Megtévesztés Játéka 44.fejezet

All- in

Kíra

Most mindenemet kockára teszem. Minden egyes porcikámban érzem, hogy már nincs visszaút. Csak el akarok tűnni innen, a hideg, sötét faházból, ahol a falak szinte rám szakadnak. Lassan egy hete vagyok Mendel fogságában, és a helyzet egyre elviselhetetlenebb. Semmi sem történik, a napok egyformán telnek, és csak a tehetetlenség érzése emészt fel belülről. Már nincs több idő. Még mindig érzem a láz maradványait, de a testem végre elég erős, hogy el tudjak szökni.Leon egyre közelebb került hozzám az elmúlt napokban. Valahogy a félelem és a bezártság közepette mindketten megtaláltuk a másikban azt a biztonságot, ami menedéket nyújt. Az utolsó este, amikor elhatároztuk,hogy megszökünk,nem gondoltam volna,hogy másnap éjjel betörnek hozzánk.Nem tudom, mi történik odabent. Csak Leonra tudok gondolni, hogy épségben visszajön-e. A kocsi zárt terében minden kis nesz felerősödik. Az erdő sötétje fenyegetően veszi körül a házat, a fák lombjai susognak, mintha figyelnének minket. A motor még nem jár, így minden rezzenés, minden apró nesz élesebben hat rám, mintha maga az éjszaka is ellenünk fordult volna.A ház felől halkan, mintha valami reccsenést hallanék, de nem tudom eldönteni, hogy csak az idegeim játszanak-e velem.Az órámra nézek,és egyre idegesebb vagyok.Kétségbeesetten figyelem a bejáratot, minden perc olyan, mintha örökké tartana. Mi van, ha valami rossz történt? Mi van, ha nem sikerül neki kijutnia? Egyre jobban feszülök, mintha a bőröm alatti izmok maguktól megfeszítenék magukat, felkészülve valamire, amit nem tudok irányítani.Aztán végre felbukkan Leon,így megkönnyebbülten felsóhajtok.Először csak egy árnyékot látok mozdulni a ház ajtajában, majd felismerem a magas, izmos alakját, amint gyorsan a kocsi felé indul. Megkönnyebbülten felsóhajtok, de a feszültség továbbra is a gyomromban van. Mikor beugrik mellém, azonnal látom az arcán a komorságot. Nem szól, csak egy pillanatra rám néz, aztán elfordítja a kulcsot a gyújtásban. A motor felbőg, a zaj hirtelen betölti a csendet.-Induljunk most azonnal!-mondja halkan, de a hangjában érződik a sürgetés.-Mi történt? Láttad a betörőt?-kérdezem remegő hangon, miközben a kocsi száguldani kezd az éjszakában. Az út sötétje összemosódik, ahogy Leon a gázra lép. Nem válaszol azonnal, csak előre néz az útra, mintha próbálná feldolgozni azt, amit látott.-Láttam. Épp Mendel felé sétált.-mondja végül, a hangja most már rezignált, mintha ő maga sem hinné el teljesen, amit látott. A szavai a levegőben lógnak. Egy pillanatra csak a motor hangja hallatszik.-Mendel nem fogja túlélni ezt az éjszakát.-tette hozzá halkan, mintha már nem is nekem mondaná, hanem csak magának. A szavai hallatán megdermedek. A gondolat, hogy Mendel talán halott, valahogy felszabadít. Nem tudom pontosan, mit érzek – félelmet, megkönnyebbülést? Talán mindkettőt.

Amikor Leonnal megérkeztünk a benzinkúthoz, az autó elé sétáltam, és megálltam. Leon is kipattant, felkapta a kabátját az ajtó mellett. Miután rám nézett, a tekintetünk egy pillanatra összekapcsolódott.A férfi közelebb lépett, és finoman megcsókolt. Az ajkaink lassan értek össze, és közben éreztem, ahogy végigsimít az arcomon, majd az ajkaimon. Mosolyogva néztem fel rá, és ő is visszamosolygott rám, aztán kézen fogott, és együtt indultunk be a benzinkút shopjába.Bent mindketten elengedtük egymás kezét, amikor a mosdó felé indultunk. Egy utolsó pillantást vetettem Leonra, mielőtt beléptem volna a női mosdóba. Jóleső érzéssel töltött el a tudat, hogy itt van velem, és szeret. Halkan dudorászva sétáltam be, és amikor végeztem, a tükörhöz léptem, hogy rendbe tegyem magam. Az utóbbi napok hajtásai közepette alig volt időm magamra, most pedig különösen zavart, hogy nem volt alkalmam még a hajamat sem megfésülni. Vágytam egy hosszú, frissítő zuhanyra, de tudtam, hogy most erre nincs lehetőség.Miközben a hajammal babráltam,rögtön elkezdtem agyalni.Vajon hova megyünk most Leonnal? Az úticélunk bizonytalan volt, de az érzés, hogy együtt vagyunk, elég volt ahhoz, hogy megnyugodjak. Ugyanakkor Jeremy és Dalma is eszembe jutottak. Mi lehet velük most? A nővéremmel nem beszéltünk már egy ideje, pedig muszáj lenne átsurranni hozzájuk, hiszen beszélnünk kellene. Túl sok minden történt mostanában, és Dalma is része ennek az egésznek, akár akarom, akár nem.Mendel ügye még mindig nyomasztott. Lehet, hogy tényleg halott, de ezzel nem érhet véget minden. Emilia továbbra is fenyegeti Balázst, és ha valamit nem teszünk, teljesen tönkre fogja tenni őt. Nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen. Leon mellettem áll, de a családom ügyeit egyedül nem tudom rendezni. Dalmával valahogy tűzszünetet kell kötnünk, hiszen ez az egyetlen lehetőségünk van arra, hogy megmentsük apánkat.Vajon Dalma hajlandó lesz együttműködni velem? Nem tudom biztosan, de meg kell próbálnom. Ha nem teszünk semmit, Emilia szét fogja zúzni Balázst, és akkor vége mindennek. De ha Dalma hajlandó lesz segítségemre lenni, akkor van esélyünk arra, hogy megállítsuk őt.Visszanéztem a tükörbe, és még utoljára megigazítottam a hajam. Mély levegőt vettem, majd kiléptem a mosdóból. Leon már ott várt rám a bejáratnál, és amikor meglátott, újra elmosolyodott.-Indulhatunk?-kérdezi mosollyal az arcán.Vigyorogva bólintok és felé nyújtom a kezemet.Kézen fogtam, és elindultunk kifelé.Leon közben elindította az autót, és az útra koncentrált, én pedig az ablakon kifelé bámulva gondolkoztam tovább. Hova tartunk? Milyen jövő vár ránk? 

Az autó motorja halkan duruzsolt, miközben a hajnali fények lassan suhantak el mellettünk. Kifelé bámultam az ablakon, elmerülve a gondolataimban, amikor Leon csendesen megérintette a karomat. Összerezzentem az érintésétől.-Bocsánat, nem akartalak megzavarni.-mondta kedvesen.-Kérsz cukorkát?-kérdezte, és felém nyújtotta a zacskót.Egy pillanatra haboztam, majd belemarkoltam a zacskóba, és bekaptam pár szemet.-Köszi.-mondtam, miközben nyammogtam a cukorkán.-Szóval, akkor most Dalmához megyünk. Szerinted otthon van? -kérdezte Leon, miközben a szemeit továbbra is az útra szegezte.A férfit már beavattam a boltban, amikor a pénztárnál álltunk, hogy mi is a tervem. Elmondtam neki, hogy szeretném meglepni a nővéremet, és arra készülök, hogy beiszkolok a szobájába. Azt mondta, hogy zseniális ötlet, csak ne bukjak le a cserével.-Beiszkolok a szobájába, és meglepem őt.-magyaráztam újra.-Bár tudom, hogy Jeremy látni sem bír.-felsóhajtottam, és forgattam a szemem.-Jó ideje nem láttátok egymást a nővéreddel. Vajon hogyan fogad majd?- érdeklődött Leon, továbbra is az útra koncentrálva.-Dalma nehéz eset, de tudok vele beszélni. Talán sikerül beépülnöm valahogy a családba, anélkül, hogy lebuknánk, hogy már ketten vagyunk a házban.-mondtam, miközben egy halvány mosoly futott át az arcomon. Tudtam, hogy jó rejtőzködő vagyok, és ez most különösen jól jöhet.Leon bólintott, majd egy kis szünet után megtörte a csendet:-Szóval... Mi lesz majd Jeremyvel, az exeddel? -kérdezte óvatosan, érezhetően tapintva rá a fájó pontra.Lassan elfordítom a fejemet az ablak felé,és merengeni kezdek.Valójában magam sem tudtam, hányadán állunk Jeremyyel. Már egy ideje nem beszéltünk, és minden jel arra mutatott, hogy Dalma és Jeremy biztosan jegyesek. Az ő dolguk, de mélyen legbelül ez mégiscsak bántott.-Semmi .-válaszoltam végül. -Ha összefutok vele, levegőnek nézem.-megvontam a vállam, próbálva közönyösnek tűnni, de tudtam, hogy Leon pontosan érzi a feszültséget.-Csak óvatosan.-figyelmeztetett Leon.-Ha már ketten vagytok abban a házban, nagyobb a lebukás veszélye.-igaza volt, de a helyzet kockázata valahol vonzott is. Egy játék volt ez az egész számomra,a megtévesztés játéka. Ki lesz az, aki végül győz? Ki tudja tovább titkolni az igazságot?-Annál izgalmasabb lesz, hogy vajon ki nyeri meg a megtévesztés játékát.- mondtam halkan, inkább magamnak, mint neki.Vajon tényleg képes leszek úgy beilleszkedni, hogy senki ne vegye észre a kettősséget? Vagy éppen ez lesz az, ami végül felborít mindent?Nem tudom, meddig tudom fenntartani ezt az egyensúlyt, hogy kívülről minden tökéletesnek tűnjön, de belül… belül teljes káosz van. Ott van Leon, akivel hivatalosan együtt vagyok, aki mindig ott van mellettem, akinek az érintése is megnyugtató kéne hogy legyen.De már nem az. És ott van Jeremy. Elég csak rá gondolnom, és a szívem vadul kalapál. Minden alkalommal, amikor látom, végtelen hála és boldogság tölt el. Nincs felelősség, csak az a tiszta vonzalom, amit képtelen vagyok irányítani. Talán nem is akarom. Nem tudok ellenállni neki, még ha tudom is, hogy nem szabadna.Remélem, összefutunk valahol. Talán a folyosón, vagy épp a fürdőszobában. Kétségbeesetten vágyom arra az egyetlen pillantásra, amiből mindent megértek — amiből tudom, hogy neki is ugyanúgy hiányzom, mint ő nekem. Hiszen… még most is, hogy Leonnal vagyok, minden Jeremy körül forog. A gondolataim, a vágyaim, minden egyes apró rezdülésem.Nézem a férfit magam mellett, Leont, aki most is próbál beszélgetni velem, de én valahol máshol vagyok. Egy másik férfi mellett, egy másik világban. Összeszorul a szívem. Vajon mit szólna hozzá Leon, ha tudná, hogy a szívem nem teljesen az övé? Hogy van valaki más, akihez talán még erősebben vonzódom, mint hozzá? Megérdemli ezt? Nem. De én sem. Mégsem tudok ezen változtatni.Leon felém nyújtja a kezét, és finoman megérinti az ujjaimat. Ahogy lassan közelebb húzódik, lágyan megcsókolja a kézfejemet. Érzem, hogy minden érintése óvatos, mintha meg akarna védeni, de ugyanakkor ott bujkál valami játékos szándék a mozdulataiban. Felnézek rá, és látom, hogy egy halvány, magabiztos mosoly megjelenik az arcán.-Lassan megérkezünk, és kezdődhet a móka!- mondja, miközben huncut vigyor ül ki az ajkaira. Ez az a mosoly, ami egyszerre vonz és zavar össze, ami miatt nem tudom, merre tartok érzelmileg.Amikor a piros lámpánál megállunk, ő egy pillanatra rám néz, majd finoman megfogja az arcomat. Ujjai melegen simítják végig az arcom vonalát, és érzem, ahogy gyengéden húz magához. Lágyan megcsókol.Én pedig ösztönösen nyúlok felé, megérintem a tarkóját, és átadom magam ennek a röpke, mégis mindent átható pillanatnak. Azt kívánom, bárcsak ez az érzés örökké tartana.De Leon hirtelen elhúzódik, visszaül a helyére, és tovább haladunk az úton. A levegő még mindig tele van azzal az édes feszültséggel, amit a csók hagyott maga után. A mellkasom szaporán emelkedik és süllyed,és próbálok magamhoz térni.A fejemben csak a csók intenzitása maradt meg, és az a furcsa, szinte fájdalmas vágyakozás, ami most kitölti a szívemet.Sosem gondoltam volna, hogy valaha két férfi között fogok őrlődni. Mindig azt hittem, hogy az érzelmek tiszták és egyértelműek lesznek, ha egyszer rálelek valakire, aki megdobogtatja a szívemet. De most minden egyre bonyolultabb. Ott van Leon, akinek minden érintése szinte lángra lobbant, akinek a mosolya könnyedén elvarázsol, és akivel a közös pillanatok annyira intenzívek, hogy alig tudok levegőt venni. És ott van Jeremy... A nagy Ő, akiről képtelen vagyok elfeledkezni, aki talán még mélyebben megérintett, mint Leon. Mégis, vele minden annyira zavaros.Leon továbbra is a kormány mögött ül, az út csendes, és csak az autó halk zúgása töri meg a pillanat nyugalmát. De bennem vihar tombol. Próbálom kitalálni, hogyan is érezhetném magam tisztábban, hogyan hozhatnék rendet ebben a káoszban, amit most az életem jelent. Talán időre van szükségem. Talán csak el kell távolodnom egy kicsit, hogy tisztábban lássam, mit is érzek valójában.Miközben ezen gondolkodom, Leon hirtelen megszólal.-Minden rendben, Kíra?-kérdezi, hangja lágy, de van benne egyfajta bizonytalanság.-Igen, persze.- válaszolom, de a hangom nem olyan magabiztos, mint amilyennek szeretném, hogy legyen.Leon nem kérdez többet. Talán érzi, hogy valami nincs rendben, de tiszteletben tartja a teret, amit most kérek. Nem próbál tovább beszélgetni, csak figyel a vezetésre, és én hálás vagyok ezért. Mégis, valami nem hagy nyugodni.A belső vívódás lassan teljesen kitölti a gondolataimat, és rájövök, hogy ebben a pillanatban nem tudom, hogyan lehetne megoldani ezt a helyzetet. Egyszerre akarok mindent és semmit. Egyszerre szeretnék Leonnal lenni és visszatérni ahhoz az érzéshez, ami Jeremy-vel köt össze.Talán csak időre van szükségem. Talán, ha adok magamnak egy kis teret, akkor képes leszek megérteni, mi az, amit igazán akarok. De most, ebben a pillanatban, csak hagyom, hogy Leon mosolya átjárjon, és reménykedem, hogy egyszer majd tisztábban látok.És addig... addig marad ez a bizonytalanság, ez a kettősség, ami nap mint nap őrlődik bennem.

A nap eseményei egészen izgalmas fordulatot vettek, ahogy megérkeztünk Leon-nal. Már a kapuban próbáltam halkabbra fogni a lépteimet, hogy Sára és Balázs ne vegyék észre, hogy belopakodtunk. Leon jó szokásához híven igyekezett követni, de ő nem volt annyira rutinos ebben a dologban, mint én. Mindenesetre ügyesen beértünk a házba, és sikerült úgy elsurrannunk a konyha mellett, hogy Sára és Balázs nem vettek észre minket. Hallottam, hogy valamiről nagyon lelkesen beszélgettek, de nem figyeltem oda, mivel Dalma szobája felé vettük az irányt.Óvatosan nyitottam ki a szobaajtót, és mikor beléptünk, Dalma éppen a haját vasalta. A hajsütővas fényesen csillogott a kezében, és annyira elmélyült a hajával való bíbelődésben, hogy észre sem vett minket, egészen addig, amíg szinte az orra előtt nem voltunk.-Jézus uramatyám!- szisszent fel ijedten, ahogy észrevett minket. Majdnem elejtette a hajsütővasat, ahogy riadtan ránk nézett.-Bocsika.- mondtam gyorsan, és leültem az ágyára. Az arca szinte lángolt az ijedtségtől, de gyorsan összeszedte magát.-Hát te?- nézett rá Leon-ra, aki kicsit zavarban állt az ajtó mellett. Én erre megfogtam a férfi kezét, és magam felé húztam.-Ő a pasim.- mondtam büszkén, és egy apró mosolyt villantottam a nővérem felé. Dalma gyors pillantással végigmérte Leont, majd vállat vont, és visszafordult a tükörhöz.-Csodás!-forgatta a szemeit, mintha ez a hír egyáltalán nem érdekelné. Persze, tudom, hogy valójában érdekelte, de ez volt az ő stílusa. Nem adott ki magából sok érzelmet, különösen, ha rólam volt szó.Éppen visszaültünk volna a helyünkre, amikor hirtelen kinyílt az ajtó. Egy idegen férfi lépett be a szobába. Azonnal felkaptam a fejem, és kérdőn néztem Dalmára. A nővérem mintha semmi különöset nem látna abban, hogy egy idegen férfi sétál be a szobájába, nyugodtan letette a hajsütővasat, majd egy kis mosollyal felénk fordult.-Ő a pasim, Kilián.- mutatta be könnyedén az új fiút, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Én csak pislogtam. Mi van?Akkor ezek szerint szakítottak Jeremy-vel?-Na, úgy látom, mindenki beújított.-jegyeztem meg félhangosan, és tettem egy apró grimasszal kísért megjegyzést. Kilián közben felém fordult, és a kezét nyújtotta.-Szia! Te biztosan Kíra vagy.- mondta magabiztosan, és udvariasan kezet rázott velem. Nem akartam bunkó lenni, de valamiért ez az egész helyzet nagyon furcsának tűnt. Mindazonáltal elfogadtam a kézfogását, és egy gyors biccentéssel reagáltam.-Igen, de én nem ismerlek.- mondtam neki, mert tényleg soha nem láttam még ezt a pasit.-Eddig még nem láttalak.-tettem hozzá, mert tényleg kíváncsi voltam, honnan került elő ez az alak.-Igen, Dalma sulijától nem messze van az én sulim is.-válaszolta nyugodtan Kilián, mintha ezzel mindent megmagyarázna.-Aha.- mondtam tetetett érdeklődéssel. Az igazság az, hogy egyáltalán nem érdekelt ez a srác. Persze, ha Dalmának bejön, akkor egészségére, de nekem valahogy nem volt szimpatikus. Nem is tudom, miért, talán azért, mert úgy tűnt, mintha Dalma is csak azért lenne vele, mert éppen nem volt jobb dolga. Erik, a korábbi pasija, ezerszer jobban illett hozzá. Persze, ez csak az én véleményem volt, és nem akartam beleszólni a nővérem magánéletébe.Leültem az ágyra, és próbáltam eldönteni, hogy mit is gondoljak erről a helyzetről. Leon közben feszengve nézelődött a szobában, láthatóan nem tudta, mit kezdjen magával. Őt sem hozta különösebben lázba a helyzet, és éreztem, hogy ő is inkább máshol lenne most. Talán valahol kettesben, ahol nem kellene idegen pasikkal ismerkednie. Dalma pedig mintha észre sem vette volna, hogy mennyire furcsa az egész helyzet. Kilián, a maga magabiztos stílusában, lazán támaszkodott az ajtófélfához, és cseppet sem zavartatta magát.Egyszer csak azt vettem észre, hogy Dalma már ismét a hajával foglalkozik, mintha semmi különös nem történt volna. Kicsit furcsálltam, hogy ilyen könnyedén veszi az egészet, de végül is, o volt a nővérem. Ő mindig is ilyen volt, és valószínűleg sosem fog megváltozni.Dalma mintha egy pillanatig gondolkodott volna, majd hirtelen rám nézett, egy tipikus „nővéres” félmosollyal az arcán.-Kiliánnal elmegyünk.-mondja kerek perec.Dalma újra szökni készült, és valószínűleg azt akarta, hogy észrevétlenül maradjak a házban, amíg ő eltűnik a pasijával.A szemem szinte automatikusan forgott a gondolattól. Dalma mindig is ilyen volt, könnyedén elhagyta a házat, amikor csak kedve tartotta, de sosem kérdezett vagy gondolkodott sokat azon, hogy mások mit fognak szólni ehhez.-Hova készülsz? -kérdeztem gyanakodva.A nővérem rám mosolygott, mintha egész idő alatt erre a kérdésre várt volna.-Kiliánhoz, persze! -mondta, és pajkosan Kiliánra pillantott. A pasas csak egy apró, de magabiztos mosolyt villantott felém.-Jó, és mikor jössz vissza? -kérdeztem tovább, mert tudtam, hogy itt valami nem stimmel.A válasz egy vállvonás volt.-Nem tudom, majd ha kedvem lesz újra hazajönni.- mondta könnyedén, mintha ez nem is lenne olyan nagy dolog.Kiliánra néztem, hátha legalább ő ad valami biztos választ, de ő is csak vállat vont, mintha nem érdekelné az egész. Hűvös nyugodtsággal állt ott, mintha Dalma eltűnése a világ legtermészetesebb dolga lenne.-Minden oké lesz.-próbált megnyugtatni Kilián, és rám kacsintott. De ez a kacsintás valahogy nem hatott meg. Tudtam, hogy Dalma újabb impulzív döntést hozott, és ahogy mindig, senkitől sem fog tanácsot kérni, hogy helyesen teszi-e.Éreztem, hogy Leon hirtelen megfogja a kezemet. A szorítása finom, de határozott volt, mintha ezzel próbálna biztonságot nyújtani ebben a kusza helyzetben.-Nekem pedig el kell játszanom,hogy továbbra is Dalma pasija vagyok.-mondja nekem Kilián.-Basszus, tényleg!-mondtam dühösen, és csúnyán néztem Dalmára. Nem is értem, miért nem gondolt erre azelőtt, hogy idejöttünk.Dalma csak megvonta a vállát, mintha ez az egész nem is lenne fontos.Jól van, húgi, nem gondoltam volna, hogy te is bepasiztál.-sóhajtott fáradtan.Közben Leon csak némán figyelt, mintha nem tudná eldönteni, hogy nevesse el magát vagy komolyan vegye a helyzetet. A feszültség a levegőben egyre nőtt, ahogy Dalma és Kilián arra készültek, hogy lelépjenek.-Nos, akkor ti mentek?-kérdezte Leon egyértelmű kíváncsisággal a hangjában. Láthatóan szerette volna tudni, mi lesz a következő lépés.-Aha, mindjárt.-válaszolt Kilián könnyedén, közben a karórájára pillantva, mintha pontosan tudná, hogy mennyi idejük maradt.Éreztem, hogy egyre inkább csak sodródok az eseményekkel, mintha semmilyen befolyásom nem lenne arra, mi történik körülöttem. Egy dolog biztos volt: Dalma megint eltűnik. Nem is tudom, miért volt egyáltalán értelme titokban beosonni ide. Ennyi erővel lazán bejöhettünk volna az első ajtón keresztül is, senki sem figyelt volna ránk.Dalma már a táskájába kezdte dobálni a holmijait, miközben Kilián türelmesen várta, hogy végre elindulhassanak. Nem siettek, mintha minden idejük meglenne a világon. Mintha ez az egész nem lenne egy titkos szökés, hanem csak egy könnyed kiruccanás.Leon az ágyon ült, és türelmesen figyelte a fejleményeket. Tisztán láttam az arcán, hogy megérti a helyzet komolyságát, de igyekezett nem túl komolyan venni. A keze melegen pihent az enyémen, ami valahogy mégis megnyugtatott.-Szupi.-mormoltam magam elé, miközben néztem, ahogy Dalma elhagyja a szobát Kiliánnal.-Akkor itt maradok.-beletörődően felsóhajtok.Dalma nem nézett vissza, csak egy gyors "szia" kíséretében eltűnt a folyosón Kiliánnal. Újra egyedül maradtunk Leonnal a házban. Tettem egy utolsó pillantást az ajtó felé, de már nem hallottam semmit. Dalma megint lelépett.Leon mély lélegzetet vett, és én is úgy döntöttem, hogy megpróbálom kicsit lazábban venni a helyzetet.-Akkor mit csináljunk?-kérdezi a férfi.Oldalra pillantok,és meglátok egy sakk készletet,elmosolyodom.Miért is ne?-Sakkozzunk.-válaszoltam könnyedén, miközben már a sakktáblát készítettem elő. Leültem a földre, és elkezdtem rendezgetni a bábukat. Egy kis nyugalomra és kikapcsolódásra vágytam, és valamiért a sakk most tökéletes menekülésnek tűnt a káosz elől. Minden lépésnek van egy értelme, egy logikája, és ebben a pillanatban valahogy megnyugtatott ez a gondolat.Leon leült velem szemben, és figyelte, ahogy felállítom a bábukat.-Rendben, de figyelmeztetlek, nem vagyok túl jó sakkozó.-mondta mosolyogva, miközben megdörzsölte a tarkóját. Láthatóan nem vette túl komolyan a dolgot, de ez nem is számított. A lényeg az volt, hogy valahogy elüssük az időt, és közben eltereljük a figyelmünket Dalma legújabb szökési tervéről.-Nem baj, én sem vagyok profi.-válaszoltam, miközben kiraktam az utolsó bábukat. -Csak játsszunk egyet, addig sem gondolunk a hülyeségekre.Miután elhelyeztük magunkat a táblánál, hirtelen valami nyugodt érzés telepedett ránk. A szoba csendes volt, csak a bábuk halk koppanása hallatszott, ahogy megkezdődött a játék.