Milla 30. fejezet

Újra randi

3 hónappal később..

Az éjszaka közepén megint sírásra ébredtünk fel, oldalra nyúltam és megpiszkáltam Ábel hátát. Természetesen erre elkezdett mocorogni, ami azt jelentette, hogy nem fog felkelni. Hát jó legyen. Sóhajtottam egy nagyot és elindultam a gyerekszobába. Benyúltam a kiságyba és felemeltem a kislányunkat. -Melina mikor alszol már el végre? -kérdeztem tőle miközben magamhoz vettem. Miközben sétáltam a szobában ringatni kezdtem a kicsit. Hullafáradt vagyok, de megéri minden pillanatát. Elfordultam és megpillantottam az ajtónak támaszkodó Ábelt. Erre elmosolyodtam ő pedig felém indult. Átvette tőlem Melinát és magára fektette. Én meg hatalmast ásítottam. -Menj csak aludni, majd elintézem. -mondta és adott egy puszit a homlokomra. Mielőtt elindultam a hálószobánkba visszanéztem rájuk és a szívem megtelt szeretettel és hálával.

Kiara átjött hozzánk látogatóba és rengeteg süteményt hozott. -Az igen! Egyik jobb, mint a másik! Köszönjük drágám! -átöleltem. -Tudom, hogy Max édesszájú, szintúgy, mint Tamara. Javier nem győzi eldugni a csokikat előle. -mondta Kiara.-Anyja-lánya. -kacsintottam a barátnőmre. -Jól van lebuktam… -nevetett fel. -Feljössz Melinát megnézni? -kérdeztem tőle, Kiara azonnal levette a kabátját és utánam jött: -Még szép! -örvendezett.

Egyik nap áthívott Anyu, hogy szeretne adni nekem valamit. Szóltam Ábelnek gyorsan átugrok a szüleimhez. Az arcára nyomtam egy puszit és máris indultam. Beültem a kocsiba és elhajtottam.

Megérkeztem a szüleimhez és benyomtam a kapucsengőt. Egy darabig eltartott, míg valaki beengedett. Miközben befelé haladtam Anyu rohant ki az udvarra. -Siess Milla nincs erre időnk! -sürgetett. Megérintette a lapockámat és konkrétan betolt a házba. Mi ez a nagy sietség? Amikor beléptünk az előszobába még volt időm levenni a cipőmet. Felvettem a papucsomat és követtem Anyut. Ő természetesen a nagy rohanásban észre sem vette, hogy egy pillanatra megálltam. -Milla! -szólított azonnal szedtem a lábaimat. Kisétáltunk a kertbe a rózsák közé. -Anya! Már papucsban vagyok! -emlékezettem. Anyu megállt és rám nézett: -Nem baj, majd úgyis feltakarítanak. Gyere csak ide! -nyújtotta felém a kezét. Nem tudom mit szeretne tőlem, nem szokott ilyet csinálni. A kerti bútorokhoz mentünk és leültünk az asztalhoz. Anyu egy mappát adott át a kezembe. -Alig várom, hogy megnézd. -mondta és közben rágyújtott egy cigire. Meglepődve nézegettem a mappát és kinyitottam. Az igen! Az esküvői helyszínünk bérlésének a papírjai voltak. -Anya! Ezt hogy? -kérdeztem tőle meglepetten, de közben boldog voltam. -Tudod a mi családunknak vannak bizonyos kapcsolatai.. -kezdett volna bele, de megállítottam. -Oké Anya tudom, de úristen! Ez annyira jó! – a számhoz kaptam a kezemet. A múltkor még azt mondták egy évet kell várnunk. -Azt jelenti, hogy két hét múlva esküvő. -tudatosult bennem. -Igen Milla. Szeretném, ha Ábellel összekötnétek végre az életeteket. Nem bírom nézni, hogy nem vagy a felesége. Bár igazából megvan a véleményem arról, hogy egy jómódú férjet is választhatnál.. -kezdett bele ismét a monológjába, de szerencsére rövidre fogta: -Elfogadom a tényt, hogy egy átlagos férjet választasz magadnak. -vonta meg a vállát. -Köszönöm Anya! -felkeltem és megöleltem. -Milla ránk bármikor számíthatsz! Tudom, hogy mindig is szigorú körülmények között neveltünk fel, de megtanultam: a szerelmet mindenki maga választja. Apádat is úgy ismertem meg, hogy a szüleim mást akartak helyette. Most már tudom mit éreztél anno. -vallotta be Anya. -Köszönöm Anya mégegyszer! -hálálkodtam. -Mutasd azt a gyűrűt. -és megfogta a kezemet, hogy gyönyörködhessen a gyűrűmben. -Ugye milyen szép? -kérdeztem tőle. -Szívem, őszintén megmondom, de ne mondd meg Apádnak. Valahol mindig is éreztem, hogy Ábel lesz a férjed. Már kamaszként is sokat lógtatok együtt. Párszor láttam Ábel hogyan nézett rád. -mondta Anya és beleivott a csésze teájába. -Igen? -kérdeztem közben a szívem is kezdett zakatolni. -Tudom hogyan néznek a férfiak azokra a nőkre, akik tetszenek nekik. Apád is így nézett rám. -avatott be. -Anya… Hú ez most szíven ütött. -mondtam neki. -Miért baj? Szereted Ábelt nem? -kérdezte és megsimogatta az arcomat. -Anya, ha azt mondod, hogy eddig voltak jelek…- kezdtem bele. -Azt jelenti, hogy Ábel mindig is beléd volt szerelmes kicsim. – fejezte be Anya. Akkor Dorina és az eddigi barátnői csak álca volt? Úristen és most rakom össze a képet. Ábel féltékeny volt Pedróra, Olivérre és az eddigi pasijaimra. Amikor velük jártam nem nagyon volt a közelemben. Miután dobtam őket mindig visszatért, illetve újra elkezdett velem lógni. Viszont Pedrónál és Olivérnél felvette a kesztyűt. Mindig betudott hálózni és állandóan belesétáltam Ábel csapdájába. Ez a pasi mindig is ott volt előttem, csak én végig vak voltam. Egészen mostanáig. Megdörzsöltem a homlokomat és felálltam a székről. -Anya, nekem most mennem kell. -szólaltam meg végül. -Kicsim máris? Mi lesz a szervezéssel? Ó és ne felejtsétek el ma mentek az operába! -szólt Anya. -Ó tényleg! Máris haza szaladok. Szia Anya! Puszi Apának is! -gyors puszit nyomtam az arcára és indultam is.

Lesétáltam a lépcsőn miközben Ábel várakozott az ajtónál. Csodálattal nézett rám és alig várta, hogy leérjek hozzá. -Valaki nagyon kicsípte magát. -bókolt és megfogta a kezemet. -Felrakod a gyöngysoromat? -kérdeztem tőle. Ábel elvette tőlem és feltette a nyakamba aztán belecsókolt. Kezdődik a játszma. Már előre félek. 😊 Elindultunk és Ábel a derekamra tette a kezét. Kisétáltunk az udvarra és amikor megláttam a kocsit nem hittem a szememnek. -Ábel komolyan limuzinnal fogunk menni? -kérdeztem tőle. -Miért is ne, egyébként Anyukádék küldték ide. -vallotta be. -Persze mindig elfelejtem honnan jöttem. -megvonta a vállamat. -Gyere induljunk, mert nincs sok időnk! -sürgetett Ábel és beültünk a kocsiba.