Milla 16. fejezet

Kiara benyújtja a békejobbot

A rémálmokon kívül egész tűrhető volt a hetem. Elmentem az orvoshoz megvizsgáltattam magam rendesen, hála istennek mindent rendben találtak. Az ultrahangon is minden oké volt, így boldogan indultam hazafelé. Ábel mindenhova elkísért és egy percre se engedett el engem. Nagyon bevan rágva Dorinára és az apjára, így testőrséget rendelt mellém, még akkor is követtek minket, amikor nem volt szükséges. Elég viccesen nézhettem ki a közeli szupermarketben öltönyös napszemüveges kigyúrt pasikkal. Néha a hasznomra váltak, amikor a legfelsőbb polcról kellett levenni egy-egy terméket. A régi ismerőseink közül páran meghökkenve köszöntek rám, én pedig mosolyogva integettem nekik. Néha szóltam Robinak és Marcinak, hogy nyugodtan nézzenek körül ők is, hátha szükségük van valamire. Nem jöttek üres kézzel ők sem. A pénztárhoz érve megláttam Kiarát. Szolidan integettem neki, ő pedig a gyerekekkel és Lénával együtt felém néztek. Léna boldogan integetett vissza nekem, Tamara pedig folyton azt kiabálta, hogy „Szia Milla néni!” Legalább ő nem tudja, hogy fasírtban vagyok az anyjával, ugyanúgy szeret engem, mint mindig. Én is imádom őt. Lassan feléjük közelítettem a kocsimmal és beálltam a hátuk mögé. -Milla néni! -nyújtózkodott felém Tamara és a karomba vettem őt. A kislány boldogan átölelt, én pedig megsimogattam a hátát. Kiara forgatta a szemeit, majd megszólalt: -Szia Milla, hogy vagy? -kérdezte, közben haladtunk a sorban. -Szia Kiara, köszönöm megvagyok. -válaszoltam neki, közben Tamara már a hajamat birizgálta. -Ti is jól vagytok? Látom, most családi program van a szupermarketben. -mosolyogtam rá. -Ne is mondd, Tamara végig hisztizett, hogy elakar ide jönni. Valami új édesség mánia van, amiben ajándék kártya van… Fogalmam sincs mi ez a mánia, de valamelyik gyerek ráragasztotta ezt az őrületet a játszótéren. -mesélte Kiara. -Gondolom. -mosolyt csalt az arcomra ez a sztori. -Figyi, tudom, hogy későn szólok, de van kedved átjönni hozzánk délután? Ott is aludhatsz és ott lesz a bátyám is. -nahát, jól hallom, hogy Kiara az imént hívott át magához? Ezen most meglepődtem. -Köszönöm a meghívást, még szép, hogy átmegyek. -közben már elkezdtem kipakolni a pénztárnál.

-Most nem ihatsz bort, de hozhatok limonádét, amit délelőtt készítettem. -kínálgatott Kiara. -Köszönöm, igen az jó lesz. -köszöntem meg neki. Tamara pedig ezerrel tombolt mellettem a játékaival. Pár perc múlva Léna megfogta a kislány kezét és elvitte őt a délutáni szunyókára. Kiara pedig visszatért a limonádéval és egy zacskó ropival. -Ez a gyerek olyan, mint egy energia vámpír, csak Léna tudja lefektetni. Én nem tudom ágyba dugni Tamarát. Szinte felrobban tőle az egész szoba, annyi energia van benne. – nevetett közben öntött nekem egy pohár limonádét. -Akkor eseménydús napjaid vannak. -kuncogtam. -Ha majd megszületik a babátok átfogjátok érezni az egészet. – nevetett Kiara és közben a térdemre tette a kezét. Látom kezd végre feloldódni. Ennek viszont nagyon örülök. -Boldog vagyok, hogy áthívtál. -mondtam neki őszintén. Kiara belekortyolt az italába, majd rám nézett: -Ne haragudj a múltkori miatt. Teljesen elvesztettem az eszemet. Nem titkolom tovább: rettentően örülök, hogy összejöttetek Ábellel. Nemsokára nagynéni leszek, ez még jobban boldoggá tesz. Basszus sose gondoltam volna, hogy mi egyszer egy család leszünk. -mondta Kiara. -Drágám, mi már azóta egy család vagyunk, amióta ismerjük egymást. -mondtam neki nevetve. -Az igaz, de nem hiszed el mennyire bezsongtam! Megkell kérdeznem: Ábel már megkérte a kezedet? Hogy álltok most jelenleg? -kérdezte Kiara. -Ábelnek felkéne bontania a jegyességet Dorinával, tudtad, hogy elvannak jegyezve? -kérdeztem tőle. Kiara álla lesett az információtól: -Na ne hülyéskedj! Meséld el részletesebben! -kérte én pedig azonnal belekezdtem a sztoriba.

Az elmúlt pár hetet elmeséltem Kiarának, aki totál levolt döbbenve. Néha felpattant és káromkodott, aztán elvolt hűlve vagy velem együtt örvendezett. Órák óta jókat kacarásztunk Dorinán és a hülyeségein, aztán nosztalgiáztunk egyet Barbiról is. Valaki kopogtatott az ajtófélfán: Ábel megérkezett. -Szia Szívem! -köszöntem neki, ő pedig lehajolt hozzám egy csók erejéig. -Szia hugi! Látom megtörtént a történelmi pillanat: végre kibékültetek. -fordult Kiarához. -Igen, igazából Tamara hozott össze minket. -közölte Kiara és belekortyolt a limonádéjába. -Remek! Ez olyan Apád-Anyád Idejöjjön típusú találkozás volt, ahogy látom, csak barátnős verzióban. -gondolkozott hangosan Ábel, én pedig megböktem a karját. -Haha, nagyon vicces vagy! -mondtam neki. -Végülis… csak nekünk nem kellett nyolc évet várni. -nevetett Kiara. -Nem is tudom, hogy bírtam volna ki nélküled. -vallottam be a barátnőmnek. Kiara pedig boldogan rám eresztette a vigyorát: -Bevallom, szerintem, ha eltelt volna még egy hét nélküled, tuti bediliztem volna. -nevetett. -Jaj, azért csak nem! -röhögtem vele együtt.

Boldog vagyok, hogy egy csodás délutánt tölthettem el a legjobb barátnőmmel Kiarával! Most is alig bírom felfogni, hogy megtörtént ez a beszélgetés velünk. Azon csodálkoztam a legjobban, hogy Kiara arca felragyogott, amikor Ábel lehajolt hozzám egy csókra. Egy kicsit furi is volt a jelenlétében, de megkell szoknom, hogy tényleg a bátyjával járok. Kiara többször elővetette velem a kicsi ultrahang fotóit és azt találgattuk, hogy fiú vagy lány lesz-e? Ábel időközben a telójára nézett és elköszönt tőlünk, amikor Javier belépett a házba. Elmentek a fiúk a konyhába beszélgetni, mi lányok pedig továbbra is a nappaliban csacsogtunk. Tamara időközben felébredt a csendes pihenésből és rögtön játékokkal halmozott el engem. Kiara jókat kacarászott a lányán, ahogy rám pakolja a plüss mackóit. Úgy érzem máris elvesztem a macik tengerében.

Este felé összeültünk az asztalnál és társasjátékoztunk egyet. Javier többször megvert minket a kártyajátékokban és az activity se volt piskóta. Úgy szakadtunk a röhögéstől, hogy a végén már a földön fetrengtünk. Javier hatalmas poén gyáros és olyan szövegeket tolt közben, hogy Kiarával mindig kipukkantunk a röhögéstől. Ábel meg állandóan vicces poénokkal húzta az agyát, azon is röhögtünk. Esküszöm, nem is emlékszem mikor nevettem ennyit utoljára. Léna hozta nekünk az utánpótlásokat sörökből és limonádékból a végén pedig mi lányok teát kértünk tőle. Hajnali kettőig játszottunk utána pedig annyira álmosak voltunk, hogy abbahagytuk a játékokat. Kiara mondta, hogy a régi szobám érintetlen, úgyhogy nyugodtan foglaljam vissza a helyemet. A lépcsőre felérve összeölelkeztünk és jó éjszakát kívántunk egymásnak és elvonultunk a saját szobánkba pihenni.

Pár hónappal később

Megszületett Maximilián, becenevén kis Max az első gyermekünk. Ábel odáig volt a boldogságtól, amikor megtudta, hogy kisfiúnk lesz. Max nagyon jól érezte magát, nagyon jó volt a magánkilinka, amit a szüleim intéztek el. Boldog nagyszülőként jöttek be látogatóba hozzám és állandóan Maxet ringatták. Apa büszke volt rám, hogy ilyen szép unokát hoztam a világra, Ábel pedig folyamatosan csókokkal halmozott el engem, annyira örült a kicsinek. Ráadásul Kiara szebbnél szebb ajándékokat hozott nekem és Maxnek, így a szobám úgy néz ki, mint egy játékbolt. Mindenhol lufik és gyerekholmik voltak. A kis Max pedig nyugodt baba volt, annak ellenére, hogy az elmúlt pár hónapomat a stressz ölelte körül. Anyu félre hívta Ábelt, aki pár perc múlva az örömtől szökdelve rohant be hozzám. -Kaptunk egy házat a szüleidtől! -újságolta. -Tessék? -kérdeztem hiszen totál ledöbbentett a hír. -Van saját kecónk, hatalmas nagy kerttel és garázzsal! -részletezte a többit. -Nemár! De, hiszen megmondta Apám, hogy nem támogatnak minket anyagilag! Sőt külön én is megkértem erre! Megegyeztem vele! -tiltakoztam. -Látod, az egyezségnek annyi! Van egy házunk! – közben az ujján pörgette a lakáskulcsot. -Hát jó… -törődtem bele mosolyogva és a kicsi Maxet ringattam. Pár napon belül elhagyhattuk a kórházat és beköltöztünk az új házba. A költöztetők villámgyorsan cselekedtek és pár órán belül már minden csomagunk bekerült a házba. Max most Anyuéknál van egy darabig, míg be nem rendezkedünk Ábellel. Kiara mindennap átjött segíteni a pakolásban, így jól haladtunk mindennel. Pár nap múlva úgy láttunk, hogy lassan mindennek meglesz a helye. Kiara kibontott egy üveg bort és töltött magának egy pohárral, én pedig egy üveg ásványvízzel jutalmaztam magam. Egyszerre dobtuk le magunkat a fóliával becsomagolt új kanapéra. Koccintottunk majd bele kortyoltunk az italunkba. -Hú, ez de jól esik! -sóhajtotta Kiara. -Nekem is jól esik egy kis folyadék, már egy ideje szomjaztam. -nevettem. -Milla, gyönyörű házat vettetek, komolyan még a miénknél is szebb. -nyugtázta. -Köszönjük, de ez a te érdemed, mert Te találtad meg a hirdetést. -mondtam és közben ittam az italomból. -Gondoltad volna, valaha is, hogy szomszédok leszünk és egy családunk lesz? -kérdezte Kiara. -Számomra Ti voltatok a család! Amióta ismerlek Titeket, mindig ide akartam tartozni. -vallottam be neki, amit már egyszer elmondtam Ábelnek is. -De drága vagy! Titkon én is reménykedtem, hogy összejöttök majd Ábellel és végre sógornők lehetünk. A kis Max, gyönyörű gyerek! Hallod,komolyan mondom, büszke vagyok rátok! -felkelt a kanapéról Kiara és felém nyújtotta a kezét. -Mi az? -kérdeztem. -Tudom mit kell tenni Max falára. -pattant ki valami a fejéből, így elindultunk a gyerekszobába rendezkedni.