Megtévesztés Játéka 38. fejezet

A múlt karmaiban

Kíra

Péntek van, és Leonnal találkozom a régi kávézóban. Olyan rég láttam már, hogy azt hittem, tényleg elfeledkezett rólam.Miután záróra volt, Leon beengedett, majd csendesen magunkra zárta az ajtót. Nem gyanakodtam semmi rosszra, azt hittem, csak beszélgetni fogunk, mint mindig, amikor találkozunk. A hely már kihalt volt, a polcok üresen álltak, az italok a helyükön, a fények halványan világítottak, ami még otthonosabbá tette a kis kávézót.-Ülj le.-mutatott egy székre Leon a pult mögül, majd egy pohár teát készített nekem.-Earl Grey tea lesz.Megfelel?-kérdezi.-Tökéletes!-vigyorgok rá,majd leveszem a bőrdzsekimet és leülök az egyik boxba.Eltelt egy kicsi idő,majd látom Leon felém közeledik a teával.Egy kancsó teát készített.Hozott magával egy bögrét is,és elém helyezte.Elmosolyodtam, és hálásan elfogadtam a bögrét.-Köszi. Igazán jól esik.-mondom.-Egy pillanat!Máris jövök.-feltartott ujjal mondja,és elszalad.Leon a pult mögött kinyitott egy sört, és csendesen leült velem szemben, mintha minden este így töltenénk el az időt.-Na, mesélj valamit. Mi újság veled?-kérdezte lazán, miközben a sörébe kortyolt.-Szakított velem a pasim.Még mindig szeretem.-sóhajtok fel.Leon tekintete azonnal megváltozott, ahogy rám nézett. Az arcán mintha enyhe feszültség jelent volna meg, de azonnal elrejtette egy halvány mosoly mögé.-Igazán sajnálom.-mondta csendesen, de nem hangzott mesterkéltnek. Őszinte volt, mint mindig.Felsóhajtottam, és a kezemet a teáscsésze köré fontam. A forró ital kellemesen melengette az ujjaimat, de valahogy ez sem tudta eloszlatni azt az ürességet, amit a szakítás óta éreztem.-Nem is tudom, hogyan történt..- folytattam. -Egyik nap még minden rendben volt, a következőn pedig egyszerűen... vége lett. Mintha valami eltört volna közöttünk, és nem tudtam megmenteni.-sohajtom.Leon némán figyelt, és ez valahogy megnyugtatott. Nem próbált megnyugtatni, nem mondott kliséket arról, hogy minden rendbe fog jönni. Csak hallgatott.Tisztelem is ezért.-Tudod, az a legrosszabb az egészben, hogy még mindig szeretem.- vallottam be halkan.-Minden nap arra gondolok, hogy mi lett volna, ha... ha valamit másképp csinálok. Talán még mindig együtt lennénk.-sóhajtok fel,majd óvatosan belekortyolok a teába.Leon közben letette a sörét, és előrehajolt. A szemei összeszűkültek, mintha valami fontosat próbálna megérteni.-Miért szakítottatok? -kérdezte végül.-Nem volt konkrét ok.Viszont pár dologért magamat okolom.-vonom meg a vállam.Leon hosszasan nézett rám, majd hátradőlt a helyén.-Ne hibáztasd magad.-mondta csendesen.-Néha egyszerűen nem lehet irányítani az ilyen dolgokat.-majd ismét belekortyol a sörébe.Fáradtan elmosolyodtam. Leon mindig is ilyen volt. Barátságos, megértő, és valahogy mindig ott volt, amikor szükségem volt rá. De most, ebben a pillanatban valahogy mégis furcsa volt ez a beszélgetés. Mintha valami más is lenne a szavai mögött, amit nem mondott ki.-Szerinted helyre lehetne hozni? Vagy csak hagynom kéne, hogy továbblépjek?-kérdeztem tétován.-Attól függ, mit akarsz igazán.-mondta halkan.-Ha úgy érzed, hogy még van esélyetek, akkor harcolj érte. De ha azt látod, hogy ő már továbblépett, akkor talán neked is ezt kéne tenned.-tanácsolja.Miközben nagyban beszélgettünk egy hang szólított le minket.-Ó,milyen megható!Egyszerűen imádom ezt a párost.- mondta valaki, majd kilépett a fényre.-Mendel?-kérdeztem döbbenten, hátrálva az szeken. A szívem zakatolt, miközben Leon-ra néztem. -Direkt hívtál ide?-tettem fel a kérdést csalódottan, de Leon nem válaszolt.-Mi az, szívem? Hát nem örülsz nekem? Milyen dolog ez? -Mendel egyre közelebb lépett hozzám, egy vigyorral az arcán. Minden idegszálam feszült, ahogy figyeltem a mozgását.-Tűnj el a közelemből!-sziszegtem a fogaim között, próbálva megőrizni a nyugalmamat.-Mert különben? -kérdezte, közelebb hajolva.-Neked annyi!- néztem rá megvetően, de tudtam, hogy alig van esélyem ellene.-Ó, bébi, úgy hiányzott ez a kis élcelődés.- suttogta, miközben egy tincset a fülem mögé simított, és az arcomhoz hajolt.-Még nincs késő bepótolni az elmaradt flörtjeinket.-súgta a fülembe.-Majd ha fagy.-morogtam, próbálva elhúzódni tőle. De túl közel volt.-Gyerünk!-szólt Leonra, aki felpattant, és hirtelen a raktár felé vonszolt. Amikor bent vagyunk, Leon leültet a székre, és lekötöz. Mendel önelégült vigyorral állt előttem, figyelve minden mozdulatomat. Nem tudtam, mit tervez, de a gyűlölet égetett belülről.-Nos,azért vagy itt,mert anyád megkért rá.Végre elkaptalak.-mondja vigyorogva.Gyűlölködve néztem rá. -Egy idióta vagy!-sziszegem.Minden szavam, minden mozdulatom tele volt megvetéssel. Erre Mendel odalépett, és félig lehúzta rólam a pulóvert, csak egy vékony fehér top maradt rajtam.-Csodálatos!Végre láthatlak pulcsi nélkül is.-röhög.-Huzd vissza!Fázom!-szólok rá,közben egyre jobban dühbe gurulok.-Hidd el bébi, én is sokáig fáztam nélküled!-felelte, majd leült elém egy székre, és keresztbe tette a karját a támlán.-Úgy látom, még mindig idióta vagy!-forgattam meg a szemem, de belül rettegtettem a helyzettől.-Szóval..- tért a lényegre Mendel, közömbös hangon.-Két lehetőséged van: velünk dolgozol, és tönkretesszük Balázst. Vagy bepótoljuk az elmaradt kalandunkat.-vigyorodott el kéjesen.-Soha nem fogsz megkapni.-sziszegtem dühösen.-Gondoltam,hogy ez lesz!- sóhajtott, majd felállt a székről, és elém guggolt. -Pedig jobb szerettem volna, ha a B opciót választod..-mondta, miközben az ujjai a combomat cirógatták. Megfeszültem.-Hé, Mendel, erről nem volt szó..-szólt közbe Leon.Mendel csalódottan felsóhajt, de még mindig a combomon tartja a kezét. Az érintése forró és zavarba ejtő. A szívem hevesen ver, próbálom nem mutatni, hogy mennyire kényelmetlenül érzem magam a közelségétől. Amikor Leon éppen máshova néz, Mendel lassan, de biztosan feljebb csúsztatja a kezét. Hirtelen a szemembe néz, és egy furcsa fény csillan meg a tekintetében.-Őrjítően szexi vagy..-suttogja rekedten, majd mielőtt felfoghatnám, mi történik,Ő hirtelen feláll és megcsókol.Szinte lefagyok a meglepetéstől, az ajkai gyorsan, agresszíven tapadnak az enyéimre. Az agyam mintha egy pillanatra kikapcsolt volna, de aztán egy hang szakítja meg a jelenetet.-Mendel!- szól rá Leon, de már késő. A régi kollégám, aki valaha megbízhatónak és korrektnek tűnt, egy pillanat alatt kirántja Mendelt mellőlem, mintha egy tárgy lennék. Dühösen ránéz.-Haver! Úgy volt, hogy csak elraboljuk! Nem az volt, hogy máris lefekszel vele!- emlékezteti szigorúan.-Tessék? – szólok közbe megdöbbenve, de a hangom halk és bizonytalan. Az agyam zakatol, próbálom felfogni a helyzetet. Tudtam, hogy valami nincs rendben, de soha nem gondoltam volna, hogy ez is benne van a pakliban.Leon közben össze-vissza hadovál, mintha ő sem tudná, hogyan kezelje a helyzetet. Az egyik pillanatban még Mendellel vitatkozik,majd Mendel előkap egy pisztolyt.Összerezzenek, ahogy meglátom a fegyver csillanását.-Te normális vagy?-kérdezi Leon.De Mendel nem veszi ezt figyelembe, helyette rám szegezi a tekintetét, és egyre inkább elveszti a türelmét.-Inkább pofa be, és oldozd el Kírát. Elvisszük!-parancsolja hidegen,majd felém int a fejével.-Mégis hova?- kérdezem remegő hangon. Az egész helyzet kezd túlságosan valóságossá válni, és képtelen vagyok megfejteni, hogy mi a céljuk. Miért raboltak el? Mit akarnak velem? Erre Mendel csak ingerülten válaszol.-Nem mindegy az neked?- kérdezi feszülten, majd egy mozdulattal elém lép. A szívem őrülten kalapál, ahogy hozzám közeledik, és a keze szorosan markolja a karomat, szinte fájdalmat okozva. Magához ránt, mintha meg akarna mutatni valamit, amit nem érthetek.A fegyver hideg fémjét érzem a halántékomhoz nyomódva. Az érintése jéghideg, és a félelem egy pillanat alatt átjárja a testemet. Most már nincs kétség, hogy Mendel komolyan gondolja. Ez nem játék többé.-Most pedig azt teszed, amit mondok. Világos?- kérdezi rekedten, szinte sziszegve. A szemében őrület villog,és tudom,hogy nincs más választásom.-Jól van.-suttogom remegve. Képtelen vagyok ellenállni. A testem remeg, a félelem egyre mélyebben fészkel be az elmélembe. Nem tudom, hova visznek, mit akarnak tőlem, de abban biztos vagyok, hogy ez az este rosszabbul fog végződni, mint ahogy valaha elképzeltem.

A kocsi rázkódik alattam, ahogy az ismeretlen út felé haladunk. A szívem a torkomban dobog, minden egyes kanyar után azon gondolkodom, vajon hova visznek. Az erdő egyre sűrűbbé válik, az égbolt alig látszik a fák sötét lombkoronája mögött. Mendel és Leon csendben vannak, csak néha váltanak egy-egy feszültséggel teli pillantást. Próbálom megőrizni a hidegvérem, de minden egyes reccsenés, amit az autó alatti ágak okoznak, egyre jobban fokozza a feszültséget bennem.Amikor végre megérkezünk, a kocsi hirtelen megáll. Kiszállok, és elém tárul a látvány: egy kis, eldugott ház az erdő mélyén. Csend van, olyan csend, amitől még a levegő is nehezebbnek tűnik. A kunyhó régi és nyomasztó, a körülötte álló fák mintha élő szemtanúk lennének mindarra, ami itt történt.Elnevetem magam.Nem tehetek róla, az egész helyzet egyszerűen annyira abszurd.-Komolyan ide hoztatok? Ez valami vicc?-kérdezem gúnyosan.Mendel rám néz, a szemei villámokat szórnak.-Fogd be, és gyere!-szól rám dühösen, majd megragadja a karomat. Érzem a szorítását, nem túl erős, de éppen elég ahhoz, hogy tudjam, nincs választásom. A kezében lévő pisztolyt felém tartja,mintha azzal bármilyen hatalmat nyerne felettem. De most nem a pisztoly a lényeg. Ahogy közeledünk a házhoz, a félelem egyre erősebb lesz bennem.Vajon mi vár rám odabent?

Amikor Mendel belökött a faházba, alig volt időm egyáltalán felfogni, mi történt. Az erő, amivel meglökött olyan volt,mintha falnak ütköztem volna,majd egyből földet értem.Egy pillanatra összezavarodtam, de amint felnéztem, megláttam az arcát, azt a hideg, közönyös tekintetet, amit annyira jól ismertem már tőle. Csak nézett rám, mintha semmi különös nem történt volna,majd átlép rajtam.Micsoda öntelt idióta!-Olyan bunkó vagy, hallod?-sziszegtem, miközben feltápászkodtam a földről, és lesöpörtem magamról a port. Bár a hangom határozott volt, belül remegtem. Valahogy mindig sikerült elérnie, hogy elbizonytalanodjak magamban, hogy azt érezzem, nincs választásom. De ez most más volt. Leon itt volt és igyekezett megvédeni tőle.-Bánj már jobban vele!-szólt rá Leon nyugodt, de szilárd hangon, miközben közelebb lépett hozzám, hogy segítsen lesöpörni rólam a maradék koszt. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, és valami megnyugtató volt abban a pillantásban, amit Leon felém küldött. Mintha azt mondta volna, hogy itt van, és mindig velem lesz.Mendel a szemét forgatta, és anélkül, hogy bármi mást mondott volna, felkapcsolta a lámpát. A helyiség hirtelen életre kelt a halvány fényben, és az első dolog, ami szembetűnt, a pókhálók voltak mindenhol. A szoba tele volt velük, a falakon, a bútorokon, még a plafonról is lógott néhány szál. Bár a hely régi és elhagyatottnak tűnt, volt benne valami, ami arra utalt, hogy nemrég még használták.-Kié ez a faház?-kérdezem,miközben körbe pillantok.-Nem tudom, de amikor megláttam, tudtam, hogy ide kell hoznom téged.-válaszolta Mendel egy kéjes vigyorral, amitől a gyomrom majdnem felfordult.Istenem, mennyire örülök, hogy Leon velem van! Ha nem lenne itt, Mendel már vagy ötször megerőszakolt volna.-Behozom a kaját.-jelentette ki Leon, és anélkül, hogy várt volna a válaszomra, kisétált a szobából.Amint eltűnt az ajtó mögött, azonnal éreztem,hogy bajban vagyok.Védtelenül maradtam Mendellel szemben, aki nem is habozott kihasználni a helyzetet.Összerezzentem,amikor Mendel pisztollyal a kezében felém közelített.Majd elfordult,és a konyhapultra helyezte a fegyvert.-Nocsak.Ketten maradtunk.-vigyorogta el magát. Az arca undorító elégedettséggel ragyogott, mintha máris nyert volna. Nem válaszoltam. Inkább egy pontot bámultam a falon, és próbáltam kizárni a közeledését. Ha nem reagálok, talán feladja, talán megunja. Legalábbis ebben reménykedtem.Mendel közben háttal állt nekem, de éreztem, hogy figyel. Aztán hirtelen mindkét vállamnál fogva megérintett. Az érintése fagyos volt és taszító.-Mit teszel velem? Egyszerűen nem értem. Amióta hozzánk jöttél, azóta akarlak.. -suttogta a fülembe olyan halkan, mintha ezzel próbálna meggyőzni engem. Mintha ettől az undorító vallomástól bármi is megváltozna. Szorosan lehunytam a szemem, és próbáltam visszafojtani a gyűlöletemet, amit iránta éreztem.-Kopj le, Mendel! Keress magadnak egy másik csajt!-válaszoltam határozottan. Nem volt bennem félelem, csak tiszta undor. Ő azonban csak nevetett. Egy olyan nevetéssel, amitől a hideg futkosott a hátamon.-Hűha! Ma nagyon durci vagy!-gúnyolódott tovább, majd közelebb hajolt, és a fülemhez hajolt, mintha valami intim pillanatot akarna teremteni köztünk. -Imádom, hogy ilyen vagy!-suttogta, majd lágyan beleharapott a fülcimpámba.Na jól van ebből elegem van.Ez volt az utolsó csepp a pohárban.Ökölbe szorítottam a kezem, és minden erőmmel bemostam neki.Nem gondolkodtam, csak cselekedtem. Az ütés pontosan talált, és Mendel felordított a fájdalomtól. A keze az orrához kapott, ahonnan már szivárgott a vér. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és Leon lépett be.-Mit csináltok? -kérdezte meglepetten, miközben letette a kezében tartott csomagokat a földre.-Mendel megszegi az egyezséget!-válaszoltam dühösen, miközben elsétáltam mellette. Éreztem, ahogy az adrenalin dübörög az ereimben, és minden porcikám remegett az indulattól. -Le akar velem feküdni, mint mindig, de nem fog neki menni!-tettem hozzá keserűen, miközben elindultam a fürdő felé.Bementem és jó hangosan becsaptam magam után az ajtót.Kapja be Mendel.