Milla 48. fejezet

A lovaspóló verseny

Őszintén bevallom egészen meglepett Irina kérése. Miért pont velem akarna barátkozni? Ezt most tényleg komolyan kérdezte? Amikor belenéztem Irina szemébe láttam rajta, hogy tényleg komolyan gondolja a barátkozást. Az életem során csak három emberrel barátkoztam igazán: Kiarával, Ábellel és Dorinával. Ők már jó ideje fontos szerepet töltenek be az életemben. Bár még nem állok készen arra, hogy teljesen elkötelezzem magam egy új barátság mellett, de mindenre nyitott vagyok. Talán idővel sikerül közelebb kerülnünk egymáshoz. Így sóhajtottam egy nagyot és kiböktem Irinának a választ: -Oké, legyünk barátok. – és felé nyújtottam a kezemet, hogy kezet rázhassunk. Erre Irina fogta magát és átölelt engem. Egy kicsit zavarba is jöttem, mert nem számítottam erre a lelkes összeborulásra. -Annyira boldog vagyok Milla! Köszönöm! -örvendezett Irina. -Nincs mit. -vontam meg a vállam. Na, erre varrjon majd gombot Kiara, ha mindezt elmesélem neki!

-Az év legnagyobb vicce Milla! -nevetett Kiara, amikor beszámoltam neki Irináról. -Komolyan kibékültünk. Magam sem értem hogyan történt. Most is csipkedem magam és még mindig nem fogtam fel. -nevettem. -Oké és mi a másik jó hír? -kérdezte mosolyogva. Hűha most egy kicsit komolyra kell vennem a figurát. Nagy levegőt vettem és megfogtam Kiara kezét. -Készen állsz? -kérdeztem tőle. Kiara nagyokat pislogott és ezt mondta: - Ne húzd az idegeimet Milla, bökd már ki végre! Kezdesz megijeszteni engem. -sürgetett. -Képzeld, háromszoros nagynéni leszel! -újságoltam neki az örömhírt. Kiara egy kicsit lefagyott, majd megkérdezte: -Hogy micsoda?!! Úristen! Gratulálok! – Kiara egyből átölelt, majd elkezdett örömkönnyeket hullatni. -Ne sírj, mert én is mindjárt sírok! -természetesen nekem is elkezdett könnyezni a szemem. -Tessék itt egy zsepi. -hüppögött Kiara. Amikor átadta egyre jobban kifakadt belőlem a sírás. – Annyira boldog vagyok, hogy megoszthattam veled ezt a csodálatos hírt! Hetek óta elakartam már mondani. Megvártam, míg túl vagyunk a fotózáson. -számoltam be neki. -Most már világos, hogy mitől voltál olyan hisztis. Mondtam is Ábelnek valamelyik nap, hogy biztos babát vársz, azért vagy olyan nyűgös. Ábel viszont nem mondott erre semmit, helyette inkább sejtelmesen vigyorgott. És abban a pillanatban tudtam, hogy van valami! -árulta el a barátnőm. -Ábel is sejtett valamit, ennek ellenére jól bírta a veszekedéseket. -nevettem. -Egy igazi hősszerelmes. -kacsintott rám Kiara. -Huh. Most, hogy elmondtam neked, úgy megkönnyebbültem. -vallottam be neki. -Drágám, ezt majd valamikor megünnepeljük. Ha majd erre jár a bátyám elkapom, hogy gratulálhassak neki is. -mondta izgatottan.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy a hasamon fekszem és a kezünk még mindig össze van kulcsolva a párnán. Visszafojtott lélegzettel néztem Ábel békésen alvó arcát. Annyira örülök, hogy ilyen jóképű férjem van. A szívemet elöntötte a boldogság és a hála. Nem nagyon merek megmozdulni, mivel nem szeretnék elmenni innen. Csak élvezni szeretném ezt a soha vissza nem térő pillanatot. Amikor a napfény elkezdett beszűrődni a függönyön keresztül, óvatosan végig szaladtak a fények az arcán. Ábel arca egy kicsit megmozdult, majd hunyorogva nyitotta fel a szemét. -Jó reggelt! -köszöntöttem. -Jó reggelt szépségem! -mondta és megcsókolta a kezem. -Mit nézel ennyire? -kérdezte. -Jó volt a műsor, amíg felnem ébredtél. -vigyorogtam rá. -Milyen műsor? -érdeklődött. -Ezt Te nem értheted. -felnevettem és megcsókoltam. -Oké. -mondta és felém fordult. -Mutatok én neked olyan műsort… -nevetett és bebújtunk a takaró alá.

Miközben lementünk a lépcsőn, egyszer csak meghallottam Anya hangját a nappalinkból. Félúton megálltam és Ábel egy kicsit nekem ütközött. -Már megint itt van Anya. - suttogtam neki. -Mit keres itt? -kérdezte Ábel közben bekukucskáltunk az ajtónál, majd gyorsan visszahúzódtunk. -Fogalmam sincs. Menjünk be és kérdezzük meg. -mondtam és kézen fogva besétáltunk Ábellel. -Ó, hát itt vagytok! Jó reggelt! -köszöntött minket Anya ezután komoly arccal és aggodalommal tekintett ránk, miután leültünk. -Mi a baj Anya? -kérdeztem tőle. -Az elmúlt időszakban észrevettem néhány változást nálad, Milla. És azt hiszem, hogy érdemes lenne erről beszélnünk. - kezdte Anya óvatosan. Azonnal ránéztem Ábelre, aki megrázta a fejét, hogy nem tud semmiről. Akkor az azt jelenti, hogy Anya valakitől megtudhatta, hogy terhes vagyok. Egyből leesett a tantusz. Ki mástól tudhatta meg, mint Martintól. -Nem tudom mit szeretnél ebből kihozni. -köhintettem. -Tudom, hogy mostanában nagy a nyomás rajtad. Csak szeretném, ha tudnád: mindig számíthatsz rám. -mosolygott rám. -Rendben van. -válaszoltam neki röviden. -Nem szeretnél esetleg valamit bejelenteni? -kérdezte Anya. -Jól van, jól van! Akkor elmondom! Szóval. Anya nagyon jók a megérzéseid, ugyanis újra babát várok. -böktem ki neki. -Ó! -ledöbbent. -Ó? -kérdeztem vissza, akkor ezek szerint nem erre gondolt. -Drágám hát erre abszolúte nem számítottam. Hiszen ez egy csodálatos hír! -felállt Anya és átölelt. -Gratulálok! -mondta, amikor elengedtük egymást. -Köszönjük. - amikor belenéztem Anya szemébe csillogott a tekintete. -Én igazából a dühkezelési problémádra gondoltam. Hála istennek, akkor nem azzal van a gond. Azt hittem, hogy baj van a házasságotokkal, mert a fotózáson nagyon összekaptatok. - Anya a megkönnyebbüléstől a mellkasára tette a kezét. - Nem akartunk műsort csinálni. Igazából csak ingerült voltam. - vallottam be neki. -Jól hallottam, mindez Irina miatt volt? Hiszen ő tudtommal Martint szereti! - tájékoztatott minket. -Tudjuk. Ráadásul hamarosan ők is szülők lesznek. - árultam el neki. -Ó, én már hetekkel ezelőtt megtudtam a hírt. -legyintett Anya, majd folytatta a sztorit: -Irina úgy bukott le, hogy folyton rosszul volt és állandóan a mosdóba rohangált. Őt is elvittem magammal az étterembe, mint pár éve Téged. Ugyanazt játszotta el, mint Te. Mire visszatért a mosdóból, akkor már gyanítottam valamit. Nem akartam kifaggatni, hogy mi a helyzet, mivel úgy voltam vele, előbb-utóbb úgyis elmondja. Végül átjöttek hozzánk és Martinnal elénk álltak, majd elújságolták, hogy gyerekük lesz. Na, de Milla térjünk vissza rád. Ezek szerint minden oké veletek és nincs semmi baj. - mondta miközben bólogattunk. -Martinék is nemsokára átjönnek. Anya a telefonban megemlítetted, hogy van valami lovas programod. - emlékeztettem. -Milyen jó, hogy emlékeztetsz erre kislányom. Most a hétvégén lovaspóló verseny lesz a Kincsem Parkban. Nagyon fontos a megjelenésünk. Milla neked pedig beszerzek egy kalapot. -mutatott rám Anya.

Ahogy megérkeztünk azon nyomban körülvettek minket a riporterek és a fotósok. -Hogyan fogunk kiszállni a kocsiból? -kérdeztem Anyától. -Micsoda kérdés ez! Szállj ki úgy, ahogy régen is! Mosolyogj és integess a fotósoknak. Ha kérdeznek ne válaszolj nekik. Nehogy azt mondd már, hogy elfelejtetted ezeket! Sajnos amióta lemondtál, azóta még jobban rád szállt a média. Most már viseld a következményeit lányom! -mondta Anya miközben kirúzsozta magát. -Ugye te is jössz velünk? -kérdeztem tréfálkozva. -Tudod, hogy nem vagyok az a szereplő típus. Te csak menj és élvezd a reflektorfényt. Én felettem már elszálltak az évek! Indulás! -mutatott az ajtó felé. -Anya, légyszíves ne legyél már ilyen! -kivettem a kezéből a rúzst és eldobtam a hátsó ülésre. -Mit csinálsz Milla? A méregdrága rúzsomat dobtad el! -kelt ki magából. -Anya! Tudom jól, hogy imádod ezeket az eseményeket! Mindig is odavoltál érte! Úgyhogy szedd össze magad és szállj ki a kocsiból! - ripakodtam rá. Anya pedig nagyokat pislogott, mert nem szoktam vele ilyen szigorú lenni. -Gyerünk! Gyerünk! -sürgettem. Anya annyira megszeppent, hogy gyorsan cselekedni kezdett és kiszállt a kocsiból.

Már hetek óta erre az eseményre készülünk. Ugyanis a rendezvény szervezői külön felkértek minket Lehoczky családot, hogy díszvendégként jelenjünk meg a lovaspóló versenyen. Évek óta imádjuk a lovaspólót és mindig örömmel veszünk részt az ilyen eseményeken. Amint beléptünk a helyszínre már javában folyt a készülődés és az emberek elkezdték elfoglalni a helyüket. Anya mosolyogva üdvözölte a régi-új ismerőseit, mi pedig Ábellel elindultunk a mosdó felé. Útközben szétváltunk és mindenki elindult a dolgára. Amikor készen voltam, a mosdó után elindultam az istállók felé, hogy megnézzem a lovakat. Szebbnél szebb állatokat láttam és az egyiket meg is simogattam. Aztán eszembe jutott valaki. Arrébb sétáltam és megláttam a régi lovamat. -Szia Fáraó! -köszöntöttem. Amikor kislány voltam rengeteget jártam vele lovagolni. Rengeteg díjat bezsebeltünk és ott virítottunk az újságok címlapjain. Fáraó boldogan felnyerített, én pedig megpusziltam az orrát. Aztán arra lettem figyelmes, hogy valaki közeledik az istálló felé. Gyorsan lebuktam az egyik doboz mellé és kinéztem a kijárat felé. Laura és Martin sétálgattak erre felé, majd megálltak a bejáratnál. -Mit keresel itt? -kérdezte tőle Martin. -Azért jöttem, hogy visszaszerezzelek Téged! - válaszolta neki a nő. Martin megrázta a fejét, majd megfogta Laura karját. -Laura! Mikor érted már meg, hogy köztünk már mindennek vége? -kérdezte tőle Martin. -Martin! Még mindig szeretlek és nem tudlak elfelejteni! - aztán hirtelen felindulásból Laura megcsókolta Martint. A számhoz kaptam a kezemet a döbbenettől. Erre nem számítottam. Miután Martin elhúzódott egyszer csak megjelent Irina. -Úristen! Ugye nem gondoltátok komolyan? - kérdezte halkan Irina és azonnal pofon vágta Martint. Irina fogta magát és menekülőre fogta. Martin utána ment. Egy kicsit közelebb mentem, hogy láthassam őket. Kijöttem az istálló másik oldalán és elbújtam egy szalmabála mögé. -Tudom, hogy hülye helyzet, de kérlek engedd, hogy megmagyarázzam! -kérlelte Martin, majd megfogta a karjánál. Láttam, hogy Irina kirántja a magát a fogságából és azonnal karba tette a kezét. Így állt előtte, majd ezt kérdezte: -Mit akarsz ezen megmagyarázni? Hiszen a saját szemmel láttam, hogy megcsókoltad! -szipogta, de közben remegett az idegtől. -Sajnálom! Kérlek bocsáss meg Irina! -sóhajtotta és próbálta átölelni a nőt, de Irina eltávolodott tőle. -Azt hittem, hogy csak te és én vagyunk. De látom, hogy még mindig kísért a múltad. Egyébként meg igazán elmondhattad volna, hogy Laura is itt lesz. -mondta neki. -Ez tök véletlen volt! Nem tudtam, hogy ő is itt lesz! - próbálta elhitetni vele. Most már én se tudom követni, de tényleg. Irina közelebb lépett Martinhoz és megsimogatta az arcát. Amikor mélyen a szemébe nézett ezt közölte vele: -Nem vagyok hajlandó részt venni ebben a színjátékban. Eleget játszadoztunk már mi együtt. Belefáradtam ebbe az egészbe. Egy időre elutazom valahova, ahol nyugodtan gondolkodhatok. Ha visszajöttem, majd megbeszélhetjük, hogyan tovább. -mondta Irina reszkető hangon. Láttam, hogy Martin próbálja maradásra bírni, míg végül lassan leengedték egymás kezét. Irina óvatosan kihámozta magát Martin kézfogásából és még utoljára megcsókolták egymást. -Attól, hogy nem lehetünk együtt még ugyanúgy szeretni foglak Téged! -mondta neki Irina ezután kisétált az istállóból. Martin arcán láttam a legördülő könnycseppeket, és nekem is összeszorult a torkom a látványtól. Elkezdtem bűntudatot érezni és őszintén sajnáltam őket, amiért így alakult a kettejük kapcsolata.

Amikor hazaértünk a Kincsem Parkból mindenki itthon volt kivéve Martin. Nem tudom merre jár és mit csinál, egy kicsit aggódom érte. Remélem nem keveredik bele valami hülyeségbe, mert nagyon mérges leszek rá. Aztán annyira fáradtak voltunk Ábellel, hogy elmentünk aludni hálószobába. Az éjszaka közepén arra ébredtem fel, valaki becsapta az ajtót. Ránéztem a mellettem alvó Ábelre, aki szerencsére nem ébredt fel a zajra. Amikor felkeltem megnéztem a gyerekeket is, de hála istennek ők sem ébredtek fel. Odamentem az ajtóhoz és hallgatózni kezdtem, aztán kilestem a lépcsőkorlát felett.. Láttam, hogy Martin hulla részegre itta magát és Laura támogatta be a házba. -Nagyon berúgtunk basszus. -nevetett Laura és leültette Martint a kanapéra. -Jó kis este volt. - mondta Laurának és elkezdte őt bámulni.

Laura levette magáról a kabátját és ledobta a fotelbe, majd Martin elé állt. Martin felnézett az előtte álló nőre és magához húzta, majd finoman megérintette Laura lábait, és az arckifejezése azt sugallta, hogy többet szeretne tőle. Ez nem jó jel. -Martin köszönöm ezt a csodás estét! Köszönöm, hogy nem hagytál cserben. -mondta neki Laura ezután megcsókolta az unokabátyámat. Nem tudtam mást tenni, csak ott állni és figyelni őket. -Laura csak, hogy tudd mennyire fontos vagy nekem. Tölts el velem egy éjszakát! -búgta neki. Na nemá’!

Úgy dobogott a szívem, hogy majd kiugrott a helyéről. Mivel nem tudtam megakadályozni ezt az egész szituációt, magamban megfogadtam, hogy holnap leszidom Martint. Aztán nem akartam hinni a szememnek: Martinék fogták magukat és kézen fogva elindultak a szoba felé. Mire felértek az emeletre, azonnal elkezdték vetkőztetni egymást, majd bevonultak Martin szobájába. Holnap úgy lefogom szidni Martint, hogy azt örökre meg fogja emlegetni. Most nagyon mérges vagyok rá.

Korán reggel a fiunk, Max egyszer csak gondolt egyet és berontott a hálószobánkba, majd elkezdett az ágyon ugrálni. Az apja felvette a gyereket és kivitte a fürdőszobába megfürdetni. Amikor ránéztem az órára hajnali öt óra volt. Mivel nem tudtam visszaaludni, ezért lementem a konyhába kávét főzni. Miközben készítettem az italt, szinte éreztem, hogy valaki óvatos léptekkel jön be a konyhába. -Jó reggelt Martin! - hátra se néztem, úgy köszöntöttem. -Szia Milla! Jó korán felkeltetek. -mondta, majd leült a székre. -A fiam nem bírt magával. Te is kérsz kávét? -kérdeztem tőle. -Kérek szépen! -válaszolta Martin. Amikor bekészítettem a kávét elkezdtem magam körül pakolászni. Ezután Martinnal szembefordultam és előröl a pultnak támaszkodtam. Martin összekulcsolt kezekkel ült előttem és nagyon kimerültnek tűnt. -Rögtön a lényegre térek, amíg lefő a kávé. Szóval úgy hallottam, hogy elég izgalmas éjszakád volt. Arra ébredtem, hogy becsapják az ajtót és meg kellett néznem, hogy Te vagy-e? Láttam nem egyedül jöttél. Laura társaságában érkeztél és hulla részeg voltál. A lépcsőkorlát mellett végig figyeltelek titeket. Mi volt az a csók? Miért estetek egymásnak olyan szenvedélyesen? Minek vitted fel a szobádba? Komolyan azzal bosszultad meg Irinával való szakításotokat, hogy lefeküdtél az exeddel? Normális vagy? Komolyan nem hiszem el, hogy ezt tetted! -zúdítottam rá a tegnap esti látottakat. -Nem akartam, hogy ez legyen belőle. Szimplán csak beszélgetni akartam vele. Ő csábított el. -mondta. -Persze, te simogattad meg a lábait. Aztán megcsókoltátok egymást. Láttam rajtad, hogy nagyon akartad Őt. Szegény Irinát most nagyon megsajnáltam. -sóhajtottam és belekortyoltam a kávémba. -Szakítottunk Irinával és nagyon berúgtam. Ezért is hoztam haza Laurát. -számolt be röviden. -De most komolyan, Martin, mit képzelsz magadról? Egyáltalán felfogtad ép ésszel, hogy mit tettél? Hogyan tudtál ilyen kiszámíthatatlan és felelőtlen döntéseket hozni? - tettem fel neki a kérdéseket. Martin megvakarta a fejét és rám nézett. Éreztem rajta, hogy totál zavarban van és kezdi szégyellni magát. Hát szégyellheti is magát. -Milla, én… -próbált válaszolni nekem, de nem hagytam befejezni a mondatot. -Csak semmi kifogás Martin! Nem tudom mire gondoltál, amikor ezt megtetted, de nem ezt érdemli Irina. A gyereked anyja és erre megcsalod? Ráadásul a menyasszonyod is egyben! Miért kell folyton sebeket okozni a másiknak? - a kezemmel lecsaptam a pultra és farkasszemet néztem Martinnal. -Nem akartam megbántani Irinát. Nagyon szeretem őt. Csak jól akartam érezni magam! Egyébként is mit csinálhattam volna bánatomban? -tárta szét a karjait Martin. -Ezek után igazán nincs mentséged a viselkedésedre. Ezt baromira elszúrtad! Érted? Nagyon elrontottad! -egyre jobban kezdek kiakadni rá. Aztán mély levegőt kezdtem venni és próbáltam mondogatni magamban a nyugtató szavakat. -Kérlek ne legyél ennyire mérges rám. Milla őszintén nagyon sajnálom ezt az egész dolgot. -mondta bűnbánó arccal Martin. Mégis mit gondol Martin? Komolyan azt hiszi, hogy ilyen könnyen megbocsátok neki? Tudom, hogy nagyon megbánta, amit tett, de nem érdekelt. Csak ott álltam, elszántan és határozottan miközben legbelül forrtam az indulattól. Legszívesebben felpofoztam volna Martint, de ezt már Irina megtette helyettem. -Tudod mit? Elegem van abból, amit művelsz. Nem tudom, hogyan képzelted ezt az egészet, de ez már nem mehet így tovább. - közöltem vele. Martin próbált szóhoz jutni, de egy mozdulattal leintettem. -Ne is próbálj meg magyarázkodni. Egyszerűen nem látom értelmét annak, hogy továbbra is itt legyél. Ez már nem csak rólad szól. Hazahozod az exeidet és hangzavart csináltok, ez egyszerűen elfogadhatatlan. Főleg a saját házamban. Kérlek, még ma költözz ki innen. -közöltem vele határozottan. Martin pedig teljesen magába zuhant és nem jutott szóhoz. Végül lassan felfogta a dolgot és bólintott egyet, majd ezt mondta: -Rendben Milla, ahogy akarod. Tényleg őszintén nagyon sajnálom. - aztán elfordult tőlem és kisétált a konyhából. Én pedig a kávéfőző felé fordultam és belekapaszkodtam a pultba. Alig bírtam már visszafojtani a könnyeimet és keserves zokogásba törtem ki. Soha nem gondoltam volna, hogy ekkorát fogok csalódni Martinban. Hallottam, hogy Ábel közeledik felém, aki hátulról átölelte a testemet. Szembefordultam vele és az ölelésében kisírtam magam.

Miután Martin elköltözött az otthonunkból hirtelen ránk szakadt a csend és a szomorúság. Olyan ürességet éreztem magamban, hogy nem találtam a helyem a házban. Bárhova is mentem a lakásban, mindenhol éreztem Martin jelenlétét. Hiányzott a beszólása, hiányoztak a viccei és a boldog mosolya. Kivel fogok, majd ezentúl viccelődni? Ha Anya itt lesz, nem fogom tudni hallani Martin humoros megjegyzéseit. Hiába próbáltam elfoglalni magam különböző tevékenységekkel, állandóan eszembe jutott Ő. Aztán Irinát is megsirattam, mert őszintén mondom nagyon megkedveltem. Főleg azok után álltam a pártjára, amikor megtudtam, hogy Martin megcsalta Őt. Nagyokat sóhajtoztam, majd úgy döntöttem elmegyek és veszek egy nagy fürdőt. Igazán rám fér egy ilyen nap után. Elindultam a fürdőszobába, majd az ajtaját becsuktam magam mögött, és megengedtem a vizet a zuhanyfülkében. Amikor beszálltam a zuhany alá és hagytam, hogy a víz csobogása és a gőz meleg ölelése magával ragadjon. Behajoltam a zuhanyrózsa alá, és engedtem, hogy a vízsugár éles fájdalomként érjen hozzám, majd finoman simogassa végig a testem. Megpróbáltam lelassítani a ziháló légzésemet, és háttal neki támaszkodtam az üvegajtónak. Aztán éreztem, hogy valaki elhúzza az üvegajtót a hátam mögött. Ábel mosolyogva jött be mellém a zuhany alá. Abban a pillanatban magamhoz öleltem és megcsókoltuk egymást.