Milla 49. fejezet

A teniszpályán

Pár évvel ezelőtt..

-Hajrá Milla! Gyerünk üsd vissza a labdát! -kiabálta a túloldalról Martin. A családdal együtt lejöttünk teniszezni a közeli pályára. -Martin ebben még nem vagyok olyan profi, mint Te! -szóltam vissza neki. Gyorsan felkaptam a földről a labdát és feldobtam a levegőbe, majd az ütővel áthajítottam Martin felé. Amikor Martin visszaütötte a labdát, megint elrepült mellettem. -Kezdek elfáradni! -kiabáltam át neki. -Akkor menjünk le és pihenjünk egy kicsit! – ezután a hálóhoz mentünk és adtunk egymásnak egy pacsit. -Szép volt Martin!- dicsértem meg Őt. -Te is jól játszol már. Ha így folytatod, akkor profi teniszező lesz belőled. -mondta nekem. -Az biztos nem leszek, mert engem továbbra is a lovaglás érdekel. Fáraóval rengeteg díjat zsebeltünk be, viszont hamarosan visszavonulok a lovaglástól. -közöltem vele. -Hogy-hogy? -kérdezte Martin és leültünk az egyik padra. -Nemsokára lediplomázom és nem lesz rá időm. Jövőre szeretnék valahol gyakornokoskodni és a munkámban szeretnék kiteljesedni. -avattam be. -És a pasiddal mi lesz? -kérdezte az unokatestvérem. -Krisztiánnal? Hát semmi, lehet, hogy szakítunk. -mondtam neki. -Úgy tudom, hogy szeretitek egymást. Vagy lehet, hogy tévedek? -érdeklődött. -Úgy érzem kezdek kiszeretni belőle. Az az igazság, hogy nekem más valaki tetszik. Illetve már jó ideje felfigyeltem rá. -kezdtem bele. -Hűha! Ki a szerencsés fickó? -nézett rám Martin. Mielőtt válaszolhattam volna, pont ebben a pillanatban jelent meg Ábel. Pár pillanat múlva felbukkant mellette Kiara a barátnőm. -Sziasztok! -köszönt nekünk Kiara és átölelt engem. -Helló! -integetett nekünk Ábel, majd elsétált mellettünk. Egy kicsit elmeredtem Ábel irányába, majd Martin a vállamra tette a kezét. -Ő az? -kérdezte lágyan. Én pedig azonnal zavarba jöttem. -Kicsoda? -kérdezte tőlünk Kiara. -Semmi. Nem.. nincs semmi… -hebegtem és elfordultam tőlük. -Akkor nem ő az. -mondta a hátam mögött Martin. -Miről van szó? -kérdezte Kiara. Nem szeretnék lebukni előtte, így gyorsan ki kellett találnom valamit. -Kiara elfogyott a vizem, hozol kérlek a büféből egy ásványvizet? Nagyon megköszönném. Vegyél magadnak is valamit. – és a kezébe nyomtam egy ezrest. -Persze! Mindjárt jövök! -intett nekünk Kiara és felszívódott. -Nos, Martin itt az ideje, hogy eláruljak neked egy titkot. -mondtam neki. Martin karba tett kézzel állt előttem és kíváncsi tekintettel nézett rám. -Na, ki vele! Mondd el a legnagyobb titkodat! -bíztatott. -Nos, az az igazság, hogy már jó ideje érzek valamit Ábel iránt. Még magam sem tudom igazán, hogy mit akarok tőle. Egy biztos: megőrülök érte! -fakadtam ki. -Ez eddig minden szép és jó, de ugye tudod, hogy Irina a csaja? -kérdezte Martin. - Persze, hogy tudom! Alig várom, hogy szakítsanak! -vallottam be neki és gyorsan a számra tettem a kezemet. -Ez aztán a vallomás! -nevetett Martin. -Ez csúnya volt tudom, de ez az igazság. Nem illik hozzá ez a csaj. Ábel jobbat érdemel nála. -mondtam neki. -Mint például Téged? Pedig nem lennétek rossz pár. -közben végig simított az állán. -Ne fantáziálj már rólunk! -böktem meg a karját. -Milla szerintem Te szerelmes vagy Ábelbe. -mondta ki az igazat Martin. -Én? Dehogyis! -éreztem, hogy azon nyomban elpirulok és lángba borult az arcom. -Ha valamikor mégiscsak szakítanának. Mit gondolsz lenne esélyed a pasinál? -kérdezte Martin. -Fogalmam sincs. Akárhányszor testközelben vagyunk mindig megakarjuk csókolni egymást. Mindig a szemembe néz és látom rajta, hogy őrülten vágyik rám. Aztán végig simít a kezével az ajkaimon és megfogja az államat és kinyögi, hogy még nem jött el az ideje. Ettől teljesen beindulok és a szívem, majd kiugrik a helyéről. Amikor eltávolodik tőlem minden hozzáfűzött reményem apró darabokra törik szét. Eltudod képzelni, hogy mennyire rossz ez nekem? Olykor mindig elgondolkozok, lehet, hogy csak játszadozik velem és nem akar tőlem semmit. -meséltem. Martin belekortyolt a vizébe, majd ezt mondta: -Lehet, hogy Ábel mégiscsak érez irántad valamit, csak nem merte elmondani. Tudod jól, hogy nem a szavak embere. Te magad mesélted. -emlékeztetett. -Inkább az érzelmeiről nem tud beszélni. Kiara egyszer mondta, hogy Ábel nehezen nyit új dolgokra. Ő is el van a maga kis világában. Én is ilyen vagyok, nehezen ismerkedem emberekkel. -folytattam. -Miért nem mondod meg neki Te? Lehet, hogy sokat lendítene rajtatok a dolog. –bíztatott az unokatestvérem. - Persze! Majd elé állok és kinyögöm, hogy figyi Ábel szerelmes vagyok beléd! Szerintem tuti a képembe röhögne! -böktem a vállára. -Mi van, ha ő is ugyanúgy érez irántad? Komolyan Milla miért kínzod magad folyton? Állj elé és mondd el neki, hogy szereted! -tanácsolta Martin, közben Ábel is megérkezett. -Kiről beszéltek? -kérdezte mosolyogva. -Semmi! -mondtam neki és közben nagyon elpirultam. -Egy kicsit elpirultál vagy meleged lett a tenisztől? -kérdezte. Egyszer csak felém lépett és a hüvelyujjával végig simogatott az arcomon. Ebben a szent pillanatban megállt az idő és hirtelen a menyországban éreztem magam. Amikor Ábel levette a kezét rólam az ujjai nyomait éreztem a bőrömön. Az arcomhoz kaptam az egyik kezemmel és úgy néztem rá. -Hol van a vizem? -csattantam fel hirtelen. Próbáltam elfelejteni, ami az előbb történt. -Milla itt vagyok! -kiabálta Kiara és amikor ideért hozzánk a kezembe nyomta az italt. Hála istennek! -Köszönöm! -köszöntem meg neki. -Gyere, Ábel pakoljunk be a kocsiba! Irina már ott vár minket a parkolóban. -sürgette a bátyját. -Oké! Akkor vigyázzatok magatokra! -majd széles mosollyal rám nézett: -Szia Milla! – köszönt el Ábel és elindult a húga irányába. Martin a könyökével megbökte az oldalamat: - „Nem tetszem neki! Lehet, hogy csak játszadozik velem és nem akar tőlem semmit.” -idézte a szavaimat Martin. -Hagyjál! -nevettem. -Komolyan Milla még a vak is látja, hogy oda van érted. Az előbb megérintette az arcodat! Ráadásul hozzáért az ajkaidhoz! Láttam rajtad, hogy égsz a vágytól, hogy megcsókoljon Téged! Mivel itt voltam nem merte megtenni. -nézett a szemembe Martin. -Most sem tudom felfogni, hogy mi történt az előbb. -sóhajtottam. -Én sem, de esküszöm, ha nem lettem volna itt simán megtette volna! – mondta. -Ezt Te miből gondolod? Hiszen ott van neki Irina! -kérdeztem tőle. -A mozdulatai mindent elárultak. Egy pasi sosem piszkálja meg egy nő arcát csak úgy. Hacsak nem akarja megcsókolni. Milla! Ábel megakart csókolni Téged! -örvendezett Martin. -Talán igazad van, de úgy látszik egyikünk se áll még készen erre. Túl fiatal vagyok hozzá, hiszen hat évvel idősebb nálam. Kislány vagyok még az ő szemében. -sóhajtottam. -Szerintem inkább a húga és a barátnője miatt nem teszi meg. Egyébként nem tudom mit szólna hozzá a barátnőd, ha felszednéd a bátyját. Ez viszont soha ne tartson vissza. A szerelem nem ismer határokat, úgyhogy, ha szereted Ábelt, harcolj érte! -tanácsolta.

Egy héttel később ismét elmentünk a pályára játszani és most már egyre jobban ment nekem a teniszezés. -Hűha Milla! Ez már jobban ment, mint a múltkor! -dicsért meg az unokatestvérem. -Köszönöm! – és meghajoltam előtte a pálya másik oldalán. Ebben a pillanatban megjelent Ábel. Időközben Ő is átöltözött és a kezében már ott volt a teniszütő. -Úgy látom szükséged lehet egy visszavágóra! -kiabált ide nekem Ábel. Ezt nem hiszem el. -Úgy gondolod? -kérdeztem tőle. Aztán a hálóhoz mentünk és kezet fogtunk. -Igen. Szóval engem úgysem tudsz legyőzni. Túl jó vagyok a teniszben. Kiarát és Irinát is mindig megverem a játékban. -dicsekedett. Éreztem, hogy a köztünk lévő feszültség egyre jobban csak fokozódik. Egy kicsit zavarba jöttem, majd újra visszanyertem az erőmet. -Hát akkor győzzön a jobbik! -mosolyogtam rá. Amikor elkezdtük a játékot próbáltam figyelmen kívül hagyni Ábel tekintetét. Aztán elhitettem magammal, hogy egy idegennel játszom és nem vele. Egy darabig ment a teniszezés, aztán egyszer csak Ábel akkorát ütött a labdába, hogy kirepült a pályáról. Én pedig hatalmasat ugrottam és rossz mozdulattal értem földet. Éreztem, hogy a lábam súrlódik a földön és elterültem. Ábel eldobta az ütőt és hozzám rohant. -Milla! Jól vagy? -kiabálta útközben. -Jól vagyok, csak meghorzsoltam a lábam. – és felültem. -Itt vagyok! -guggolt le elém és megnézte a sérülést. -Au! -nyögtem és láttam, hogy elkezd vérezni. -Ahogy látom nem komoly a sérülés. Feltudsz állni? -kérdezte miután megvizsgálta a lábamat. -Igen. -válaszoltam neki, de amikor elkezdtem talpra állni egy pillanatra mégis meginogtam. Ábel rögtön elkapott engem. -Elkísérhetlek a túloldalra, hogy le tudj ülni a padra. -ajánlotta fel nekem. -Oké… - közben beharaptam az ajkaimat. Ábel a karjaiba fogott engem és elsétált velem a padig. Miután megérkeztünk Ábel óvatosan a padra ültetett és újból megnézte a lábamat. Amikor hozzáért a vádlimhoz egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni. Majd felnézett rám. -Mindjárt hozok egy kis jeget a büféből, hogy enyhítsük a duzzanatot. -közölte velem, majd felállt és megpuszilta a homlokomat. Mosolyogva bólintottam neki és úgy éreztem a szívem megtelik hálával. Hogy lehet ennyire gondoskodó és figyelmes? Egyre jobban kezdem azt érezni, hogy Martinnak mégiscsak igaza volt. Tényleg szerelmes vagyok Ábelbe. Mire visszaért Ábel a jéggel egyre jobban elkezdett fájni a lábam. Ábel óvatosan ráhelyezte a jeges borogatást a lábamra, mire felszisszentem a hűvös érintésétől. A fájdalom élesen belenyilallt a lábamba. -Ne haragudj Milla, ha fájdalmat okoztam. -nézett fel rám Ábel. -Semmibaj. Ez sajnos ilyen. -sziszegtem közben. -Próbálom óvatosan borogatni a lábad. Mindjárt enyhíti a jég a fájdalmadat. -ígérte. „Miattad még a fájdalmat is elviselem.” -gondoltam magamban. -Oké. -felnyögtem a fájdalomtól. -Mindjárt jól leszel. Egy kicsit tarts ki! -biztatott. Aztán Ábel levette rólam a kezét és felkelt, majd leült mellém a padra. -Köszönöm! -mondtam neki hálásan. -Ó, semmiség, csak gyorsan kellett cselekedni, nehogy bedurvuljon a dolog. – szabadkozott. -Értem. – csalódottan sóhajtottam. Majd Ábel megfogta az államat és a szemembe nézett: -Milla, remélem, hogy hamarosan jobban leszel. Szeretném, ha tudnád, hogy mindig itt vagyok, hogy segítsek neked, bármilyen helyzetben is legyél. – suttogva mondta ezeket a szavakat, mivel nem akarta, hogy bárki meghallja Őt. -Köszönöm Ábel, ez nagyon kedves tőled. -néztem rá reménykedve. -Milla, figyelj. Tudom, hogy most nem a legmegfelelőbb pillanat, de van valami, amit már régóta elakartam mondani neked…. -kezdte. -Mit? -izgatottan kérdeztem tőle. -Milla én… - mielőtt befejezhette volna Irina jelent meg a pálya szélén. -Ábel hát itt vagy! -kiabálta neki a túloldalról és felénk rohant. Ábel azonnal levette az államról a kezét, majd zsebre vágta. Én pedig lenéztem a lábamra és a borogatásra figyeltem. Amikor Irina megérkezett aggódva nézett rám: -Milla mi történt a lábaddal? -kérdezte. -Én… elestem és… -kezdtem volna bele, de Ábel félbeszakított. -Milla annyira túltolta a teniszt, hogy majdnem eltörte a lábát. -mondta neki szigorúan. Összehúztam a szemöldökömet és rosszallóan néztem Ábelre. -Ez nem így volt. -szóltam rá. -De igen! -csitított és közben átfogta Irina derekát. Láttam, hogy Kiara is felém siet. -Remek mindenki idejön sajnálni engem? -kérdeztem sóhajtva. Ábelék hátranéztek és ők is látták a felénk rohanó barátnőmet. -Milla mi történt a lábaddal? -kérdezte Kiara. -Semmiség. Gyerünk segítsetek fel és menjünk haza. - parancsoltam. Ábel és Kiara odajöttek hozzám és felsegítettek. Amikor odaértünk a kocsihoz Ábel elengedte a karomat és rám nézett. -Ne mondj semmit a csajoknak. Kérlek. -suttogta. Én pedig megforgattam a szemem és vissza súgtam neki. -Ahogy akarod. -mostantól kezdve egy dolog fog minket összetartani: a közös titkaink.

Ábel hazavitt a kocsijával, amikor kiszállt azonnal a rendelkezésemre állt. Belekapaszkodtam a vállába és besántikáltam a házba. Amikor odaértünk a bejárathoz elővettem a kulcsot és kinyitottam az ajtót. -Köszönöm! -mondtam Ábelnek, de ő egy pillanatra sem engedett el. -Elkísérlek a nappaliba. -ajánlotta fel. Ahogy beléptünk a nappaliba Anya felhúzott szemöldökkel mért végig minket. -Milla Ariana! Mi történt a lábaddal? -kérdezte aggódva és odajött hozzám. Ábel segített leültetni a kanapéra és ezt mondta Anyámnak: -Jó napot asszonyom! Milla balesetet szenvedett a teniszpályán. -mondta neki. -Micsoda? Ráadásul egy nappal a lóversenyed előtt? Mégis, hogy gondoltad? Most mi lesz a versennyel? -kérdezte és közben teljesen kikelt magából. -Elnézést asszonyom, de nem szerettünk volna gondot okozni. Csak játszottunk és sajnos a sportban előfordulnak ilyen sérülések. -nyugtatta Anyámat Ábel. -Te csak hallgass! Ez a húgod és a Te hibád! Minek kellett elhívnotok Millát erre a badarságra! -nézett rá szigorúan Anya. -Anya! Ez nem az Ő hibája! Kérlek ne piszkáld a barátaimat! -csitítottam. -Jól van! Mindenesetre köszönjük Ábel a segítségedet! Nagyra értékelem ezt a gesztust. Most pedig kérlek távozz! -nézett rá mérgesen Anya. -Ne, küldd már el légy szíves! -szóltam rá. Ábel megvonta a vállát és rám nézett. -Nincsen semmi baj Milla. Már itt sem vagyok! Viszlát asszonyom és szia Milla! -búcsúzott és már itt sem volt.

Estefelé még írtam egy üzenetet Ábelnek, hogy sajnálom a délutáni incidenst, de nem reagált az üzeneteimre. Egyre jobban kezdek aggódni. Nem tudom, hogy mi történhetett. Tudom, hogy Anya baromira leszidta, de remélem nem haragudott meg rám emiatt. Sóhajtva dőltem le az ágyra és azon gondolkodtam, hogy miért csinálja ezt velem Ábel? Aztán rezegni kezdett a mobilom, remélve, hogy Ábel írt vissza. Erre Krisztián írt rám. Csalódottan dobtam magam mellé a telefont és oldalra fordultam az ágyon.

Egyik délután teljesen beletemetkeztem a tanulásba, hiszen készülök a diplomámra. Egésznap kávéval és nasival próbáltam fenntartani a figyelmemet. Amikor megnyitottam az újabb dokumentumot, hogy kidolgozzak egy újabb tételt Anya kopogtatott az ajtómon. Levettem a fejhallgatót és ránéztem. -Milla vendéged van. Gyorsan essetek túl rajta, mert tanulnod kell. -szólt be Anya. -Oké. -mondtam és amikor kiment, Ábel jött be a szobámba. Úristen. Totál káosz van a szobámban és nem volt időm rendet rakni. -Szia! -köszöntött, majd átöleltük egymást. Totál zavarban voltam egyrészt azért, mert Ábel itt van másrészt, mert rendetlenség van körülöttem. Ez annyira kínos. Mit szeretne tőlem? A tenisz óta nem beszéltünk. -Szép szoba. -nézett körbe és leült az ágyamra. -Mit keresel itt? -kérdeztem tőle. -Csak kíváncsi voltam, hogy haladsz a tanulással. -válaszolta, majd a kezébe vette az egyik tételemet. -Mióta érdekelnek a velem kapcsolatos dolgaim? -faggattam és elé álltam. -Leszeretnél diplomázni vagy sem? -tette fel a kérdést. -Igen, de… -egy pillanatra lefagytam. -Nincsen de. Nézzük át, hogy eddig miről írtál. -és leült velem szembe a székre. Ábel a legrosszabbkor vette el a búcsú levelemet, amit Krisztiánnak írtam. Lebuktam. Néztem, ahogyan figyelmesen végig olvassa a levelet, majd megvakarta a homlokát. -Figyelj, ne haragudj, hogy elolvastam. Mire leesett, hogy ez egy búcsúlevél... -nyújtotta felém. -Szakítani fogok a pasimmal. -árultam el neki, bár nyilvánvaló, hogy ez a levélből is kiderült. -Mi történt? Már nem szereted? -kérdezte Ábel. -Martin pár dologra segített rájönni. Ezért döntöttem el, de nem fogom az orrodra kötni. -válaszoltam neki. -Értem. Hát akkor nézzük át a rendes tételeidet. Remélem nem fogunk találni több „szakítós” levelet. -idézte az ujjaival. -Haha... -gúnyosan nevettem, majd a kezébe nyomtam az egyik kidolgozott tételemet.

Szakadó esőben és remegő kézzel csengettem be Kiaráékhoz. Miközben arra vártam, hogy végre beengedjenek összehúztam magamon a kabátomat. Elkezdtem reszketni és tutira veszem, hogy teljesen átáztam a viharban. Kiara esernyővel a kezében hunyorgott, hogy ki áll a kapuban. -Szia Kiara! Én vagyok az Milla! -szóltam neki. A barátnőm gyorsabbra vette a lépteit és beengedett a kapun. -Szia Milla! Jézusom, szörnyen nézel ki! Mi történt? -kérdezte aggódva. -Bent elmondom. -mondtam neki. Az elmúlt órákban próbáltam összeszedni magam, de ahogy átléptem a küszöböt keserves zokogásba kezdtem. Kiara azonnal átölelt és szorosan húzott magához. -Milla, mi történt! Kérlek mondd már, mert megijesztesz! – nézett rám, amikor eltolt magától, majd a vállamra tette a kezét. -Már nem szeretem… ezért…szak…szakítottam Krisztiánnal. – és még jobban bőgni kezdtem. -Ó, Milla! Sajnálom! -ölelt át még egyszer a barátnőm. Miközben zokogtam Kiara ölelésében, felnéztem a lépcsőre. Amikor rá pillantottam Ábelre, Ő sietve rohan le a lépcsőn. -Lányok! Mi történt? -kérdezte aggódó hangon. Kihámoztam magam Kiara öleléséből és próbáltam elfordulni tőlük. -Áh, semmiség. Nem is tudom mit keresek itt. -elkezdtem készülődni, de Kiara megállított. -Megőrültél? Eljössz hozzánk a legnagyobb viharban, most pedig haza akarsz menni? Hát ilyen állapotban nem bicajozhatsz az utcán. – szólt rám Kiara, majd megfogott a vállamnál és betámogatott a fürdőszobába. -Ábel! Hozol kérlek pár darab száraz törölközőt Millának? -kérte meg a bátyját. -Máris! -és felszaladt az emeltre. -Milla nagyon reszketsz. -mondta nekem miközben levette rólam a nedves ruhákat. Bárcsak tudná, hogy Ábel miatt reszketek. De nem mondhatom meg neki. Miután Kiara levette rólam az összes ruhadarabot, Ábel már visszatért a törölközőkkel. Felsikkantottam és Kiara azonnal elém állt. -Máskor kopogjál már! -figyelmeztette a bátyját Kiara. Láttam, hogy Ábel elfordítja a fejét és vigyorogva adja át a törölközőket. -Oké. Magatokra is hagylak. – majd becsukta ránk az ajtót. -Ne haragudj, hogy nem csuktam be az ajtót előbb. -mondta én pedig magamban mosolyogtam.

Amikor végeztem a fürdéssel lazán kisétáltam a fürdőszobából és elkezdtem keresni a hajszárítót. -Fent van a másik oldalon. -szólt ide nekem Ábel. -Köszi! -és mivel nem értem el karba tett kézzel néztem rá. -Jól van segítek. -vigyorgott és levette nekem a hajszárítót. -Köszi. -mondtam neki, ő pedig a fülem mögé simította a nedves hajamat. -Igazán nincs mit. -mondta erre megjelent Kiara. -Végre készen vagy! Gyere már! -szólt nekem Kiara. Elhúztam a számat és csalódottan indultam el a szobájába. Útközben még visszanéztem Ábelre, aki rám vigyorgott. Aztán láttam, hogy előkapja a mobilját és elkezdett valakinek írogatni. Biztosan Irina az.