Megtévesztés Játéka 30. fejezet

Testvér háború

Dalma

Amióta kiengedtek a kórházból, azóta itt vagyok Eriknél. Nem a lakásába hozott, hanem ide, a villájába. Sosem jártam még itt, de hallottam már róla, hogy Erik mindig is jómódban élt. Már a bejárat is olyan fényűző, mintha egy másik világba csöppentem volna. Az egész helyzet még mindig furcsa számomra, és nem tudom elengedni a gyanakvásomat Erik és Kíra iránt. Ők ketten már pár hete jóban vannak, és valami van köztük, ebben biztos vagyok. Nem bírom tovább figyelmen kívül hagyni.Most is itt állok az ablaknál és őket nézem. Együtt vannak kint a kertben, nevetgélnek, mintha valami ostoba viccet osztanának meg egymással.Erik néha megérinti Kírát, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Figyelem őket, és érzem, ahogy a harag eluralkodik rajtam. A szívem hevesebben ver, a gyomrom görcsbe rándul. Kíváncsi vagyok, mit akarnak ezzel elérni. Kíra megpróbálja talán ellopni tőlem Eriket? Vagy Erik játszik kettős játékot velünk?Felkapom az utolsó pohár whiskyt, amit Erik kényszerített rám, hogy „megnyugodjak”. Azt mondják, a whisky oldja a feszültséget, de én csak a dühtől pezsdülök fel. Az utolsó cseppet is lehajtva érzem, hogy nem várhatok tovább. Ez így nem mehet tovább. Megmutatom nekik, hogy milyen fából faragtak! Nem vagyok az a lány, aki hagyja magát kihasználni, elárulni.Egy pillanat alatt döntök. Beszaladok az egyik vendégszobába, amit ideiglenesen a sajátomnak nevezhetek, és széttúrom a ruháimat. Valami különlegesre van szükségem, valami olyasmire, ami lenyűgözi Eriket, és amitől Kíra is kétszer meggondolja, kivel akar ujjat húzni. Végül egy dögös lovagló szett mellett döntök. Feszes, fekete nadrág, csizmák, fehér ing, és egy fekete bőr lovagló kalap. Az apró részletek fontosak. Nem hagyhatom, hogy bármi is elrontsa a tervemet.A tükör elé lépek és begöndörítem a hajam. Ahogy a tükörbe nézek, szinte a húgom mását látom. Szégyen, hogy Kíra és én ennyire hasonlítunk, de most az egyszer kihasználom ezt az előnyt. Egy mosolyt erőltetek magamra. Ez nem az én természetes mosolyom, hanem egy hideg, számító mosoly. Az a mosoly, amelyik tudja, hogy a játszmában csak egy győztes lehet.Kész vagyok. Mély lélegzetet veszek, próbálok nyugalmat erőltetni magamra, de a feszültség ott rezeg minden egyes izmomban. Kilépek a szobából, és lassan, kimérten haladok le a lépcsőn. A lépéseim határozottak, de nem sietősek. Hadd lássák, hogy minden lépésem átgondolt, minden mozdulatom célirányos. Nem vagyok többé az a Dalma, akit ismertek.Erik és Kíra még mindig a kertben vannak, és tovább nevetgélnek. Ahogy kilépek az udvarra, látom, hogy Erik megpillant. Szeme elkerekedik, de próbálja visszanyerni a nyugalmát. Kíra is rám néz, és látom a tekintetében, hogy felismeri a helyzet súlyosságát. Itt már nincs helye a flörtölésnek.-Nos, Erik..-mondom határozottan, de csábító mosollyal, -úgy gondoltam, csatlakozom hozzátok. Vagy esetleg zavarok?-a hangom kissé ironikus, de tele van önbizalommal.-Erik zavartan válaszol.-Dalma, nem is tudtam, hogy ilyen... öhm... különleges lovagló szetted van.-Sok mindent nem tudsz rólam, szívem.- felelem, és érezhető a kihívás a hangomban. Közelebb lépek hozzá, majd hozzáteszem: -De talán most itt az ideje, hogy megismerj engem. Igazán.-és rákacsintok.Kíra eközben idegesen figyel. Látom a szemében a bizonytalanságot. Talán nem számított rá, hogy harcba szállok vele. Erik pedig egy pillanatra sem veszi le rólam a szemét. A feszültség tapintható, és tudom, hogy mindkettőjük gondolatai zakatolnak.Ha kell, képes vagyok mindent a feje tetejére állítani, és biztos vagyok benne, hogy Erik is hamarosan rájön, kivel van dolga.A játék elkezdődött, és mostantól én diktálom a szabályokat.Oda megyek és elkezdek készülődni.Érzem a hátamon Erik tekintetét.-Az ég szerelmére, Erik, miért bámulsz ennyire?-flörtölő hangon kérdezem.-Mert néha elfelejtem, hogy egy ilyen gyönyörű látvány valóban létezik.-válaszolja és közelebb lép. Az egyik alkalmazott oda hozza nekünk a lovat,és Erik segít felülni rá.Ahogy megérintem a ló sörényét és kisimítom a hajam az arcomból, látom, hogy Erik már indul is velem a terepre. Kíra meg csak a hátunk mögött kullog, szemét forgatva. Persze, hogy idegesíti, hogy most én vagyok a középpontban. De most egyáltalán nem érdekel.Erik rám néz,én pedig lehajolok hozzá,hogy egy gyors csókot lopjak. Mintha ezzel is csak tovább növelném a köztünk lévő feszültséget. Most szó szerint a nyeregben érzem magam. Kíra időnként felhorkan mögöttünk, és már hallom is, ahogy a pálya szélén megáll. Nem zavar. Tudom, hogy csak bosszús, mert én most élvezem Erik figyelmét.Erik kísér a lóval, minden lépésnél közel marad hozzám. A keze néha megérinti az enyémet, és minden ilyen apró érintéstől szinte bizsereg a bőröm. Újra lehajolok hozzá egy csókért, mintha csak játszadoznék vele. Élvezem, ahogy megérint,és rám mosolyog.-Elengedlek jó?-kérdezi,én pedig bólintok.Aztán lassan elindulok a terepen.Erik megáll a kerítésnél, támaszkodik rá, és kiabálni kezd nekem:-Egyenes hát, ne félj, Dalma!-milyen aranyos,ahogy próbál irányítani.De most nem ő irányít. Széles vigyorral vissza szólok neki:-Tudok lovagolni, Erik! Meg mást is!-kacéran felnevetek.Érzem, ahogy a szavak súlya elérik a céljukat. Rápillantok Kírára, aki ott áll a pálya szélén, és látom, hogy megérti a célzást. A húgom arcán látni, hogy pontosan tudja, miről beszélek. Néha úgy érzem, mintha örökké harcolnánk Erik figyelméért, de most én vagyok az, aki nyerésre áll.A lóval lassan körözni kezdek, és figyelem Erik reakcióját. Az arcán büszkeséget látok, de valami mást is – valami vágyat, ami nem marad észrevétlen. Minden egyes körrel egyre magabiztosabb vagyok. Érzem, hogy a ló minden mozdulatára reagálok, mintha csak eggyé válnánk. Erik folyamatosan kiabál valamit a kerítés mögül, de már nem hallom. Csak a szívem dobogását érzem, és a szél zúgását a fülemben.Kíra továbbra is ott áll, és látom, hogy türelmetlen. Biztos vagyok benne, hogy legszívesebben most elhúzna innen, de valamiért mégis marad. Talán reméli, hogy valami hibát követek el, vagy csak látni akarja, hogy meddig megyek el. De most nem róla szól ez az egész. Most rólam és Erikről szól.Még egy utolsó csókot küldök Erik felé, és hagyom, hogy a mosolyom szinte már kihívó legyen. Tudom, hogy látja, és érzem, hogy élvezi. A pillanatnyi feszültség, a játszmák, az apró mozdulatokat csak Ő érti,viszont Kíra nem élvezi a látványt. A húgom arckifejezése mindent elárul – látom rajta, hogy mennyire frusztrálja a helyzet. De nem fogom hagyni, hogy ez elrontsa a pillanatot. Ahogy egyre magabiztosabban ülök a lovon, érzem, hogy most tényleg a nyeregben vagyok, és nemcsak szó szerint.

Amikor Erik segít leszállni a lóról, a szívem kalapálni kezd az izgalomtól. Ahogy a földre érek, hirtelen elönt a melegség érzése, és mosolyogva nézek fel rá. Ő is mosolyog, és mielőtt még bármit is mondhatnánk, közel húz magához és megcsókol.Amikor elenged, diadalittas mosollyal fordulok a húgom, Kíra felé. A tekintete szinte szikrákat szór, a keze ökölbe szorul. Egy pillanatig csak bámul rám, aztán hirtelen elszalad. Erik utánanéz, majd felém fordul:-Hova megy?-kérdezi.-Sehova.- mondom nyugodtan, és finoman megérintem az arcát, hogy vissza tereljem a figyelmét magamra. Látom, hogy a húgom bosszús, de most Erik az, aki fontos nekem. Bájosan nézek a szemébe, és érzem, ahogy a szívem egyre gyorsabban ver.-Figyelj ide!-suttogom lágyan.Ő elmerül a tekintetemben, és a világ körülöttünk ismét elhalványul. Szinte hallom a saját lélegzetvételemet, olyan csend van. Egyik kezemet az arcára simítom, ujjaim finoman végig siklanak a bőre mentén.-Szeretlek!-mondom végül halkan.Erik szeme csillog, ajka mosolyra húzódik, és válaszol:-Én is.-mondja rekedten.Az orrunk szinte összeér, érzem a bőrömön a lélegzetét. Egy pillanatra becsukom a szemem, és élvezem ezt a közelséget, ezt a meghittséget, amit az ölelése nyújt. Erik mindig is erős és határozott volt, de most érzem, hogy van benne valami játékos, valami olyan, amit ritkán mutat meg.-Néha úgy érzem, hogy te vagy a vadló, amit megszelídíteni akarok!- mondja halkan, miközben a szemembe néz.Egy huncut mosoly játszik az ajkamon, ahogy végig simítom az állát, érzem a borostás bőrét az ujjaim alatt.-És ha azt mondanám, hogy én sosem leszek szelíd?- kérdezem kihívóan.Erik szemei összeszűkülnek, de a száján ott bujkál egy mosoly. Ez a kihívás valószínűleg csak még inkább felcsigázza.-Akkor este megszelídítelek.-vigyorog rám, és látom, ahogy egy pillanatra szinte szikrát vet a szeme.Azonnal felgyorsul a pulzusom,és remegve várom az estét.Úgy érzem, mintha visszakapnám azt az Eriket, akit elveszettnek hittem. Az elmúlt időszak nem volt könnyű, de talán most már van esély arra, hogy újra közel kerüljünk egymáshoz. Erik mindig is a maga módján mutatta ki az érzéseit, és néha ezek a szavak, ezek a pillanatok többet mondanak minden másnál.

Lovaglás után izzadtan és fáradtan léptem be a házba. A fürdés gondolata nyugtatóan hatott rám, mint egy frissítő zápor a forró nyári napon. Az izmaim kellemesen sajogtak a hosszú lovaglás után, és alig vártam, hogy lemoshassam magamról az izzadtságot és a port. Gyorsan a fürdőbe siettem, és percek múlva már a meleg víz ölelésében álltam. Ahogy a víz végigfolyt a bőrömön, hagytam, hogy minden gond és feszültség elszálljon. A fürdő után egy törölközőbe burkolózva kisétáltam a konyhába, hogy készítsek magamnak egy csésze teát. A gőzölgő ital illata megnyugtatott, és mélyet szippantottam belőle, miközben leültem a konyhaasztalhoz.Ahogy kortyolgattam a teámat, kinéztem az ablakon. Az istállóban és a mellette lévő kis épületben még mindig égtek a lámpák. Már lassan tíz óra volt. Erik most már tényleg jöhetne. Azt mondta, hogy leugrik a boltba, de úgy tűnik, tovább tartott neki, mint gondoltam. Az a nyugtalan érzés megint rám tört:mindig is volt egy fura érzésem, amikor Erik nem volt itt. Nem tudom, miért aggódom folyton, hiszen Kíra ott van a lovakkal, és Erik elég ügyes, hogy egy gyors bevásárlás ne legyen neki kihívás.Az utóbbi időben túl sok időt töltöttek együtt, és bármennyire is próbáltam elhessegetni ezt az érzést, egy kis szúró féltékenység mindig ott lapul a szívem mélyén. Örülnöm kellene, hogy ilyen jól kijönnek egymással, de nem tehetek róla, hogy bosszant. Hiszen Erik az enyém, nem? Ez nem is kérdés. Kíra örülhet, mert ő megkapta Jeremy-t. Akkor miért érzem úgy, mintha folyton versenyeznénk? És miért zavar ennyire, hogy Kíra ilyen jól kijön Erikkel?Sóhajtva próbáltam elterelni a gondolataimat. Szép is lenne, ha egy csésze tea képes lenne erre. Éppen a következő kortyra emeltem a csészét, amikor a telefonom halk pittyegéssel jelezte az új üzenetet. A szívem kihagyott egy ütemet, miközben felkaptam a telefont. Jeremy. Naná, hogy ő az.„Szia Dalma! Remélem, jól vagy! Valamikor összefuthatnánk! Puszi, J.”  Jeremy mindig is ilyen volt, magabiztos és közvetlen. Mindig megtalálja a módját, hogy mosolyt csaljon az arcomra, de most csak egy újabb zavaró tényező volt. Valahogy nem akartam vele beszélni. Nem akartam találkozni vele, legalábbis most nem. Túlságosan le vagyok foglalva azzal, hogy megértsem, mi történik velem és Erikkel.A telefonom kijelzőjére bámulva éreztem, ahogy az ujjaim ösztönösen válaszolni kezdenek, de aztán megálltam. Mi értelme lenne? Jeremy kedves, de most Erik a fontos. A szívem gyorsabban vert, ahogy a konyhaóra ketyegése egyre hangosabbnak tűnt a csendben. Hol van Erik? Miért nem jön már?Lehet, hogy tényleg túlgondolom ezt az egészet, de nem bírom ki, hogy ne aggódjak. Talán csak egy gyors kávét vett magának, vagy valami elintéznivalója akadt, ami tovább tartott. Megint az ablakhoz léptem, és kinéztem a sötét udvarra. Az istálló lámpái még mindig égtek, és láttam,hogy valaki mozog bent.Kíra az.Nyugtatom meg magam.De aztán visszatértek a gondolatok. Erik az enyém, és én soha nem engedem el. Tudom, hogy Kíra jó szándékú, de mindig is volt benne valami, ami miatt nem tudtam teljesen megbízni benne. Talán csak a saját bizonytalanságom vetítem ki rá. De mi van, ha nem? Mi van, ha tényleg valami van köztük?Megint az órára pillantottam. Tíz óra múlt. Erik, hol vagy már?