Megtévesztés Játéka 35.fejezet

Most már végleg elloptad az életem

Dalma

Jeremy eltűnt a szemem elől, és hirtelen szorongás kerített hatalmába. Nem kellett volna elengednem őt a kezem közül. Az egész helyzet annyira felkavart,hogy próbáltam kiszúrni a tömeg közül,de nem ment.Egy pohár pezsgőt vettem magamhoz, hogy enyhítsem a nyomást a mellkasomban. Az ital hűvös íze egy pillanatra elterelte a figyelmem, de a pánik továbbra is ott volt, lüktetve bennem, mintha minden egyes korty csak még jobban felerősítette volna az érzést.A kert felé indultam, remélve, hogy a friss levegő segít majd megnyugodni. A rózsalugasok között sétálva mélyen beszippantottam a virágok illatát, ahogy az éjszakai levegő beburkolt. Egy kőből faragott padra ültem, és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Miért hagyta el Jeremy a termet? Hiszen az elmúlt hetekben olyan jól megvoltunk, és úgy éreztem, végre sikerült elérnem hozzá. De most hirtelen eltűnt, és ez a gondolat újra és újra belém mart.Felpillantottam az égre, a csillagok hideg, távoli fényére.Vajon Erik itt van valahol? Ez a gondolat nem hagyott nyugodni. Erik mindig képes volt felfordulást okozni, minden alkalommal felkavarva az állóvizet. Most is... miért gondolok rá? Miért hiányzik ennyire? Ha itt lenne, vajon mit mondanék neki? Bárcsak itt lenne! Egy enyhe szél lágyan megsimogatta a bőrömet, amitől egyből összehúztam magam.Hirtelen egy halk, torokköszörülés szakította félbe a gondolataimat.Összerezzentem, majd gyorsan felpattantam a padról, a szívem ezerrel zakatolt a mellkasomban.-Mikor szoksz le arról, hogy ijesztgetsz másokat? -korholtam őt, miközben próbáltam megnyugtatni magam. A szívem még mindig őrült tempóban vert. Basszus.Erik volt az. Egy félmosollyal az arcán közeledett felém, mintha élvezné a hatást, amit rám gyakorolt. Szinte éreztem a jelenlétét, mielőtt megszólalt volna, de a hangja mégis felkavart. -Ennyire ijesztő volnék?- kérdezte, és közelebb lépett hozzám.Megpróbáltam visszavágni, de a szavak a torkomon akadtak, ahogy Erik előrehajolt, és megcsókolt. Az ajkai határozottak és magabiztosak voltak, és éreztem, ahogy a testem megdermed a váratlan érintéstől. Az agyam tiltakozott, de a testem másképp reagált; a térdeim elgyengültek, és nem tehettem mást, minthogy visszaereszkedjek a padra.Erik nem tágított, továbbra is közel maradt hozzám, és a csókja egyre intenzívebbé vált. Éreztem, hogy remegnek a lábaim, és a szívem szinte kiugrik a helyéről. Az érintése teljesen összezavart, a keze a derekamon pihentek,és végül megadtam magam.Nem tudtam tovább küzdeni ellene. Erik győzött.Óvatosan elhúzódik tőlem, és az arcomból elsimít egy kósza tincset.- Miért vagy itt?-kérdeztem halkan, a hangom kissé remeg.Erik elmosolyodott, és egy ujjal végigsimított az arcomon.-Azért, mert te itt vagy.-válaszolja.Ez most valami vicc?Miért jött ide?Hogy felkavarja az állóvizet?A szavai még inkább összezavartak. Nem tudtam, mit higgyek, mit érezzek. Az elmúlt hetek Jeremyvel... ez az éjszaka, a pezsgő,plusz itt áll előttem Erik.Egy részem vágyott arra, hogy megérintsem, hogy belevessem magam ebbe a tiltott szenvedélybe, de a józan eszem még mindig próbált valami kapaszkodót találni ebben a káoszban.-Nem kellett volna elhagynod őt, Dalma.Most bajban vagy.Nagyon-nagy bajban.-mondja Erik közelebb hajolva.Az a kihívó mosoly az ajkain mindig összezavar. Megpróbálom keménynek mutatni magam, de a szívem hevesen ver.-Miért érzed mindig úgy, hogy meg kell mondanod, mit csináljak?- kérdezem, miközben igyekszem elrejteni a zavaromat.Erik egy pillanatra elgondolkodik, majd lassan előrébb lép, mintha csak szándékosan húzná az időt. A szemei végigpásztáznak rajtam, és érzem, ahogy az arcomon megjelenik a pír.Miért van rám ennyire hatással?-Mert általában nem tudod, mi lenne a helyes.- válaszolja, miközben a tekintete találkozik az enyémmel. -És mert szeretsz kockáztatni. De attól még nem mindig érdemes.-feleli.Összeszűkítem a szemeimet, és összefonom a karjaimat a mellkasom előtt.-Szóval te vagy a nagy megmentőm, mi? -hitetlenkedve forgatom a szemem.Közelebb lépek hozzá, csak egy hajszálnyira vagyunk egymástól. A szívem egy pillanatra kihagy egy ütemet, de nem hagyom, hogy ez látszódjon rajtam.Tudnom kellett, mitől olyan különleges ő. Miért van az, hogy mások számára elérhetetlennek tűnik, mégis engem közel engedett magához?-Mondd csak, Erik.-kérdeztem halkan-Miért vagy olyan titokzatos és ellenállhatatlan? Mi az, ami ennyire más benned?-kérdezem tőle.Egy pillanatig hallgatott, mintha mérlegelné a válaszát. Aztán lassan felnézett rám, és megszólalt:-Nem nyílok meg sok embernek. Általában csendes vagyok.-mondta, a hangja nyugodt és mély volt.-Nem nagyon szeretem a figyelmet.-egy pillanatra megállt, mintha meg akarna győződni róla, hogy megértem, amit mondani készül.-Szóval, ha kedvellek annyira, hogy tényleg megnyíljak neked, akkor nagyon különleges vagy.-fejezte be, a szavai egyszerűek voltak, mégis súlyosak.Valami megmagyarázhatatlan bizsergés futott végig rajtam, egy érzés, ami egyszerre volt izgalmas és nyugtalanító. Nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy talán tényleg több vagyok számára, mint bárki más.Elindulnék vissza a buliba,de Erik hirtelen megragadja a karomat, és a falhoz nyom. A lélegzetem elakad, ahogy az arcunk szinte összeér, a teste szorosan az enyémhez simul. Az ujja lassan az ajkaimra csúszik, és finoman végighúzza rajtuk. Az érintése éget, de nem fordítom el a fejem. Nem hagyom, hogy lássa, mennyire megőrjít.-Tudod, mit csinálsz velem, ugye? -suttogja, a hangja olyan mély, hogy szinte beleremegek. Az ujjai még mindig az ajkaimra tapadnak, minden érintésével csak jobban felizzítva a feszültséget.Felnézek rá, a tekintetem kihívó,a szívem pedig még mindig ezer fokon ég.-És ha igen?-válaszolok, a hangom csak egy árnyalatnyival remeg meg.-Ha pontosan tudom, mit váltok ki belőled?-továbbra is szemezek vele.Az ajkain megjelenik egy veszélyes mosoly, miközben közelebb hajol, a száját épp csak egy centire tartva az enyémtől. -Akkor jobban teszed, ha készen állsz arra, amit ezzel elindítasz.-mondja, az ujjai közben végigsimitanak az alsó ajkamon, majd lassan elhúzódnak. Az érintése azonban ott marad, forrón égetve.-Talán éppen erre vágyom.-a szemeim az övéibe fúródnak, az arcom éppen csak egy hajszálnyira van az övétől. -Hogy valaki végre merjen túlmenni a határokon.-lehelem.Erik szemeiben sötét villanás fut végig, mintha éppen erre a kihívásra várt volna. -Ó, Dalma.-súgja, miközben ajkai közelítenek az enyémhez, érezni a leheletét az arcomon.-Én nem csak átlépem a határokat... én le is rombolom őket.De kegyetlenül.-vigyorog rám.-Akkor mire vársz még Erik?-suttogom, a szavak lágyan peregnek le ajkaimról, de bennem egyfajta vad izgalom fut végig. Egy pillanatra eljátszom a gondolattal, hogy vajon meddig feszíthetjük a húrt, meddig mehetünk el, mielőtt valaki vagy valami megzavar minket. És persze, mintha csak a gondolataimat hallanák, Balázs hangja harsan fel a mikrofonba.-Köszönöm, hogy eljöttek!-mondja, és mindenki figyelme felé irányul. Erikkel gyors pillantást váltunk egymással,majd a színpadra nézünk.-Mennem kell Jeremy-hez!-szólalok meg rekedten, próbálok egy kicsit magamhoz térni, és kivonni magam Erik bűbája alól. A szívem még mindig vadul ver, és tudom, hogy ha tovább maradok Erik közelében, akkor elvesztem a maradék eszemet is.-Persze, menj csak. Egyébként majd köszönj Kírának.-mondja Erik könnyedén, mintha csak egy futó gondolat lenne.-Ha összefutunk, mindenképpen!- bólintok, majd gyorsan elfordulok tőle, mielőtt még újra elvesznék a tekintetében. Besétálok a tömeg közé, próbálok eltűnni a nézelődők sokaságában. De alighogy megteszek néhány lépést, Balázs hangja ismét megszólal, most sokkal személyesebben, és a nevemet említi.-És itt van valahol az én drága kislányom is, Dalma!-mondja, és szinte érzem, ahogy minden figyelem rám irányul.Fel kell mennem a színpadra, hiszen Balázs rám számít. De mielőtt elérhetném, valaki más előz meg. Kíra.Akkor nem engem szemelt ki,hanem Kirát.-Jó estét! Köszönöm szépen, hogy itt lehetek!-mondja Kíra, és a hangja határozott, magabiztos. Egy pillanatra még én is elhiszem, hogy ő én vagyok.-Dalma vagyok, és Balázs a nevelőapám. Vagy talán nem is tudom. Lehetne a vérszerinti is.-böki ki hirtelen, és a vendégsereg egy pillanatra abbahagyja a pusmogást. Az idő megáll, mintha a levegő is megdermedne körülöttünk, és hirtelen feszültség öleli körbe a kertet.-Istenem, Kíra..-suttogom magamnak, és a homlokomra csapok.Miért csinálja ezt? Miért kell neki mindig mindent felkavarni? Ahogy körülnézek a tömegben, meglátom Eriket. Az arcán döbbenet ül, és kérdőn pillant rám. A tekintetünk összekapcsolódik, és mindketten ugyanazt a kérdést olvassuk ki a másik szeméből: Ez mégis mi volt?Nem tudom, hogy haragudnom kellene-e Kírára, vagy épp ellenkezőleg, megvédeni őt mindenki előtt. Hiszen ő csak az igazat mondta. De mégis, miért most? Miért így? A kezeim ökölbe szorulnak,és legszívesebben lehoznám onnan.- Ez nem maradhat így.- motyogom magam elé, és érzem, ahogy a kezeim remegni kezdenek.Ahogy újra Erikre nézek, látom, hogy ő is előre lép, mintha valami hasonlóra készülne. Nem tudom, mi vezérel, de egy mélyről jövő késztetés arra sarkall, hogy elinduljak a színpad felé, és valahogy helyrehozzam ezt az őrületet, amit Kíra elindított. Ekkor megérzem Erik kezét, ahogy maga felé húz.-Most ne menj,mert lebuktok.-térít észhez.Igaza van.Nem mehetek.Még nem.A tekintetem visszafordul a színpadra. Kíra közben továbbra is vígan beszél a mikrofonba, mintha élvezné ezt az egész cirkuszt. Aztán, mintha még egy lapáttal rátenne, megkéri a dj-t, hogy állítson be egy zenei alapot.-Hogy mi?- motyogom elképedve, és Erikre pillantok. Ő meglepetten megvonja a vállát, látszik rajta, hogy ő sem érti.A mikrofon kocogtatása után Kíra ismét a technikus felé fordul. Egy pillanatnyi csend, aztán elindul a zene: London Grammar-Lord It's a Feeling. Az első pár akkord után felkapom a fejem. A mellkasom összeszorul, alig kapok levegőt. Ez Jeremy kedvenc dala. Most már Kíra is tudja.Jeremy-re pillantok, látom az arcán, hogy teljesen lefagyva bámulja a színpadot.A szemében ott tükröződik minden, amitől eddig féltem. A közös emlékek elárasztanak, és az érzelmek lavinaként zúdulnak rám.Ez a dal szólt, amikor először megcsókoltuk egymást. Ez volt a háttérzene az első randinkon, amikor éreztük, hogy valami különleges történik közöttünk. Ezt hallgattuk az autóban, amikor elutaztunk Prágába, az első közös utazásunkra. És most a húgom énekli el.A hideg ráz, és egyszerre érzem, hogy a lábaim alatt ingoványos a talaj. Mintha mindaz, amit építettem Jeremyvel, most egy szempillantás alatt összedőlne. Az ujjaim a hajamba túrnak, és érzem, hogy a szemem sarkában könnyek gyűlnek. Emlékszem a szalagavatónkra is. Ahogy Jeremy rám nézett a tánc közben,azt mondta,hogy én vagyok a legszebb lány.Most pedig... most pedig itt állok, hallgatva Kírát, és most olyan,mintha ellopná azt,ami a miénk.Az érzéseim egyre jobban eluralkodnak rajtam, és zihálni kezdek. Mintha nem lenne elég levegő  körülöttem.A szívem gyorsan dobog, a pulzusom pedig az egekbe szökken.Erikre nézek, akinek az arca komoly,majd ijedt képet vág.-Dalma!-szól rám,amikor látja, hogy a lábaim kezdik elveszíteni az egyensúlyt, és hirtelen minden szem rám szegeződik.A zene a dal végéhez közeledik. A levegő vibrál körülöttünk, mintha minden egyes hang, minden egyes ütem egyre mélyebbre hatolna a bőröm alá. Kíra hangja úgy rezeg a légkörben,mintha mindent betöltene, mintha ő lenne most a középpont. A dal utolsó hangjai lassan elhalnak, és egy pillanatra néma csend borul a teremre.És akkor összeomlok. Nem szó szerint, de belül érzem, hogy valami megtörik. Az egész testem megfeszül, és a térdeim megremegnek. Erik elkap, mielőtt valóban a földre zuhannék, de a szívem mélyén érzem a zuhanást. A fájdalom, a düh, a félelem mind egyszerre tör fel bennem. Nem akarom, hogy Kíra ellopja tőlem azt, ami az enyém volt, ami a miénk volt Jeremyvel. Nem akarom elveszíteni őt, de úgy érzem, hogy már késő.Kíra lesétál a színpadról, a tekintete diadalmas, mintha mindent elért volna, amit akart. A szemei Jeremy-t keresik, és látom, ahogy Jeremy lassan elindul felé. Elkap egy érzés,és összeszorul a szívem. Erik segít megállni a lábamon, de az érzés, hogy mindent elveszítettem, nem csillapodik.Erik hirtelen a vállára kapott és elindult velem felfelé a lépcsőn. Alig tudtam követni, mi történik körülöttem. Az egész este egy káosz volt, és még mindig nem tudtam teljesen összeszedni a gondolataimat. Csak azt éreztem, hogy minden erőmet kiszívta a helyzet. Még mindig reszkettem, amikor Erik gyorsan felvitt a szobámba, és szorosan becsukta az ajtót mögöttünk. Az agyam teljesen kihagyott,majd újra érzékeltem a világot.Szorosan fogtam Erik nyakát,miközben a szívem őrült ritmusára figyeltem.Erik gyengéden az ágyra fektetett,mintha valami törékeny kincs lennék.Még mindig reszkettem. Az ujjaim görcsösen szorították a takaró szélét, mintha az nyújtana valami biztos pontot ebben a kavargó zűrzavarban. Erik nem mondott semmit, csak gyors mozdulatokkal lehúzta a cipőmet, majd mellém feküdt az ágyba. Éreztem, ahogy a teste melegsége körbeölel, és ez valamennyire segített, de még mindig nem tudtam elengedni magam.-Minden rendben lesz. Itt vagyunk. Hallod, kicsim?- kérdezte halkan, és éreztem, hogy az egyik keze gyengéden a hasamra simul. Az érintése nyugtatóan hatott rám. Lassú, körkörös mozdulatokkal simogatott, mintha csak azt akarná üzenni, hogy minden rendben van, és én biztonságban vagyok.Egy pillanatig csak bámultam a plafont, próbáltam kizárni a gondolatokat, amik egyre csak visszakúsztak a fejembe. A kezem remegve megmozdult, és megfogtam Erik kezét a hasamon. Az érintése forró volt,és puha. Az ujjaim végre találtak valami biztos pontot ebben az éjszakában, és éreztem, hogy a reszketésem lassan enyhülni kezd.-Mélyen lélegezz, Dalma.- mondta Erik halkan, miközben továbbra is óvatosan simogatott. Próbáltam követni az utasítását. Mély levegőt vettem, aztán lassan kifújtam. Még egyszer. És még egyszer. Ahogy ezt ismételtem, lassan éreztem, hogy a mellkasomról lekerül a nyomás, és a gondolataim elkezdenek kitisztulni.-Azt hiszem, Kíra tényleg elszúrta ezt az estét.- mondtam végül halk, fáradt hangon. Erik ujjai még mindig köröztek a hasamon, én pedig megpróbáltam az érintésére koncentrálni, hogy eltereljem a figyelmem a kavargó gondolataimról.-Ne törődj vele most.-felelte Erik.- Jeremy majd elszámol vele. Az a lényeg, hogy te most itt vagy, és végre velem vagy. Nem engedem, hogy bármi is bántson téged, érted?-kérdezi,majd szorosan ölel magához.Én pedig a karjaiba kapaszkodom.Éreztem, hogy az agyam végre elengedi a szorongást, és lassan kezdett megnyugodni. Erik karjai erősen és biztosan tartottak, és úgy éreztem, végre nem kell mindent egyedül viselnem.Az ujjaim lassan végigsiklottak a kezén, mintha biztosítanám magam arról, hogy valóban ott van.Élvezem a közelségét,és örülök,hogy velem van.Erik sokkal jobb hatással van rám,mint Jeremy.Erik keze a hátamra siklott, és gyengéden simogatni kezdett. Éreztem, ahogy az izmok lassan ellazulnak a testemben.-Köszönöm, hogy itt vagy.- suttogtam csendesen, és közelebb húzódtam hozzá, hogy érezzem a szívverését a sajátom mellett.-Mindig itt leszek.- válaszolta lágyan,majd az arcomat maga felé fordította és megcsókolt.