Milla 25. fejezet

A visszaemlékezés

A kezdetek kezdetén... Milla 15 éves

Nem tudom letenni ezt a könyvet. Újra és újra olvasom és szinte mindig találok benne valami újat. A következő oldalálnál betettem a könyvjelzőt és becsuktam a könyvet. Elkezdtem unni magam, ezért felkeltem a földről. Gyönyörű napsütéses időnk van, a kora nyári napsugarak szinte hívogatnak, hogy menjek ki a kertbe. Ránéztem az órára, és úgy nézem ma már biztosan nem jön a Helga a magántanárom. Felkaptam a hátizsákomat az ágy mellől és feltápászkodtam az ablakpárkányra. Átmásztam a fára és lemásztam a kötélen. Halk puffanással értem földet, melyet megúsztam mindenféle sérülés nélkül. Büszke vagyok magamra, hogy eddig még nem törtem össze magam. Lesöpörtem a pólómról pár falevelet és kimentem a garázsba. Mivel Apu nyitva hagyta a garázsajtót, így könnyedén kitudtam tolni a bicajomat. Felültem rá és elindultam Kiaráék felé. Mivel alig van forgalom, könnyű volt közlekedni. Pár utcát kell még letekernem és mindjárt ott vagyok. Éreztem a zsebemben, hogy ezerrel csörög a mobilom. Biztosan Kiara az, hiszen késésben vagyok, ezért még jobban belehúztam a tekerésbe. Húsz perc alatt odaértem és leparkoltam a házuk elé aztán becsöngettem. Lemásztam a bicajomról és várakoztam. Hallom, ahogyan Kiara kirohan és bevágódik utána az ajtó. Úgy látszik már nagyon várt engem. -Na, végre itt vagy! -mondta a kapuban és kinyitotta. Megöleltük egymást és betessékelt az udvarra. -Bocsika, csak sok dolgom volt meg elmaradt az órám is. -mondtam neki. -Nem baj, gyere menjünk be! -sürgetett Kiara és bementünk a lakásba. A konyhába érkezvén kinyitottuk a hűtőt és kivettünk belőle egy-egy üdítőt. Az üdítőt szürcsölgetve kisétáltunk az udvarra és leültünk a hintaágyra. -Mindjárt jön Ábel, csak éppen szerelget a garázsban… - olvasott a gondolataimban Kiara. Pont kérdezni is akartam merre van Ábel. -Jól van szivi, akkor majd beszélek vele. Jó buli lesz! – mondta egy női hang. Azonnal Kiarára néztem. -Ki ez a csaj? -kérdeztem tőle. -Ábel ba… -kezdett volna bele a magyarázatba Kiara, de az új csaj közbe vágott. -Sziasztok! – köszöntött minket és felnéztem rá. Egy barna hajú, vékony alkatú lány állt előttünk. Körülbelül egyidős lehetett Ábellel és nagyon csinos volt. -Nem láttátok a pasimat? -kérdezte végül, szóval Ő a csaja…. -Mindjárt jön.- válaszolta Kiara. -Téged nem ismerlek. -nézett rám, majd folytatta: -Réka vagyok. -mutatkozott be. -Milla. -ráztam vele kezet. -Ó, Te vagy Ábel húgának a barija. -mondta és elhúzta a száját. Nem tudom miért vágott ilyen fura arcot, de rögtön tudtam, hogy mi nem leszünk jóban. -Réka! Merre vagy? -kérdezte Ábel, aki éppen a garázsból bújt elő. Egy ronggyal a kezébe sétált felénk és megcsókolta Rékát. Elfordítottam a fejemet,mert nem bírom nézni ezt a nyáltengert. -Látom megismerkedtettek. -vigyorgott Ábel és átkarolta a barátnőjét. -Igen. -nehezemre esett mosolyt csalni az arcomra. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne bukjak ki előttük. Már a nyelvemen volt a kérdés: mégis miért jött össze ezzel a libával? Köztudott, hogy utáljuk ezt a csajt. Nem is tudom minek mutatkozott be, hiszen egy suliba jártunk. Aztán pár éve elballagott. Hál istennek... Aztán Réka nyávogva megszólalt:-Ábel drágám, menjünk be és igyunk valamit. -javasolta a barátnője és elandalogtak. -Hogy bírod elviselni ezt a csajt? -kérdeztem Kiarától. -Nem az én barátnőm. -nevetett. -Nem úgy értettem… -böktem rá a karjára. -Tudom, csak vicceltem. Nos, viszonylag tűrhető, bár én sem értem mit eszik rajta a bátyám. Remélem egyszer tényleg megtalálja a számára megfelelő lányt. Az eddigi barátnői közül egyik sem volt feleségnek való. -nevetett Kiara. -Haha… -dünnyögtem és megittam az üdítőmet.

Kiara felrohant a szobájába a magnóért, így a hintán maradtam teljes magányomban. Addig az ölemben simogattam Lucy cicát és közben már Cirmi is készült felugrani hozzám. Aztán a macska fogta magát és mellém ugrott. Pár másodpercig élveztem a csendet és valaki eltakarta előlem a Napot. -Szóval itt vannak a macsekok! -szólt hozzám Ábel. Hunyorogva néztem felé, Ő meg felkapta mellettem pihenő Cirmit és leült a hintaágyra mellém. A macska még egy kicsit nyújtózott a fiú ölében aztán elszenderedett. -Nem láttad Kiarát? -kérdeztem Ábeltől. -Anyával beszélgetnek, szerintem eltelik egy kis időbe. -mosolygott. -Értem. -vágtam rá és közben továbbra is simogattam a macskát. Később már nem bírták tovább a gyűrődést és egyszerre pattantak le rólunk. -Ennyi elég is volt a kényeztetésből srácok? -kérdezte a macskáktól Ábel. -Na, mesélj, mi a helyzet veled? -fordult felém Kiara bátyja. Én pedig meglepődött arccal néztem rá. -Te komolyan rólam kérdezel?- kérdeztem vissza. -Miért is ne? Szinte családtag vagy. Milla csak, hogy tudd: mi mindig szívesen látunk itt. -válaszolt az előző kérdésemre. Nem vettem le róla a tekintetemet és jó mélyen a szemébe bámultam. Szinte zavarba ejtő volt. Bárcsak megcsókolhatnám Őt! Vajon Ő is azt akarja, amit én? "Gyerünk Ábel csókolj meg!" -szuggeráltam. A szívem hevesen dobogott a tenyerem elkezdett izzadni. Beharaptam az alsó ajkamat és Ábel megfogta az államat. Becsuktam a szemem és próbáltam lazítani. Most fog megtörténni érzem! Egyre jobban közeledett felém. Én pedig számoltam a másodperceket és tudtam, hogy készen állok rá. Itt az alkalom: most vagy soha! Aztán hirtelen megálltunk és kinyitottam a szemem. Mi az? Miért nem csókolt meg? Közben kinyitottam a szememet és láttam, hogy Ábel is beharapta az ajkait utána elengedte az államat. -Nem tehetem meg.. -suttogta és felkelt a hintaágyról. -Oh.. -csak ennyit tudtam kinyögni. Ábel elindult a lakásba és útközben még visszanézett rám. Érzem, ahogyan elönt a forróság és elveszítem a kontrollt. Hirtelen elfordítottam a fejemet és próbáltam lenyugtatni magam. Nagyon szikrázott köztünk a levegő és tényleg azt hittem, hogy Ábel végre megteszi az első lépést. Ó, Istenem mégis mi a fene van velem? Hiszen ott van neki Réka. Azért nem mert megcsókolni Ábel, mert állítólag nagyon szereti a lányt.

A válasz

Napjainkban

Kellő óvatossággal kúsztak be a hajnali fények a szobánkba, mégis megzavarták a gyönyörű álmomat. Hunyorogva nyitottam ki a szememet és megpillantottam a mellettem alvó Ábelt. Mint mindig figyelmesen kihámoztam magam az öleléséből és a hátamra feküdtem. Megtapogattam a bal kezemet és hunyorogva rápillantottam. Aztán próbáltam realizálni a dolgot, miszerint Ábel tényleg megkérte a kezemet. Amikor térdre ereszkedett előttem és feltette nekem a kérdést, azt hittem menten elájulok. Ott volt a nyelvemen a kérdés: Ábel Te komolyan feleségül kérsz engem? Szerencsére nem kellett sokáig gondolkoznom a válaszon. Abban a szent pillanatban sikítva mondtam ki az Igen szót. Ábel annyira boldog volt, hogy rögtön a karjaiba kapott és megcsókoltuk egymást. Utána felhúzta a gyűrűt az ujjamra. Azóta a fellegekben járok és próbálom feldolgozni magamban ezt az élményt. Mint már többször is említettem, szinte kislánykorom óta ismerem Ábelt. Kamaszkoromban kezdtem el rá felfigyelni és álmomba se gondoltam volna, hogy valaha is a menyasszonya leszek. A múltban volt pár barátnője előttem és mégis valahol legbelül tudtam: nekem Ő lesz az igazi. Voltak olyan adott pillanatok az életünkben, amikor majdnem összejöttük. Például egy házibuliban, vagy egy közös nyaralás alkalmával. Ott volt Kiara és Ábel szüleinek az összejövetele is. A listáról nem maradhat ki a diplomaosztó utáni after party sem. Az a nap felejthetetlen volt, legalábbis számomra. Emlékszem akkoriban elkezdtem csinosabban öltözködni és egyre jobban ment a sminkelés. Azon a napon változott meg minden bennem. Érettebb lettem és végre valahára újra szingli voltam, köztudott volt, hogy a diplomaosztó előtt nemsokkal szakítottam az akkori pasimmal. Krisztián nagyon hülyén viselkedett velem és bevallotta, hogy igazából nem is szeret engem. Úgyhogy kiadtam az útját és sokkal felszabadultabbnak éreztem magam aznap. A diplomaosztó ünnepséget nagyon szépen megrendezték. A tanárok és a professzorok teljesen kitettek magukért. Álomszépen felvolt díszítve az egyetem udvara és néha úgy éreztem magam, mintha egy filmbe csöppentem volna. A székek mellett elhaladva mindenki megtalálta a helyét. A tömegben kiszúrtam a szüleimet és a mellettük ülő Kiarát is, aki integetni kezdett nekem. Gyorsan visszaintegettem neki, aztán a jobb oldalán kiszúrtam egy üresedő helyet a széken. Egy picit elbizonytalanodtam, hogy Ábel itt lesz-e az ünnepi beszédemen? Végre sorra kerültem és felálltam a pódiumra. Egy picikét vártam aztán belekezdtem a beszédembe. Pár pillanat múlva láttam, hogy Ábel sétált be az udvaron. A rózsalugasok mellett haladt el és láttam, hogy Kiara vadul integet neki. Ábel odasétált a húgához, közben megigazította a nyakkendőjét és leült a helyére. Felém nézett aztán kacsintott egyet és minden figyelmét rám szentelte. Nagy levegőt vettem és folytattam a beszédemet. A félórás ünnepség után mindenki kézhez kaphatta a diplomáját, utána háromig számoltunk és feldobtuk a talár kalapot. Mindenki ujjongani kezdett és megtapsoltuk egymást. Az ünnepség végéhez közeledve elkezdtünk szedelőzködni és mindenki elkezdte keresgélni a családtagjait a tömegben. Éppen a taláromat fogtam meg a ruhámmal együtt és hirtelen megbotlottam az egyik székben. Ábel időben elkapott és a karjaiban találtam magam. Hát persze! Hiszen a sors mindig összehoz minket. -Vigyázz magadra Milla! Nehogy összetörd itt magad, miközben Te vagy az ünnepelt. -figyelmeztetett Ábel. Ahogy visszagondolok erre a pillanatra, most már kezd összeállni a kép. Ábel tényleg itt zúghatott belém teljesen, hiszen konkrétan a karjai közé estem. Szerettem volna elfeledtetni ezt a kínos pillanatot, így gyorsan témát váltottam: -Szia, látom időben megérkeztél. -hebegtem zavaromban. - Nem akartam lemaradni az ünnepség elejéről. Egy kicsit zsúfolt volt a közlekedés idefelé. – simogatta ki Ábel a szememből az egyik kócos tincsemet. Egy kicsit elpirultam és bele haraptam a számba, Ő pedig megfogta az államat. Próbáltam kerülni a tekintetét, de nem bírtam ellenállni a kísértésnek. Jó mélyen belefúrtam a szememet az övébe, és éreztem, hogy Ábel egyre jobban magához vont. A szívem majd kiugrott a helyéről. -Szeretem, amikor ilyen közel kerülünk egymáshoz. -mondta vigyorogva. -T….tényleg? -kérdeztem tőle és éreztem, hogy elpirulok. A fülemhez hajolt és ezt súgta nekem: -Jobban járnál, ha nem illegetnéd magad itt összevissza. Szóval élvezd ki az ünnepség minden percét, hiszen ez a nap csak Rólad szól. -aztán lassan eltávolodott a fülemtől. Emlékszem akkor is nehezen kapkodtam a levegő után, amikor Ábel közelemben volt. Aztán megfogta a kezemet és pár pillanatra így álldogáltunk egymás előtt. -Egyébként gratulálok a diplomádhoz! -búgta nekem és elengedett. Aztán egyedül hagyott engem a gondolataimmal. Miközben Ábelt elnyelte a tömeg Kiara rohant felém, aki rögtön megölelt. -Gratulálok csajszikám! -örvendezett. Én pedig az egyre távolodó Ábelt néztem. A szívem majd kiugrott a helyéről, és természetesen a föld felett lebegtem a boldogságtól.