Milla 6. fejezet

A jótékonysági bál

1 hónappal később

A szüleim felhívtak, hogy menjek haza haladéktalanul. Ez csak egyet jelent, megrendezik az éves Jótékonysági bált. Eddig nem volt alkalmam bemutatni a családomat, illetve nem szerettem volna elárulni ki is vagyok valójában. Egy befolyásos családból származom, a dédszüleim hatalmas örökséget hagytak ránk. Mi sose voltunk az a puccos fajták, inkább jótékonykodtunk és adományoztunk. Édesapám kórházakat és hátrányoshelyzetben lévő iskolákat támogatott. A mai eseményen pedig feltörekvő hátrányoshelyzetű színész palántákat támogatunk. Akkor miért nem büszkélkedtem ezzel? Azért, mert szeretem önerőből elérni a céljaimat. A szüleim anyagilag mindig is támogattak engem, egészen a gimnáziumig. Az érettségi után elmondtam neki, hogy saját lábamra szeretnék állni, így nehezen, de elfogadták a döntésemet. Iskolák mellett esténként dolgoztam és a saját fizetésemből béreltem egy lakást, és addig maradtam ott, míg felnem bontották velem a szerződést. Ezért költöztem át Kiaráékhoz. Visszatérve a valóságba: Anyának ezer dolga akadt, így nem tud eljönni velem a szalonba. Csodás! Mivel Kiara sem ért rá, ki mást hívhattam fel, mint Ábelt.

Éppen Rebekánál vagyunk és a próbafülkében próbálom a ruhámat. Rebeka legalább tizenkét darab ruhát adott a kollekciójából, így egy órája ott ragadtunk. Megigazítottam magamon az estélyi ruhát és kiléptem a próbafülkéből. Ábel csodálattal nézett rám: -Olyan vagy mint egy hercegnő. -dicsért meg. -A hercegnő azért túlzás, viszont tényleg csodás ez a ruha.- mondtam. -Ez a ruhaköltemény Milánóból van! -szólt ide pakolás közben Rebeka. Akkor meg pláne. -Forogj még előttem kérlek. -engedelmeskedtem Ábelnek. -Ez legyen. -mondta. -Szerintem is. -végre egy valamiben egyetértettünk.

Egy csodaszép földig érő kék estélyi ruhát öltöttem magamra. Mielőtt elindultunk volna a színházba, Ábel kopogott be az ajtómon. Egy ajándék dobozt szorongatott a kezében, aztán felnyitotta előttem. Álomszép gyémánt nyaklánc volt benne. -Ábel, ezt nem fogadhatom el, túl gyönyörű! -ámultam el. -Egy ilyen szépségnek, mint amilyen Te vagy: ilyen ékszert kell viselnie. -közben a nyakamba akasztotta az ékszert. Megérintettem és a tükörből néztem a csillogását. -Köszönöm. - és megsimogattam Ábel arcát és adtam neki egy csókot.

A jótékonysági bál egyben színházi előadást is magába foglalt. Próbáltam nem idegeskedni a ma este miatt, de nehéz volt koncentrálnom a körülöttem lévő emberekre. Voltak páran, akik már ismertek engem vagy új emberek mutatkoztak be nekem. stb. A nagy tömegben egy nő integetett nekem: édesanyám volt az. Egy kicsit zavarba jöttem, mert legalább egy éve nem láttuk egymást. Hozzáteszem: Ábelnek még nem meséltem el az igazságot a családomról, csak annyit mondtam neki, amennyit jónak gondoltam. Kezdetben nem akartam, hogy egy gazdag elkényeztetett lánykának gondoljon. Ma viszont muszáj lesz beavatnom Őt, hogy honnan is származom… Visszaintegettem Anyunak és Pedró belém karolt. A férjem lenagyobb örömére Ábel bukkant fel a tömegből: -Szia Milla! Van egy perced? -kérdezte kissé félénken. -Persze, hogyne. -elengedtem Pedró kezét, aki rosszalló tekintettel ült be a páholyba. -Gyönyörű vagy.-bókolt nekem Ábel. -Köszönöm. Ha még emlékszel ezt a ruhát...- kezdtem volna bele, de Ábel közbevágott: -Együtt vettük. Igen, emlékszem. -fejezte be mondatomat. - Úgy tudtam nem leszel itt.- mondtam neki és három lépcsőfokkal lejjebb mentem. Ábel lenézett a földre aztán rám: - Igen, úgy volt, de megváltoztak a tervek.-megigazította a nyakkendőjét, ellöktem a kezét és segítettem neki. - Ó értem!- sóhajtottam akkor sejtem is, hogy hol fog ülni: a páholyban a hátam mögött, akárcsak a repülőn. Elengedtem Ábel nyakkendőjét. - Ez már csak ilyen. - néztem rá ingerülten és mielőtt elindultam volna a helyemre, Ábel lágyan megfogta a kezemet. -Ha zavarok, elmehetek innen. -ajánlotta. -Neem, nem kell, valahogy túléljük ezt az estét is, nem igaz?- somolyogtam és nehéz szívvel, de elsétáltam tőle. A lépcső tetejére érve egy kicsit megszédültem és émelygett a gyomrom az izgalomtól. Ez a kettőnk közötti vibrálás egyre jobban szétszed engem.

Amikor véget ért az előadás, mindannyian levonultunk a bálterembe. Pedró a darab alatt kirohant, mert sürgős hívást kapott. Mondtam neki suttogva, hogy illetlenség, de nem érdekelte. Az egész előadást egyedül nézhettem. Senki nem ült mellettem.

Nagyon megszomjaztam, így megálltam a frissítő pultnál -Egyedül vagy? Hol volt a lovagod az egész műsor alatt?- kérdezte a hátam mögött Ábel. -Nemsokára jön Pedró és együtt leszünk. -próbáltam higgadtan válaszolni, de éreztem némi bizonytalanságot a hangomon. -Értem, és mi lenne, ha addig velem táncolnál, amíg vissza nem ér? -kérdezte. -Ábel nem! Nem fogok veled táncolni, az biztos! -közben izgatottan nézelődtem, mikor jön már vissza a partnerem, de úgy látom még nincs a közelben.  -Ha éjfélig nem érkezik meg velem kell táncolnod és a tiéd leszek. -súgta Ábel. -Nem leszek a tiéd és menj a közelemből! -tiltakoztam. Fogtam magam és elsétáltam tőle. Nem tudom mit képzel magáról, de holtbiztos, hogy nem leszek az övé. Anyuhoz mentem, aki boldogan megölelt. -Gyönyörű vagy kicsikém, merre van Pedró? -kérdezte. -Nem tudom, az előadás alatt totál felszívódott. - sóhajtottam. -Menj akkor táncolj egyet Ábellel, ő biztosan örömmel venné a fáradtságot. -kacsintott rám, közben Apu kérte fel Anyut egy táncra:- Szabad lesz? -kérdezte tőle. -Igen drágám!- és elvonultak a parkettre. Nemsokáig maradtam magamra, mert Ábel újra megjelent:-Szabad egy táncra? -kérdezte lágyan. Egy kicsit hezitáltam, ő pedig bátorítóan felém nyújtotta a kezét. -Csak ha megígéred, hogy nem lesz több köztünk. – és elfogadtam a felkérést. Ábel boldogan vitt magával a táncparkettre. Miközben felcsendült Jaymes Young-Parachute dala ráhajtottam a fejem Ábel mellkasára. Békességet és boldogságot éreztem, de legbelül tudtam, hogy ez az állapot nem fog sokáig tartani. Az a 4 perc olyan gyorsan elfog szaladni, hogy mire véget ér a dal, olyan lesz, mintha álmodtam volna. Ábel végig simított a hátam közepétől a derekamig. Jóleső borzongás futott végig rajtam. Alig kaptam levegőt a közelében. -Ha jól emlékszem megbeszéltük, hogy nincsen érintkezés.. -emlékeztettem. Ábel a fülemhez közelített és ezt mondta: -Aztán mondtam neked, hogy érvénytelenítem ezeket a szabályokat.- közben megforgatott. -De ez nem ér. -nevettem. -Miért nem? -incselkedett. Amikor újra a mellkasához értem megkérdeztem: -Komolyan nem érted? - Ábel tánc közben újra megforgatott, majd magához rántott. -Inkább ne beszélj, élvezd ki az utolsó táncunkat. -jelentette ki. Tessék? Milyen utolsó tánc? Mit jelentsen ez?  -Mégis miről hadoválsz nekem? -kérdeztem ijedten. S aztán véget ért a dal és vele együtt a táncunk is. Ábel megcsókolt és elengedte a kezemet, aztán sietve távozott a teremből. Én pedig csalódottan konstatáltam, hogy lehet tényleg ennyi volt. Aztán mégis eszembe jutott valami. „Ezt nem hagyhatom annyiban!”- fogtam magam és utána rohantam. Sikerült még elérnem Ábelt a lépcsőnél: -Állj meg kérlek! -szóltam utána. Ábel visszafordult én pedig lesétáltam hozzá. -Miért hagysz el engem? Mondj egy okot! -kértem számon. Ábel két kezébe vette az arcomat és végre kimondta, amire olyan régóta vártam: -Azért, mert szeretlek. -és ismét megcsókolt, utána elengedett. -Nem kell, hogy így legyen, kilépek és együtt lehetünk. -mondtam neki. -Nem az a baj, hanem vannak dolgok, amik miatt nem lehetünk együtt. Vissza kell utaznom hétfőn. -mondta. -Attól, hogy nem lehetünk együtt én ugyanúgy szeretlek téged. A távolság nem akadály. Megoldjuk. -bíztattam. Ábel megsimogatta az arcomat és homlokon csókolt: -Ég veled Milla! Vigyázz magadra! -búcsúzott el. -Kérlek Ábel! Ne, csináld már! -kiabáltam utána, de már nem nézett vissza. Leültem a lépcsőre és a korlátba kapaszkodva zokogtam.

Összetört szívek

Javier szemszögéből

2 héttel később Milla felmondott nálunk, totál kikészült ez a lány. Szantorinin elvégezte a maradék munkáját, utána végleg ott hagyott minket. Rendeztünk neki búcsú bulit, ami szerencsénkre tetszett neki és nagyon hálálkodott, hogy ott dolgozhatott. A kollégákkal karaoke bulit tartottunk és amikor meguntam kimentem egy kicsit a folyosóra levegőzni. Amint kisétáltam a teremből, megpillantottam Millát és Ábelt, gyorsan elbújtam a falnál, közben hallgatóztam.

Milla: Szóval ezért megyek el innen… -csíptem el a beszélgetés közepét.

Ábel: Értem, csak azt nem: miért adod fel ilyen könnyen? -kérdezte a lánytól.

Milla: Tudod, hogy két választásom volt és döntöttem. A szívemet választom, így ez lesz a legjobb nekem és neked. -avatta be.

Ábel: Szerintem is, így lesz a legjobb kettőnknek. - vigasztalta és láttam, hogy Milla könnyes tekintettel néz rá.

Milla: Akkor miért nem jössz velem? – kérdezte remegő hangon.

Ábel: Vannak dolgok, amiket nem érhetsz. – válaszolta neki.

Milla: Pont ezért hagyom itt ezt a helyet, hogy végre együtt lehessünk. -mondta neki.

Ábel: Nekem viszont maradnom kell. Kérlek, ne keress többé. – láttam, hogy nehezen, de elengedték egymás kezét. Komolyan mondom ebbe még az én szívem is belesajdult. Valamit tennem kell értük. Most már tudom is, hogy mit.

Délután elhívtam egy kávéra Ábelt a stúdió kávézójába. Ábel elég nyúzottan nézett ki és rávolt írva az arcára a szenvedés. Vívódik, de közben erősnek mutatja magát. Engem viszont nem tud átverni, már túl jó ismerem Őt. Egész jókat beszélgettünk, végül végre rátérhettem a tárgyra.

-Mi történt közted és Milla között? -kérdeztem Ábeltől. -Ó, semmi komoly, csak beszélgettünk, aztán megszakítottam vele a köztünk lévő köteléket. Úgy döntöttem, jobb ha távol leszek tőle. -sóhajtotta szomorúan. Egy kicsit gondolkoztam és végül kiböktem neki az igazságot:- Talán azért tetted ezt, mert beleszerettél. – és reménykedő tekintettel nézett fel rám. Akkor tényleg szereti Őt, mi több nagyon. -Mondhatni igen...de nem akartam megnehezíteni a dolgait. -közben megitta az utolsó korty kávéját. - Egyébként is van valami telepatikus vonzásotok egymás között, melyet fizikusoknak kéne tanulmányozni. -jelentettem ki.- Úgy gondolod? -kérdezte szkeptikusan. -Adj még egy esélyt a szerelmeteknek, én hiszek bennetek. Egyébként mindketten tudjuk, hogy Milla a szívére hallgat és Téged fog választani. -vigasztaltam. -Úgy gondolod, hogy lehetséges? -reménykedett Ábel. -Igen, haver. Úgyhogy  szedd össze magad és hódítsd vissza Milla szívét!