Milla 39. fejezet

A tegnap átment a mába

Pár évvel ezelőtt

-Milla szívem! Oda adnád nekem a lekvárt? -kérte tőlem Anya miközben megkentem a pirítósomat. -Máris! -mondtam és átnyújtottam neki az üveget. Anya alig nézett fel az újságból, így az egyik szabad kezével elvette az üveget. -Milla, ma rengeteg dolgunk lesz. Átjönnek Apád barátai, úgyhogy nagy összejövetelre számítunk az este. Ezért itthon kell maradnod. -közölte velem, aztán összehajtogatta az újságot. Aztán rám nézett: -Milla! Értetted, amit az előbb mondtam? -kérdezte tőlem. Megforgattam a szemem és felsóhajtottam: -Persze Anya! -válaszoltam neki duzzogva és tovább majszoltam a reggelimet. -Rendben kicsim! Majd vedd fel a legszebb ruhádat, amit Párizsból hozattam neked. Szólok a szobalányoknak, hogy melyikre gondoltam. Holnapután pedig évfordulós lovaspóló verseny lesz. Ezen is részt kell venned. -sorolta fel a programokat. -Jól van. -válaszoltam neki és befejeztem a reggelit. Elment az étvágyam, így fogtam magam és felálltam az asztaltól. -Csak lassan a testtel kisasszony! Nem mehetsz most a szobádba! -szólt utánam Anya. -Ugyan miért nem? -kérdeztem tőle nyűgösen. Jelen pillanatban arra vágyom, hogy egyedül lehessek és elmélyüljek a zenéimbe. Az előbb találtam ki, hogy rendet rakok a sminkcuccaim között. -Mindjárt jön Apád és beszélnünk kell a tanulmányaidról. Most már biztosan magántanuló leszel. -közölte velem a csodás hírt. Ennek viszont őszintén örülök. -Juj, de jó! Ez nagyon szuper! Mikor jönnek hozzánk a tanárok? -kérdeztem tőle. -Pár napon belül, de már folyamatban van. Ugye megígéred, hogy száz százalékon fogsz teljesíteni? Ne hozz magadra szégyent, hiszen osztályelső voltál. -kérdezte reménykedve. -Anya, minden a legnagyobb rendben lesz. Megígérhetem! -fogadkoztam. Akkoriban nem láttam előre, hogy a jövőben milyen lógásaim lesznek az órákról. Mivel volt egy szabad délutánom elhatároztam, hogy átugrok Kiaráékhoz. Igazából ők még nem tudnak a látogatásról, így direkt nem szóltam nekik, hadd legyen meglepetés. Ráültem a bicajomra és eltekertem feléjük. Az utcán nagy volt a forgalom, úgyhogy folyton kerülni kellett az autósokat. Aztán felmentem a járdára, hátha gyorsabban eljutok a célállomáshoz. Még pár utcát fordulnom kellett és meg is érkeztem a barátnőmhöz. Megálltam és leszálltam a bringáról. Kinyitottam a kaput, melyet Kiara hagyott nekem nyitva és betoltam a biciklimet. Az egyik fának támasztottam és levettem a sisakomat. Hallom, hogy valaki nevetgél a medencénél. Elbújtam az egyik rózsabokor mellé és leskelődtem mi a fene történik az udvaron. Ahogy láttam Ábel és egy csaj voltak a vízben. Egymást fröcskölték és nagyon jól érezték magukat. Nem tudom ki ez a lány, de nem tetszik ez nekem. Nem bírtam tovább nézni őket, így elmentem onnan. Bekopogtam a lakásba és kinyitottam az ajtót. -Szia Kiara! -beköszöntem, de senki nem válaszolt. Amikor elengedtem a kilincset becsukódott mögöttem az ajtó. -Kiara! -szólogattam a barátnőmet. Ebben a percben megcsörrent a vezetékes telefonjuk. Én pedig a szívemhez kaptam, úgy megijedtem. Hallom, hogy valaki lerohan az emeletről le a konyhába. Kiara az egyik tankönyvével szaladt le és felvette a kagylót. -Igen? -köszönt bele, majd felém fordult. Egy kicsit megijedt és gyorsan integetett nekem. -Gyere ide! -suttogta telefonálás közben. Oda sétáltam és összefontam a karomat előtte. Szegényre jól ráhoztam a szívbajt. -Oké! Rendben köszönöm visszhall! -és letette a telefont, majd rám nézett. -Szia Milla! Mikor jöttél? -kérdezte tőlem. -Nemrég körülbelül pár perce érkeztem. -válaszoltam neki. -Örülök, hogy itt vagy! Csak nagyon megleptél! -mondta Kiara és átöleltük egymást. -Mondd csak ki az a csaj Ábellel? -kérdeztem a barátnőmet. Kiara felvonta a szemöldökét. -Mióta érdekelnek Ábel barátnői? -mosolyodott el végül. -Nem tudom, csak úgy. Mindegy is, hagyjuk. Nem érdekel. -gyorsan lepattantam a témáról. -Hát jó, Te tudod. -vonta meg a vállát Kiara. Aztán odament a hűtőhöz és kivett egy üdítőt. -Kérsz inni? -kérdezte tőlem, én pedig Ábeléket figyelve hátra intettem Kiarának, hogy igen. -Látom nagyon elvonják a figyelmedet. -nevetgélt Kiara. -Csitt! Nem hallom miről beszélnek! -próbáltam csendre inteni, de Kiara nem fogta be. -Tessék fogd meg az italodat. -és a kezembe nyomta a poharat. Gyorsan belekortyoltam és közben nem vettem le a tekintetemet róluk. Azon gondolkodtam: bárcsak olyan boldog lehetnék, mint ők. Nekem is kéne egy pasi. Hiszen annyira vágyom a szerelem után, hogy néha sírva fakadok. Csak egy társra vágyom, akit szerethetek és aki viszont szerethet engem. Ismét beleittam a pohárba és nagyokat nyeltem. A torkom össze volt szorulva és a szívem pedig hevesen dobogott. Visszahúztam a függönyt és leültem a székre. -Ne szomorkodj Milla, majd neked is lesz valakid. -vigasztalt Kiara. -Aranyos vagy. -mondtam neki és ülve átöleltük egymást. Ekkor lépett be Ábel a konyhába. A haja vizes volt és kócos, a mosolya pedig ellenállhatatlan. Úgy látszik az a lány, tényleg boldoggá teszi őt. -Milyen az új csaj? -kérdezte tőle Kiara. -Csak randizgatunk. -válaszolta szűkszavúan és odament a hűtőhöz. -Ennyi? Hogy hívják? -faggatta Kiara. -Irina a neve. -vágta rá Ábel. Milyen szép neve van! Ahogy láttam nagyon gyönyörű a lány. -Hova jár? Honnan ismeritek egymást? -Kiara nem állt le a kérdéseivel. -Egy suliba járunk és egy zenekarban énekel. Ennyit mondok és kész. Ne, kíváncsiskodj már annyit! – és Ábel megbökte Kiara orrát. -De Ábel! Légy szíves mesélj róla még! -kérlelte a húga. Ábel rám nézett és ezt mondta neki: -Szenteld a figyelmedet Millára, szerintem ő más témára vágyik.– és rám villantotta a hófehér fogsorát. Én pedig forgattam a szemeimet. -Ahogy mondod. Ráadásul engem teljesen hidegen hagynak a barátnőid. -sóhajtottam és felálltam a székről. -Milla ne már! Sose fogom megtudni ki ez a lány! -szólt utánam Kiara, én pedig elvonultam a szobájába. -Ha meguntad a faggatózást várlak az emeleten! -szóltam neki, amint a lépcsőhöz értem.

Ábel a szokásához híven haza hozott a kocsijával, így sikerült időben megérkezni. Egész úton csendben ülünk és tördelem a kezemet. Aztán Ábel hirtelen megtörte a csendet. -Ideges vagy? -kérdezte tőlem. -Miért is? -kérdeztem vissza. -Hogy leszidnak a szüleid, amiért elszöktél otthonról. -vigyorgott. Istenem az a mosoly, megőrjít. -Szerintem észre se vették, hogy nem vagyok otthon. -sóhajtottam és ez legtöbbször így szokott lenni. -Sajnálom. -mondta Ábel és közben felém nyújtotta a kezét és megfogta az enyémet. Jó szorosan egymásba fonódott a kezünk és lassan Ábelre néztem. Örülök, hogy van valaki, akire mindig számíthatok. Ennél jobb barátot kívánni se lehet. Aztán kinéztem az ablakon és láttam, hogy elkezdett csöpögni az eső. -Hé, minden rendben lesz! -biztatott Ábel és elengedett. Én is ebben reménykedem. Amikor Ábel leparkolt a ház előtt, ismét megfogta a kezemet. -Milla! Ha bármi történik, hívj fel minket és jövünk érted. -mondta és még mindig fogta a kezem. -Rendben. Köszönöm szépen Ábel, hogy hazahoztál. – és a másik kezemmel végigsimítottam az arcán. Aztán szépen lassan kiszálltam a kocsiból, közben Ábel nehezen engedte el a kezemet. Amikor már kint voltam a járdaszegélyen Ábel rögtön visszahúzta a kezét. -Khm.. Akkor jó éjszakát! -gyorsan rövidre fogta a beszélgetést. -Jó éjszakát és vigyázz magadra hazafelé! -köszöntem el tőle és becsuktam a kocsiajtót.