Milla 44. fejezet

Lehoczky Martin

Hosszú éveken keresztül nyomtak el engem és ezt már nem bírtam tovább tartani magamban. Végre fény derült az igazságra és a sajtó napok óta rólam cikkezik. Napról-napra egyre többen állnak ki mellettem. Nők ezrei beszélnek az elnyomásról és a megfelelési kényszerről. Azt rebesgetik rólam, hogy egy igazi példakép vagyok. Ez igazán jól esik nekem. Hiszen az elmúlt években bizonyos érzéseimet például a haragot, a félelmet vagy az örömöt nem tudtam megélni és kifejezni. Mert úgy éreztem, hogy ez elfogadhatatlan lenne az emberek számára. Amióta a nyilvánosság elé kerültem, azóta nagyon nehezen tudok az utcán közlekedni. Állandóan szembe jönnek velem a riporterek és a fotósok. Folyton követnek és nyomulnak rám. Ábel hiába aggatott rám álruhát, még így is felismernek engem. A gyerekekkel esélytelen jönni-menni végül kezdem belátni, hogy mégiscsak segítségre szorulok. Egyik nap feladtam a közösségi oldalon egy hirdetést és másnap reggelre hatvan lehetséges jelölt között válogathattam. Ábellel egész héten a megfelelő dadust kerestünk, míg végül egy Tatjana nevű negyven év körüli nőre esett a választásunk. Telefonáltunk neki és áthívtuk egy megbeszélésre. A nő pár nap múlva el is jött az interjúra. Javier és Kiara is átjöttek, hogy utána egy kicsit együtt lehessünk. Én, Ábel és Javier a dolgozó szobába ültünk a nővel együtt és elkezdtük az interjút. Kiara addig felügyelt a gyerekekre. Negyedóra múlva mind a négyen felálltunk a helyünkről és kezet ráztunk a nővel. -Majd értesítjük, ha döntöttünk. - mondta Ábel. -Köszönöm, hogy itt lehettem. Viszontlátásra és minden jót! - köszönt el tőlünk és Ábel kikísérte a nőt. 

-Úgy érzem megtaláltuk a dadust. - vigyorogtam Javierre miközben kisétáltunk a dolgozószobából. -Nekem is szimpi volt. Viszont Ti fogjátok eldönteni, hogy végül ki lesz a tuti befutó. - mondta Javier. Megálltunk az előszobában a lépcső mellett és Ábel visszajött hozzánk. -Nos, nekem szimpatikus volt ez a nő. - mondta boldogan közben átfogta a derekamat és magához húzott. -Nekem is tetszett Tatjana. Ennyi év tapasztalattal a háta mögött nem lehet rossz. - mondtam a fiúknak. Kiara sétált felénk, majd megcsókolták egymást Javierrel. -Na milyen volt az interjú? - faggatta a férjét. -Nem rossz, de majd Milláék eldöntik ki legyen a dadus. Képzeld el, hogy… -kezdte a mesélést a barátnőmnek, miközben néztem őket, megszólalt a csengő. -Mindjárt jövök. - közöltem Ábellel majd megcsókoltam és elsétáltam tőle. Odamentem az ajtóhoz és amikor kinyitottam nem hittem a szememnek. Itt állt a küszöbön Lehoczky Martin az unokabátyám, aki 41 évesen is szívdöglesztően néz ki. Apukámnak van egy 13 évvel idősebb bátyja Lehoczky Lénárd. Lénárdnak három gyermeke született: Eliot, Martin és egy szem lányuk Polla. Miért nem ők viszik tovább a családi vérvonalat? Azért, mert Lénárd 43 évvel ezelőtt lemondott a rangjáról a szerelem miatt. (Akárcsak én Ábelnél). Amikor megszültettek a gyerekek tőlük is elvágtak minden olyan szálat, hogy valaha is pénzhez jussanak az örökség által. Már tinédzser koruktól kezdve a saját bőrükön tapasztalhatták meg, hogy milyen pénzt keresni. Miután Martin elvégezte az egyetemet tanárként kezdte el keresni a kenyerét. Polla a médiában helyezkedett el és a mai napig is televíziós szerkesztőként tevékenykedik. Eliot vitte többre ő belőle vezérigazgató lett egy nagy nevű cégnél. Ezért mondhatta múltkor Apa, hogy kihalt a “vérvonal”, mert igazából az örökségre gondolt. A Lehoczky család egy része teljesen visszavonult a nyilvánosság elől. Kivéve a szüleim. Én pár évvel ezelőtt tudatosan kerültem a sajtót és a fotósokat. Mindaddig, míg ki nem derült a terhességem Anyám által. Azóta újra fent vagyok a “térképen” és megmondom őszintén, már baromira unom. Szóval visszatérve a rokonokhoz. Mindhárom unokatestvéremmel jóba vagyok, de az évek során inkább Martinnal fűztem erősebbre a szálat. Martin mindig jelen volt a családi eseményeken és a diplomaosztómra is eljött. Sőt az esküvőmet se volt rest kihagyni. A buliban többször is felkért táncolni engem. Állítólag Ő volt az utolsó vendég, aki elment a helyszínről. Igaz, hogy már nem volt színjózan, de nagyon jól érezte magát velünk. Csak egy gond volt vele csak: nagyon leitta magát és sokat beszélt: -Ígérjétek meg… ígérjétek meg nekem…- kezdett bele Martin a mondandójába: -Hogy mindig…boldogok lesztek és…. sokááááig együtt maradtok…. Jól van? Mert ha meg…megtudom…öööö, hogy valami rosszban sántikáltok…Oda megyek ééés kibékítelek titeket. Világos? -kötötte a lelkünkre. Mi pedig megveregettük a vállát és elköszöntünk tőle. -Jól van Martin! Mi most megyünk, vigyázz magadra! Szia! - és megpusziltam az arcát. -Há’ hová mentek? Korán hukk…nagggyon korán van mééég! -kiabált utánunk.

-Szia Martin! - öleltem át és boldogan engedtem be a lakásba. -Helló Milla! Az esküvőd óta nem láttalak! - köszöntött, majd elengedtük egymást. -Hűha! Mész majd valahová? -kérdeztem tőle, amikor lenéztem a bőröndjére. -Valamiről be kell számolnom neked. - mondta alig hallhatóan. -Értelek, kerülj beljebb! - és besétáltunk a nappaliba. Martin idegességében meglazította a nyakkendőjét, majd leült a kanapéra. -A menyasszonyom Laura kidobott…-kezdett bele rögtön Martin. -Hogy micsoda? Mi történt? - nem hittem a fülemnek. Hiszen tudtommal boldogok együtt, legalábbis annak tűntek. Egészen mostanáig. -Elkezdtem dolgozni a főiskolán, ahol pszichológia szakon tanítok. Egy darabig minden jól ment aztán… - lenézett a földre, majd ismét a szemembe nézett: - Viszonyt folytattam az egyik diákommal. A lány 22 éves és a szépsége pedig elragadó. Nem is tudom mit gondoltam, amikor először megcsókoltam a főiskolai bárban…. Annyira nyomultunk egymásra, hogy a végén még…hogy is mondjam neked. - próbált higgadt maradni. Aztán leült a kanapéra. -Lefeküdtetek? - kérdeztem tőle. Közben a bár szekrényhez mentem és kivettem onnan a whiskyt. Ezután levettem a polcról két poharat és leültem mellé. Gyorsan öntöttem magunknak és koccintottunk. -Óvatosan! - már késő volt mire rászóltam az unokatestvéremre. Martin egyből lehúzta a pohár tartalmát. Egy pillanatig az üres pohárra meredt és nagyokat nyelt aztán folytatta a beszámolóját: -Igen. Többször is megtörtént...- válaszolt az előző kérdésre. -Laura hogyan tudta meg? - kérdeztem tőle és belekortyoltam az italomba. -Tudom régimódi, de egy hangfelvételről. A mobilomon ott volt a hangposta üzenet és Laura azt gondolta lehet, hogy az ingatlanos küldte. Amikor meghallotta Irina hangját, teljesen kiborult. Megfogta a cuccaimat és... - folytatta volna, de félbeszakítottam Őt: -Csak nem a Ráday-Török Irináról van szó? - kérdeztem tőle. -Honnan ismered? - kérdezett vissza Martin. -Ő a férjem volt barátnője. - válaszoltam. -Basszus!Most már emlékszem! Hiszen Őt már láttam párszor a suli mellett. Mindig eljött Irináért. Azta… Megőrülök, hogy milyen kicsi a világ. - fogta a fejét. -Erre nekem is innom kell. Kérsz még? - nyújtottam felé az üveget. Az unokatesóm felém tartotta a poharát és töltöttem neki. -Felfogtad, hogy mennyire kemény ez a dolog? Ja és nem is mondtam mi történt azóta. Képzeld teljesen beleszerettem Irinába és gyereket vár tőlem. A tesztet is megmutatta nekem. Bár régóta vágytam egy gyerekre, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar valóra válik az álmom. Azelőtt a múltkori avató bálotokra is eljött és végig bújkálnunk kellett előttetek. Amikor megláttam a teremben hátulról átöleltem Őt és megcsókoltam. Elkezdtünk táncolni ezután félrevonultunk az egyik szobában. Tuti ott fogant meg a gyerekünk. - sóhajtotta. -Jesszusom Martin! - szörnyülködtem. A helyzet rosszabb, mint gondoltam. Öntöttem a poharamba még egy kis whiskyt és én is felhajtottam. -Ne részegedj le miattam. - Martin megsimogatta a hátamat, ezután hátra dőltem a kanapén. -Ezt nem lehet ép ésszel felfogni. - néztem rá. -Tudom. Hiszen ez nem megszokott dolog a Lehoczky családban. Ahogy nézem páran már kívülállók lettünk az elmúlt évek során. Apám, a testvéreim és végül Te mondtál le az örökségről. Amikor kitudódott a viszonyom Irinával mindenki megharagudott rám, kivéve Polla. Egyedül Ő értette meg a dolgokat. Mindig kiállt mellettem és biztatott, hogy hozzam rendbe a dolgokat. - amikor befejezte a mondatát öntött még magának az italból. -Esküszöm alig találok szavakat. Nem tudok mit mondani erre. Viszont továbbra is számíthatsz rám. Én mindig meghallgatlak. - átöleltük egymást a kanapén. -Köszönöm Milla, hogy befogadtatok. Hálás vagyok nektek, de tényleg. - mondta és elengedtük egymást. -Örülök, hogy itt vagy. Már nagyon hiányoztál, az esküvő óta nem találkoztunk. Egyébként már akartalak is hívni, hogy mi a helyzet veled? Őszintén nagyon sajnállak Martin. - és letettem a poharat az asztalra. -Kérsz még? -kérdezte az unokatesóm. -Áh már nem kérek köszi, kezd már a fejembe szállni. -vallottam be neki. -Ez az este már csak ilyen. Figyelj, ha végül nagyon lerészegednék és össze-vissza beszélnék, akkor nyugodtan hagyj magamra. Tudod milyen vagyok. -mosolygott rám. -Tudom egy idő után úgy alszol, mint a bunda. De, addig is itt maradok veled, amíg el nem alszol. - ígértem neki.

Másnap reggel erős fejfájásra ébredtem. Mindig megfogadom, hogy óvatosan fogok inni. Ennek ellenére állandóan megszegem a saját szabályaimat. Bevallom meg kéne tanulnom mértéket tartani. Bár most jó volt okom rá, mert Martin teljesen kikészült Irina miatt. Mindenről beszámolt nekem, én pedig teljesen elborzadtam a hallottaktól. Ezért is hajtottam le mindig egy-egy pohárkával. Mivel időnként előjöttek azok az emlékek, amikor anno Ábel és Irina jártak. Már nem emlékszem hogyan jöttem fel Ábel mellé, mivel Martin hajnali kettőig szövegelt nekem. Megfogtam a mobilomat és megnéztem mennyi az idő: pontosan reggel tíz óra van. Ólmos fáradtsággal keltem fel az ágyból és felkaptam magamra egy köntöst. Ábel megfordult és az én oldalamra feküdt. Óvatos léptekkel visszamentem az ágyhoz és megcsókoltam Ábel homlokát. Ezután lábujjhegyen távoztam a hálóból. Lementem a konyhába és ott találtam Martint, aki éppen megkávézott. -Jó reggelt! -köszöntött, majd felállt a helyéről. -Jó reggelt! -köszöntem neki vissza. Gyorsan adtunk egymás arcára egy puszit és oda sétáltam a hűtőhöz. -Elfogyott a tej. -figyelmeztetett Martin. -Ó! Nem baj, majd úgyis mennünk kell a boltba. Akkor maximum feketén iszom a kávét. -aztán a szám elé tettem a kezem és egy nagyot ásítottam. -Hosszú volt az éjszaka. Ugye nem haragszol, hogy olyan sokáig fent voltunk? -kérdezte Martin. -Nem, sőt örültem, hogy tudtunk végre beszélgetni. Így is nehéz időszakon vagyunk túl Ábellel. Anya is teljesen megvolt őrülve az ünnepség miatt. Azt gondolta, majd Ábel megmentheti a monarchiát és a család jó hírét. Hát nem sikerült a terve, mert én közbeléptem. Nem akartam elveszíteni a férjemet egy holmi címer miatt. Így is kivoltam bukva, amikor szerepet kellett játszanunk. Ábel élvezte, mert ő szereti a botrányokat és a tiltott dolgokat. Bizonyos határokon belül persze. Néha összeveszünk, de mindig kibékülünk. A szüleim teljesen kikészültek, de leginkább Anya. Amióta lemondtam az örökségről és visszaadtam a családi címert, azóta nem áll velem szóba. -meséltem az unokatestvéremnek. -Szerintem idővel megenyhül, mivel szeret téged. – vigasztalt. -Engem? Nem tudom, eléggé érdekes a kapcsolatunk. Néha nem tudom, hogyan akarja kimutatni a szeretetét. Kiara és Ábel anyukája más volt. Mindig olyan szülőre vágytam, mint az övéké. Nagyon jó kapcsolatban vagyunk, szinte már baráti. Bea a világ legjobb anyósa. Amikor hazaértünk Horvátországból már egyből várta a beszámolómat és őszintén végig hallgatott engem. Nem kellett megjátszanom magam előtte. Amikor megszületett Max és Melina, pont akkor voltak nyaralni Ábel szülei, így nem voltak jelen a kórházban. Pár nappal később, már az ajtóban kopogtattak, hogy azonnal megszeretnék nézni a gyerkőcöt. Ez a nagy különbség Anyám és Bea között. -zártam rövidre a témát. -Hát, igen végül is tényleg szigorú volt az Anyukád. Amikor elszöktél otthonról állandóan engem hívogatott, hogy nálam vagy-e? Mindig mondtam neki, hogy nem. Megvolt róla győződve, hogy nálam laksz. Persze mindig megnyugtattam: biztosan jól vagy és nincsen semmi bajod. -utána az utolsó cseppig kiitta a kávéját. Martin a pultra helyezte a csészét és rám nézett. -Mindjárt készítem a reggelit. Bundáskenyér jó lesz? -kérdeztem tőle. -Naná, a kedvencem. -válaszolta.

Reggeli közben Ábel is megjelent a konyhában és üdvözölt minket. -Jó reggelt szépségem! -köszöntött és adott egy csókot. -Jó reggelt szívem! Van kávé meg fincsi reggeli. -mutattam a pultra. -Szia Martin! -intett felé a férjem és Martin is visszaintegetett. -Szia Ábel! -köszönt vissza. -Jó sokáig beszélgetettek. Gondolom volt miről. -közben Ábel leült mellém. -Kibeszéltük Irinát és a családunkat. -avattam be. Láttam Ábel tekintetén, hogy egy kicsit szomorú lett. -Gondolom. -mondta szűkszavúan, majd letette a bögréjét az enyém mellé. -Haver tényleg nagyon sajnálom. Őszintén nem tudtam, hogy miattam fogtok szétmenni. -mondta bűnbánó arccal az unokatestvérem. -Martin, ami történt az már a múlté. Szerintem jobb is, hogy így alakult. -nézett rám a férjem és megcsókolt. -Látod Martin? Nincs miért aggódnod, Ábel nem haragszik rád. -mondtam neki. -De hiszen nagyon mérges voltál, amikor kitudódott a viszonyom Irinával és... -folytatta volna, de Ábel leállította. -Martin, szerintem ne is emlegessük Irinát. Jobb a békesség. Nem szeretnék arra a nőre emlékezni. -nézett az unokatestvérem szemébe. -Jól van, oké. Teljesen megtudom érteni. -értett vele egyet Martin. -Akkor téma lezárva. -mondta, majd rám nézett: -Ha indultok a boltba, majd szólj be jó? Lehet, hogy én is megyek veletek. -közölte és elindult a nappaliba. Amikor Ábel már nem volt a közelünkbe oda hajoltam felé a pulton. -Szerintem többet ne is emlegessük Irinát. Nagyon kivan tőle a mai napig is. Ha meghallja a nevét teljesen megzuhan. Nagyon csúnya szakításuk volt, ezután egyből felszedte Dorinát. Sőt annyira gyors tempóban haladtak, hogy még a kezét is megkérte. -mondtam neki suttogva. -Jézusom. Ne, haragudjatok, ha néha szóba hozom. Még mindig nagyon szeretem Irinát… -nézett a szemembe Martin. -Mondanám, hogy lépj túl rajta, de valahol megértem. Bár sose bírtam azt a libát. Legszívesebben lebeszélnélek róla, mert sokkal jobbat érdemelsz nála. -súgtam neki vissza. -A szívnek nem lehet parancsolni. -mosolyogott rám. -Tudom. Amikor évekkel ezelőtt beleszerettem Ábelbe, mindig azért küzdöttem, hogy elnyomjam az érzéseimet iránta. Minél jobban visszatartottam, annál rosszabb volt. Megszámolni se tudom hányszor voltunk már olyan helyzetben, hogy majdnem megcsókoltuk egymást. -mondtam neki. -Gondolom napokig azon rágódtál, hogy mi lett volna, ha… -rátapintott a gyengepontomra. -Igen...- sóhajtottam. -Én is ilyen vagyok. -aztán Martin fogta magát és felkelt a székről. Én is felálltam a székről és egymással szembe álltunk. -Hát akkor, nemsokára indulunk Ábellel a boltba. Biztosan nem akarsz velünk jönni? -kérdeztem tőle. -Szerintem itthon maradok, úgyis elkell intéznem pár ügyet telefonon. -nézett az órájára. -Vasárnap? -vigyorogtam. -Igen, nálam nonstop meló van. Amióta elhagytam a tanári pályát, új munkám lett. Alapítottam egy céget és a magam ura vagyok. -büszkélkedett. -Rendben. Szóval, ha bármi eszedbe jutna írj egy üzit rendben? -kérdeztem tőle és Martin mosolyogva bólintott.