Megtévesztés Játéka 42. fejezet

Ha szeretsz,kérlek ments meg!

Kíra

A faházba visszaérve éreztem, hogy valami nincs rendben. Alig léptünk be, Mendel autója a hóban halkan megcsikordult, ahogy leparkolt a bejárat előtt. Nem akartam, hogy most itt legyen. Az utóbbi órák feszült pillanatai minden egyes együtt töltött percet mérgezetté tettek, de Leon mellett végre kezdtem azt hinni, hogy fellélegezhetek.

De Mendel megérkezett. A pillantás, amit rám vetett, szinte szikrákat szórt.A szemét forgatva mérte végig Leont és engem, miközben kiszállt az autóból.-Ki engedte meg, hogy sétálni menjetek?- kérdezte vészjóslóan, hangjában mérhetetlen feszültséggel. Azonnal tudtam, hogy baj lesz.Leon lazán megtámaszkodott az autó mellett, mintha Mendel kérdése fel sem érne hozzá.-Én!-válaszolta egyszerűen, szemében nyugodtsággal, de mégis határozottan.-Hát ez szuper!- csattant fel Mendel, mintha valami kontrollt vesztett volna. Egy hirtelen mozdulattal karon ragadott, és belökött a faház ajtaján. Ezúttal nem estem el, de a fájdalom szikrázva végigfutott a karomon.-Ne lökdöss már folyton!-förmedtem rá, de a hangomban inkább kétségbeesés volt, mint harag. Nem akartam, hogy megint ez legyen. Túl sokszor játszotta már ezt el, és én minden egyes alkalommal jobban összetörtem.Mendel közelebb lépett, arca közvetlenül az enyém előtt volt. Megragadta az arcomat, ujjai kegyetlenül feszültek a bőrömbe.-Fogd be a kis lepcses szádat!-sziszegte, és egy gyors mozdulattal pofon vágott.Az ütés után levegőért kapkodva álltam ott, még a fájdalom is lassan ért el hozzám. Még fel sem fogtam igazán, mi történt, amikor Leon hirtelen előttünk termett, és egy határozott mozdulattal megállította Mendel következő ütését. Mintha egy pillanatra megfagyott volna az idő.-Mendel! Ne üsd meg Kírát!-mondta Leon, mély, dühtől reszkető hangon, miközben úgy fújtatott, mint egy sarokba szorított vad.Az arca elsötétült, a testtartása feszült volt, de valahogy mégis nyugodt maradt.-Veled meg mi a frászkarika van?-kérdezte Mendel zavartan, mintha nem értené, miért avatkozik bele Leon. Egy darabig csend volt, mindketten némán méregették egymást, mint két vadállat, akik felmérik a másik erejét, mielőtt támadnának. Éreztem, hogy valami készül, és a gyomrom összerándult a félelemtől.De Leon nem várt tovább. Hozzám fordult, kezemet megfogva gyengéden húzott maga után.Csendesen elindultunk a faház másik szobája felé, és én némán követtem. A fájdalmam és zavarom elhalványult mellette, mintha ő lett volna az egyetlen biztonságos pont ebben az őrült pillanatban.Amint beértünk a szobába, Leon elengedett, de a szemeiből már nem tudtam kiolvasni semmit. Egy pillanatig még nézett rám, majd kilépett az ajtón, és mielőtt bármit is mondhattam volna, hallottam a zár kattanását. Döbbenten álltam ott. Hiszen Leon bezárt engem!-Hé! Leon!- kiáltottam utána, de már késő volt. Csak az ajtó zárját bámultam, és nem értettem, miért tette ezt velem. Miért hagyott itt? Miért zárt be? Az elmúlt napok eseményei hirtelen zavarossá váltak, és képtelen voltam eldönteni, kiben bízhatok még.Megfogtam a kilincset, és erősen rántottam rajta, de az ajtó nem nyílt. Egy pillanatig csak bámultam magam elé, majd egyre hevesebben kezdtem rángatni. Mi a fene történik? Miért hagyott itt bezárva?A gondolatok vadul kavarogtak a fejemben. Mendel viselkedése, Leon hirtelen váltása. Olyan volt, mintha mindenki egyszerre fordult volna ellenem. Mendel bántalmazó, erőszakos megnyilvánulásai már nem leptek meg, de Leon... Őt nem értettem. Miért hagyta, hogy így történjenek a dolgok? Miért nem avatkozott bele jobban? És most... miért zárt be?Az ablakhoz léptem, de az is zárva volt. Menekülési lehetőség nélkül maradtam, és ez a tudat egyre jobban feszített belülről. Az ujjaim szinte görcsösen szorították a hideg üveget, ahogy kifelé bámultam a sötétedő tájra.Miért hagyott itt Leon? Vajon visszajön értem? Vagy mindez csak része volt valami nagyobb tervnek? Ahogy ezeket a kérdéseket magamban pörgettem, lassan rájöttem, hogy egyedül maradtam ebben a harcban. Lehet, hogy senki sem segít, és nekem kell kitalálnom, hogyan szabaduljak meg Mendel fogságából.

Másnap reggel arra ébredek, hogy a fejem iszonyúan fáj. Mintha valaki kalapáccsal ütne a halántékomra. Egy pillanatig próbálom összeszedni magam, hátha csak rosszul aludtam, de ahogy megmozdulok, érzem, hogy valami nincs rendben. Megérintem a homlokomat. Forró. Szinte perzseli a kezemet. Azonnal tudom, hogy lázas vagyok.Biztosan megfáztam- mondom halkan magamnak, és próbálok felülni az ágyban, de ahogy felkelek, minden elsötétül előttem, és erősen megszédülök. Hirtelen vissza kell feküdnöm, mert a lábam nem bírná el a testemet. A torkom is ezerrel kapar.Nehezen tudok nyelni, és minden levegővétel fájdalmas, mintha egy késsel hasítanának végig a légcsövemen.Tegnap alaposan megfáztam a sétán. Nem öltöztem fel elég melegen, pedig ez a májusi időjárás cseppet sem hasonlít a tavaszra. Hűvös volt, az eső is szemerkélt, mintha egy hűvös őszi nap lett volna,nem pedig tavasz.Most pedig itt vagyok, lázasan és szédülve, mint aki épp egy influenzajárvány közepébe csöppent.Képtelen vagyok felkelni, így csak kuporgok az ágy szélén, összegömbölyödve. Egy darabig csak némán imádkozom, hogy Leon jöjjön be. Olyan jó lenne, ha itt lenne, ha vigyázna rám. Most minden erőm elhagyott, és hiába tudom, hogy egy egyszerű megfázásról van szó, mégis úgy érzem,teljesen egyedül vagyok.Pár perc múlva meghallom, hogy egy autó hajt el a ház előtt.Remélem,hogy Mendel húzott el innen,nem pedig Leon.Reménykedni kezdek, de még mindig csukva tartom a szemem. Ekkor azonban hallom, hogy nyílik az ajtó, és gyors léptek közelednek felém. Nem kellett sok idő, hogy felismerjem, hiszen Leon az. Amint belép, azonnal becsukja maga mögött az ajtót, és az ágyhoz rohan. Lehajol hozzám, és mielőtt bármit mondhatnék, megcsókol. Meleg ajkai megérintenek, én pedig meglepetten reagálok, de egy pillanat múlva már át is fonom a karomat a nyaka köré, és viszonzom a csókot.-Szia!-mondja mosolyogva, amikor elhúzódik egy kicsit.-Bocsi, hogy tegnap olyan szigorú voltam veled. Tudod, fenn kell tartani a látszatot.-magyarázza, és látom a szemeiben, hogy valóban bántja Őt.Én csak halványan elmosolyodom, de mielőtt válaszolhatnék, megint megszédülök. Leon azonnal észreveszi, hogy valami nincs rendben. Az arckifejezése megváltozik, hirtelen komolyabb lesz, és megérinti a homlokomat.-Jesszus Kíra!Te hiszen forró vagy!-mondja aggódva, majd finoman visszanyom az ágyba.- Feküdj le, pihenned kell!Gyorsan megmérem a lázad.-mondja és elkezd kutakodni a szobában.Majd talál egy lázmérőt és a hónom alá dugja.-Fáj a torkom is..-mondom most már rekedten, szinte suttogva, mert beszélni is alig tudok a fájdalomtól.Leon egy pillanatra elgondolkodik, majd halkan megszólal:-Szerencsére vannak gyógyszerek, meg főzök neked teát.-motyogja, miközben az ajtó felé indul.Látom, ahogy kilép a szobából, de az ajtót szándékosan nyitva hagyja. Talán azért, hogy hallja, ha valami baj lenne, vagy ha hívnám. Most mégsem akarok semmit mondani, csak befekszem az ágyba, a takarót magamra húzom, és összegömbölyödve a fal felé fordulok. Az egész testem fáj, minden mozdulat kimerít.Ahogy ott fekszem, lassan elnehezedik a szemhéjam. Hallom, hogy Leon matat valamit a konyhában, de a hangok egyre távolabbinak tűnnek. Elkap az álom, és minden elsötétül. Tudom, hogy Leon vigyáz rám, így most nem is kell aggódnom. Felébredve talán jobban leszek, de egyelőre hagyom, hogy az álom teljesen magával ragadjon.Amikor felébredek, az időérzékem teljesen eltűnt. Nem tudom, mennyi idő telt el, de a szoba csendes. Egy pillanatra azt hittem, Leon talán elment, de ahogy mozdulok, egy ismerős illat csapja meg az orrom. A meleg tea illata, mézzel és citrommal.Imádom ezt az illatot.Valószínűleg Leon csinálta nekem, és az asztalra tette, amíg aludtam. Lassan felülök, és megérzem, hogy bár a lázam még mindig nem múlt el teljesen, talán már nem olyan magas, mint reggel.Leon csendben belép a szobába, és mosolyogva néz rám.-Hogy érzed magad?-kérdezi, miközben leül mellém.-Kicsit jobban.-mondom halkan, de a torkom még mindig fáj.-Jól van.-mosolyodik el.-Itt van a tea, igyál belőle, segíteni fog.-mondja lágyan.Felemelem a bögrét, és lassan kortyolok bele. A forró ital végigfolyik a torkomon, enyhítve a fájdalmat. Hálás vagyok neki, hogy itt van mellettem. Még ha nem is beszélünk sokat, a jelenléte megnyugtat. Tudom, hogy vigyáz rám, és ez elég ahhoz, hogy egy kicsit jobban érezzem magam.-Köszönöm.-mondom halkan, és visszafekszem az ágyba. Leon megérinti a kezem, finoman megszorítja, majd feláll, hogy visszamenjen a konyhába.-Pihenj csak, hozok még egy kis gyógyszert.-mondja, és kimegy a szobából.Leon lent van a konyhában, hallom, ahogy a szekrények ajtajai nyílnak-csukódnak, majd az üvegcsék csilingelését, ahogy matatni kezd. A forró tea és az alvás valamennyire enyhítette a fájdalmat, de még mindig gyengének érzem magam.Az ágyban összegömbölyödve várom, hogy visszajöjjön.Pár perc múlva léptek zaja közeledik, és Leon visszatér a szobába. Egy pohár víz van a kezében, és néhány tabletta. Lassan, óvatosan leül mellém az ágy szélére, majd a kezembe adja a gyógyszert. Felnézek rá, és hálásan elmosolyodom.-Tessék, ezt vedd be.-mondja halkan, óvatosan, mint aki fél, hogy bántani fog, ha túl hangosan beszél.Nyújtom a kezem, és beveszem a gyógyszert, miközben Leon figyelmesen követi minden mozdulatom. Ahogy lenyelem, egy pillanatra összeráncolom a homlokom a tabletta kesernyés íze miatt. Leon egy kis mosollyal letörli az ajkaimról a víz cseppeket. Az érintése finom és gyengéd, majd mélyen a szemembe néz.-Annyira gyönyörű vagy, még betegen is..- suttogja lágyan, szinte olyan halkan, hogy alig hallom.Egy pillanatra zavarba jövök a szavaitól, a tekintetem lesütöm, de belül megdobban a szívem. Valahogy most még közelebb érzem magamhoz. Felnézek rá, és halkan vissza suttogom:-Leon, mit csinálsz?-majd leteszem az éjjeliszekrényre a bögrét.Leon elmosolyodik, de nem válaszol azonnal. A pillantása azonban mindent elárul. Látszik rajta, hogy valami fontos dolgot akar mondani, valamit, ami már régóta ott van benne, de eddig nem mondta ki. Lehajol hozzám, közelebb hajolva az arcomhoz, és halk, remegő hangon válaszol:-Nem tudok betelni veled. Még ma elvinnélek innen.-súgja a fülembe,majd óvatosan beleharap.Egy pillanatra levegőt sem kapok. Felkapom a fejem, és a szemébe nézek. A szavai olyan hirtelen jönnek, hogy nem is tudom, mit gondoljak-Komolyan elvinnél innen?-kérdezem,hiszen egyre gondolunk!Leon egy darabig csak néz rám, mintha mérlegelne. Az arca komoly, de a szemeiben valami mély érzelem lobog, amit eddig talán sosem láttam ennyire tisztán. A csend megtelik feszültséggel, de végül válaszol:-Még ma éjjel..-suttogja, és az ajkai lassan közelednek az enyémek felé.Ahogy csókol, a kezei lassan az oldalamon kalandoznak, és érzem, ahogy finoman lehúzza rólam a pizsama felsőt. Az érintése éget, de nem ellenkezem. Csak hagyom, hogy a helyzet magával ragadjon.Lehunyom a szemem, és beleveszek a pillanatba. A testünk egyre közelebb kerül egymáshoz, a lepedő gyűrődése alatt érzem, ahogy Leon pólóját is lehúzom róla. A bőre meleg, a csókjai egyre mélyebbek és hevesebbek. Az ágyba dőlünk, és folytatjuk a csókolózást.Ahogy Leon ajkai lágyan végig siklanak az arcomon, érzem, hogy minden feszültség elhagyja a testemet.Lehunyom a szemem, miközben Leon keze végigsimít a karomon, majd gyengéden a derekamra siklik.Az ujjaim erősen kapaszkodnak a lepedőbe, miközben Leon egyre közelebb húz magához.-Annyira gyönyörű vagy..-leheli a bőrömbe.A férfi lassan felém hajol, ajkai újra megtalálják az enyéimet, de most a csók lágyabb, finomabb.A mozdulatai nyugodtak, szinte már alig érezhetőek, és én teljesen átadom magam neki.Óvatosan a bugyimhoz ér,majd lassan legörgeti rólam.-Biztosan akarod?-kérdezi rekedten,én pedig bólintok.Jeremy és Erik már a múlté.Most már Leon-é vagyok.Érzem,hogy egyre nedvesebb vagyok.A férfi az ujjaival le siklik a mellemtől az ágyékomig,majd bele hatol a puncimba.Mivel nagyon gyenge vagyok,ezért minden érzékem kiélesedett.Élvezettel sóhajtoztam,közben éreztem,hogy Leon mennyire gyengéden szeretkezik velem.-Oh!-nyögök fel közben egyre közelítek a kéjhez.Leon a nyakamhoz hajol és bele csókol,aztán gyorsabbra veszi a tempót.Szinte belekarmolok a hátába,majd hangosan elélvezek.A férfi a mellkasomhoz simul,és az egyik kezével kisöpri az egyik hajtincsemet a szememből.-Minden oké?-kérdezi kedvesen.Én pedig szó nélkül bólintok.Elengedem magam,és érzem,hogy szétárad bennem a gyönyör.Lehunyt szemmel élvezek el,majd érzem,hogy Leon megcsókol.Leon ajkai még mindig a nyakamon pihennek, amikor meghalljuk az ismerős motor zúgást az utcán.Megjött Mendel.Basszus!. Hirtelen megfeszülök, a korábbi pillanat intimitása már tovaszállt, helyette idegesség uralkodik el rajtam. Leon szemei az enyémbe fúródnak, és látom, hogy ő is érzi a veszélyt. Mielőtt bármit mondhatnánk, gyorsan felugrunk az ágyról, mintha semmi sem történt volna. A ruháim után kapok, Leon is kapkodva húzza fel a nadrágját és a felsőjét, majd egy szempillantás alatt az ajtó mellett találja magát. Az ajkaihoz emeli az ujjait, és figyelmeztetően rám néz.Én sietve visszaveszem a pizsamámat, a szívem hevesen dobog, mintha ki akarna ugrani a mellkasomból. Szinte érzem Mendel közeledtét a ház minden egyes nyikorgó lépésével. Gyorsan bebújok a takaró alá, mintha ki se mozdultam volna alóla.Leon pedig őrködik,és figyel.-Megjöttem!-hallatszik Mendel hangja az előszobából. Már a puszta hangjától is kiráz a hideg. Leon továbbra is a helyén marad, de egy pillanatra sem mozdul, csak figyel.Mendel léptei egyre közelednek. Már a folyosón van, és érezhető a feszültség a levegőben. Hallom, ahogy megáll az ajtónk előtt, és egy határozott mozdulattal bekopog.Tudom, hogy most azonnal választ kell adni, mielőtt gyanakodni kezdene. De még mielőtt megszólalhatnék, Leon már ott áll, és válaszol.-Szia!Itt vagyunk!-üdvözli,és kinyitja az ajtót.-Hát ti? Miért nem vagytok lent?- kérdezi Mendel ingerülten.-Ő meg mit fekszik ott?-folytatja, amikor meglát engem az ágyban.-Kíra beteg lett.-vágja rá Leon röviden, próbálva minél természetesebben hangzani.Hiszen nemrég hagytuk abba a hancurt.Mendel csak megvonja a vállát, és hallatszik a hangján, hogy nem hisz neki. -Aha, akkor ápold, és ha jobban lesz, tovább megyünk.- mondja közömbösen, majd bevágja az ajtót. A szívem még mindig a torkomban dobog, de egy pillanatra fellélegzem. Talán sikerült megúsznunk. Legalábbis egyelőre.Felsóhajtok, és lassan kifordulok az ágyban, Leon pedig közelebb jön hozzám. Letérdel mellém, és finoman megsimogatja az arcomat. A tekintete nyugalmat áraszt,és valamiért jobban bízok benne,mint valaha. -Szerinted lebuktunk?- kérdezem suttogva, mintha bárki más is hallhatna minket.Leon egy pillanatra elgondolkodik, majd megrázza a fejét.-Nem. De egy biztos: hamarosan elszökünk.-mondja eltökélten. A pasi szemében valami különleges csillog, valami, ami meggyőz arról, hogy ez az egyetlen kiút.-Oké-bólintok,és lassan lehunyom a szemem.Nagyon kimerültem és aludni akarok.

Hajnalodik,és én arra ébredek,hogy Leon szorosan ölelve alszik mellettem.A nyakába szippantok és elmosolyodom.A fejem egy kicsit kába,de jól érzem magam.Az éjszaka közepén volt egy kis lázam,így Leon ápolgatott.A köhögésem pedig még azóta sem javult.Szerintem fél órát aludhattam.A csendet azonban egy furcsa csörömpölés törte meg. Összerezzentem, nem tudtam, mi lehet az. Talán csak képzelődtem. Nem akartam megmozdulni, még nem akartam kilépni ebből a békés pillanatból.-Hű, mi volt ez?- kérdezte Leon álmos hangon, miközben lassan ébredezni kezdett.-Szerintem Mendel bénázik.-kuncogtam, majd felültem az ágyban. Kicsit furcsa volt a helyzet, de Mendel gyakran éjszakázott a konyhában, és nem lett volna meglepő, ha valamit véletlenül levert.Leon keze gyengéden cirógatta a hátamat,majd lassan vissza csábított volna az ágyba.de a zajok egyre hangosabbak lettek.-Az éjszaka közepén akar főzni?- nézett Leon az órára. Még csak hajnali két óra volt. Biztos voltam benne, hogy valami nem stimmel.-Ez fura.-ráztam meg a fejem, majd megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a furcsa zajokat, de egyre nyugtalanabb lettem.Leon lekúszott az ágyról, és felvette a nadrágját. Még mindig nem voltam biztos benne, hogy tényleg történik valami, de ahogy Leon az ajtóhoz lépett, egyre feszültebb lettem. Óvatosan nyitotta ki az ajtót, és csak egy pillanatra nézett ki, de amit látott, az mindent megváltoztatott.-Hallod, betörtek hozzánk.-suttogta, és halkan visszazárta az ajtót. A szívem azonnal a torkomban dobogott, és levegő után kaptam.-Jesszus!-kapkodtam a levegőt, kezem az arcomhoz emeltem. Hirtelen teljesen éber lettem, az adrenalin végigszáguldott a testemen. Megijedtem, és csak azt tudtam remélni, hogy nem lesz baj.-Maradj csendben, mindjárt jövök, oké?- mondta halkan, miközben egy gyors csókot nyomott a homlokomra, aztán kisurrant a szobából. Rettegtem. Nem tudtam, mi történik odakint, ki lehetett az, aki az éjszaka közepén betört? A gondolataim kavarogtak,és próbáltam nem a legrosszabbra gondolni, de a félelem egyre inkább úrrá lett rajtam. Az ajtón kívüli csend fojtogató volt.Aztán hirtelen egy lövés dördült el. Összerezzentem,és magamra húztam a takarót.-Leon?!-kiáltottam rémülten, mert attól féltem, hogy valami rossz történt vele. Nem várhattam tovább.Kinyitottam az ajtót, és lassan, alig hallható léptekkel indultam a konyha felé. Minden egyes lépés egy örökkévalóságnak tűnt, a feszültség szinte elviselhetetlen volt. Ahogy közeledtem a konyhaajtóhoz, éreztem, hogy a kezeim remegnek. Nem tudtam, mi fog várni rám, de minden eshetőségre fel kellett készülnöm.Amikor beléptem a konyhába, a látvány sokkolt. Leon ott állt, a kezében egy fegyver, Mendel pedig a földön feküdt mozdulatlanul.A gondolat, hogy a mostohabátyám halott, azonnal sokkolt.-Leütöttem.-mondta Leon halkan, és én éreztem, ahogy a vér visszatér az arcomba. Nem halt meg, csak kiütötték. Egy mély, megkönnyebbült sóhajt engedtem ki.-Segíts, húzzuk a kanapéra!-kérte, ezután megragadtam Mendel karját, és a kanapéra fektettük.Az egész helyzet abszurd volt – egy pillanattal ezelőtt még boldogan feküdtünk egymás karjában, most pedig egy betörő és egy fegyveres incidens közepén találtuk magunkat.-Most mi lesz?-kérdeztem végül, amikor már úgy tűnt, hogy Mendel stabilan fekszik a kanapén.-Először is meg kell néznünk, van-e még valaki a házban.-válaszolta Leon halkan.Bólintok és elkezdünk kutakodni.-Tiszta terep.-mondja Leon,majd a folyosó közepén megöleljük egymást.-Mikor indulunk?-kérdezem a férfit.-Mindjárt.Addig ülj be a kocsiba,máris jövök.-suttogja a hajamba,és elengedjük egymást.