Milla 45. fejezet

Családi fotózás

Valaki nagyon ráfeküdthetett a csengőre, mert annyira visít, hogy még az űrben is hallani. -Megyek és kinyitom! -szóltam a többieknek és oda sétáltam az ajtóhoz. Amikor kinéztem az ajtónál Anya termett előttem. Nagyon elegánsan volt felöltözve és a sminkje is visszafogott volt. -Szia kislányom! Hozzátok jöttem látogatóba. Remélem nem felejtetted el a tegnapelőtti telefonbeszélgetésünket. -nyomult be a házba Anya. Gyorsan adtunk egymásnak egy üdvözlő puszit, majd rám nézett. -Milla én mondom neked: két gyerek után is eléggé sovány vagy. Egyél rendesen. -majd belém karolt. -Szia Anya! – komolyan alig jutok szóhoz tőle. -Szóval hol van Ábel? -tette fel nekem a kérdést és amikor bementünk a nappaliba Anya rögtön elengedte a karomat. -Mi a szent… -kapott a szájához és pislogva rám majd vissza Martinra nézett. -Szia! -köszöntötte Martin. -Te jó Isten. Mikor kerültél elő fiam? Apádék hogy vannak? -kérdezte döbbent arccal Anya. Pár évvel ezelőtt találkoztak utoljára egymással. -Köszönöm jól vannak. -válaszolt Martin. -A többiek? Polla és Eliot? Ők is jól vannak? -kérdezte közben leült a kanapéra. -Mindenki éli az életét, de hála istennek jól vannak ők is. -mosolygott rá. -Gyerekek! Ekkora meglepetést! Őszintén nagyon boldog vagyok. -Anya közben átölelte Martint. -Kérsz valamit inni kávét vagy teát? -kérdeztem tőle. -Egy csésze tea megfelelne. Köszönöm szívem. -nézett rám Anya, majd ismét Martinra szentelte minden figyelmét. A fejemmel intettem Martinnak, hogy kimentem a konyhába. -Figyi pár perc és máris jövök vissza! – és ismét megpuszilta Anyám arcát. Martin utánam ballagott a konyhába, majd szembefordultam vele. -Szerinted mit keres itt igazából? -kérdeztem tőle. -Szerintem csak szimplán látni akart téged. -válaszolta. -Mindig ez van. A semmiből felbukkan. Na mindegy. Szóval mit is kell csinálnom? -elkezdtem hangosan gondolkozni. -Teát. -vigyorodott el Martin. -Ó, tényleg a tea! -jutott az eszembe és máris nekiálltam elkészíteni. -Áh! Szóval itt vagytok! – sétált be a konyhába Ábel. -Szia szívem! Éppen teát készítek. Kérsz kávét? Vagy te is teázol? -kérdeztem tőle. -Most nem kérek semmit. Jól láttam az előbb, hogy bent üldögél az anyós? -nyújtogatta a nyakát, miközben a nappali felé leskelődött. -Nem tudom miért jött hozzánk, de ha bemegyünk mindjárt kiderítjük. -válaszoltam neki. Amikor készen voltam mindennel egy tálcán vittem be az italokat és letettem a dohányzóasztalra. -Tessék Anya! -nyújtottam felé a teát. -Ez az, amit szeretek? -kérdezte tőlem. -Igen Anya, zöldteát csináltam neked. -mosolyogtam rá. -Köszönöm szívem. Üljetek le mindhárman, valami fontos bejelenteni valóm van. -közben beleivott a teájába. Belekaroltam Ábelbe, ő pedig az egyik térdemre tette a tenyerét. Martin pedig a testével egy kicsit előre dőlt a kanapén. -Mit szeretnél mondani Anya? -kérdeztem tőle. -Leszerveztem holnapra egy családi fotózást. Délelőttre kaptunk időpontot. -közölte velünk. -Hogy mit? -kérdeztem csodálkozva. -Milla családi fotózás alatt mit nem értesz? Kérlek... -fogta a fejét Anya. -Nem úgy értettem… Hanem ez most komoly? -néztem rá. -Igenis komoly! Az Elle magazin címlapjára fogunk kerülni. Az egyik újságíró barátnőm felkért minket egy interjúra. -bökte ki a lényeget. Ránéztem Ábelre majd Martinra. -Ti is jól hallottátok? Egy címlapra fogunk kerülni? -nevettem. -Ez nem vicces Milla Ariana! -szólt rám Anya és felállt a helyéről. -Én benne vagyok. -és Martin felállt mellőlem. -Mit csinálsz? -néztem fel rá, ő pedig megfogta a karomat és magával húzott. -Természetesen Milla csak viccelt az előbb és ő is benne van. -tette hozzá gyorsan. -Mi? - kérdeztem tőle suttogva és Martin megszorította a karomat. -Szóval Milla? Egész biztos vagy benne? -kérdezte Anya. -Igen. Benne vagyunk. -sóhajtottam, majd ismét Martinra néztem. Ő pedig egyből elengedte a karomat. Ábel is értetlenkedve nézett rám, úgyhogy majd külön megmagyarázom neki. -Köszönöm gyerekek, akkor ennyit mára. Holnap időben érkezzetek! Hozzatok magatokkal ruhákat és Milla pakold majd össze a sminkes dolgaidat. Örvendtem nektek! Sajnálattal közlöm veletek, de elrohant az idő, lassan elindulok. Vigyázzatok magatokra! Martin Téged pedig öröm volt látni! – ezután odahajolt felénk és mindenkinek adott egy-egy puszit. Anya integetve távozott a nappaliból, majd Ábel becsukta utána az ajtót. -Esküszöm nem értem mire jó ez az egész. -mondtam Martinnak. -Majd meglátjuk. Remélem nem lesz olyan szörnyű. - bizakodott.

Amikor kiszálltunk a limuzinból elhaladtunk az épület tűzlépcsője mellett, majd egy ódon stílusú kőfalak között megbúvó stúdióba érkeztünk. -Az interneten nem látszódott ez a tűzlépcső, ez felháborító! – nyavalygott Anya. -Viszont ügyesen ide találtunk nem igaz? -kérdeztem tőle vigyorogva. -Jól van Milla ez nem vicces! -mondta szigorúan. Ábel lehívta a földszintre a liftet és mindannyian beszálltunk. Pár másodperc múlva megérkeztünk a harmadik emeletre, majd Ábel benyitott a helyiségbe és elámulva léptünk be a stúdióba. A csapat, akikkel dolgozni fogunk már javában készülődtek a fotózásra. Isteni kávé illat terjengett a levegőben, és egy asszisztens csajszi rohangált az emberekhez. A stáb éppen a fényeket és a kellékeket állítják be a fotózásokhoz. Miután Anya belépett a helyszínre egyből letámadta az egyik férfit és elkezdett neki dirigálni. -Nem kell ennyire beállítani, így túl fényes lesz! -mondta neki. Ábel gyorsan adott nekem egy csókot miközben Max totál izgatottan ugrálgatott előttünk. Kiara és Javier is most léptek be a stúdióba és ők is magukkal hozták a gyerekeket. Kiara teljesen el volt ájulva a berendezéstől és nem tudott betelni a látvánnyal. -Milla! Gyönyörű ez a stúdió! -ámuldozott, majd megpusziltuk egymást. -Igen, Anyám választotta. Legalább az ízlése nem olyan szörnyű, mint gondoltam. -kuncogtam. -Sziasztok! Irina vagyok és én leszek a fotós. Ha átöltöztetek akkor... - amikor belépett a nő szinte megfagyott a levegő. Azonnal éreztem, hogy a gyomrom máris összerándul. Döbbenten álltunk és nem bírtunk szóhoz jutni. Pár pillanat múlva kiszakadt belőlem a kérdés: -Te vagy itt a fotós?! Nem hiszem el! - néztem fel a plafonra feldúltan, majd vissza Irinára. -Igen... de ha probléma, akkor elmehetek. -válaszolta, de közben Martin oda jött és mellé állt. -Senki nem megy el innen! -csitított minket. -Hogyan találtok Irinára? -tettem fel a kérdést neki. -Én adtam meg Anyukádnak a számát, hiszen Irina rendkívül tehetséges fotós. -válaszolta Martin. -Remek! -sóhajtottam. Ábel maga elé fordított, majd ezt kérdezte: -Milla, mi a baj? - nézett rám aggódva, de én csak elfordítottam tőle a fejem. A férjem megfogta az államat és lágyan maga felé fordította a fejemet. Nem tudtam, hogyan mondjam el neki, hogy mennyire nem esik jól, hogy újra találkoznunk kell az exével. Ráadásul egy ilyen fontos családi eseményen. Hirtelen úgy éreztem, mintha a szívem ki akarna szakadni belőlem. Elárulva érzem magam. Eltávolodtam Ábeltől és elkezdtem össze rendezni a szétszórt sminkcuccokat. Az asztalon heverő rúzsok és kiegészítők mintha a szemem előtt kezdtek volna összemosódni. Letöröltem az arcomról a könnyeket és tovább rendezgettem a dolgokat. -Milla, nyugodj meg kérlek. Nem lesz ez olyan rossz. Hidd el Irina már rég túl van rajtam és én is rajta. Most már Te vagy a feleségem. Téged szeretlek. Nem kell túl aggódni a dolgokat. - próbált megnyugtatni Ábel. Az egyik sminkecsetet az asztalra csaptam és ránéztem a férjemre: -Az istenit Ábel! Inkább ne mondj semmit. Nem értem, hogy miért nem lehetett valaki mást találni. Bárki mást Irinán kívül. Ráadásul nem olyan rég, még Martin is kavart vele. - mondtam dühösen. Ábel megfogta mindkét kezemet és rám nézett: -Milla kérlek ne csináld már! Ez nem olyan nagy tragédia! Ez csak egy fotózás! Túl fogjuk élni! -vigasztalt Ábel. -Inkább hagyj magamra! – és azonnal elrántottam magam a kézfogásából és kirohantam a stúdióból. A szabad levegőre érve próbáltam lenyugodni, de a szívem még mindig hevesen dobogott. A düh és a fájdalom egyszerre tombolt bennem. Hagytam, hogy a szél fújja a ruhámat és a fodrász által megalkotott gyönyörű frizurámat. Nem érdekel, ha kócos lesz a hajam, most már úgyis mindegy. Majd lehunytam a szemem és szembe álltam a nappal. A nap sugarai lágyan simogatták a bőrömet és élveztem a pillanatot. A szívem szépen lassan kezdett lenyugodni és az idegeim is szépen lassan kisimultak. Aztán vettem egy mély levegőt, és megpróbáltam összeszedni magam. Tudtam, hogy most vissza kell mennem, és meg kell próbálnom túljutni ezen az egészen. Nemcsak magam miatt, hanem Ábelért és a családunkért is. Mire visszaértem Anyuék már elkezdték a fotózást és boldogan pózoltak Irina kamerája előtt. Amikor nekidőltem az egyik állványnak Martin a hátam mögé lopakodott, majd finoman megérintette a vállam. -Ne ijedj meg. Én vagyok az. - szólt hozzám az unokabátyám. -Szóval akkor megint kavartok Irinával? -kérdeztem tőle. -Igen, újra összejöttünk. -vallotta be végül, majd folytatta: -Milla remélem nem haragszol és minden rendben van köztünk. -mondta aggódó hangon. -Igazából még mindig nem tudom, hogy mit gondoljak erről az egészről. -mondtam neki őszintén. -Tudom, hogy ez mindenki számára furcsa lehet. De hidd el, Irina és én mindig is mély szerelmet éreztünk egymás iránt. - próbált meggyőzni. -Remélem mostantól minden rendben lesz köztetek. Csak azt akarom, hogy boldog legyél. - mondtam neki és szembefordultam vele. Martin elmosolyodott, és egy pillanatra csendben maradtunk. Egyszerűen csak élveztük egymás társaságát és a fotózás hangulatát. Most már tudom, hogy bármi is történjék velem a családom és a barátaim mindig itt lesznek mellettem. Miközben ez a tudat megnyugtatóan hatott rám, boldogan integettem Melinának és Maxnek a sarokból.

Amikor véget ért a fotózás, Ábellel a lifthez mentünk, hogy elmehessünk a garázs szintre. Néma csendben álltunk egymás mellett, de a levegőben még mindig érezni lehetett a feszültséget. -Ábel, még mindig nem hiszem el, hogy épp most kellett össze vesznünk Irina miatt. – törtem meg a csendet. Ábel megpróbált nyugtatóan hatni rám, de én még mindig égtem a haragtól. -Milla, ne aggódj, már ezen. Irina már nem jelent többé veszélyt. Te vagy az egyetlen, aki számít nekem. - mondta Ábel nyugodt hangon. Hogy lehet ennyire higgadt? Komolyan irigylem őt, hogy nem tud kiborulni. – Hallod magad, hogy miket beszélsz? Még mindig nem értem, hogy miért kerültél vele újra kapcsolatba. - feleltem élesen, miközben a szavaim tele voltak fájdalommal, amiket az Irinával való múltja okozott. Amikor megérkezett a lift beszálltunk és elindultunk lefelé. -Még mindig Anyukád kérte fel Őt, tőlem csak a számát kérte el. -válaszolta. -Hah! Szóval megvan a száma is. Szuper. -sóhajtottam. -Milla! Ha akarod, ha nem: Irina már a múltam része. De mikor fogod fel végre, hogy már téged szeretlek? - kérdezte Ábel, de én még mindig nem tudtam elengedni a gyanakvást. -De miért kell mindig felbukkannia az életünkben? Nem tudom, hogy mit kellene tennem azért, hogy örökre elfelejtsük Irinát. - mondtam, miközben a szemem ismét megtelt könnyekkel. Ábel megfogta az államat és az egyik hüvelykujjával letörölte az arcomról legördülő könnycseppeket. -Milla, számomra Te vagy az igazi. Az Irinával való kapcsolatom már réges-régen lezárult, és csak Te létezel. - mondta Ábel, és egy pillanatra megéreztem a szavahihetőségét. Felnéztem rá és megsimogattam az arcát. -Tudom és Én is szeretlek. -szipogtam. -Te vagy az egyetlen, aki igazán boldoggá tesz engem. - mondta halkan miközben szemeink találkoztak a lift sötétjében. -Úgy látszik a történelem ismétli önmagát. -kuncogtam. -Akkor tudod mit kell tennünk. -mondta Ábel széles mosollyal és elkezdte kigombolni az ingét. Én pedig megfogtam a nyakánál fogva és elkezdtünk csókolózni.

Miután visszajött az áram a lift elindult lefelé. Ábel mellkasán pihegtem és próbáltam összeszedni a maradék erőmet. -Úgy érzem jó időben végeztünk. -bazsalygott. -Hé! Aztán ne merészelj beszámolót tartani Martinnak! -néztem rá szigorúan. -Hát tudod a pasik szoktak erről beszél… -folytatta volna, de közbeszóltam. -Nem fogtok erről beszélgetni. Egyenesen megtiltom! – és megböktem a vállánál. -Jól van drágám! Gyerünk indulás, vedd fel a szandálodat! -utasított. Amikor kiléptünk a liftből éppen Martinba botlottunk. -Ejha! Szóval itt van a gerlepár! Úgy látom felavattátok a liftet is. – mutatott az összegyűrődött blúzomra. -Éppenséggel tévedsz. Khm. Mi csak beszorultunk. -összeszorítottam a számat, hogy ne röhögjem el magam. Hiszen annyira nyilvánvaló. -Értem. – mondta Martin közben cinkos mosollyal nézett ránk. -Na jól van, ha kiélveztétek a pillanatot, akkor nyomás vissza a stúdióba! -mondtam nekik. -Egyébként a te frizurád is eléggé kócos lett. -miközben rákacsintottam még jobban összekocóltam a haját. Miközben előre indultam a fiúk útközben adtak egymásnak egy pacsit. -Szép volt haver! -dicsérte meg Ábelt. Én pedig nevetve forgattam a szemem.