Milla 46. fejezet

A titkos viszony

Mielőtt beültem volna a kocsiba, még időben eszembe jutott, hogy fent hagytam a kabátomat. -Várjatok pár percet! Mindjárt jövök! -szóltam Ábelnek. Bementem az épületbe és lehívtam a liftet, majd beszálltam. Amikor felértem rögtön felvettem a tempót, hogy időben leérjek majd a kocsihoz. Ahogy közeledtem a stúdió felé, éppen akkor hallottam meg Martin és Irina hangját az egyik öltözőből. A szívem ezerrel dobogott a mellkasomban, és hirtelen a szám elé tettem a kezem, hiszen teljesen ledöbbentem. Nem akartam szándékosan hallgatózni, egyszerűen csak kíváncsivá tettek.De ahogy meghallottam Irina és Martin szavait, egyre nagyobb feszültség szorította össze a mellkasomat. Most már kíváncsivá tettek engem. Nem értettem pontosan, mi történik, de éreztem, hogy valami komoly dologról van szó. Ahogy meghallottam a nevem említését egy kicsit felhúztam magam. A gondolat, hogy Irina úgy érzi, nagyon utálom. Bevallom imponál, mert tényleg ki nem állhatom ezt a nőszemélyt. -Megpróbálom tisztázni a helyzetet Millával.- mondta neki Martin. -Hiába. Ő gyűlöl engem és már többször emlékeztetett erre. Közös a múltunk Ábellel és nem volt szép a férjével a szakításunk. Sose fogja megérteni, hogy végül miért Téged választottalak. Biztos azt gondolja, hogy kihasznállak. -sóhajtotta. -Hé, Irina! Dehogyis! Milla nem ilyen. -búgta neki. Ebben egyetértünk, így tovább füleltem. -Kétségek és aggodalmak kavarognak bennem, amióta csak itt vagyunk. -mondta neki Irina. -Látod végül milyen jól sikerült a fotózás és csodálatos képeket csináltál! -dicsérte meg a nőt. -Köszönöm szívem.-  mondta neki lágyan. -Tényleg tudni akarod, hogy miért kerüljük egymást Ábellel? Emlékszel pár órával ezelőtt megkérdezted és a többiek előtt nem akartam válaszolni neked. -hozta fel a témát. -Hmmm…- bólintott neki Irina, majd Martin folytatta a sztorit:- Néhány évvel ezelőtt mielőtt Ábel összejött volna Rékával, én kavartam a csajjal. Csak egyéjszakás kaland volt és amikor kiderült a dolog, abból is nagy balhé volt. -láttam, hogy zavarában megvakarta a homlokát, majd megfogta Irina kezét. -Hidd el, érted jobban harcolnék bármi áron! -vallotta be neki. -Hűha! Hát nem is tudom mit mondjak erre. Rékát ismerem már találkoztam vele párszor a suliban. Ez viszont nagyon kemény. -sóhajtott fel Irina. Aztán láttam, hogy Martin megfogja a lány arcát és megcsókolták egymást. Fogtam magam és elindultam a sminkes szobába a kabátért.

-Jól elrakták a kabátodat. -mondta Ábel, amikor beültem mellé a kocsiba. Megfogtam a kezét és végül ki kellett böknöm neki az igazságot - Az előbb láttam Irinát és Martint a stúdióban… - kezdtem bele. -Mi volt? -kérdezte. -Megcsókolták egymást. Most már a saját szememmel láttam, hogy tényleg szeretik egymást. -válaszoltam. -Értem. -közben Ábel megfogta a kezemet, majd megcsókolta. -Sejtettem, már nagyon régóta. -jelentette ki. Megdöbbenve néztem rá, mert ez a hír annyira váratlanul ért, hogy egy pillanatra megállt a szívem.- Mondd már mi volt végül? Hogy történt az egész?- kezdtem el faggatni, most már tényleg elkezdett érdekelni a kettejük kapcsolata. -Szóval az volt, hogy amikor elkezdtünk veszekedni Irina egyre távolságtartó lett. A szokásos tudod, nem járt haza időben meg “túlórázott” a suliban. Valamiért a szívem azt súgta, hogy van valami más is, amit Irina nem árul el nekem.  Egy nap fogtam magam és elmentem érte az egyetemre, hogy hazavigyem. Amikor leparkoltam a kocsival az utcán láttam, hogy Martinnal szembe áll és a kezét fogja. Eléggé boldognak tűnt és nagyon sokáig beszélgettek. A mozdulatokból simán levettem, hogy ez több mint tanár-diák kapcsolat. Mindig azzal nyugtattam magam: nem fajulhat el a dolog hiszen Irina engem szeret. Amikor elkezdtünk vitatkozni mindig ott volt a levegőben az a szenvedély, amit nem értettem meg, egészen mostanáig. Irina mindig megvédte Martint, úgy ahogy engem soha sem. Amikor kibékültünk, akkor azt gondoltam élhetjük az életünket továbbra is, de mindig ott lógott a levegőben a tiltott vonzalom és a titkos találka. Azt hittem, majd búcsút mond Martinnak, végül nem így lett. Aztán végül nagyon komolyan elbeszélgettünk Irinával és úgy döntöttünk, hogy végleg szakítunk. Amikor kimondtuk Irina azon nyomban felkerekedett és vissza se nézett többé. Abban a pillanatban jöttem rá, hogy tényleg szerelmes Martinba. A szívem, majd széthasadt és a szokásosnál többet jártam bulizni. Soha életemben nem szedtem fel annyi lányt, mint akkoriban. Mindennap újabbnál újabb csajokat vittem fel a szobámba. A lakótársaim már rám szóltak, hogy egy kicsit túlzásba viszem a dolgot. Végül beláttam, hogy baj van velem, így elmentem terápiára. Jól ki panaszkodtam magam egy dokinak. Amikor jobban éreztem magam, akkor megfogadtam: nem lesz több egyéjszakás kaland. Aztán a sors elém sodorta Dorinát és vele kezdtem el randizgatni. Bevallom neked őszintén nem voltam szerelmes belé, leginkább kavarásnak éreztem az egészet. Tudod kit szerettem mindvégig? Téged Milla. Végig rád gondoltam és vártam a napot, hogy végre együtt lehessünk. Azért voltam annyira óvatos veled, mert nem akartam az összes kártyát eljátszani. Túl fontos voltál nekem és olyan voltál, mint egy elérhetetlen kincs. Megfogadtam csak akkor fogok közeledni feléd, ha mindezt kiérdemeltem. Természetesen hosszú távra terveztem veled, csak akkor nem álltam rád készen. - számolt be nekem Ábel. Hogy mi volt nekem erre a reakcióm? Benyomtam a limuzinban az utastér elválasztó falat és egyből rámásztam az uramra. -Hűha Milla! - Ábel egy kicsit meglepődött, amikor beindultam rá. 😀 -Csak azt kapod ami jár. - mondtam neki és belecsókoltam a nyakába. 

Hazafelé menet Ábel mellkasán pihentettem a fejem. Ez a délután egyszerűen csodálatos volt. Most, hogy már ismerem Irina és Ábel meg Martin történetét sokkal nyugodtabb vagyok. Miközben kinéztem a kocsi ablakán éppen a Hősök tere mellett haladtunk el. Egyből feltörtek bennem az emlékek és boldogan sóhajtottam. Ábel tudta, hogy ez a sóhaj mit jelent. Megfogta az összekulcsolt kezünket, majd megcsókolta a kézfejemet. 

-Az ég szerelmére gyerekek merre jártatok? -kérdezte Anya, amikor hazaértünk a fotózásról. Ábellel egymásra mosolyogtunk, hiszen mi tudjuk miért maradtunk távol. Anyura néztem majd ezt mondtam neki: -Bocsáss meg Anya, hazafelé volt egy kis dolgunk. Sajnos elhúzódott a dolog. -kacsintottam rá, majd megpusziltam. -Szuper! Csak tudnám mi tartott ilyen sokáig, na mindegy! Gyertek, mert mindjárt kihűl az ebéd és már délután négy óra van! Miattatok éhezünk! - mutatott az ebédlő felé. -Valóban elnézést kérünk, nem akartuk, hogy aggódj miattunk. Ígérem legközelebb időben itt leszünk. -biztosította Ábel. -Milla mit tanítottam neked az évek során? A pontosság igenis fontos! - mutatott a karórájára Anya. -Igen tudom. -fülig érő szájjal vigyorogtam rá. Ha tudná miket műveltünk Ábellel pár órája a limuzinjában teljesen kikelne magából. 😀