Réka 31. fejezet

Összetört szívek szállodája

Soha nem gondoltam volna, hogy én is meg tudom bántani az embereket. Egyszerűen túl tökéletesnek éreztem magam. Túl kedvesnek és szolidnak látszódtam, egészen mostanáig. Amikor megosztottam a filmrészletet a poszt mellé, az csak még jobban felerősítette ezt az érzést bennem. Látni, hogy az emberek megosztják, kommentálják és vitatják a tartalmat, olyan jó volt olvasni a visszajelzéseket. Diadalittasnak éreztem magam.Enyém az egész világ! Sajnos ebbe viszont nem gondoltam bele, hogy mi lesz ennek a vége. Nem kellett sokáig várnom Eliot hívására, mivel egyértelmű volt, hogy én szivárogtattam ki. Gondolom Kamilla elmesélte neki. Párszor kinyomtam, majd Eliot ismét próbálkozott. A tizenötödik csörgésre nagy lazán felvettem és beleszóltam. -Igen?-kérdeztem. -Szia Réka! Nem tudom, hogy tényleg Te tetted-e ezt az egészet. Szóval nyugtass meg, hogy nem Te voltál.-kezdi. -Még szép, hogy én voltam.-közlöm vele. Hallom, ahogy a férfi nagyot sóhajt a vonal másik végében, majd folytatja velem a csevegést. -Nem tudom, mit gondoltál, amikor ezt a posztot megosztottad. Úgy érzem, teljesen megbántottál vele. Miért kellett ilyen szégyent hoznod Kamillára és rám?-kérdezi. -Hogy én bántottalak meg? Te bántottál meg engem azzal, hogy egy diliházba zártál!-emlékeztetem Őt. Eliot egy darabig szünetet tartott, majd ismét beleszólt a telefonba.-Nem érdekel, milyen düh vagy fájdalom volt benned. Nem adhatod ki mások személyes életét, csak mert te mérges vagy. Nem érdemeljük meg, hogy ilyen közszemlére tegyél minket.Nem tudom, hogy képes leszek-e valaha is megbocsátani neked ezért. Ez túlment minden határon, Réka.-az utolsó mondata szíven ütött engem. Aztán észbe kaptam és gyorsan bocsánatot kértem. -Eliot kérlek….ne haragudj rám.-mondom neki halkan. -Figyelj, egy ideig ne keressük egymást. Szeretnék magamra és Kamillára koncentrálni. Szeretném, ha Te kimaradnál az életemből ezúttal örökre.-és amikor kimondta ezeket a szavakat, úgy elkezdtem sírni, hogy majdnem megfulladtam. -Réka ott vagy még?-kérdezi a vonalban, én meg azonnal kinyomtam a telefont és a sarokba hajítottam. Zokogva borultam le az ágyra.

2 héttel később..

Kilépek a liftből a pláza parkolójában és tovább haladok a kocsim felé. Szinte futkos a hideg a hátamon és a levegő fagyos. Mindjárt összefutunk Eliottal és egyre jobban elönt a félelem. Miután megérkezik kiszáll a kocsiból és leveszi a napszemüvegét, majd ledobja az ülésre. Felegyenesedik és becsukja az ajtót. Egyedül van, és úgy tűnik, hogy nyugodt.
Amikor megpillant az oszlopnál a szeme hidegen csillog, mintha semmi sem történt volna, mintha nem épp az én világomat próbálná romba dönteni. Határozottan felém sétál és néha megköszörüli a torkát. A szívem megremeg és mindjárt elsírom magam. Vegyes érzések kavarognak bennem: egyik percben sírva fakadnék a másikban meg össze-vissza csókolnám Őt. Azon gondolkozom, hogy hogyan jutottunk el idáig? Szeretőkből ellenségek lettünk. A távolság közöttünk egyre fogy, és amikor végre megállunk egymással szemben, szinte fizikailag fáj a közelsége. -Eliot…-szólalok meg miközben a hangom próbál határozott lenni, de érzem benne a remegést. Ő meg gúnyos mosollyal néz rám. Tudom, hogy nyeregben van, de ezúttal nem fogom hagyni magam. Szinte érzem a simogató tekintetét, ahogyan végig mér engem. Egy fehér blúz és farmer nadrág van rajtam. Egy fekete színű műbőr kabát és egy fekete színű topánka. A hajam ki van engedve, amit reggel besütöttem, így laza hullámokban omlik le a hátamon. A kedvenc parfümömmel fújtam be magam még indulás előtt. És tudom, hogy ez Eliot kedvenc illata rajtam. -Szia!-köszönök neki vidáman. A férfi távolságtartóan és ridegen visszaköszönt. -Szia..-sóhajtja. Majd pár perc múlva Ő töri meg a csendet.-Réka,- kezdi halkan miközben a szavai élesen a szívembe marnak, és egy pillanatra lehunyom a szemem, hogy elviseljem a fájdalmat, amit érzek.-Tudod, amit műveltél a barátnőmmel, az nem volt szép. Most hogy majdnem elvesztettem mindent. Mától kezdve ellenségek vagyunk.-majd közelebb lép a fülemhez hajol.-Ez a harc mindkettőnknek fájni fog. De legfőképpen neked.-ígéri. Érzem, hogy a szívem egy pillanatra megáll. Próbálom tartani a szemkontaktust, de a fenyegetése mélyen a lelkembe mar. Tudom, hogy Eliot nem játszik. Amit mond, azt komolyan is gondolja. Ez baromira fáj. Fáj, ahogyan velem viselkedik. Aztán végre én is összeszedem magam.-Eliot, miért kell ezt csinálnunk? Mi értelme ennek a háborúnak?Nemrég még szerettük egymást.- kérdezem, de a hangom inkább könyörgő, mint kihívó. -Te csak azt hiszed.-mondja és látom rajta mennyire megviseli Őt is ez a dolog. -Ezt alig hiszem el.-suttogom. Eliot közelebb lép és megérinti az egyik hajtincsemet és a fülem mögé helyezi. Egy kicsit eldönti a fejét és ezt mondja. -Háborúban állunk, Réka. Te kezdtél mindent, és most fizetned kell érte. Most, hogy majdnem mindent elveszítettem, nincs visszaút.-a hangjában érződött a bosszú vágy és a szomorúság.Tudom, hogy ez a háború nemcsak neki, hanem nekem is fájni fog. De nem hagyhatom, hogy eltiporjon. Túl sokat vesztettem már, így tudom mivel állok szembe. -Eliot, csak hogy tudd: nem félek tőled. Ha harcolni akarsz, akkor harcolni fogunk. De ne feledd, hogy én sem fogom könnyen megadni magam.-miközben beszélek farkasszemet nézünk egymással. Eliot összeszűkült szemekkel vizslatott, majd megszólalt:-Kötve hiszem. Téged ismerve hamar fel fogod adni, majd a karjaimban fogsz kikötni.-mondja egy halvány mosoly kíséretében.Istenem ez a pasi túl jól ismer engem a gyengeségeimmel együtt. Tényleg össze kell szednem magam, máskülönben a földbe fog tiporni engem. Érzem, hogy a lábam remegni kezd. Nem tudom, hogy a félelemtől vagy a haragtól, de a testem reagál az ő szavaira. Próbálom visszanyerni az önuralmat, de a tudat, hogy Eliot komolyan gondolja ezt az egész háborút, még inkább megijeszt. Erősnek kell lennem.-Fogalmad sincs, miről beszélsz.-suttogom. -Lehet, hogy nincs. De ez nem változtat azon a tényen, hogy van valaki, aki szeret téged, és te eltaszítod őt. Ezzel végleg elástad magad.- és egy sóhaj kíséretében felpillant a plafonra. -Elég rossz döntést hoztál. Ezzel magadat is belesodortad.-érzem a tenyeremen, hogy viszket. Hű de felpofoznám. -Sok nehéz döntést kellett meghoznom Réka.És most próbálom a helyeset megtenni. Már eldöntöttem, és többé nem akarom, hogy életem része legyél.-a szívem ebben a pillanatban végleg ripityára tört. -Tudod mit? Én sem akarom, hogy részt vegyél az életemben, hiszen folyamatosan vissza húzol engem.-csattanok fel. Majd ezzel sarkon fordultam és visszaindultam az autóm felé. Eliot azonban nem hagyott békén. Utánam rohant, és megfogta a karomat. Egy pillanatra megálltunk, és amikor belenéztem a szemébe, azonnal láttam benne a kétségbeesést és a fájdalmat. -Tudnod kell, hogy soha nem csináltam volna ezt, hogyha nem indítod el ellenem ezt a hadjáratot.-mondja őszintén. -Kérlek engedj el!-parancsoltam neki, majd lágyan elengedi a karomat. Miután elszakadtam Eliot karjától, azonnal sarkon fordultam. Nem akartam tovább hallani, nem akartam tovább szenvedni. Csak az autómhoz akartam menekülni, ahol talán egy kicsit el tudom nyomni a fájdalmat és az emlékeket.Beültem a kocsiba és becsaptam az ajtót. Az autóban ülve próbáltam összeszedni magam, de a gondolataim kuszák voltak és a szívem sajgott. Eliot szavai visszhangoznak a fejemben, de hiába próbáltam megérteni, nem találtam rá magyarázatot a tetteire. Lehunytam a szemem, és próbáltam mélyeket lélegezni, de a levegővétel is nehezen ment. Idegesen benyomtam a műszerfalon a zenét és próbáltam megnyugodni. -A francba! Francba! Francba!-kiáltottam fel közben ütögettem a kormányt. A számhoz érintettem az ujjaimat és kinéztem az ablakon. Meglátom Eliotot a távolban, ahogy elfordul a kanyarban és a kijárat felé halad. Egy pillanatra megáll és látom a piros lámpák fényét. Kinyújtva lehúzza a kártyát és a sorompó után elhajt onnan. Nem sokkal utána én is elindultam és hazafelé vettem az irányt.

Amikor hazaértem egész nap csak sírtam és bánatosan lófráltam a lakásban. Semmihez nem volt kedvem. Aztán gondoltam egyet és bekapcsoltam a Netflixet, de egyik filmhez sem fűlött a fogam. Főleg a romantikus sorozatoktól lett hányingerem, így kikapcsoltam a tévét. A kanapén ülve felhúztam a térdeimet és átöleltem. A fájdalom és a szomorúság egyre csak gyötört, és egyre nehezebbé kezdett válni a súly a vállamon. Próbáltam megemészteni a mai nap történéseit, de úgy éreztem, nem bírom feldolgozni. Vacsora után pedig rögtön a fürdőszoba felé futottam, hogy meghánytassam magam. Megint ledugtam az ujjamat a torkomba és szépen öklendezni kezdtem a wc felett. Ettől a pillanattól kezdve ismét visszatért a régi rossz szokásom. Ezt akkor szoktam csinálni, ha valamilyen trauma vagy bánat ér engem. A testem összehúzódott, a gyomrom görcsösen összeszorult, és minden egyes hányás után úgy éreztem:kezdek megkönnyebbülni.
Még párszor megcsináltam ezt, majd remegő lábakkal felkeltem a földről és lehúztam a wc-t. A mosdóhoz mentem és megmostam az arcomat, amikor a tükörbe néztem teljesen elborzadtam a látványtól. Nagyon rosszul néztem ki. Alig ismertem magamra. Csak reménykedtem, hogy talán, ha kihányom magamból ezt a fizikai és érzelmi terhet, könnyebb lesz valahogy léteznem. De nem így lett, csak rosszabbodott a helyzet. Kimentem a nappaliba és kivettem a vitrinből egy üveg tatrateát és elkezdtem iszogatni. A világ leghülyébb cselekedete volt. Úgy lerészegedtem tőle, hogy máris vissza szaladtam a fürdőbe hányni. Miután jobban lettem, hallom amikor valaki becsönget hozzám. Feltápászkodtam a földről és összeszedtem magam. Kitántorogtam a bejárathoz és benyomtam a gombot. Miután ajtót nyitottam az illetőnek a karjai közé ájultam.

Amikor magamhoz tértem, ismerős hangfoszlányok ütötték meg a fülem. Mintha egy távoli álomból merültem volna felszínre, lassan kinyitottam a szemem. Homályosan láttam, de ahogy a kép kitisztult, megláttam Simont. Ott ült mellettem, aggódó tekintettel nézett rám. Azonnal levette a füléről a telefont és megérintette a kézfejemet. -Jól vagy?-kérdezi és másik kezével megfogja az arcomat. -Simon?- motyogom kábán.-Te mit keresel itt?- és felülök a helyemen. -Lassan ülj fel.-óva int engem és továbbra is figyel. -Eliot küldött, hogy nézzek rád. Azt mondta, rossz előérzete volt veled kapcsolatban. És úgy tűnik, igaza volt.-számol be nekem, majd elveszi a csuklómat és megméri a pulzusomat. -Izgulsz?-kérdezi mosolyogva. Ha tudná, hogy miatta szaladt fel a pulzusom… -Nem.-füllentem és lágyan kihúzom a kezem az övéből. -Nem vagy éhes? -kérdezi. -Az előbb hánytam…-vallom be neki. -Miért voltál rosszul?-érdeklődik. Az asztal felé mutattam, ahol ott díszelgett a tatratea üvege. -Most már minden világos. Ahogy látom visszaestél.-csalodottan felsóhajt. -Csak ma.-nézek fel a plafonra. -A múltkor úgy volt, hogy többet nem fogsz inni. Alig telik el egy hét és máris visszaesel.-majd előre nyúl az üvegért és magának is tölt egy kupicával. Erre felkaptam a szemöldökömet és meglepetten bámulom, ahogy kiissza a pohár tartalmát. Simon lecsapja az asztalra a poharat és ismét rám néz. -Jól látom Te most ittál az előbb?-hebegtem és ülő pozícióba vágom magam mellé. Amikor el akarom venni az üveget Simon azonnal elkapja. -Á-á! Nem iszunk. Ez csak levezető volt nekem.-szól rám. A kezeink egy pillanatra összeértek, és furcsa bizsergés futott végig a testemen.A keze még mindig az enyémen volt és egymás szemébe meredtünk.A szívem hevesen vert, és egy különös vágy kelt bennem iránta. Soha nem éreztem még ilyet, legalábbis nem ilyen intenzitással. Ahogy ott ültünk a nappaliban, a csend egyre feszültebbé vált. Simon és én lassan közeledtünk egymáshoz, szinte észrevétlenül. Simon szemeiben valami mély, különös csillogás volt, ami elárulta, hogy ő is akar valamit.Amikor Simon lassan felém hajolt, éreztem, ahogy az egész testem reszket a várakozástól és a vágytól. A pillanat annyira idilli volt, hogy nem tehette tönkre semmi sem. Vágytam rá, hogy megcsókoljon, hogy érezzem az ajkait az enyémen. Csak ez a gondolat járt a fejemben: mennyire akarom őt. Simon keze finoman megérintette az államat, és gyengéden felemelte a fejem. Végig a szemembe nézett aztán egy pillanatra habozott. A szemei szomorúságot tükröztek, ami azonnal elrontotta a pillanat varázsát. -Nem tehetem meg Eliottal.- suttogta, a hangja rekedt volt a vágytól.-Viszont ennek ellenére is, nagyon tetszel nekem.-vallja be. Simon tekintete tele volt őszinteséggel és küzdelemmel. Láttam, hogy tényleg vonzódik hozzám, de ugyanakkor tiszteletben tartja Eliotot és a közöttük lévő kapcsolatot. -Simon…-kezdtem, de nem tudtam, mit is mondhatnék.Ő gyengéden megérintette az arcomat, és a fülem mögé simított egy hajtincset. -Eliot mindig küzdeni fog érted. Akár a halála napjáig, és addig amíg meg nem szerez téged.-bökte ki. -Értem harcol? Hah! Pont, hogy ellenem harcol! A múltkor abban egyeztünk meg, hogy ellenségek vagyunk.-csattanok fel. -Ez nem igaz. Szeret Téged.-sóhajt és összekulcsolja a térdén a kezét. -Ott van neki Kamilla, Őt szereti! Engem egyenesen gyűlöl! Ő maga mondta, hogy borzasztó ember vagyok!- fakadok ki Simon előtt. -Másképpen mutatja ki az érzéseit. De esküszöm oda van érted.-bizonygatja ezután feláll a kanapéról. -Hova mész?-kérdezem és én is felkelek. Ő gyengéden megérintette az arcomat, majd lassan elhúzódott. A szívem nehéz volt a kimondatlan szavaktól és az elfojtott érzelmektől. Simon még egy pillanatig nézett rám, majd sóhajtott egyet. -Mennem kéne. Már így is sokáig időztem nálad.-jelenti ki ezután homlokon csókol. -Simon…-nézek fel rá és a szívem megtelik fájdalommal. -Ne haragudj.-mondta halkan és szépen lassan elindult az ajtó felé. Megfogta a kilincset és egy darabig előre meredt, majd egy pillanatra visszanézett rám. -Vigyázz magadra Réka!-búcsúzott és kisétált az ajtón. Üresnek és elhagyatottnak éreztem miután Simon eltávozott. Elkezdtem nyomottnak érezni magam a szoba csendje miatt, ezért megfogta a távirányítót és bekapcsoltam a tévét. Fogtam magam és leültem a kanapéra, és próbáltam összeszedni a gondolataimat. szavak, amiket mondott, még mindig visszhangzottak a fejemben. "Nem tehetem meg Eliottal. Egyébként meg az orvosod voltam. De nagyon tetszel nekem, Réka." Az őszintesége fájt, de értettem, hogy miért mondta, amit mondott. Próbáltam összpontosítani a légzésemre, hogy megnyugodjak, de a szívem hevesen dobogott a csalódottságtól és a vágyakozástól. Ahogy egyre inkább magamhoz tértem, rájöttem, mennyire hiányzik Simon. Hiányzott a jelenléte, a mosolya, az a biztonságérzet, amit a közelsége adott. Hiszen három hónapig engem kezelt és sok időt töltöttünk egymás társaságában. Emlékszem amikor legutóbb társasjátékoztunk állandóan nyerésre álltam vele szemben. Bár Simon komoly orvos volt, a játék közben teljesen el tudott lazulni. Az a nap különösen emlékezetes maradt számomra. Egyszerűen nem tudtam veszíteni. Minden egyes fordulónál előnyre tettem szert, és láttam, ahogy Simon mosolyogva próbálta kitalálni, hogyan fordíthatná meg a helyzetet. -Már megint nyertem.-nevettem fel vidáman, amikor egy újabb körben sikerült győznöm. Simon elnevette magát, és feladva felemelte a kezét. -Nem hiszem el, hogy ennyire jó vagy ebben.Komolyan mondom, legközelebb már taktikát kell váltanom.- mondta elismerően, és a szemei csillogtak a jókedvtől. Az a könnyed és boldog légkör most szinte éles ellentétben állt a jelenlegi helyzettel. Akkor még nem gondoltam volna, hogy ez a kötődés ilyen mély érzelmeket fog felébreszteni bennem. Ahogy visszagondoltam azokra a pillanatokra, egyre inkább éreztem, hogy mennyire hiányzik Simon. Az együtt töltött idő, a nevetés, és a közös ebédelés. Mind csodás emlékeket idéznek fel bennem. Igaz az elején nagyon nehéz volt, mert végig begyógyszereztek a dokik, aztán Simon jött és kimentett a gödörből. De hogyan felejthetném el azt az embert, aki ilyen mély hatással volt rám? Simon mindig is különleges volt számomra, de most már világosan láttam, hogy mit jelent nekem. Nem csak az orvosom volt, hanem egy olyan ember, akire mindig is vágytam. Az a fajta társ, aki mellett biztonságban és szeretve éreztem magam. Ez az odaadó figyelem, amit tőle kaptam, lassan, de biztosan elnyerte a bizalmamat és a szívemet. Egyik nap, amikor különösen rosszul éreztem magam, Simon egy apró gesztussal mutatta meg, mennyire fontos vagyok neki. Egy csokor virággal állított be, aminek az illata azonnal betöltötte a szobát. -Gondoltam, hogy ezek felvidítanak. Ha esetleg kérdezik a többiek mondd azt, hogy egy rokonod küldte, mert én nem adhatok neked ilyet.-mondta mosolyogva, és abban a pillanatban tudtam, hogy nem csak a testi, hanem a lelki jólétem is fontos neki. -Köszönöm! Ez igazán szép gesztus.-nézek fel rá a székről és átveszem tőle a csokrot. Abban a pillanatban határoztam el, ha törik, ha szakad ezt a pasit mindenáron megszerzem magamnak.