Milla 12. fejezet

Barát vagy ellenség?

Eltelt pár hét és még mindig a hotelben lakom. Kialakítottam magamnak egy napi rutint és elmentem állásinterjúkra. Többek között rádiókhoz, televíziókhoz és egy bankban is voltam. Mindegyik interjú sikeresen lezajlott, így izgatottan várom, hogy valaki felvegyen végre. Már nagyon szeretnék dolgozni, imádom a munkát. Az elmúlt hetekben állandóan émelyegtem és rosszul voltam, de nemcsak reggelente: egy interjú után kikellett mennem a mosdóba hányni. Nem tudom mitől kavarodott fel a gyomrom, míg egy nő azt mondta biztosan valami romlott ételt ettem. Mondtam neki az kizárt. A szálláson mindig friss reggelit adnak és kifogástalan a menüjük. Maga Norman ellenőrzi az ételek minőségét és a konyha tisztaságát, így ez kizárt. Szerintem inkább a stressz miatt van, mert hetek óta interjúkra járok és ki vagyok már tőle. Párszor összevesztünk Ábellel, de mindig kibékültünk. Ő is tudja, hogy mostanában milyen sokat idegeskedem és gyakran elfáradok. Ábel egyik nap kitalálta, hogy majd menjünk el egyet kirándulni, így vasárnapra esett a választás. Ma péntek van és Anya felhívott telefonon, hogy szombaton fontos a jelenlétem, így nem utasíthattam el a meghívást. Ja és hozzátette ma ebédeljünk együtt a város legjobb sushi éttermében. Remek, akarva akaratlanul, de tele vagyok programokkal, szuper! Ami az ebédet illeti, egy óra múlva van a találkozónk. Villámsebességgel elmentem lefürdeni, kicsinosítottam magam és kitűztem a blézeremre a családi örökségünk címerét. Belenéztem a tükörbe: régen néztem már, így ki a családom kedvéért. Elővettem a bőröndöm aljáról a Chanel kézi táskámat és befújtam magam a legdrágább parfümmel. Készen voltam és elindultam a hotelből és máris fotósok hada fogadott engem. Jézusom ne! Komolyan ezek honnan tudják, hogy itt vagyok? Legutóbb tizenévesen üldöztek engem ezek a hiénák. Gyorsan leintettem egy taxit és elhajtottunk az étterem felé. Útközben hátra lestem nem-e követnek minket a fotósok, de hála istennek a taxis rendesen beletaposott a gázba.

Természetesen az étterem előtt is állt pár fotós, így a kézitáskámmal eltakartam az arcomat. Szerencsére magamra tudtam kapni egy napszemüveget is, a villogó vakuk ellen. Persze nem szeretnék lebukni a pasim és a barátaim előtt. Beértem az étterembe és bemondtam Anya nevét és a recepciós hölgy az asztalunkhoz vezetett. Anyu egyből felállt és köszöntött: -Szia Drágám! Látom volt pár kísérőd az utcán. -utalt a fotósokra. -Szia Anya, nem is tudom, vajon kitől tudták meg, hogy itt vagy… Vajon honnan tudják, hogy a lányod vagyok? -kérdeztem tőle és leültem a helyemre. -Drágám, csak értesítettem a sajtót, semmi több. Napról napra közeledik a Gála és tudniuk kell ki vagy. -válaszolta lazán. -De Anya, tudod jól, hogy évek óta inkognitóban vagyok. A magánsuli óta totál visszavonultam a nyilvánosság elől. Most pedig tizenvalahány év múlva, ismét üldöznek engem. Tudod milyen jól megvoltam e nélkül is? -tettem fel a kérdést neki. -Szívem, nyugodj meg egy kicsit. Nem hozhatsz szégyent a Lehoczky család nevére. A mi származásunk nemesi, és tovább kell vinnünk a családi örökségünket. Dédszüleid a sírjukban forognak, miközben te beszennyezed a család nevét. -sziszegte hallkan, nehogy meghallják. -Anya, én önként mondtam le erről az életről. Tudod, hogy milyen szabadszellemű vagyok. -súgtam vissza neki. -Épp ez a baj és ez rossz fényt vet ránk. -dorgált le Anya. -Jól van Anya, tudom miért vagyunk itt, úgyhogy mondd a feltételeket… -adtam meg magam. -Remek! Végre a tárgyra térhetünk. Szóval, az van, hogy adunk egy ünnepséget és bemutatunk Téged, mint eladósorban lévő lányt.- közölte örömmel Anya. -Anya, de ez már nem a régmúlt, ahol lányokat adnak férjhez… Hol éltek? -kérdeztem sóhajtva. -Ez nem semmi! Apád üzlettársának van egy unokaöccse, aki tökéletes lenne a számodra! -tapsikolt Anya. Közben forgattam a szemem. -Ki lenne az? -kérdeztem. -András! Emlékszel Andrisra? -kérdezte Anya. Még szép, hogy emlékszem rá. Az a fura kisfiú, aki mindig a társaság középpontja volt. Fogadok, hogy nem változott semmit, és ugyanolyan beképzelt idióta. Meghozták a sushit, így nekiállhattunk ebédelni. -András egy hülye gyerek volt és fogadok, hogy ma sincs ez másképp. -válaszoltam neki és bekaptam egy sushit. -Andriska egy tündéri kisfiú volt, de mára már úgy néz ki, mint Brad Pitt! -áradozott róla Anya. -Még mindig jobb, mint bármelyik hollywood-i színész…De, Anya elárulnád végre, hogy miért kell ez a nagy feltűnés nekem? Szeretnék rejtve maradni. -kértem. Kezdtem rosszul érezni magam és egyre jobban émelyegtem. A szám elé tettem a kezemet. -Kicsim jól vagy? -kérdezte anyai aggódással Anya. -Ha megbocsájtasz… - és kiszaladtam a mosdóba hányni.

Soha életemben nem történt velem ilyen. Totál rosszul voltam az étteremben, de talán az ott hallottaktól lettem rosszul. Ráadásul, amikor kijöttünk az étteremből a lesifotósok hada várt ránk. Bepattantam a limuzinba Anya mellé és megkértem vigyen el a hotelbe. Félóra múlva megérkeztünk, aztán elköszöntem tőle és kiszálltam a kocsiból. Beszaladtam a hotelbe, mert megint rám jött a rosszullét. A liftből kilépve az ajtón dörömböltem nem volt erőm ajtót nyitni, így Ábel engedett be. -Szia szívem, mi történt? Nagyon sápadt vagy. -kérdezte aggódva, én pedig beszaladtam a fürdőbe.

Pár perc múlva Ábel bekopogott az ajtón: -Szívem jól vagy? -kérdezte aggódva. -Jól csak romlott volt a sushi vagy valamelyik összetevőtől lettem rosszul. Régen jobban bírtam a nyers halat.. -panaszkodtam bentről. -Lehet valami vírus, mostanában elég sokan benne vannak a hányós-hasmenéses nyavalyában. -informált Ábel. Elkezdtem számolni, hogy mikor jött meg legutóbb a havi bajom. Többször átszámoltam és rájöttem istenbizony kimaradt a mostani menzeszem. Basszus, nem igaz! Nem lehetek terhes. Szó sem lehet róla! Feltápászkodtam és azon gondolkoztam, hogy leszaladok a közeli boltba veszek egy tesztet. Kijöttem a fürdőből és Ábel várakozott rám, és utánam jött: -Jobban vagy már? Csináljak egy teát? -kérdezte. -Leszaladok a boltba, mindjárt jövök. -nyomtam az arcára egy puszit, felkaptam a cipőmet és a bőrkabátomat és lementem a boltba.

A sorok között nézelődtem és négy különböző tesztet dobtam be a kosárba. Biztos, ami biztos alapon. Nagyon drukkolok magamnak, hogy ne legyen pozitív, mert nem készültem fel erre lelkileg. Munkám sincs és ki venne fel egy várandós nőt, de tényleg… Mindegy is.. Tovább nézelődtem a boltban és a nagy bámészkodás közben neki ütköztem a kocsival az egyik vásárlóval. -Bocsánat, ne haragudjon!- kértem tőle elnézést. -Á, én kérek elnézést...- amikor egymásra néztünk a vásárlóval, rögtön kiderült számomra, hogy Kiarával karamboloztam. -Szia, hát Te? Mi járatban erre felé? - kérdezte sértődős hangon Kiara. -Ha nem látnád, éppen vásárolok, ahogyan Te is.- válaszoltam neki. -Értem, egyébként meg nem járok ide sűrűn, mert kicsit messze van nekünk a Rossmann. Éppen Lénával intézzük a hétvégi bevásárlást.- informált engem Kiara. -Én pedig.. -nem árulhatom el, így füllentenem kellett: - Megnézem a várost, közben interjúkra járok. Rengetegen hívnak a mobilon, hogy menjek hozzájuk, tudod milyenek ezek a munkaadók. - legyintettem. -Persze-persze.- értett egyet velem Kiara, aztán bele pillantott a kosaramba és hitelen elsápadt. -Milla, csak nem? -kérdezte tőlem és rájöttem megnézte a kosaram tartalmát. Felkaptam a tesztet és magamhoz vettem. -Ez nem az, amire gondolsz. -mondtam neki és zavaromban a polcra tettem őket. -Milla! Ez csodálatos, de kérlek mondd, azt, hogy nem a bátyámtól lesz… -nézett rám szigorúan. -Ez… ez nem az… aminek látszik. -hebegtem. Az egyik eladó megkért minket, hogy álljunk arrébb, mert nem fér el, így a raktár elé mentünk, illetve már bent voltunk a raktárban. Tovább beszélgettünk egymással: -Haragszol még?-kérdeztem. -Még szép, hogy haragszom!- válaszolta ingerülten. -Mikor bocsájtasz meg? - kérdeztem. -Soha!- válaszolta Kiara összeszűkült szemekkel. Egyszercsak valaki lehúzta a műanyag ponyvát és bezárt minket a raktárba. Léna hangját hallottuk: -Sajnálom lányok, de addig nem jöhettek ki, míg ki nem békültök. Van bent kaja, pia, amit akartok fogyasztani. A boltvezető a rokonom, már lezsíroztam vele mindent. Puszi és béküljetek ki!- búcsúzott tőlünk Léna és elment onnan. -Remek, akkor örökre itt ragadtunk! -morogta Kiara, majd folytatta:-Nehogy azt hidd, hogy kifogok békülni veled valaha is.- duzzogva leült egy dobozra. -Hidd el az érzés kölcsönös.- aztán én is leültem egy dobozra.

Egy nagy zacskó teljeskiőrlésű ropit majszolok és megittam egy liter vizet. Baromi éhes vagyok és nem tudom, mikor mehetek haza. Ráadásul ezt a tesztet is meg kellene csinálnom. Kiara mellettem ült és nyomkodta a mobilját. Gondolom Javierrel beszélgetnek, én is elővettem a mobilomat és ráírtam Ábelre. Azt írta, ne aggódjak kifogok békülni a húgával, csak mostanában nagyon bepörgött, majd lenyugszik. Remélem, így lesz. -Figyelj, lassan mennem kéne, mert kezdek szarul lenni. -panaszkodtam Kiarának. Kiara felállt a dobozról és hangosan ki kiabált a raktárból: -Hahó Léna! Milla rosszul van! Kiengednél végre? -kérte Kiara. Pár pillanat múlva a ponyva felemelkedett és Kiara megfogta a kezemet és segített felkelni a dobozról. -Köszi. -mondtam neki. -Lányok, sikerült kibékülnötök? -kérdezte vidáman Léna. -Távolról sem. Gyere, Léna hozd a kocsit, megyünk fizetni és innen indulunk haza. -parancsolta neki Kiara. -Sziasztok! -köszöntem el tőlük, Kiara pedig intett egyet és eltűntek a következő sorban. Nagy levegőt vettem és pár perc múlva én is mentem fizetni.