Megtévesztés Játéka 41. fejezet

Egy új pasi korszak

Dalma

Úristen! Ezt alig hiszem el! Egyszerűen képtelenség, hogy tényleg megtörtént. Ott ültem a szobámban a telefonomat szorongatva, miután megszereztem Kilián elérhetőségét. Ugye ismered azt az érzést, amikor az ember már azt sem tudja, hova legyen az izgalomtól, és mindene remeg. Pontosan így éreztem magam. Ahogy ráírtam, pillanatokon belül meg is beszéltünk egy találkozót. Még most is nehezen tudom elhinni, hogy ilyen könnyen ment. Talán a sors keze volt a dologban.Most éppen a kávézóban üldögélek, és izgatottan várom, hogy megérkezzen. Az agyam pörög, a kezeim idegesen matatnak a csészémen. Próbálok lehiggadni, de egyszerűen képtelen vagyok. Egyszer csak kinyílik az ajtó, és belép Kilián. Amint meglátom, azonnal elönt a melegség, ahogy széles mosollyal rám néz. Lassan felállok, és ő magához húz egy ölelésre. Nem túl hosszú, nem túl szoros, de éppen elég ahhoz, hogy érezzem, ez a srác tényleg itt van velem.Leülünk egymással szemben, és egy kávé mellett beszélgetni kezdünk. Nem is értem, hogy eddig miért nem beszélgettünk ilyen nyíltan. Rengeteg közös van bennünk. Kiderül, hogy ugyanazokat a filmeket szeretjük, hasonló könyveket olvasunk, és még a kedvenc együttesünk is ugyanaz!Néha azon kapom magam, hogy túl sokat nevetek. Egyszerűen olyan jól érzem magam vele, hogy elfelejtem a feszengést.Kilián egyszer csak rám néz, mélyen a szemembe, és mosolyogva mondja:-Komolyan, Dalma! Már távolról is figyeltelek, de most megbizonyosodtam róla, hogy nem tévedtem.-a szavai teljesen lesokkolnak. Nem tudok megszólalni, csak érzem, hogy lassan elpirulok. Hirtelen minden gondolat kimegy a fejemből, és csak annyit tudok hebegni:-Kedves vagy.-majd zavartan oldalra nézek, mert nem akarom, hogy lássa, mennyire zavarba jöttem a bókjától. De aztán valami különös történik. Ahogy elfordítom a fejem, megpillantok valakit az ablakon túl.Megdermedek. Nem hiszek a szememnek. Erik áll ott, a kocsija mellett, és a mobilját nyomkodja. Hirtelen minden megváltozik bennem. Az öröm és az izgatottság átcsap valami egészen másba – dühbe és zavarba. Hogy képzeli, hogy tönkreteszi a randinkat?!Kilián észreveszi, hogy valami nincs rendben, és aggódva kérdezi:-Mi a baj? Jól vagy? Elfehéredtél.-fortyogok egy darabig,majd megszólalok:-Egy pillanat!-és felállok.Elnézést kérek tőle, de alig figyelek arra, amit mondok. A lábaim maguktól visznek Erik felé. Dühömben a szívem hevesen ver, és érzem, ahogy az adrenalin végigszáguld az ereimben. Nem hiszem el, hogy itt van, és még csak nem is titkolja, hogy figyel! Elérek hozzá, és miközben dühtől remegő hanggal megszólítom, a legszívesebben ordítanék vele.-Te meg mit keresel itt?-szegezem neki a kérdést,közben összehúzom magam.Hűvös van.Felnéz rám a telefonjából, és egy pillanatra mintha meglepődne, de aztán elvigyorodik. Az a vigyor, amitől mindig feláll a szőr a hátamon. A legrosszabb benne, hogy annyira magabiztos, mintha nem is lenne semmi probléma.-Csak erre jártam.Gondoltam, benézek.-mondja könnyedén,majd zsebre vágja a telefonját.Erre jártam? Benézek? Miféle kifogás ez?! Nem bírta elviselni, hogy valaki mással találkozom? Mert világos, hogy pontosan tudta, hol leszek és kivel. Tudatosan követte minden lépésemet, és ez most valahogy még jobban felbosszant. De próbálom uralni a haragomat. Nem akarom, hogy Kilián is tudomást szerezzen erről a felfordulásról.-Menj el innen, Erik.-mondom, amilyen halkan csak tudom, de a hangom remeg az indulattól.Erik azonban nem mozdul. Megvakarja a fejét, mintha tényleg elgondolkozna a dolgon, majd azt mondja:-Tudod, Dalma, szerintem te most nagyon túldramatizálod ezt a helyzetet. Csak meg akartam nézni, hogy vagy.-majd komoly arccal fürkész tovább.Túldramatizálom?! Hát ez egyszerűen hihetetlen! Nem tudom, mit képzel magáról, de most már tényleg kezd fogyni a türelmem. Már nyitnám a számat, hogy valami igazán keményet mondjak,erre Erik megérinti az államat,és lágyan becsukja a számat.Az indulat, amely még az imént forrongott bennem, hirtelen megbicsaklik.A férfi közel hajol hozzám, annyira közel, hogy érzem a mentolos rágó gumijának illatát, amely összefonódik a kedvenc parfümjének édeskés jegyeivel. A szívem vadul kalapál, de próbálok higgadt maradni. Nem lehetek gyenge. Nem most. Azonban Erik szavai halkan, szinte suttogva találnak célba, és teljesen összezavarnak.-Nos, velem jössz, vagy visszamész a lovagodhoz?-kérdezi, miközben arcán kaján mosoly játszik.A gyomromban idegesítő pillangók repkednek, és hirtelen elfelejtek válaszolni. Miért is? Hogy történhet meg, hogy egyetlen kérdéstől elakad a szavam? A lábaim remegni kezdenek, mintha saját súlyukat sem bírnák tovább megtartani. Tudom, hogy válaszolnom kellene, de a nyelvem egyszerűen nem engedelmeskedik.-Nehéz a döntés, mi?- folytatja Erik, és szemtelen vigyorral az arcán fürkészi az arcomat.Érzem, hogy a torkom kiszárad, és a fejemben összekuszálódnak a gondolatok. Kilián ott ül a kávézóban nem messze, és figyel. Ő is látja, mi történik, de mégsem mozdul.Ez az a pillanat, amikor végre határozottan döntenem kellene, nem igaz? Kilián iránti érzéseim vagy Erik iránti vonzódásom?Egy pillanatra még mindig hallgatok, aztán megindulok Kilián felé. Igen, tudom, hogy ő a biztos pont. Ő az, akire mindig számíthatok, aki sosem hagyna cserben. De mielőtt egy lépést is tehetnék, Erik megragadja a nyakamat. Nem erőszakosan, de elég határozottan ahhoz, hogy megállítsa a mozdulatomat, és maga felé fordítson.-Csak lassan a testtel bébi!Tudod,akárhány pasival is sodor össze a sors, nálam jobbat sosem fogsz találni.-mondja halkan, de szenvedélyesen.-Lehet, hogy te vagy a legjobb, de attól még nem te vagy az egyetlen.-vágok vissza.Erik szemei csillognak, és látom benne a magabiztosságot, azt a fajta önelégültséget, amely mindig is annyira irritált. De most valami más is van mögötte. Egyfajta érzelem, amelyet eddig talán sosem láttam nála. Valami több, mint puszta birtoklási vágy. És ez az, ami összezavar. Vajon tényleg szeret engem, vagy ez csak egy újabb játék számára?Erik közelebb lép, a szemei sötétebbé válnak, ahogy mélyebben belenéz az enyémbe. A hangja halk, de célratörő, amikor megszólal.-Nem számít, hová mész, kivel próbálkozol. Sosem foglak elengedni. Mindig itt leszek, Dalma. Akár akarod, akár nem.-duruzsolja.A szívem egy pillanatra kihagy, de nem hagyom, hogy lássa, hogy hatással van rám. Megacélozom magam, és szikrázó szemekkel válaszolok.Nem engedem,hogy lebeszélje a bugyit rólam.Most kivételesen nem.-Hiába próbálkozol, Erik. Soha nem foglak szeretni. Ebben teljesen biztos lehetsz.-A férfi arcán valami megvillan, talán düh, talán fájdalom, de nem hagy időt nekem arra, hogy kielemezzem. A kezét lassan a vállamra teszi, majd felvezeti az arcomhoz, és enyhén megszorítja az állam. Közel hajol, az orra majdnem súrolja az enyémet, a lélegzetét az ajkaimon érzem.-Te csak ne járasd a szádat, Dalma. Inkább használnád másra…-sziszegi szenvedéllyel, szinte már fenyegetőn.Érzem a feszültséget, de nem hátrálok meg. Egy pillanatra hagyom, hogy a csend megtöltse a levegőt, majd halvány mosollyal az ajkamon suttogom.-Majd ha fagy,drágám.-a válaszomra egy pillanatra megrándul az ajka, mintha élvezné a kihívást, amit jelentek neki.Érzem,ahogy az ujjai kicsit erősebben markolják az arcomat, de nem fájdalmasan – inkább csak figyelmeztetően.-Akarod te is, csak még nem mered beismerni. De tudom, hogy meg fogsz törni. Mindig mindenki megadja magát körülöttem.-sziszegi.Szavai hidegek, de van bennük valami csalóka gyengédség is. Olyan, amitől egyszerre ráz ki a hideg és forrósodik fel a bőröm. Nem hagyhatom, hogy elérje, amit akar, hogy újra csapdába csaljon. Nem most.-Nem én, Erik. Én sosem fogok megtörni. Soha nem fogok hozzád úgy kötődni, ahogy te szeretnéd.-felelem.Erik mélyen felsóhajt, mintha elfáradt volna a játéktól, de még mindig nem ereszt el. Az ujjai finoman végig simítanak az államon, majd megállnak az ajkaimnál. Egy pillanatra úgy tűnik, mintha valami komolyat mondani akarna, de végül csak halkan nevet.-Lehet, hogy ezt hiszed most, de én nem megyek sehová. Mindig itt leszek, Dalma. Amikor majd rájössz, hogy nincs senki, aki hozzám fogható... akkor én itt leszek. Akár akarsz, akár nem.-mondja.-Soha nem leszünk mi ketten. Ebben biztos lehetsz!-vágom felé.Erik ajkai megfeszülnek, a tekintete hirtelen haraggal telik meg, de mielőtt bármit mondhatna, elfordulok, és ellépek tőle. Érzem, ahogy még mindig rám mered, de most már én irányítok.A férfi szemei elsötétülnek,majd egy gyors mozdulattal megragadja a csuklómat,és visszaránt maga elé.Az ujjai szorosan, de nem fájdalmasan fognak át, szinte érezni a remegését.-Nem fogod ezt megúszni. Nem menekülhetsz előlem, Dalma. Túl régóta játszod ezt a játékot, de most vége. Be fogod vallani. Ki fogom belőled kényszeríteni, hogy szeretsz.-pihegi.Az ajkai közelítenek, de mielőtt megérinthetné az arcom, erővel ellököm magamtól. A szívem hevesen ver, és érzem, hogy az adrenalintól gyorsabban kapkodom a levegőt, de nem engedhetem, hogy megint ő irányítson. Azonban Erik nem hátrál meg, sőt, csak még határozottabban fog meg, és most már két kezével tartja az arcomat. A lélegzete forró, ahogy közel hajol hozzám, szinte érintve a számat.-Nézz rám, Dalma!-parancsolja.-Érezd, amit én érzek. Tudom, hogy benned is ott van. Nem lehetsz ilyen rideg, ennyire közömbös. Ismerlek.-közben küzdök az érzelmeimmel, minden erőmmel próbálom távol tartani magam tőle, de nehéz. Erik mindig is pontosan tudta, hogy miként találja meg a gyenge pontomat. Most is ezt teszi, lassan, türelmesen, mint aki már biztos a győzelmében.-Erik… nem tudok…-próbálom elkerülni a tekintetét, de az ujjai finoman megemelik az államat, és rákényszerít, hogy belenézzek a szemébe.-Dehogynem tudsz. Nem hazudhatsz magadnak tovább. Mondd ki! Mondd ki, hogy szeretsz. Mert tudom, hogy így van!-a hangja mély és szenvedélyes, szinte hipnotikus. Érzem, hogy minden védekezésem széthullik körülöttem. A szívem hevesen dobog, és ahogy mélyen a szemébe nézek, képtelen vagyok megállni, hogy ne gondoljak arra, hogy igaza van. Túl sok minden köt hozzá, túl sok minden történt közöttünk.De nem engedhetem, hogy legyőzzön.-Nem! Nem fogom megtenni, Erik!-próbálom elfordítani az arcom, de még mindig szorosan tart, és érzem a keze melegét az arcomon.-Mondd ki, Dalma!-követeli szinte már könyörtelenül.A szavaival egyre közelebb hajol, míg végül az ajkaink szinte összeérnek. Elveszek a pillanatban, a gondolataim összezavarodnak. És akkor valami megremeg bennem, valami, amit eddig mélyen elrejtettem. Mégis képtelen vagyok kimondani.-Erik… én… én nem… nem tudom…- a hangom megtörik, és érzem, hogy a könnyek a szemembe gyűlnek, de nem hagyom, hogy eláruljanak.-Dehogyisnem, Dalma.- suttogja, és még közelebb húz. -Tudod te azt.Érezd, amit én érzek. Mondd ki, vagy soha nem fogsz szabadulni.-érzem, hogy a szavaival teljesen csapdába ejtett, és most már képtelen vagyok megmenekülni. Ahogy a szívem lüktet a mellkasomban, ajkaim megremegnek, és végül kibukik belőlem a vallomás.-Szeretlek…- suttogom halkan, kétségbeesetten, mintha magam sem hinném el, hogy kimondtam.Erik arcán egy diadalmas mosoly jelenik meg, miközben a szavaim elhagyják az ajkaimat. A pillanat szinte fojtogató,mintha valaki bezárt volna minket egy légüres térbe.Az én szavaim, a gyengeségem, az, hogy kimondtam azt, amit nem akartam – ez most Erik fegyvere lett. A tekintete izzik a győzelem mámorától.-Tudtam… Tudtam, hogy nem vagy erősebb nálam.- mondja halkan, szinte gyengéden, miközben végigsimít az arcomon.-Most végre beismerted. Nem menekülhetsz el az érzéseid elől, Dalma. Most már az enyém vagy!-vigyorog rám.A szavai, bár halkan és szelíden csengenek, mint penge karcolják a lelkem. Ahogy rám néz, már nem látom azt a dühöt vagy csalódottságot, ami eddig ott volt – most csak elégedettség van benne. Olyan emberé, aki megszerezte, amit akart. De bennem valami összetörik.-Ez nem így működik, Erik. Nem birtokolhatsz engem, csak mert kimondtam valamit…-próbálom visszavenni az irányítást a helyzet fölött, de érzem, hogy a hangom reszket.Erik enyhén megrázza a fejét, mintha élvezné a küzdelmemet. A keze továbbra is szorosan tartja az arcomat, és közelebb hajol.-Dehogynem. Most már tudom, hogy szeretsz, Dalma. És bármit mondasz, ez megváltoztat mindent. Most már nem bújhatsz el előlem, nem hazudhatsz sem nekem, sem magadnak.-lassan enyhít a szorításon,de még mindig rajtam vannak az ujjai.És bár kimondtam, amit ki kellett, érzem, hogy valami nem stimmel.-Nem érted… ez nem igazi szerelem, Erik. Ez egy kényszer. Valami, amit kierőszakoltál. És attól, hogy kimondtam, nem leszel boldogabb. És én sem leszek az.-vágok vissza neki.A szavaim eltalálják, látom rajta. A mosolya megremeg egy pillanatra, de azonnal visszatér a régi önelégült kifejezés. Mégis, ott van mögötte az a halvány bizonytalanság, amit próbál elrejteni.-Te csak azért mondod ezt, mert félsz. Félsz attól, hogy mit jelent az, amit érzel irántam. De én nem fogom hagyni, hogy eltaszíts magadtól. Sosem foglak elengedni, Dalma. Mert most már tudom, hogy hozzám tartozol.-érzem a hangjában,hogy egy kicsit megbicsaklik.-Hozzád tartozom? Ez az, amit akarsz? Egy lányt, akit kierőszakoltál, hogy szeressen? Sosem leszek az, akire vágysz, Erik. És ha most is azt hiszed, hogy nyertél… tévedsz. Mert a szerelem nem így működik.-közlöm vele.Ekkor Erik arca megrándul, mintha végre felfogná a szavaim valódi jelentését. A szorítása lassan elenged, és visszalép egy lépést. Az önelégült kifejezés halványulni kezd az arcáról, helyette egyfajta zavart látok. Talán először érzi meg a valóság súlyát.-Nem fogsz eltűnni… nem fogsz magamra hagyni.-szinte inkább magának mondja, mint nekem.Erik egy hosszú pillanatig mozdulatlanul áll előttem, az arcán látszik, hogy próbálja feldolgozni a helyzetet. De aztán anélkül, hogy bármit is mondana, lassan elfordul. A lépteit hallom, ahogy távolodik tőlem, a földön visszhangzik minden egyes lépése. A kocsijához sétál, és az ajtó kilincsét megragadja, de mielőtt beszállna, még egyszer visszanéz.A tekintetünk találkozik.A szívem összeszorul, és hiába próbálom visszatartani, érzem, hogy a könnyek a szemembe gyűlnek. Erik arca kifejezéstelen, de a szemében valami megmagyarázhatatlan mélység vibrál. Mintha megértené, hogy valami végérvényesen megtört. De már nem szól. Nem próbál újra szavakat találni, és én sem. Ebben a csendben több minden van, mint bármely kimondott szóban.Erik végül lassan beül a kocsijába, az ajtó halkan csukódik. Egy pillanatig még ott ül, mintha mérlegelné, hogy maradjon-e, de végül a motor felbőg, és a kocsi elindul. Lassan, majd gyorsan elhajt mellettem, és ahogy elhalad, a szél felkavarja a hajamat. A fényszórói lassan eltűnnek a sötétben,én pedig összeroppanok.A mellkasomból feltör a sírás, aminek eddig ellenálltam. Az érzelmek, amelyeket eddig elfojtottam, most előtörnek, és szabad utat kapnak. A könnyeim végig folynak az arcomon, és a kezeimmel eltakarom az arcomat, mintha elbújhatnék a fájdalom elől. De nincs hová bújni.Ott állok egyedül az utcán,és hagyom, hogy a könnyek kiszakadjanak belőlem, miközben Erik már messze jár.