít, hogy tisztán láss.-mondja. Egy pillanatra lehunytam a szemem és elmondtam egy Miatyánkot és egy Üdvözlégy Máriát. Ahogy az imádság szavai halkan felcsendültek bennem,a bűntudat lassan enyhülni készült. Éreztem, hogy a szívem is könnyebbé válik.-Az Úr feloldoz téged bűneid alól.Menj békével, és találd meg a helyes utat!-mondta a pap, majd keresztet vetett. Miután kijöttem a fülkéből a lelkem mélyén valami megváltozott. A bűntudat helyét a remény vette át.

-Mit csináltál odabent?-kérdezte Anya, amikor beültem mellé a kocsiba. -Gyóntam.-válaszolom neki közben bekötöm magam. -Minden rendben kicsikém? Nem szoktál templomba járni. Utoljára 12 évesen voltál templomban.-kuncogott. -Anya! Kérlek! Ne feszegessük ezt a témát.-kérlelem, mert nem akarok most erről beszélni. -Hát jól van.-vonta meg a vállát és elindította az autót. Amikor hazaértem lázasan elő kotortam a lakáskulcsot a táskámból és bedugtam a lyukba. Beléptem a lakásba és vidáman beköszöntem. -Szia Szívem! Megjöttem!-mondtam vidáman, és felakasztottam a kulcsot a helyére. -Igen! Ez szörnyű! Nem tudom, hogy mit gondoltak ezek ketten!-kiabálta Simon és halk léptekkel közeledem a nappali felé. A gyomrom ismét összeszorult és én egyből a legrosszabbra gondoltam. Lehet, hogy Simon megtudta az igazságot rólam és Eliotról? A szívem hevesen kalapál, és alig bírok lélegezni a félelemtől. Mindjárt kicsúszik a talaj a lábam alól. Amikor végre elég erőt gyűjtök magamban, hogy belépjek a nappaliba, és abban a percben Simon szomorúan rám pillant. A tekintetétől megremegtek a térdeim, de mielőtt még egy szót is szólnék, előbb Ő kezdett el beszélni. -Polla elszökött a pasijával. Állandóan bajba keveri magát. Az eljegyzés óta nem látta senki.-mondja. Ez a hír annyira váratlanul ér, hogy azonnal megkönnyebbülök. -Húh!-pihegem és azonnal leülök a kanapéra. -Szívem jól vagy? Eléggé elsápadtál.-Simon előttem termett és leguggolt. -Csak kimerített a ruhapróba.-füllentem és élvezem a megkönnyebbülést a szívemben. Nagyon meredek volt mivel majdnem lebuktam. Abban a pillanatban úgy elkezdtem zokogni, hogy Simon ölébe borultam. -Szívem megijesztesz.-mondja aggódva közben simogatja a fejem. Olyan volt mintha a világ terhe lehullott volna vállamról, és szabadon lélegezhetek. Soha nem volt ekkora megnyuvásban részem. -Jól vagyok. Sőt ennél boldogabb nem is lehetnék.-kezembe veszem az arcát és megcsókolom. Simon azonnal reagál és elkezdi lehámozni magáról a ruhát. Majd én következem és felkap, majd az ebédlőasztalra helyez engem.Simon hevesen letépi rólam a bugyimat és ezzel az anyag is semmivé válik. Felém hajolt és megcsókolt, majd mindenhol elkezdett simogatni. Olyan nyögés tört fel belőlem, hogy éreztem nem bírom már tovább. Simon keze a puncim felé vándorolt és egyből dugta. Én közben a melleimet markolásztam. Az ujjai lágy mozdulatokkal masszírozta a csiklómat, amitől egyből felsikoltottam. Szinte elállt a lélegzetem és vadul köröztem a csípőmmel. A nyakába kapaszkodtam és magam felé húztam. Az érzelmek vihara kitölti a szobát, de most már nem félelemmel vagy szorongással, hanem egyfajta felszabadultsággal és szerelemmel. Az elmúlt napok nehézségei lassan elillannak belőlem és egyre magabiztosabbnak érzem magam. Simon megcsókol ezután lefektet az asztalra és elkezd velem szeretkezni. Éreztem, ahogy a testünk összhangban mozog, ahogy a lélegzetünk egy ritmusra talál. Simon keze végigsimított a mellemtől a hasamig, és én éreztem, ahogy a testem az izgalom hatására megfeszül. Az érintése gyengéd volt, és tele volt vággyal. A férfi ajka megállapodott a mellemen, majd szépen lassan kúszott lefelé az ölembe. Én meg előre nyújtoztam és magamhoz szorítottam a fejét.

-Úristen!-kiáltok és lassan lemászok Simonról. A padlón fekszünk és egyszerre bámuljuk a plafont. -Szívem, ha házasok leszünk ez csak jobb lesz.-közli velem és megcsókolja a kézfejemet. Az ajkamba harapok és boldogan oldalra nézek. Felé nyúlok és megsimogatom az arcát. -Ebben biztos vagyok.-felelem halkan és felülök. -Minden rendben? Az előbb mintha egy pillanatra elszomorodtál volna.- kérdezi. -Persze.-a hangom megremeg. Simon is felül és elkezdi cirógatni a vállamat. -Őszintén.Mi a baj, Réka? – kérdezi halkan, szinte suttogva. Nem nézek rá, csak a plafont bámulom. Eliot neve ég a nyelvemen, mint egy fájó seb, de nem tudom kimondani. Nem akarom, hogy Simon megtudja. Félek, hogy az igazság tönkretenné azt, ami köztünk van. Képtelen vagyok megfogalmazni, hogy mi bánt, így helyette csak megcsóválom a fejem. -Esküszöm, hogy minden rendben van.-felelem és megcsókolom Őt. Simon kezét érzem a hátamon, ahogy végigsimít rajta, mintha ezzel a gesztussal elűzhetné minden gondomat. Az érintése gyengéd, de most mégis feszültté tesz. -Megyek lefürdök.-közlöm vele és felkelek a földről, majd elindulok a fürdőszoba felé. -Megyek veled!-ajánlkozik Simon és amikor utolér becsapom előtte az ajtót. -Réka! Miért nem engedsz be?-kérdezi csalódottan. -Csak egy kis egyedüllétre vágyom!-kiáltom az ajtó felé és amikor tükörbe nézek, és egy idegent látok visszatekinteni. Az arcom sápadt, a szemeim körül sötét karikák húzódnak. Megengedem a vizet és beállok a zuhany alá. A forró víz lassan végigcsorog a bőrömön,ezután elkezdek sírni. Eliot arcát látom magam előtt, ahogy utoljára nézett rám. A legutóbbi éjszaka, amit együtt töltöttünk, mintha megpecsételte volna a sorsomat.

Nem tudom, mennyi idő telt el, amíg a víz alatt álltam. Amikor kilépek, a gőz már mindent beborít.Szorosan magam köré tekerem a törölközőt, és visszatérek a hálószobába. Simon aggódva felkelt az ágyról és továbbra is aggódva nézett engem. Tudom, hogy a szótlanságom lassan felemészti őt is. Mély levegőt veszek, de a szavak még mindig nem jönnek. Csak állok ott, és érzem, hogy a könnyeim lassan elindulnak. Leveszem magamról a törölközőt és elkezdek készülődni. -Kérlek mondj már valamit.-kérlel, majd felém kap és magához ránt. A karjaiba zár, mintha ezzel meg tudná akadályozni, hogy teljesen széthulljak. Oldalra tekintek és nem ölelem át. Lógatom a karomat és próbálok egyenletesen lélegezni. Lassan a mellkasához érintem a tenyerem és elhúzodom tőle. -Jövőhéten tortakóstolásra megyünk.-úgy közlöm vele, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.-Jól van.-sóhatja a férfi és zsebre vágja a kezét. Gyorsan magamra kaptam a ruhát és elindultam a stúdióba dolgozni.