Milla 18. fejezet

És akar minden része, de el tűnődik

Eközben…

Javier

-Helló! -köszönt Ábel és kezet fogtunk utána átöleltük egymást. -Szia! Elhoztad a gyűrűt? -kérdeztem tőle. -Persze, de ne tudd meg milyen nehéz volt visszakérnem a gyűrűt. Dorina elküldött a pokolba és mindenféle átkot szórt rám. -számolt be a reggeléről Ábel. -Sajnálom haver… Na, de végre megkérheted Milla kezét! Ha ezt a gyűrűt visszaváltod, oda adhatod neki a megfelelő ékszert. -bíztattam.- Igen, így is lesz. Menjünk be! – és benyitottunk az ékszerészhez.

Ábel zsebre tett kézzel sóhajtott egyet és elköszöntünk az eladó hölgytől. -Hé haver!Gyere menjünk be a legközelebbi plázába aztán, beugrunk egy kocsmába lelkizni. Mit szólsz? -mondta Ábel. -Benne vagyok! – és elindultunk.

Milla

Láttuk, ahogyan besétáltak a fiúk az ékszerészhez. Egy darabig beszélgettek és Ábel megvakarta a fejét és végül visszaadta az eladónak a doboz. Jó sok pénzt kapott cserébe és láttam, hogy nevetve távoznak Javierrel. Nagyon felhúztam magam és egyből ideges lettem. -Menjünk haza nincs több látnivaló.- sóhajtottam szomorúan. - Sajnálom Drágám, pedig én is azt gondoltam, hogy végre megkéri a kezedet… -sóhajtotta szomorúan Kiara. -Mit képzeltem, de tényleg... Elfog hagyni és egyedül nevelhetem fel a fiamat... -könnybe lábadt a szemem. Kiara megsimogatta a hátamat. -Szerintem beszéljétek meg, de az is lehet, hogy félreértettük, amit az imént láttunk.-vigasztalt.- Szerintem elég egyértelmű volt, hiszen láttuk. Induljunk haza..- mondtam és fogtam egy taxit.

Vacsora után elmentem megfürdetni Maxet, utána lefektettem a kiságyába. A kicsi gügyögött valamit és édesen rám mosolygott. Olvastam neki esti mesét és végre valahára álomba szenderült. Megsimogattam a kis arcát és adtam neki egy puszit. Halk léptekkel osontam ki a szobájából és úgy döntöttem, megyek a konyhába kipakolni a mosogatógépből. Oda felé menet összefutottam az urammal:

-Szia Drágám! -adott volna egy csókot, de elhúztam magam tőle. -Mi a baj? Már nem adsz csókot nekem? -kérdezte csodálkozva. Kinyitottam a mosogatógépet és csináltam a dolgomat. -Milla, mi a baj? – átölelt hátulról és belecsókolt a nyakamba. -Légyszíves, ne.. most ne csináld, dolgom van. -suttogtam. -Mi a bajod? Amióta hazaértél totál levoltál törve. Kiarával már megint összebalhéztatok? -érdeklődött. Láttam rajta, hogy tényleg nem tudja mi a bajom. - Vannak dolgok, amiket nem értek veled kapcsolatban! De ma megvilágosodtam. -közöltem vele, de láttam rajta, hogy nem érti mit magyarázok neki. -Tényleg ennyire nem vágod a dolgokat? Láttalak Téged és Javiert egy ékszerbolt előtt! -végül kiböktem neki. Ábel egyből elkezdett magyarázkodni: -Sikerült vissza kérnem Dorinától az eljegyzési gyűrűjét. Felbontottuk a jegyességet. Viszont az apjának volt pár kikötése ezzel kapcsolatban. Sajnos aláírtam egy szerződést is… -kezdte a sztorit, de valamiért nem hiszek neki. – Ez komoly? Hát ezt jól kimagyaráztad! Kit és miért védesz, hogy nem mondasz el nekem dolgokat? -tettem fel neki az újabb kérdést. Kifogom vallatni még ma éjjel nincs mese. Tudni szeretném a teljes igazságot, még ha fáj is. -Milla! Dorina apja azt akarja, hogy holnap utazzak el a városból örökre! – bukott ki Ábelből. -Tess…. tessék? -kérdeztem habogva. -Jó messzire kell mennem, ráadásul Európán kívüli országba kell mennem. Ázsiába megyek. – folytatta Ábel és közben megfogta a két vállamat. -Ez…hihetetlen… Nem hiszem el.. -ismételgettem, ez valami rossz álom lehet. Igen, lehet, hogy álmodom, ez az igazi rémálom. Ábel elhagy… Elkezdtem sírni és ellöktem magam Ábeltől, ő pedig utánam jött. Beértem a fürdőszobába és becsaptam előtte az ajtót. Az ajtónak támaszkodva rázkódtam a sírástól, utána a földre ültem és a térdemre hajtottam a fejemet.

Mint füst elillan. Vajon merre megy?

Egy alapos bőgés után feltápászkodtam a mosdókagylóra és megmostam az arcomat. Nehéz napon vagyok túl és a szívem egyre jobban összefacsarodik, ahogy Ábelre gondolok. Nem értem miért tette, azt amit tett…Miért megy el Ázsiába, miért kell itt hagyni minket? Mi lesz velem és Maxel? Nem bírom feldolgozni, hogy a világ végéig kell menekülni Dorina apja elől. Nem hagyhatjuk annyiba. Egy kicsit lenyugodtam és kimentem a fürdőből, természetesen Ábel ott állt háttal a falnak támaszkodva. Elsétáltam mellette, ő pedig utánam kapott és megállított engem. -Nincs mit mondanod.. -néztem a szemébe, amikor elkaptuk egymás tekintetét. -Veszélyben vagyok, csak, hogy tudd. Dorina apja Oszkár totálisan megfenyegetett. Elvette a cégemet is, valami bűnügyi dolgot kent rám. Persze nincsenek bizonyítékok, de mindent elvett tőlem. Nem szeretném, ha Téged is elveszítenélek, Maxet is biztonságban kell tudnom. Mindenkinek az lesz a legjobb, ha elmegyek innen. – közölte velem. -Nem fogsz minket elhagyni! Akkor veled megyünk! -vitatkoztam. -Nem! Ti itt vagytok biztonságban! Még ma éjjel elrepülök, majd felveszem veled a kapcsolatot. Te és Kiara fogjátok tudni, hogy merre vagyok. Nyilvánosság előtt akarnak kitoloncolni, így egyedül vállaltam a menekülést. 24 órán belül nem szabad itt lennem. – megfogta az arcomat és egy utolsó búcsúcsókot adott nekem Ábel, és lassan engedett el. Pár percig egymás szemébe néztünk, de én már könnyeztem. Már csak Ábel kezei nyomait éreztem az arcomon.

Kiarával töltöttem a napomat, közben becsomagoltuk Ábel holmijait. Óránként rám jött a sírás és mindig bezárkóztam valahova, hogy kitombolhassam magam. Amikor megnyugodtam visszamentem a gardróbszobába és folytattam a csomagolást. Kiara közben hozott nekem egy nyugtató forró teát, tudja, mivel lehet engem jókedvre deríteni. Elfogadtam tőle az italt és belekortyoltam a forró nedűbe. -Köszönöm Kiara, ezzel most betaláltál. -hálálkodtam neki. Kiara megsimogatta a hátamat és belenézett a tükörbe: -Drágám, minden rendben lesz ígérem! A bátyám nem fog örökre ott élni, szerzünk egy jó ügyvédet. -ígérte. Rádőltem Kiara vállára és újból elkezdtem bőgni.

Ábel korán reggel elindult a magángépével Ázsiába, nem kísérhettük ki a reptérre se. Mindennek úgy kellett lennie, ahogy eltervezték Javierrel. Ő vitte ki kocsival Ábelt és pár órán belül már haza is érkezett. Éppen ebédet főztünk, mikor megláttuk a híradót a tévében. – Hangosítsd fel! -kértem Javiert, és ő így is tett. -Szörnyű repülőbaleset történt Budapestről Szaúd -Arábia felé tartó magángéppel. A pilótát és az utast sehol se találják, így valószínűleg nem élték túl a robbanást. – ebben a pillanatban vette le a hangerőt Javier. Én pedig éreztem, hogy menten elájulok.