Milla 14. fejezet

A modern hercegnő és a béka

Amikor végre letudtam a kötelező köröket és beszélgetéseket a fontos emberekkel, gyorsan kiszaladtam Ábel után a kertbe. Hatalmas nagy birtokunk van, így nem tudom merre lehet a pasim. -Ábel! -kiabáltam keresés közben. Lehet, hogy már elment innen? Bár a helyében én is elmennék, tiszta szégyent hoztam magamra. Hazudtam neki a származásomról és arról, hogy nem is vagyok annyira csóró. Ráadásul lesz egy közös gyerekünk is, szóval jó lenne, ha visszatérne hozzám. -Ábel! Kérlek gyere vissza! Hol vagy? -kérdeztem aggódó hangon. Végül a birtok végén találtam meg a tónál. -Nem is tudtam, hogy ekkora tóval rendelkezik a birtok. -jelentette ki Ábel. -Gyerekkoromban sokat játszottam itt, míg megnem ismertelek Titeket, akkor már ritkábban jártam erre. -meséltem neki. -Emlékszem sokat vigyázott rád Anyám.. Már akkor is elegánsan néztél ki, aztán kamaszkorodban elkezdtél lázadni és mindig feketét hordtál. Egy nap egy kicsit lenyugodtál és a könyvek rabjai lettél. -nosztalgiázott. -Abban az időben a könyv volt a legjobb támaszom. Kiarával másképpen láttam a világot, olyan életet szerettem volna élni, ahol nincs fényűzés és állófogadás .Saját lábra tudtatok állni és mára már saját pénzzel rendelkeztek. A házról meg nem is beszélve, csodálatos házat vásároltatok magatoknak. Amikor Kiara férjhez ment bevallom, icipicit féltékeny is voltam rá, de tudtam, hogy Ő igazán megérdemli azt a boldogságot, ami neki jár. Ha hiszed, ha nem gyerekkorom óta csak a reflektorfényben élek, még ha egy kis időre is, de sikerült leráznom a médiát. Nem szeretem ezt a fajta életet, nyugalomra és békére vágyom. Nem szeretnék puccos eseményekre járni és illegetni magam a világ leggyönyörűbb ruháiban. Utazni szeretnék és világot látni. Új embereket szeretnék megismerni és mindezt bulik és esküvők nélkül. -ezen elmosolyogtam, mert eszembe jutott Pedró. -Aztán összejöttél a főnököddel és hónapokig kavartatok.. – nézett rám Ábel és felém nyújtotta a kezét. -A világ legjobb döntése volt, hogy Téged választottalak. -megfogtam a kezét. -Miért nem mondtad el már akkoriban, hogy ki is vagy valójában? -kérdezte Ábel. -Azért, mert átlagos lány szerettem volna lenni, ami sikerült is. Szeretem a saját utamat járni és eldönteni, hogy mit akarok. Nem bírom, amikor dirigálnak körülöttem: hogyan öltözködjek és hogyan hordjam a hajamat. Belefáradtam ebbe az egészbe. A világ legjobb napja az volt, amikor hozzád mehettem dolgozni. Részben a szüleimnek próbáltam bebizonyítani, de legfőképpen magamnak, hogy képes vagyok rá. Nem kell mindig a sült galamb és a fényűzés. -számoltam be neki. Ábel rám nézett és megcsókolt, én pedig boldogan öleltem át Őt. -Akkor Te és én együtt a világ ellen? – kérdezte a csók után. -Naná, együtt bármire képesek vagyunk! Bármilyen akadályt lefogunk tudni győzni! – ígértem meg neki.

Elváltunk a hallban és elindultam a mosdó felé, Ábel pedig bement a terembe a vendégsereg közé. Elvégeztem a dolgomat és kezet mostam. Kisétáltam az előszobába, egy pasi állta el az utamat. -Elnézést, ismerjük egymást, hogy így elállta az utamat? -kérdeztem Tőle. -Te vagy édesapád lánya, már régóta figyelem a családodat. Tudtam, hogy valamit eltitkolnak előttem a szüleid. -jelentette ki hosszas hallgatás után. -Elnézést, de szeretnék visszatérni a bálba. -elakartam távozni, de a pasas még mindig nem engedett tovább. -Ismered Dorinát? -kérdezte. -Persze, régen jóba voltunk. -válaszoltam. -Az édesapja vagyok és van egy megállapodásunk a barátoddal Ábellel. -mondta és leültetett a díványra. -Kérem engedjen el. -nyomatékosítottam, de nem hallgatott rám. -Tudom, hogy jártok és azt is, hogy babát vártok. Jól belehúztatok a családalapításba, pedig tudtommal Ábel Dorina vőlegénye. -nézett velem farkasszemet a pasi. -Nem tudom, hogy kicsoda maga és mit akar, de kérem távozzon. Különben szólók a biztonságiaknak! -parancsoltam neki. A pasas elengedte a karomat és megigazította magán a zakóját és kiment a fürdőből. Pánikroham tört rám az imént, és közben próbáltam lenyugtatni magam. Mindenfelé kerestem Ábelt és mire megtaláltam a karjai közé estem és elájultam.

-Milla! Milla ébredezz! – valaki próbált szólogatni engem, de alig bírtam magamhoz térni. Annyira szédültem, hogy forgott velem a világ. Szerintem az idegeim felmondták a szolgálatot. -Milla! Szívem ébredj fel! Hozol kérlek egy pohár vizet? – kérte meg egy ismerős hang a mellette álló embert. Nagy nehezen felnyitottam a szememet, és Ábelt láttam magam előtt. Az ágyamon fekszem a régi szobámban, és nem emlékszem hogyan kerültem ide. A fejem nagyon fáj és rögtön a hasamra tettem a kezemet. -Nincs baj, az előbb nézett rád az orvos. -fogta meg a kezemet Ábel. -Mi történt? -kérdeztem és felültem az ágyon. -Dorina apjával veszekedtetek, mint kiderült az egyik biztonsági őrtől és a terembe rohantál felém és a karomban ájultál el. Úgy megijedtem, hogy nem tudtam mi a bajod. Mostanra már minden világos, elfogattam a pasit és haza küldték. -számolt be Ábel a történtekről. Hála istennek, mert nagyon furán viselkedett velem. -Mit mondott neked? -faggatott a pasim. -Dorináról és rólad hadovált, meg valakitől megtudta, hogy gyerekünk lesz. -mondtam. Ábel gondolkozott és végül kibökte: - Kiarának elmondtam, hogy babát vársz, ő pedig elmondhatta Dorinának.. -sóhajtotta. -Ábel… Köszönöm, hogy itt vagy velem és vigyázol rám illetve ránk. -köszöntem meg neki és megcsókoltuk egymást.

A szüleim tovább ropták a bált és éjfél után nemsokkal egyre több vendég szállingózott haza. Lementem a nappaliba és leültem a szüleim elé. Anya gondterhelt arccal nézett rám, Apa pedig a szokásos italába dobta a jegeket, majd beleivott. -Jól vagy kincsem? -kérdezte Anya, ebben a pillanatban sétált be Ábel. -Mondanunk kell valamit. – mondtam a szüleimnek közben félrenéztem Ábelre és felé nyújtottam a kezemet, hogy foglaljon helyet mellettem. Ábel leült és továbbra is egymás kezét fogtuk. -Mégis mit? Ilyen este után, miféle mondanivalótok van? -kérdezte Apám. -Ábel és én, szülők leszünk. – közöltem velük és közben Ábel bíztatóan megszorította a kezemet: -Szeretnénk, ha elfogadnátok a tényt. Nem fogom elvetetni, harcolni fogok érte bármi báron! – éreztem a szívemen, hogy potyognak le róla a nehéz súlyok. Végre kimondtam az igazságot és ez büszkeséggel töltött el. -Húha, hát nem is tudom mit mondjak Milla. Mi lesz a sulival? Nem fogsz tudni dolgozni még kilenc hónapig! Aztán meg pláne, mert a gyerekkel kell lenned két évig! Csak úgy sutba dobnád az álmaidat?Mégis hogy gondoltad ezt? -kérdezte Anya. -Csak a Te álmaidat dobom félre, én pedig továbbra is a saját utamon fogok járni! -közöltem vele.