Milla 31. fejezet

A jelek végig ott voltak előttünk

Az egyetemi éveim alatt rengeteget buliztam. Tanulás helyett mindig elmentem csavarogni és sokat lógtam az egyetemi barátaimmal. Úgy voltam vele, bárhol jobb nekem, mint otthon a gazdag sznobot játszani. Elakartam felejteni a hétköznapi gondokat és a rám háruló kötelezettségeket. Fiatal voltam és szabadságra vágytam. Utáltam az etikett órákra járni, utáltam a spanyol nyelvet tanulni. Nem a spanyol nyelvvel volt bajom, hanem a tanárral. Amikor magántanuló lettem egymásnak adták át a kilincset a magántanárok. Egyik másik jó fej volt, de a spanyol tanár egy öreg nő volt. Mindig a tökéletességre és a precizitásra hajtott. Ez pedig anyámra emlékeztetett. Többször mondta a nő, hogy tanuljam meg a nyelvet, mert ki tudja kivel hoz majd össze a sors. (Lásd Pedró) Sosem hittem neki. A szüleimet az őrületbe kergettem a lógásaimmal és mindig tudták, hogy hol vagyok. Amikor Kiaráéknál voltam mindig jött a telefonhívás Kiara anyukáján keresztül, hogy nyugodtan maradhatok, ha akarok. Az egyetemre visszatérve az volt a legjobb időszak az életemben. Aztán szépen lassan elmúltak az évek és máris a kezemben volt a diploma. Viszont érdekes, hogy amióta Ábellel vagyok egyáltalán nem hiányoznak a szórakozóhelyek, sem alkoholos italok, sem a táncok, sem az ott alvások, és végképp a másnaposság sem. De, ami hiányzik az az, hogy órákig készülődtem, táncoltam a tükör előtt, és teli torokból énekeltem. Nagyon jól éreztem magam és szabad voltam, mint a madár. Készülődés közben Kiarával és Dorinával chateltem. Ezután besétáltam a garbódszobába, hogy összeválogassak magamnak valami dögös szettet. Végig simítottam a ruhákon mely mind márkás és dizájner darab volt, amelyekből nem szenvedtem hiányt. S mégis a legnagyobb érték az életemben Kiara, Dorina és Ábel barátsága volt. Sose felejtem el a napot, amikor én 18 éves voltam Ábel pedig már elmúlt 25. Mindig elviharzott mellettem, miután egymásra köszöntünk. Kiara állandóan bulikat rendezett a házukban. Én mindig a vendéglista élén álltam. Egyetlen egy alkalmat se mulasztottam el: akkor is meglógtam otthonról, amikor egy fontos ember volt nálunk vendégségben. Anya mindig árgus szemekkel figyelt engem, hogy jól viselkedem-e és csinosan vagyok-e felöltözve. Amikor Anya nem vett rólam tudomást, éltem a lehetőséggel és azonnal leléptem otthonról. Mostanában nem tudom mi történt Anyuval és mióta enyhült meg velem szembe. Olyanokat mondott, melyek nem jellemzőek rá. Például Ábelről ezt mondta: -Már kamaszként is sokat lógtatok együtt. Párszor láttam Ábel hogyan nézett rád. 

 Bár, ha visszagondolok: tényleg így lehetett. Minden találkozásunkkor Ábel állandóan adta a jeleket. Amikor a kocsinál egymáshoz értünk. A diplomaosztó ünnepség után is folyton megérintette az arcomat. Ha nem figyeltem vagy éppen a könyveket bújtam, Ő mindig is engem figyelt. Egyszer lebukott, amikor Kiaráéknál olvastam a hintaágyon. Hirtelen felnéztem és láttam, hogy a teraszon telefonálás közben engem bámult. Tavaly nyáron Kiara medencés bulit rendezett. Forró nyár volt és napokig kánikulát mondtak. Az emberek kifosztották a boltokban az ásványvíz és a jégkrém készletet. Hatalmas volt a pánik vásárlás, és órákig állt a sor a boltokban. A kósza gondolataimat a barátnőm szakította félbe. Kiara szólt, hogy irány medencézni, mert már elmúlt délután 3. A csajok már alapból fürdőruhában feszítettek, én még nem öltöztem át. Gondoltam gyorsan felszaladok a fürdőruciért. Átöltöztem és magamra vettem egy bő fehér pólót. Miután felöltöztem úgy döntöttem, hogy leszaladok a konyhába inni valamit. Kinyitottam a hűtőt és kivettem az egyik gyümölcslevet. Levettem a polcról egy poharat és öntöttem magamnak a narancsléből. Letettem a pultra a dobozt és bele kortyoltam az italba. Megfordultam és Ábelbe botlottam, aki éppen ide készült jönni. Amikor neki ütköztem magamra löttyintettem a narancslevet. -Hoppá Milla!- mondta Ábel és megfogta mindkét karomat. Lenéztem a kezére és lassan felnéztem rá. Csodálattal néztem rá és nem bírtam megszólalni. Valami megbénította a nyelvemet és lefagyasztotta az agyamat. Viszont a tekintetemmel tudtam beszélni. Az mindent elárult: az iránta érzett szerelmemet és vágyakozásomat. Aztán hirtelen zavaromban lenéztem a földre és magamat szidtam, hogy lehetek ennyire béna? Miközben lefelé bámészkodtam Ábel megfogta az államat és ismét egymásra néztünk. A gyomromban már megint az a fura érzés kavargott és megszédültem.. -Milla... - mondta a nevemet közben elbűvölve néztem rá. -Ábel.. én...- szólaltam meg. -Igen Milla?- kérdezte tőlem és hirtelen elkaptam a tekintetemet. Majd láttam, hogy elvesz egy konyharuhát a fogasról. Elkezdte törölgetni a nedvességet a pólómról, majd ledobta a konyharuhát a pultra. A legnagyobb meglepetésemre Ábel felemelte mindkét karomat és levette a koszos pólómat. Összefontam magam előtt a karomat és szégyenlősen rá néztem. Ábel fogta magát és kibújt a fekete színű felsőjéből. Aztán ismét megfogta a karomat és az égbe emelte. Forgattam a szememet és hagytam magam. -Tessék odaadom a pólómat.- mondta. -Oh, köszi, majd visszaadom. - hebegtem. Ábel rám nézett és a fülem mögé simította az egyik hajtincsemet. -Maradjon csak nálad. - közölte és megpuszilta a homlokomat. Ez is egy jel volt és nem tudtam! Miközben Ábel egyre csak távolodott vágyakozva néztem utána. Emlékszem, hogy félmeztelenül sétált ki a konyhából. Beleszagoltam a pólójába, aminek isteni illata volt. Sóhajtottam egyet és úgy döntöttem, hogy ezt a pólót emlékbe fogom rakni.

Napjainkban

Tévénézés közben eszembe jutott valami. Azonnal megfogtam Ábel kezét és elvezettem őt a hálószobánkba. Felkapcsoltam a villanyt és elhúztam a szekrény ajtaját. Felálltam a kis fellépőkére és egy óriási dobozzal tértem vissza a földre. Ábel leült a padlóra a doboz mellé és kíváncsian nézett rám. Én is leültem elé és közben a doboz tetejére helyeztem a kezem. -Valami őrültséget kell megmutatnom neked, amit már régóta elakartam mondani- kezdtem bele. -Hűha! - Ábel izgatottan reagált. -Ebben a dobozban...veled kapcsolatos dolgok vannak. - elpirultam. -Kémkedtél utánam?- viccelt közben. -Nem.. inkább megmutatom. Készen állsz?- kérdeztem ő pedig bólintott. Óvatosan kiborítottam a doboz tartalmát a földre. Ábel tátott szájjal nézett végig a dolgaimon. Utána a kezébe vette őket: -Repjegyek.. koncertjegyek, közös programok. Nicsak itt van a pólóm is, amit örökbe adtam neked.- mosolyodott el. -Ábel lehet, hogy őrültnek hiszel, de én titokban megszállottan rajongtam érted.- vallottam be neki. - Hmmm.- hümmögött és egy kicsit elgondolkozott. Aztán felemelte a régi pólóját: -Nem gondoltam volna, hogy valaha viszont fogom látni a kedvenc pólomat. - nosztalgiázott Ábel. -Ha kinézegetted, majd tedd vissza a dobozba.- mondtam neki. -Vigyázok rájuk, ne aggódj. -közben még mindig a pólóját nézegette. -Mondj már valamit.. -kértem. -Mire? -kérdezte és az ölébe tette a holmit. -Szerinted őrült vagyok? -kérdeztem tőle. -Miért lennél az? -kérdezett vissza. Komolyan ez a pasi… -Ábel nem látod, hogy miket gyűjtöttem össze az elmúlt évek alatt? -vártam már a reakcióját. Gyerünk mondjon már valamit! Ábel felém hajolt és megcsókolt, aztán elhúzódott. -Örülök, hogy sikerült megőrizned a pólómat. Őszintén nem találok szavakat arra, amiket az előbb láttam. Nagyon örülök, hogy sose mondtál le rólunk. Látom valahol bizakodtál, hogy egy nap majd együtt leszünk. -mosolyodott el. -Lebuktam.- mondtam. -Te akartad megmutatni a doboz tartalmát. Na gyere! -Ábel felállt a földről és felém nyújtotta a kezét. Belekapaszkodtam és én is talpra álltam. -Hova megyünk? -kérdeztem. -Majd meglátod. -válaszolta sejtelmesen.