Milla 47. fejezet

A békülés

Másnap reggel eléggé nyúzottan ébredtünk fel, mivel hajnali négyig beszélgettünk Martinnal. Ábel tegnap este félúton már feladta a harcot az álmosság ellen, így kénytelen volt elvonulni a hálószobába. -Jó reggelt! -mondtam Martinnak, amikor kinyitottam a szemem. -láttam, hogy éppen levelezik valakivel. -Jó reggelt! -nézett rám az unokatestvérem és maga mellé tette a mobilját.-Jól aludtál? -kérdeztem tőle és levettem magamról a plédet. -Tökéletesen. Nem hiányzott az ágyad? -kérdezte Martin. - Végülis hiányzott a pihe puha ágyam, de megint elbeszélgettük az időt. -ásítottam, majd kiyújtottam a karomat. Hallom, ahogyan rezeg Martin mobilja. -Ki az? -érdeklődtem. Martin ránézett a telefonra, majd megint maga mellé rakta. -Nem fogsz örülni annak, amit most mondani fogok. -kezdte. -Mondd már mi az? -sürgettem miközben felkeltem a kanapéról. -Irina átjön. Mindjárt itt lesz. -válaszolta. Basszus! -Komolyan áthívtad hozzánk Irinát? - úgy érzem a nevét hallva egyre jobban növekedni kezd bennem a feszültség. -Igen, de arra gondoltam, jó lenne, ha jobban megismernétek egymást.. Olyan sokat beszéltem már róla, és úgy gondoltam szuper lenne, ha ti is barátok lennétek. - magyarázta, egy kis bizonytalansággal a hangjában. -Én és Irina, mint barátok? Na, ne viccelj már! Hiszen évek óta nem is beszéltünk. Ráadásul mi sose voltunk jóba. Konkrétan utáltuk egymást.-mondtam neki. -Tegnap este még arról beszélgettünk, hogy mindenkinek jár egy második esély. Miért nem adhatnád meg elsőként Irinának? -tette fel a kérdést Martin. -Komolyan, miért érzem úgy, mintha már előre megtervezted volna ezt az egészet.- néztem rá. -Milla, kérlek! -nézett rám azzal a kisfiús tekintettel. Láttam rajta, hogy tényleg nagyon szeretné ezt a találkozót. Egy kicsit elgondolkoztam, majd ezt válaszoltam neki: -Jól van, de csak egy feltétellel: ha Irina nem lép át bizonyos határokat. - és megböktem Martin vállát. -Milyen határokat? -nézett rám furcsán. -Tudod Te azt nagyon jól. -kacsintottam rá.

Amikor belépett a házunkba Irina érezhető volt rajta a feszültség. Hát persze, hogy a viharba ne lett volna az. Hiszen utál engem. Ábel az exe és Martin a pasija. Irinát elkísértük a nappaliba, majd helyet foglalt a kanapén. Bizonytalanul nézett körül, mintha nem tudta volna, hogy mit várjon tőlünk. A haját többször is a füle mögé simította, aztán Martin megfogta a kezét. -Nyugalom. -súgta neki jól hallhatóan. -Sziasztok. -köszönt végül. -Szia! -előzött meg Ábel mielőtt köszöntem volna IrInának. -Szia… -üdvözöltem és karba tett kézzel álltam előtte. Ábel közben átfogta a derekamat, hogy megnyugodjak. -Köszönöm, hogy meghívtatok. -nézett ránk Irina. -Igazából Martin hívott meg, de szívesen. -válaszoltam neki. Ábel a fülemhez hajolt és ezt súgta: - Kérlek, legyél egy kicsit kedvesebb. - aztán eltávolodott tőlem. -Persze, hogyne.. -súgtam vissza neki. Ábel megfogta az egyik kezem és biztatóan megszorította.Aztán leültünk vele szembe a kanapén. Irina ránézett Martinra, és mindketten majd kicsattantak a boldogságtól. -Szóval, meséljetek mi a helyzet veletek? -törte meg a kínos csendet Ábel. Irina ismét Martinra nézett, majd bólinitott neki. -Az van, hogy gyerekünk lesz és elfogjuk jegyezni egymást. -jelentette be Martin. Azt hittem menten elájulok. -Hogy mondtad? -kérdeztem tőle ingerülten miközben Ábel ismét a térdemre tette a tenyerét. -Jól hallottad. -válaszolta Martin és rám vigyorgott. Istenem. Már csak ez kellett, de tényleg! Felkeltem a kanapéról és kirohantam a fürdőbe. Úgy éreztem mindjárt hányni fogok. Amikor elszaladtam a fürdőbe, gyorsan magamra zártam az ajtót és a wc csészé felé hajolva kiengedtem a gyomrom tartalmát. Brutál rosszul vagyok. Talán nem is az idegességtől, nagyon is jól tudtam mitől volt ez. Nem mondhatom meg Ábelnek még. Főleg ebben a stresszes időszakban. Ráadásul Irina is visszatért. Most már értem miért voltam ennyire feszült. Amikor ilyen vagyok, tudom, hogy terhes vagyok. A fotózás alatt is rendkívül kiborultam, pedig sose szoktam ennyire magamra venni a dolgokat. -Milla! Jól vagy? -kérdezte aggódó hangon Ábel. Mielőtt válaszolhattam volna neki, ismét hányni kezdtem. -Milla! Engedj be kérlek! -kopogott. Az ajtó felé nyúltam és elhúztam a zárat, majd megint hánytam. Ábel leguggolt hozzám és aggódva nézett rám. -Jól vagy? -mosolyogva kérdezte, szerintem most már összeállt neki a kép. -Ábel, nagyon úgy tűnik, hogy terhes vagyok. -suttogtam neki, nehogy meghallják Martinék. -Milla! Ez annyira jó! - és átölelt engem, majd megcsókolta a fejemet. -Ezért voltam annyira ingerült mostanában. Ezek a hormonok. -nyöszörögtem, majd megpróbáltam felkelni a földről. Ábel segített talpra állítani. Amikor szembe álltam vele láttam, hogy a férjem rettentően boldognak tűnik. Lassan meglesz az áhított négy gyerek, ha továbbra is így haladunk. Legalábbis ő négyet szeretne. Én kettővel is megelégedtem volna, de most már kezdem felfogni a helyzetet. -Szedd össze magad egy kicsit, aztán gyere ki. -suttogta Ábel, majd megpuszilta a homlokomat és kiment. 

Amikor beléptem a nappaliba Martin és Irina aggódó tekintettel néztek rám. Martin egyből felállt a kanapéról és rögtön rákérdezett: -Jól vagy Milla? Nagyon rosszul néztél ki az előbb. -kérdezte és elém sétált. Ránéztem Ábelre, majd bólintott és elújságoltam nekik a boldog hírt. -Hát úgy tűnik nálunk is bővül a család. -nevettem boldogan. -Micsoda? Úristen gratulálok nektek! -ölelt át Martin és felemelt. Amikor Martin letett a földre egy kicsit megszédültem. Mindenki megijedt és Ábel gyorsan leültetett a kanapéra. -Jól vagyok. -nevettem. -Hallod napok óta kerülted az alkoholt, most már értem is, hogy miért volt ez. -méregetett Martin. Láttam, hogy Irina is nagyon boldog lett a hírtől és odajött hozzám, majd elém állt. -Milla! Teljes szívből gratulálok nektek! -mondta és átölelt. -Köszönöm Irina és kérlek ne, haragudj, hogy ilyen udvariatlan voltam veled. Ha ilyen vagyok, akkor biztosan a hormonok tettek be. -mosolyogtam rá. -Milla napok óta feszült volt, elég sokszor összekaptunk. -árulta el nekik Ábel én pedig azonnal a karjára csaptam. -Hé! Nem ér árulkodni! -szóltam rá. -Ez az igazság. Túl jól ismerlek. -mondta, majd megcsókolt. -Gyerekek erre inni kell! Persze Irina és Milla mást kapnak. -jelentette be Martin. -Hozom a cuccokat a konyhából és a bárszekrényből. - mondta Ábel és máris ment intézkedni. Mi meg kettesben maradtunk Irinával. A nő fogta magát és átült hozzám. -Annyira örülök nektek! Ábel mindig is nagy családra vágyott! -örvendezett. -Igen tudom. Pár éve elmesélte. Abban az időben nem szerettél volna még. -néztem rá. Irina egy kicsit hátrafordult, hogy tényleg elmentek-e a fiúk, aztán rám nézett. -Mert nem álltam készen rá. A horvátországi nyaralás után egyetemre kezdtem járni és megismertem Martint. Az első perctől kezdve tudtam, hogy Martin lesz a pasim. Sajnálom, hogy megbántottam Ábelt. Nem akartam ekkora csalódást okozni neki. Régen más voltam, most már megváltoztam. Remélem hiszel nekem. - és óvatosan a kezemre tette az övét. -Most már látom rajtatok, hogy komoly a dolog. Szóval áldásomat adom. -néztem rá boldogan. -Köszönjük. Figyi kérdezhetek valamit? - ismét hátranézett a fiúk felé, majd rám vigyorgott:-Leszel az öribarim?