Réka 34. fejezet

Csak hibázz nyugodtan

Eliottal beültünk egy csendesebb részre, ahol senki nem látott minket. Egyből összefontam magam előtt a karomat és vártam, hogy mi fog következni. A férfi elém tolt egy italt és koccintottunk. Belekortyoltam, majd feltettem egy kérdést Eliot felé.-Mondd csak. Miért vagy állandóan a nyomomban?-mosolygok rá. -Valamit elkell mondanom neked.-A lámpák halvány fénye alatt Eliot arca különösen komolynak tűnt. Ahogy a szemébe néztem, láttam, hogy valami nagyon nyomja a lelkét. -Mégis mit akarsz Te nekem mondani? Főleg azok után, amit a múltkor bejelentettél? Hiszen Kamilla a menyasszonyod. Mit ólálkodsz folyton körülö…-mielőtt befejezhettem volna a férfi közbevágott. -Kamilla terhes.-nyögte be. Na jól van, úgy érzem ebből elég volt mára. Felálltam az asztaltól és távozni készültem. Lehet ennél jobban a szívembe szúrni? Úgy látszik igen, ebből most ömlik a vér. Ez annyira fájt, hogy nem bírom elviselni. -Ezért jöttél ide, hogy ezzel eldicsekedj? Tudod jól mennyire fáj ez nekem!-vágtam hozzá a szavakat és elindultam. Keserű ízt éreztem a számban és eleredtek a könnyeim. Eliot utánam jött és még időben elkapta a karomat. -Réka! Nem én vagyok a gyerek apja!-erre fel kaptam a fejem. -Ez hogy lehet? Hiszen Ti mindig sülve-főve együtt vagytok.-csodálkozom. -Kamilla lefeküdt a tenisz edzőjével..-sóhajtja és lehorgasztja a fejét. -Nem értem,ez mikor történt?-ez egy kicsit zavaros nekem. -Amikor elmentetek teniszezni és nem sokkal utána hazamentünk, majd elrohant otthonról. Arra hivatkozva, hogy az öltözőszekrényben maradt valamije. Gondolom akkor ejtette meg az edzőjével a dolgot…-látom, hogy nagyon nyomasztja őt ez a dolog. -Sajnálom..-sóhajtok és megérintem a karját. -Tudhattam volna, hiszen ismerem a múltját.-bánkódik. -Végül elmondta?-kész csoda. -A múltkor a vallomása közben.-a kezébe temeti az arcát. -Szívből sajnálom. Leginkább téged.-mondom neki. -Veled mi a helyzet? -néz rám. -Hát Simon és én…lassan négy hónapja járunk.-óvatosan a szemébe nézek, hiszen félek a reakciójától. -Tudom. Simonnal már beszéltem. Minden rendben van köztünk.-sóhajtja. -Igen? És mi változott?-érdeklődöm. -Beláttam, hogy el kell engedjelek Téged. Hagynom kell, hogy boldog legyél.-vallja be. Ez igazán jól esik, de mégis kétkedve fogadom, amit mond. -Amikor megkértem Kamilla kezét, azt hittem, hogy az a helyes döntés. Azt hittem, hogy ez az, amit tennem kell. De az érzéseim... teljesen mások.-folytatta és érzem, ahogy megszorítja a kezem. -Valóban? És mitől mások azok az érzések?-kérdezem.Eliot úgy helyezkedik, hogy szembe legyen velem. -A múltkor eléggé visszataszító voltam és sajnálom. Nem akartalak megbántani.-mondja őszintén. -Eléggé megbántottál.-közlöm vele. -Féltem, Réka. Féltem, hogy ha bevallom az érzéseimet, akkor mindent elveszítek. Kamilla jó ember, de nem ő az, akit igazán szeretek.Gyáva voltam.-válaszolta, és a hangjában mély bánat érződött ki.-Az igazság az, hogy te vagy az, akit mindig is szerettem. De most azt hiszem,túl késő hogy mindezt elmondjam neked,és látom már túlléptél rajtam. Ezért soha nem lehetünk együtt.-ismeri be. -Eliot.-mondom halkan és végig simítom az arcán az ujjaimat. Mindig is tudtam, hogy van valami különleges köztünk, de soha nem gondoltam volna, hogy Eliot is így érzett irántam. A könnyeim kicsordultak, és nem tudtam visszatartani őket. -Hé, ne sírj.-mondja lágyan és megtörli az ujjával az arcomat. -Eliot, én... még mindig Téged szeretlek. Hiába próbáltam elnyomni, mindig a felszínre akart törni. De amikor meghallottam, hogy eljegyezted Kamillát, minden reményem elszállt.-mondom, majd megtörlöm az arcomat. -Sajnálom, hogy folyton csak fájdalmat okozok neked, Réka. Nem akartam, hogy így alakuljon. De most már tudom, hogy nem élhetek hazugságban. Beszélnem kell Kamillával, és tisztázni kell mindent.-sóhajtja. -Ez nem lesz könnyű.-mondtam halkan, de éreztem, hogy a szívem megkönnyebbül. -Tudom.-majd megölel és magához húz. A fejemre ad egy csókot és tovább szorongat. Bár az előttünk álló út nem lesz könnyű, mégis tudom, hogy hamarosan újra együtt leszünk

3 hónappal később…

-Forogj körbe és utána ugorj egy nagyot. Amikor földet érsz ott fog véget érni ez a jelenet.-vázolja fel a rendező a jelenetet. -Oké. Minden érhető.-bólogatok és visszaállok a kezdő pozícióba. Éppen egy nehéz koreográfiás videoklipet forgatunk a Te vagy a rossz szokásom című dalhoz. Ez egy olyan dal, ami tele van lírai elemekkel és megköveteli a szép koreót. Hetek óta ezen a táncon dolgozom és nem volt olyan nap, hogy ne gyakoroltam volna. -Akkor indulhatunk! Három…kettő…egy. Felvétel indul!- kiabálta nekünk a rendező. Amikor elindultam a kamera felé egy sasszét kellett csinálnom, majd úgy értem földet, hogy egyből meginogtam és elestem. Egy éles fájdalom hasított a bokámba, és a következő pillanatban már a földön feküdtem.Abban a pillanatban éreztem, hogy megtörtént a baj. Az egész egy pillanat műve volt. Minden mozdulatot tökéletesen begyakoroltunk, és mégis kudarcot vallottam. A körülöttem lévő emberek arcán a rémület tükröződött. Az asszisztensek azonnal odarohantak, és segítettek felállni. A bokám ekkorra már elkezdett duzzadni, és minden egyes mozdulatnál csak erősödött a fájdalom. Ne mozdulj, Réka!-mondta az egyikük, miközben elszaladt egy jeges borogatásért. Próbáltam mélyeket lélegezni és nem pánikba esni, de a fájdalom szinte elviselhetetlen volt. Ahogy ott ültem a stúdió padlóján, ezek a gondolatok cikáztak a fejemben. Mi lesz most a videóval? A csapatommal? A rajongókkal, akik várták ezt a klippet? Mikor fogok majd újra táncolni? A rendező is felállt a székéből és azonnal hozzám sietett. -Réka! Jól vagy?-érdeklődött és lenézett a bokámra. -Nem bírok tovább forgatni.-nyöszörögtem a fájdalomtól. Ebben a pillanatban érkezett vissza az egyik asszisztens lány. -Hoztam jeget.-mondja és ráhelyezte a bokámra a csomagolást. -Azt hiszem mára ennyi elég volt. Mindjárt hívok egy orvost.-jelentette ki a rendező és máris elment telefonálni.

Az orvos hamar megérkezett, és alaposan megvizsgálta a bokámat. Ez egy elég komoly ficam.- mondta komoran.-Szerencsére nem törés, de hosszú időbe telik, mire teljesen felépülsz.-mondta és elkezdte bekötni a bokámat. A hír teljesen lesújtott és a gondolat, hogy bő hat hétig nem táncolhatok padlóra vitt. -Hát ez nem hiányzott.-sóhajtom szomorúan. Ahogy ott ültem, a fájdalom lassan enyhült a jég hatására, de tudtam, hogy a neheze még hátra van. Az orvos ellátott néhány tanáccsal:-Pihenj sokat, jegeld a bokádat, és amikor már nem olyan fájdalmas, kezdj el óvatosan mozogni. De most a legfontosabb a pihenés.-mondta. Azonban az elkövetkező napok és hetek egyre nehezebben teltek el, hiszen nem csak fizikailag kell felépülnöm, hanem mentálisan is. Fel kellett dolgoznom, hogy egy időre ki kell lépnem a tánc világából, és bele kellett törődnöm, hogy itt volt az ideje egy kicsit megállnom. Miután hazaértem a kanapéra dőltem,majd felpolcoltam a lábamat és jeges borogatást tettem a bokámra. A fájdalom lassan csillapodott, de a szívemben még mindig éreztem a csalódottság keserű ízét. Az edzések, a próbák, a forgatás,minden, amit annyira szerettem,most szünetelni kényszerül. Viszont nagy szerencsémre Simon mindig a rendelkezésemre állt. Miattam még a műszakját is lerövidítette, hogy velem lehessen. Egyik este viszont gondterhelt arccal érkezett hozzám. -Mi a baj?-ültem fel az ágyban és aggódva néztem rá. -El kell utaznom Prágába egy orvosi továbbképzésre.-feleli, majd leül mellém és megfogja a kezemet. -Ó…- ennyit tudtam kinyögni. Egy kicsit csalódott vagyok, hogy egyedül fogok itthon maradni. -Két hét múlva már itthon leszek és ápolgatni foglak.-vigasztal, majd lehajol hozzám és megcsókol. -Jól van szívem. Irinát megkérem, hogy segítsen.-mondtam neki. -Már elintéztem. Holnap átcuccolsz hozzá.-közölte. -Szívem nem kellett volna… -erre valaki becsöngetett hozzánk. -Már meg is érkezett a segítség.-mosolyog rám Simon és elindul a bejárat felé. -De mégis hogyan sikerült ennyire gyorsan intézkedni?-kiabáltam utána, de már nem hallott engem. A nappaliból máris meghallom Irina hangját. -Összecsomagoltatok már?-kérdezte tőle és mire beért azonnal felém hajolt és megölelt. -Szia Drágám!-köszöntött Irina és jó szorosan megölelt. -Szia Irina! Köszönöm a segítségedet.-hálálkodtam. -Ugyan nincs mit. A gyerek a nagyanyjánál van, úgyhogy ráérek.-legyintett. -Nagyon drága vagy!-kiabáltam utána miközben Ő felment az emeletre összepakolni.

Egyik reggel Irina közölte velem, hogy elugrik a közeli pékségbe és vesz pár finomságot. Kávét is ígért az egyik kávézóból, úgyhogy olvasással ütöm el az időt. Hirtelen valaki becsöngetett hozzám mivel nem vártam senkit, így kissé meglepődtem. Lassacskán feltápászkodtam és a mankóimmal az ajtó felé bicegtem. Ahogy kinyitottam nem hittem a szememnek: Eliot állt az ajtóban. Három hónapja nem beszéltünk egymással, így egy kicsit elkezdtem feszengeni a jelenlétében. -Szia! Ha Irinát keresed, az előbb rohant le a pékségbe.-közöltem vele, majd rá akartam csukni az ajtót, de a férfi nem hagyta és a tenyerével megállította a becsapódást. -Igazából hozzád jöttem. Hallottam, hogy baleseted volt.-elkezdi fürkészni a lábamat. -Igen.Forgattam és elestem.-rövidre fogtam, mivel nem akartam neki részletezni. -Hoztam egy kis bort.-mutatta fel és szelíden elmosolyodott. -Jól van gyere…-sóhajtom és beengedem a lakásba. Két napja költöztem be Irináék lakásába, ahol kezdem otthonosan érezni magam. -Gondoltam, meglátogatlak, hátha szükséged van egy kis társaságra.-mondta, miközben belépett. Azonnal a nappali irányába mutattam. -Gyere menjünk beljebb.- és elindultunk. -Hogy érzed magad?-kérdezi útközben. -Egész tűrhető. Mondhatni jól.- és megállok a kanapé előtt. -Segítek.-ajánlkozik Eliot és megfogja a derekamat és a kezemet. Ahogy hozzám ért egyből átszaladt rajtam a bizsergés. Miután leültem Eliot oldalra nézett és megszólalt:-Mindjárt jövök csinálok egy teát.-mondja és elindul a konyha irányába. Egy percig sem bírtam tiltakozni ellene, így hagytam, hogy tevékenykedjen. -Oké..-forgatom a szemem, de közben hálás vagyok érte. Nem kell kibicegnem a konyhába. Egy kicsit elhajolok és meglesem Eliotot a kanapéról. Tökéletesen rálátok a konyhára, így vigyorogva figyelem mit csinál.Nem tudtam nem észrevenni, milyen jól néz ki ma is. Végigmértem a mai szettjét, ami rajta volt. Ma laza stílusban nyomult és szokatlan volt, hogy farmerben látom. Plusz az a fehér színű póló nem is áll rajta rosszul. Hiszen mindig öltönyben vagy sötét színű ruhadarabokban szokott lenni. Bevallom nem tudtam nem álmodozni róla, hogy milyen lenne, ha Simon helyett vele lennék. Ezek a gondolatok egyszerre voltak izgalmasak és zavarba ejtőek. Hiszen Simon az, akit szeretek, de most, hogy távol van, Eliot közelsége ismét érzelmeket ébresztett bennem. Eliot egy pillanatra visszanézett rám, én meg gyorsan elkaptam róla a tekintetemet. Úgy csináltam, mintha nem Őt bámulnám, de szerintem tuti lebuktam. -Mi az azt hiszed, hogy nem boldogulok a konyhában?-kérdezi nevetve. -Ja semmi, csak nézek ki a fejemből.-felelem közben az arcomat elönti a pír. “Nyugi Réka, csak végy egy mély levegőt és fújd ki.” Mantrázom magamban. -Értem.-mondja, majd néhány perc múlva Eliot visszatért két gőzölgő csésze teával, és leült mellém a kanapéra. -Tessék készen is van.-mondja vidáman. Amikor a kezembe adja a bögrét összeér az ujjunk. Ismét érzem azt az elektromosságot. -Köszi..-habogtam és elkezdtem fújni a gőzölgő forró teát. -Mesélj, hogy megy a továbbképzés Prágában? Simon jól van?-érdeklődik, majd Ő is fújkálni kezdi a teáját. -Igen, jól van. Nagyon élvezi a továbbképzést, és sok új dolgot tanult a héten. Alig várja már, hogy itthon is kipróbálhassa azokat az új módszereket. A múltkor elmesélte, hogy nyitna egy saját pszichológiai rendelőt. Megunta a műtéteket meg ezeket, így ebbe az irányba akar tovább mozdulni.-számolok be. -Ezek szerint tényleg valóra váltja a terveit.-mondja közben belekortyol a teába. -Igen.-sóhajtom és elmélázok egy pillanatra. Eliot a combomra helyezi a kezét és összerezzentem a váratlan érintéstől, és egy pillanatra elmélyedtem a tekintetében. Eliot pont engem nézett, és a szemében aggódó, de meleg tekintet volt. -Csak azt akartam mondani, hogy tényleg itt vagyok, ha szükséged van valamire. Szólj és pár percen belül ide érek.-mondja közben simogatja a combomat. Én meg visszatartom a lélegzetemet és próbálok nem elájulni ettől az érintéstől. A koncert óta vágyom rá, hogy együtt lehessünk, viszont nem tehetem meg. Rá mosolyogtam Eliotra és egy határozott mozdulattal levettem a kezét a combomról. -Köszönöm, de boldogulok majd magam is.-és keresztbe tettem a lábamat. -Jól van…Te tudod.-sóhajtja csalódottan és hátradől a kanapén. -Eliot tudod jól, hogy nem tehetem meg ezt Simonnal.-emlékeztetem Őt. Aztán kulcs csörgésre lettünk figyelmesek. -Megjött Irina! Találj ki valami jó indokot, hogy miért vagy itt. Gyerünk!-hesegetem és közben Eliot felsegít. Amikor felkeltem mindkét kezem a férfi mellkasán landolt. Éreztem, ahogyan elpirulok és zavarba jövök. Nem tudtam elkerülni a pillantását és egy darabig néztük egymást. Talán csak néhány másodpercig tartott, de nekem örökkévalóságnak tűnt.Ekkor lépett be a nappaliba Irina, aki felvont szemöldökkel üdvözölt minket. -Sziasztok! Hát ti mit csináltok?- kérdezte cinkos mosollyal. Azonnal elvettem a kezemet a férfiról, Eliot meg hátrébb lépett. -Szia Irina! Réka nem bírt felkelni és megbotlott. Tudod a szokásos ügyetlenség.-kacsintott rá. -Aham. Értem.-vigyorgott Irina és közelebb jött hozzám. -Tessék itt a kávéd. Nagy volt a sor. Hoztam péksütiket. Eliot te is eszel velünk?-kérdezte tőle. -Nem köszi.-válaszolta szűkszavúan. -Nos, ha nincs szükségetek rám, akkor én megyek a dolgozószobába.-mondta, majd egy sokatmondó pillantást vetett ránk és elindult a nappaliból. Amint Irina felszívódott, Eliot és én egyszerre kezdtünk el nevetni. -Ez kínos volt.-mondtam, miközben próbáltam elfojtani a nevetést. Eliot is jót nevetett, és közelebb lépett. -Majdnem lebuktunk.-vigyorog közben végigsimít a karomon. Lenézek elbűvölve nézem a mozdulatait. Eliot az államhoz ér és enyhén megemeli a fejem. -Viszont mennem kell.-búgja és mélyen a szemembe néz. Erre mit mondhattam volna? Hogy ne menjen el? Maradjon itt velem? Nem tudom Irina mit szólna hozzá, bár tudtommal támogatná. Vagy Simonnak drukkol? Már magam sem tudom követni. Próbáltam minden egyes pillanatot a szívembe zárni, mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy látjuk egymást. Nehéz volt, olyan volt mintha egy láthatatlan erő próbálta volna visszatartani őt, de tudtam, hogy ez nem csak az én vágyam volt. -Máris mész?-böktem ki végül. -Van egy kis dolgom még. Örülök, hogy találkoztunk. Vigyázz magadra Réka!-és búcsúzóul egy csókot lehelt a homlokomra. Én meg közelebb hajoltam és az arcára adtam egy puszit. A szívem szinte sikoltott, hogy maradjon, de az eszem tudta, hogy nem tehetem meg. Eliot még egyszer utoljára visszanézett az ajtóból, majd szépen lassan elment. -Itt van még az udvarlód?-törte meg a csendet Irina. -Eliot nem az udvarlóm.-sóhajtom és vissza bicegek a nappaliba. -Gyere babám! Mesélj mi volt az elmúlt fél órában, amíg távol voltam. Ne kímélj a részletektől.-kacsintott rám Irina miközben lehuppantam mellé. -Semmi olyan nem történt.-forgatom a szemem. -Nem tudom miért csináljátok ezt. Körülbelül egy éve húzzátok egymás agyát.-emlékeztet. Jézusom eltelt egy év? Már jó ideje húzzuk akkor. -Olyan, mintha tegnap lettünk volna Párizsban.-döbbenek rá. -Hát igen. Szóval nem értelek titeket. Szerintem Eliot jobban hozzád illik, mint Simon.-vélekedik Irina. -Ezt gondolod?-kérdezem. -Nem gondolom, hanem tudom. Hiszen az ég is egymásnak teremtett titeket. Te és Eliot szuperül kiegészítetitek egymást. Ha már szóba jöttek Lehoczky-ék, Martinnal sikerült kibékülni.-mondja a jó hírt. -Na végre! Ennek nagyon örülök!-lelkesedem és megölelem Őt.