Megtévesztés Játéka 39. fejezet

Az ellenség markában

Dalma

Idegesen járkálok fel-alá a szobában, a gondolataim cikáznak. Napok óta nem érem el Kírát, és egyre jobban aggódom. Már annyi mindenen mentünk keresztül együtt, de most valamiért rossz előérzetem van, mintha valami tényleg baj lenne.Miközben a padlót vizslatom,Erik óvatosan benyit a szobába.Felkapom a fejem,amikor meghallom az ajtó nyikorgását.-Mi a baj?-kérdezi aggódó hangon, és lassan leül az ágyam szélére.Megtorpanok, és csak nézem őt. Valahogy megnyugtat a jelenléte, de a feszültség továbbra is ott feszít belül. Leülök mellé az ágyra, és sóhajtok egy nagyot.-Nem találom Kírát. Napok óta nem értem el, és kezdek komolyan aggódni.-mondom halkan, miközben a tenyerem izzad az idegességtől.Erik megfogja a kezem, és finoman megszorítja, mintha ezzel próbálna átadni valamennyi erőt és nyugalmat. Lassan lehúz az ágyra, és közelebb húz magához.-Minden rendben lesz!-mondja lágyan, miközben a tenyerébe simítja az arcomat.Ez a gesztus kicsit oldja bennem a feszültséget, de a gondolataim továbbra is a húgom körül forognak. Mi történhetett vele? Van egy rossz érzésem, hogy rossz társaságba keveredett, és Mendel az, akire leginkább gyanakszom. Nem bízom benne, és biztos vagyok benne, hogy ő lehet a háttérben.Épp mondanám Eriknek, hogy mit érzek, amikor hirtelen kinyílik az ajtó. Ijedten kapom fel a fejem, és Erik keze azonnal elhúzódik tőlem. Az ajtóban Jeremy áll, és ingerülten néz ránk.-Hát itt vagytok!-motyogja,és belép a szobába.Nem néz rám, csak odatolja a székét hozzánk, majd leül. Előredől, és összekulcsolja a kezét maga előtt, mintha valami nagyon fontosat készülne mondani.-Tudtok valamit Kíráról? -kérdezi, de a hangja feszültséggel teli.Összeszorítom az ajkaimat, mielőtt válaszolnék.-Miért érdekel téged Kíra? -kérdezem éles hangon, és érzem, hogy az aggodalmam haragba csap át.Jeremy visszanéz rám, és a szemei sötétek a düh vagy talán a csalódottság miatt.-Neked nem is hiányzik? -kérdezi vissza, és ezzel teljesen kizökkent. Nem is tudom, mit mondjak. Hogyan is hiányozhatna, amikor ennyi fájdalmat okozott?Felállok az ágyról, és az ablakhoz lépek, hogy ne kelljen Jeremy szemébe néznem. A gondolataim össze-vissza kavarognak.Kíra a húgom,és szeretnem kéne,de most csak a keserűség maradt bennem. Mélyet sóhajtok, és a szemem sarkából látom, hogy mindketten rám figyelnek.-Kíra elég sok fájdalmat okozott nekem.-mondom végül.-Megszerzett téged.- mutatok Jeremyre -, és lefeküdt Erikkel is. Engem pedig végig hülyének nézett. Nem érdemel mást, csak büntetést. Akárhol is van, remélem, jó helyen van, és megkapja a méltó büntetését.-közben magam elé fonom a karomat.Amint kimondom ezeket a szavakat,a szobámban megfagy a légkör.Jeremy és Erik egyszerre kapják fel a fejüket, és felvont szemöldökkel néznek rám, mintha nem ismernének. Végezetül Jeremy az, aki először megszólal.-Dalma! Hiszen ő a húgod! Akár utálod, akár nem!-mondja dühösen és felpattan a székről.Felém lép egyet, mintha közelebb akarna jönni.-Miért véded ezt a ribit?-kérdezem, és érzem, hogy minden eddigi elfojtott indulat felszínre tör belőlem.-Azért, mert szeretem!- ismeri be, és ez a vallomás olyan, mintha villám csapna belém.A szívem kihagy egy ütemet, és érzem, hogy szédülök. A lábaim meginognak, és azt hiszem, menten elájulok.-Istenem…- suttogom, miközben a szoba forogni kezd körülöttem. Erik azonnal felém rohan, és elkap, mielőtt a földre zuhannék.Lassan magamhoz térek Erik karjaiban,és próbálom felfogni,amit Jeremy mondott.Szereti Kírát. Hogyan történhetett ez?Hiszen Kíra végig manipulálta Őt.Ez egyszerűen felfoghatatlan.-Mégis mit gondoltál?-kérdezi Jeremy halkan, és érzem, hogy a hangjában fájdalom bujkál.-Amióta cseréltetek, és megismertem Kírát, egyre jobban beleszerettem.-fakad ki.Nem tudom elhinni, amit hallottam, és a szívem zakatolva ver. A testem remegni kezd, a harag és a fájdalom egyszerre áraszt el. Megpróbálom visszatartani a könnyeimet, de már késő, a torkom elszorul, és az első könnycsepp is végigfolyik az arcomon. A szemeim égnek, a fejem zúg, és egyszerűen nem tudok mást tenni, csak kiborulni.-Takarodj!-szakad ki belőlem minden erőmmel, miközben remegve nézek Jeremyre.Látom, hogy meglepi a kitörésem, és értetlenül néz rám, mintha nem értené, miért vagyok ennyire dühös.-De Dalma…- kezdi, de a hangja tompán hatol át a dühöm és a fájdalmam falán.Nem akarom hallani, amit mond. Nem érdekel, hogy mit próbál magyarázni. Csak azt akarom, hogy eltűnjön innen. Hogy ne kelljen látnom az arcát, ne kelljen hallanom a hangját, és legfőképpen ne kelljen gondolnom arra, hogy szerelmes Kírába. Az én húgomba, aki végig játszott velünk, és elvette tőlem azt is, ami fontos volt. Jeremy, Erik… Mindenki csak őt akarja. Én meg itt maradtam, mint egy eldobott játékszer.-Menj innen!Nem mondom többször!-kiabálok rá újra, a hangom remeg, de határozott.Jeremy egy pillanatig habozik, mintha meg akarna érteni, de én nem adok neki több esélyt. Még egyszer rákiáltok, és végre megindul kifelé, de érzem, hogy még mindig ott lebeg körülöttünk valami kimondatlan, valami, amit talán sosem fogunk tisztázni. Amint kilép a szobából, az ajtó becsapódik mögötte, és hirtelen csend lesz.Csak Erik marad itt velem. De most rá sem tudok nézni. Valami elpattant bennem, és már neki sem tudok megbocsátani igazán. Az árulás érzése forró lávaként terjed szét bennem, és nem hagy nyugodni. Mindenhol ott van, minden pillanatban éget. Mély levegőt veszek, próbálom összeszedni magam, de a fájdalom túlságosan erős.Szinte felemészt.-Te is menj el!-mondom neki halkan, a hangom sokkal ellenségesebb,mint szeretném.Erik értetlenül néz rám, mintha nem értené, mi történt. Látom az arcán, hogy összezavarodott. De én nem tudom, hogyan magyarázzam el neki. Talán még mindig nem bocsátottam meg igazán azért, ami közte és Kíra között történt. Talán soha nem is fogok.-Mi a baj, Dalma? Miért kéred, hogy menjek el? -kérdezi, és közelebb lép hozzám. Érzem, hogy most vigasztalni akar, de én nem tudom elviselni a közelségét. Még mindig ott van az a seb, amit nem tudott begyógyítani.-Még nem bocsátottam meg neked igazán.-suttogom alig hallhatóan, és nem nézek rá. Az ablakra szegezem a tekintetem, mintha azon túl menekülhetnék előlük. -Nehéz bíznom benned.-felelem.Erik nem mozdul. Érzem, hogy közelebb lép, és a kezét finoman az arcomhoz érinti, mintha ezzel próbálná enyhíteni a fájdalmamat. De a fájdalom nem múlik. Sőt, ettől csak még rosszabb lesz. Nem akarom, hogy vigasztaljon. Nem akarom, hogy itt legyen.-Szívem, ezt most miért? -kérdezi lágyan, és a hangjában nincs nyoma sértődésnek. Ő nem haragszik rám. Még mindig szeret, vagy legalábbis ezt mondja. De én nem tudok most vele lenni, nem így.Lesöpröm a kezét az arcomról. Nem tudok most megnyugodni tőle, nem tudok bízni benne. A harag és a csalódottság olyan mélyen fúrta be magát a lelkembe, hogy nem tudok rajta túllépni. A fájdalmam túl nagy ahhoz, hogy most vigaszt nyerjek.-Kifelé!-kiáltom, és az ajtó felé mutatok. Nem bírom tovább, egyszerűen nem bírom elviselni a jelenlétét sem.Erik egy pillanatra megdermed, majd lassan feláll. Látom, hogy bántja a viselkedésem, de nem szól semmit. Csak rám néz, mintha még mindig remélne valamit, de én nem tudok neki adni semmit. A könnyeim újra elindulnak, és érzem, hogy a torkom összeszorul. Amikor végre kimegy, becsukom az ajtót mögötte, és azonnal az ágyra zuhanok.Sírva markolom a párnát, és a gondolatok, emlékek kuszán kavarognak a fejemben. Kíra… Miért tett velem ilyet? Miért kellett mindent elvennie tőlem? Mindent, amit szerettem, amit fontosnak tartottam. És Jeremy… Hogyan szeretheti őt? Miért nem látja azt, amit én? Miért nem veszi észre, hogy Kíra csak kihasználja őt is, ahogy mindenkit?És Erik… Hogyan bocsássak meg neki? Hogyan nézzek rá úgy, hogy közben tudom, volt valami köztük? Valami, ami soha nem lenne szabad, hogy megtörténjen. Képtelen vagyok most megbízni benne, képtelen vagyok bármit is érezni, csak a fájdalmat.

Másnap reggel, amikor felkelek, valami különös megkönnyebbülés érzése járja át a testemet. Az elmúlt hetek súlya hirtelen mintha elpárologna, mintha egy sötét felhő, ami eddig körülölelt, most hirtelen eltűnne. Erősebbnek érzem magam, mint valaha, mintha kicseréltek volna. Ahogy kipattanok az ágyból, egy furcsa nyugalom tölt el. Nem csupán nyugodt vagyok, hanem boldog is, és magam sem értem, miért. De nem érdekel, csak át akarom élni ezt az érzést, amíg lehet.Gyorsan elkészülök, felkapom az iskolatáskám, és vidáman lépek ki a szobámból. A konyhában találkozom Sárával, a nevelőanyámmal. Amikor meglát, széles mosoly terül el az arcán. Ő mindig ott van nekem, és ez a pillanat sem kivétel. Ahogy megölel, érzem, hogy a reggeli kávé illata betölti a teret, és egy termosz kávét nyújt felém.-Jó tanulást, kincsem!- mondja kedvesen, ahogy átadja a termoszt.-Köszönöm, Anya! Szeretlek!-mondom őszintén, majd egy gyors puszival búcsúzom tőle.Ahogy kilépek a házból, a kocsikulcsot keresgélem a zsebemben, és közben hallom, hogy Tita rohan utánam.-Jövök! -kiált utánam, és nevetve fordulok hátra, hogy megvárjam. Ismerem őt, mindig késik, mindig elfelejti a dolgokat, de ezért szeretem. Ez a mi kis rutinunk.Beülünk az autóba, én a volán mögé, Tita pedig az anyósülésre vágódik be. Mielőtt elindulnánk, bekapcsolja a zenét, és hamarosan a kedvenc dalaink dübörögnek a hangszórókból.. Az út a suliba ezúttal gyorsabban telik, mint valaha, és érzem, hogy végre képes vagyok elterelni a figyelmemet mindenről, ami korábban nyomasztott.Éppen Raye-Genesis számát énekeljük. I see a sad little sinner in the mirror,The devil works hard like my liver.. Amikor megérkezünk a sulihoz,már messziről kiszúrom Jeremy-t.-Ott van Jer!-szól Tita.Először nem akarom elhinni, amit látok. Rózsák? Tényleg? Egy kicsit felsóhajtok, majd kinyitom az ajtót és kiszállok. Tita tovább nevet mögöttem, de nem foglalkozom vele. Megindulok Jeremy felé, aki türelmetlenül toporog, láthatóan arra vár, hogy odaérjek. Amikor odaérek hozzá, megállok, és egy pillanatra megemelem a szemöldököm, jelezve, hogy várom a magyarázatot.-Mit akarsz?-kérdezem egyenesen, mert semmi kedvem a fölösleges körökhöz.Jeremy szélesen elmosolyodik, mintha valami nagy meglepetést tartogatna nekem. Nyújtja felém a rózsacsokrot, és csak annyit mond:-Téged.-megfogom a rózsákat, de ahelyett, hogy bármi romantikus gesztus felé hajlanék, megfordulok, és egy határozott mozdulattal beledobom a csokrot a mellettünk lévő kukába.-Én meg nem.-válaszolom hidegen, majd egy önelégült vigyorral az arcomon hagyom ott őt a parkolóban.

Éppen végeztünk az órákkal, és szinte azonnal elindulunk ebédelni.Árven és Detti velem tartanak, mint mindig. Leülünk a suli ebédlőjében, és letesszük magunk elé a kajával megpakolt tálcákat.A zaj szokásosan elég nagy, de valahogy ez most nem zavar. Már hozzászoktunk, hogy körülöttünk mindenki beszél, nevet, vagy csak lazul a nap közepén.Miközben falatozunk Árven csillogó tekintettel megkérdezi:-Mi a helyzet veled és Jeremy-vel?-majd bele iszik az üdítőjébe.Tudtam, hogy hamarosan szóba kerül, de nem akartam én felhozni. Egyszerűen nem volt kedvem beszélni róla, mégis muszáj tisztázni a dolgot. Röviden válaszolok, mert nincs kedvem részletekbe bonyolódni:-Szakítottam vele.-majd bekapok egy salátalevelet.A két lány azonnal egymásra néz. Látom, ahogy Árven és Detti szeme összekapcsolódik, majd visszafordulnak felém. Valószínűleg nem erre számítottak. Árven arcán egyértelműen látszik, hogy nem érti. Egy kis csend következik, mintha várnák, hogy folytatom, de nem teszem. Végül Árven töri meg a pillanatot:-Akkor most mi lesz? Mihez kezdesz ezután?-ettol elmosolyodom. Tudom, hogy erre a kérdésre már sokkal szívesebben válaszolok. Felkapom a fejem és határozottan közlöm:-Egy új korszak kezdődik,így új pasit kell keresni nekem.-erre Detti elfojt egy nevetést.Árven meg csak mosolyogva figyel. Ismernek már annyira, hogy tudják, nem viccelek. És hogy valószínűleg már meg is van az új tervem. Már csak a megfelelő srácot kell megtalálni. Gyorsan felkapom a mobilom, és keresni kezdek. Tudom, hogy a sulink melletti egyetem közösségi portálján rengeteg diák fent van, így csak idő kérdése, míg találok valakit, aki megéri a figyelmet.Pár percnyi böngészés után meg is találom, amit keresek. Egy szimpatikus srác fotója bukkan fel. Magas, szexis és van benne valami titokzatos, ami rögtön felkelti az érdeklődésem. Elégedetten nézek rá a képre, majd a lányok felé fordítom a telefonom, és megmutatom nekik.-Tessék,legyen Ő. Tudjatok meg róla mindent!-adom ki nekik az utasítást.Árven és Detti is előveszik a telefonjaikat. Árven elhúzza a száját, de aztán bólint. Detti kuncog egy kicsit, de ő sem ellenkezik. Gyorsan keresni kezdenek, ahogy én kértem. Kilián – mert kiderül, hogy így hívják – nem akármilyen srác. Már az első pillantásra látszik, hogy valami különleges van benne. Minden nő odavan érte, és nem csodálkozom, hogy a fotók alatt elég sok lány hagyott már kommentet.Árven olvadozni kezd, ahogy további információkat talál róla.-Jaj, Dalma, ez a srác brutálisan dögös! Nem tudom, hogy eddig miért nem találtunk rá.-látom rajta,hogy totál bezsongott.Detti is bólogat.-Nem semmi!-bólogat Detti:-Nézd ezt a fotót, teljesen kikészít!-majd maga felé fordítja és tovább böngészik.Elégedetten hallgatom a lányokat, ahogy tovább ájuldoznak Kiliánról. Érzem, hogy a tervem kezd beindulni, és már alig várom, hogy lássam, mi sül ki belőle. Kihúzom magam, és büszkén mondom nekik:-Szóval hajrá! Szerezzétek meg nekem!-majd elejtek egy mosolyt.Látom rajtuk, hogy nincs ellenállás. Mindenki benne van a játékban. Árven és Detti gyorsan összekapják magukat, és elsétálnak tőlem, hogy akcióba lépjenek. Én meg közben hátradőlök, és hagyom, hogy a helyzet alakuljon.