Milla 20. fejezet

A titkos társaság

Javier

Este felé bekopogtam Milla szobájába, éppen a fiát ringatta a karjaiban. Milla adott egy csókot Max fejére és óvatosan betette a kiságyába. Hallkan kisétáltunk és elvonultunk egy csendesebb helyre.

-Hogy vagy? Eltelt pár nap a temetés óta… -kérdeztem tőle, majd átöleltük egymást. Milla könnyes szemekkel nézett rám. -A szívem megszakad…Tudod mennyire szerettem Őt? Nem tudom szavakba önteni… Ő volt életem szerelme és örökre az is marad. -vallotta be. -Sajnálom Milla…de, elkell mondanom valamit! -fakadtam ki. -Mi az? -kérdezte csodálkozva, és letörölte a könnyeit. -Ábel életben van. -suttogtam neki, mert nem akartam, hogy Kiara meghallja. Egyenlőre csak Milla tudhatja ezt. -Te most szórakozol? Miért most mondod? -kérdezte mérgesen. -Ábel kérte, így láttuk jónak… Kellett a média felhajtás és az, hogy Oszkár elhiggye: Ábel meghalt. -Te jó ég! -sóhajtotta Milla és leült a földre. Leguggoltam mellé és tovább mondtam: -Gyere, gyorsan öltözz fel, mert nemsokára indulnunk kell. Bekell majd kötnöm a szemedet is. -sürgettem, mert kevés volt az időnk. -Hova megyünk? Nem értelek.. Miért kell sietni? – értetlenkedett, közben megfogtam a karját és felhúztam a földről. -Ketyeg az óra drága, siessünk.- és bementünk Kiara gardróbszobájába.

Milla

Javier beültetett a kocsijába és egyből indultunk is. Komolyan mondom még mindig nem értem, hogy élhet Ábel, amikor most temettük el? Láttam az urnát és mindent én intéztem. Hogyan lehetséges? Feltámadott a sírból vagy mi? Hiába próbáltam Javiert faggatni, ő nem mondhatott semmit, azt válaszolta: majd meglátom. Jól van, akkor gondoltam magamban. Ha semmit nem hajlandó elárulni nekem, akkor én se szólok hozzá. Útközben kibámultam a kocsi ablakán és izgatottan vártam: mi fog történni ma este. Félóra múlva már a helyszínen voltunk, egy eldugott klubba mentünk be. Ahogyan beléptünk hangos zene és buli fogadott minket. Javier megfogta a karomat és elém állt: -Szóval, megérkeztünk! Megmutatom a privát helységet és oda bekell menned. Rendben? Kérem a mobilodat! -kiabálta túl a hangos zenét Javier. Elővettem a telefonomat és átadtam Javiernek: -Aztán nehogy eladd valakinek! -mosolyogtam rá. Javier megforgatta a szemeit és elengedte a karomat. Rám tette a szemkötőt és átadott egy biztonsági őrnek. A pasi megfogta a vállamat és elvezetett a helyszínre. Hallottam, amikor kinyitotta az ajtót és bevezetett valahova. Aztán megállított a szoba közepén és elengedte a karomat. A szívem szaporán vert és kezdtem egyre idegesebb lenni. Mi van ha ez valami átverés és nem is Ábellel találkozom? Javier hova a fenébe hozott engem? Kik ezek az idegen emberek? Próbáltam normálisan venni a levegőt, de egyre jobban kezdtem szédülni. Kitartóan álldogáltam, míg kattant a zár és valaki benyitott. Egy ismerős illat csapta meg az orromat. Úristen, tényleg Ábel lenne az? A számhoz kaptam és elkezdtem sírni. Éreztem az auráját és a teste melegét, valaki elém állt, aztán letörölte az arcomról a könnyeket. Az ujjaival az ajkaimhoz ért és megcsókolt. A végén pedig levette rólam a sálat és visszanyertem a látásomat. Nem viccelek: Ábel itt áll előttem életnagyságban! -Jézusom! -bukott ki belőlem, hiszen teljesen ledöbbentem. -Milla! Nem haltam meg! Életben vagyok! -és újra megcsókolt. -De, de….ho…hogyan? -dadogtam. -Ez a repülős dolog megrendezett volt. Egy kaszkadőr segítségével csináltuk ezt az egészet. Oszkár pedig mindent elhitt! -magyarázta Ábel. Én pedig elkezdtem ütögetni a mellkasát, majd sírva borultam rá. -Bárcsak tudnád, mennyire szenvedtem miattad! Eltemettelek és meggyászoltalak! Eltudod ezt képzelni, hogy mennyire nehéz volt nekem? Erre meg meghívsz egy klubba és megcsókolsz? Mégis mi ez az egész!? -borultam ki előtte. Ábel megfogott és magához ölelt: -Nyugalom Milla, ne sírj! Ne, haragudj rám kérlek! Bocsáss meg! -kérlelte és közben megsimogatta a fejemet. Felnéztem és a szemeibe bámultam: - Ha mégegyszer eljátszod velünk, esküszöm… nem is tudom mit csinálok. -közöltem vele. Ábel újra megcsókolt egy darabig egymás szemébe néztünk majd levette rólam a felsőmet. Végig simogatta a karomat aztán belecsókolt a nyakamba. Annyira hiányzott nekem, hogy nem tudom szavakba önteni. Aztán eltoltam magamtól aztán újra magamhoz húztam Ábelt. -Borzasztóan hiányoztál! Nem tudod, hogy mennyire!- pihegtem mivel párszor már neki ütköztünk a falnak, annyira beindultunk egymásra. -Soha többé nem foglak elhagyni ígérem! -mondta Ábel és közben végig csókolta a nyakamat. -Ajánlom is, mert nem tudok nélküled élni! Most pedig fogd be és tegyél magadévá!– javasoltam neki és kellemes pásztorórát töltöttünk el együtt. 😊