Megtévesztés Játéka 3.fejezet

Az új családom

Kíra

A csomagtartóba dobom a cuccaimat,és lehajtom a csomagtartót.Előre megyek és beülök a kocsiba.Remélem,hogy nem fogok lebukni.Megszököm,még ma.Már éjszaka eldöntöttem, hogy végre megteszem. Az adrenalintól remegve elindítom a kocsit és kiállok a helyemről.Mendel autóját viszem magammal,mivel az enyém még mindig szervizben van.Direkt,mert Mendel nem akarja,hogy megszökjek.Csak arra nem számított,hogy én sokkal agyafúrtabb vagyok,mint Ő.Kiérek az úttestre,és már nyomom is a gázt.Menekülni akarok,mielőtt bárki észrevenné,hogy eltűntem.Tudom, hogy nincs túl sok időm, de mégis meg akarom beszélni Dalmával a dolgokat. Kihangosítom a telefont, és tárcsázom őt. Pár másodperc múlva már hallom is a vidám hangját a vonal másik végéről.-Szia!-köszönt bele vidáman.-Szia, Dalma!-köszöntöm, majd egy mély levegőt veszek.-Figyelj, gondolkodtam a cserén.Most már tényleg nagyon elegem van.-amikor beszélek,megállok a piros lámpánál.Az ujjaimmal idegesen dobolok a kormányon, de a szemeim folyamatosan a visszapillantó tükröt kémlelik. És ekkor meglátom őket.Ezt nem hiszem el!-Basszus!-szitkozódom, miközben gyorsan befordulok az első adódó utcába, amint zöldre vált a lámpa.-Mi az?- kérdezi Dalma a telefonban, érezve, hogy valami nincs rendben.-Az idióta mostohabátyám, Mendel,és a haverja követnek engem.-dörmögöm idegesen, miközben még egy kanyart veszek, hátha lerázom őket. Azonban pillanatok alatt rájövök, hogy hatalmas hibát követtem el. Egy zsákutcába hajtottam,ráadásul nincs innen kijárat.-Akkor megadom a címem-.mondja Dalma nyugodtan.-Hallom, hogy nagy slamasztikában vagy.Leírom jó?-kérdezi.-Köszi, Dalma! De veled mi lesz?-kérdezem aggódva, miközben egyre közelebb látom Mendelt és a haverját a visszapillantóban.-Leteszem, jó? Vigyázz magadra!-búcsúzom és kinyomom a hívást.Egyre közelebb érnek hozzám, és szinte a gyomromba hasít a felismerés, hogy most nem fogom megúszni ezt a helyzetet. Mendel vigyorogva közeledik, mintha valami hatalmas vicc lenne ez az egész. Peti mellette sétál, ugyanaz az elégedett, önelégült vigyor az arcán. Kinyitom az ablakot, és mielőtt szóhoz jutnék, Mendel már be is hajol.-Szia, bébi!-mondja pimaszul, és mielőtt még tiltakozhatnék, közelebb hajol, hogy megcsókoljon. Undorodva elhúzódom tőle, de ez csak még jobban felhergeli.-Te ribi!-mondja,majd megkerüli a kocsit,kinyitja az ajtót és beül mellém.Peti meg kint álldogál és rágyújt egy cigire.-Menj a fenébe! Miért üldözöl? Normális vagy?-kérdezem ingerülten, ahogy próbálom megtartani a távolságot köztünk.-Látom, meg akarsz szökni.-mondja vigyorogva,közben az ujjaival cirógatni kezdi a lábamat.Milyen jó,hogy január van és vastag farmer nadrágban vagyok.Szinte alig érzem az érintését.Mendel mintha beleolvasott volna a gondolataimba,a fülemhez hajolt és ezt duruzsolta.-Vedd le a nacidat.-búgja,és mielőtt bármit mondhatnék, hirtelen megragadja a tarkómat, és erővel az arcomhoz húzza az övét. Az ajkai keményen az enyémekre tapadnak.Mendel elkezd csókolózni velem,én pedig mindjárt hányni fogok. Fojtott undorral és dühvel lököm el magamtól.-Fúj!-sziszegem, és a gyomrom felfordul. Megtörlöm az ajkaimat, mintha így tüntethetném el a nyomát annak a mocskos csóknak, amit rám kényszerített.Mendel hátrébb húzódik,és megvetően rám mosolyog,mintha élvezné a helyzetet.-Túl messzire mész..-mondom halkan, de a hangom remeg a dühtől. A kezem ökölbe szorul a kormányon.A fiú a kezemhez nyúl és lassan ki hámozza az ujjaimat a szorításból.-Pedig csak játszani akarok.De választhatsz.Én vagy Peti.-biccent az ablak felé, ahol Peti épp cigizik. A füst lassan gomolyog fel, és látom, hogy Peti vigyorogva néz vissza rám. A szemében ott van valami szórakozott érdektelenség, mintha ez az egész csak egy móka lenne neki. Nem avatkozik be, de tudom, hogy ha úgy döntene, bármikor csatlakozna.Mendel arca közel hajol az enyémhez, szinte érzem a leheletét az arcomon. A szeme sötét, mélyen belém fúródik, mintha azt várná, hogy megtörjek.Pedig csak egy dolgot akar:szexelni.Egy ideje már fűzöget,és megfogadta,hogy lefekszik velem,bármi áron.Részben ezért is menekülök előle.A gondolataim kavarognak, tudom, hogy most kellene mozdulnom.De a testem merev.Mendel keze tovább simogatja az ujjaimat, ahogy lassan felém hajol. Az arca csak egyre közelebb és közelebb kerül, a szája már-már érinti az arcomat. Egy pillanatra becsukom a szemem, és amikor újra kinyitom, látom, hogy mosolyog. A szívem zakatol a mellkasomban, az adrenalin pedig szétárad az ereimben.-Ne aggódj, Kíra, nem lesz semmi baj.- suttogja halkan,közben érzem,hogy a bőröm alá kúszik a félelem.Lassan kezdi lehúzni rólam a kabátomat,közben a testem magatehetetlennek tűnik.Mendel a pulcsim alatt kezd matatni,és eléri a következő réteget is.A kezével felkúszik a melltartómon,és belecsókol a nyakamba.-Kérlek…-nyöszörgöm,közben pörög az agyam,hogyan meneküljek el.Végül úgy csinálok,mintha megadnám magam.Fogom magam és Mendel felé húzódom,mintha belemennék ebbe az egészbe.Az ölébe mászok és tovább csókolom.-Na ugye mondtam,hogy jó móka lesz?-kérdezi felhevülten.-Naná,csak eddig nem tudtam mit veszítek.-mondom neki megjátszva és tovább csókolom Őt.Mendel keze a hátamra siklik,és leveszi rólam a melltartómat.-Tudod…-folytatom.-Sosem gondoltam volna,hogy ez lesz.-közben nézem az ajtókat.A hátsó ajtó még nyitva van,talán ott kitudok szökni.-Igen?Én mindig is tudtam,csak meg kellett törnöm téged.-pihegi,és érzem,hogy matatni kezd a nadrágomnál.-Állj!-szólok rá.-Még ne,csak lassan.-és ismét megcsókolom Őt.Mendel megvonja a vállát és élvezettel csókol.Oké.Akkor háromig számolok és kimászok.Három…kettő…egy!Fogom magam és mit sem törődve Mendellel átmászok az üléseken.A fiú felkiált és utánam szól:-Hé!Gyere vissza!-közben látom,hogy próbál kiszabadulni,ugyanis az előbb becsatoltam az övet.Ezzel időt nyerve magamnak.Az ösztön, ami eddig visszatartott,most kirobban belőlem.Kinyitom az ajtót,és pont ott szállok ki,ahol Peti áll.-Baszki!-kiáltok fel és elkezdek menekülni.Majd hirtelen megbotlok és Peti elkap.A könyökömmel egy gyors mozdulattal hasba vágom őt. A találat pontos,hiszen gyomorszájon találtam el.A fiú összerogy a fájdalomtól és a földön landol.A következő pillanatban visszamegyek a kocsihoz,és kirántom Mendelt az ülésről.-Hé!-szól rám,erre úgy bemosok neki,hogy vérezni kezd az orra.Hálát adok az égnek,hogy eddig jártam önvédelmi tanfolyamra.Muszáj volt.Beülök a kocsiba és magamra zárom az ajtót.A kezem reszket, amikor a kulcsot elfordítom a gyújtásban, de nem várok. A gázpedálra taposok, és a kocsi előre száguld. Mögöttem hallom, ahogy Mendel dühösen kiabál, de már nem érdekel. A könnyek elkezdenek végigfolyni az arcomon, a látásom elhomályosodik, de csak vezetek tovább. Az adrenalin még mindig lüktet a testemben, a szívem olyan gyorsan ver, mintha ki akarna ugrani a mellkasomból.-Végre szabad vagyok!-motyogom magamnak,ahogy elhagyom őket.Az út előre nyúlik, és bár a jövő bizonytalan, egy dolog biztos: soha többé nem fogom látni Mendelt. Soha többé nem fogom érezni a szorítását, a hatalmát, amit megpróbált rám kényszeríteni.Soha többé nem kell azt hallgatnom,hogy elakarja venni az ártatlanságomat.Csak ezért nyomult rám ennyire,mert csak dugni akart velem.Hányinger ez a pasi.Aztán hirtelen elkezdek hangosan nevetni.A tüdőm annyira szúr a nevetéstől,hogy egyszerre tör fel belőlem a sírás.Olyan abszurd ez az egész, hogy épp most sikerült kiszabadulnom, de még mindig ott van bennem a félelem.De tudom, hogy ez már a múlt.Soha többé nem fog Mendel zaklatni és fenyegetni.Peti pedig soha többé nem fog önelégülten vigyorogni rám.Bár való igaz- a bőröm még lángol Mendel érintésétől,-tudom,hogy ez a nyom idővel el fog múlni.Az anderalin lassan elapad,a testem pedig remegni kezd,és érzem,hogy a könnyeim megállíthatatlanul potyogni kezdenek.Érzem a megkönnyebbülést.A láncok,amik évekig fogságban tartottak,lassan leomlanak rólam.Gyorsan félre állok,és megnézem Dalma címét.

Lassan gurulok fel a kocsival a Rózsadomb egyik szűk utcáján, és eláll a lélegzetem. Hát, Dalma tényleg nem hazudott, amikor mesélt a családja otthonáról. A kanyarok után egyszer csak kibukkan előttem a hatalmas ház, mintha a Szép Házak magazinból lépett volna elő. Fényes kőfalak, üvegkorlátok, karácsonyfa izzókkal dekorálva, mintha egy festményt néznék. A fenyőfák lombjai között, a dombon egyenesen a városra látni – olyan panoráma, amit csak filmekben lát az ember. Amikor a kapuhoz érek,lelassítok és megállok. Mély levegőt veszek, majd kikapcsolom az övet. Egy pillanatra habozom, de aztán kiszállok az autóból.Lassan sétálok a kocsiból a kapuig, minden lépésnél egyre jobban érzem, hogy ez az élet nem az enyém. Még sosem jártam ilyen helyen, és most a saját lábammal taposom a gyönyörű, tisztára sepert járdát.A kerítés mögött rejlő kert... Tényleg, mint egy álom. A fű annyira zöld és tökéletesen nyírt, hogy szinte bűn rálépni.Még az olvadt hó alatt is gyönyörűen csillog a műfű. Ahogy nézem mindenütt kerti bútorok vannak és egy hatalmas beépített medence van a közepén. Szinte ordít erről a helyről a luxus és a gondoskodás.Egy kicsit zavarban is vagyok, mintha betolakodó lennék egy másik világba, de közben izgalom is van bennem.Ez mától kezdve az én világom lesz,legalább egy hétig élvezhetem ezt a kényelmet.Már épp készülök megnyomni a csengőt, amikor valaki megszólít a hátam mögött.-Dalma! Hát megjöttél?- hallom a hangot, és hirtelen megrándulok.Hátrafordulok, és egy középkorú nő áll előttem, a kapunál.Azonnal végigmér, mintha valami különös jelenség lennék.-Mi ez a gúnya rajtad?-majd összeráncolja a homlokát.Hirtelen ledermedek. Nem ismerem ezt a nőt, így fogalmam sincs, ki lehet, de nyilvánvaló, hogy engem Dalmának hisz. A gyomrom összerándul. Mit mondjak? Próbálom kitalálni, miért nem tűnt fel egyből, hogy összekevert minket, de aztán eszembe jut: basszus, tényleg, hát ikrek vagyunk! Még sosem voltam ilyen helyzetben, és ez az egész kezd túl valóságosnak tűnni.-Bocsi... izé…- motyogom, próbálva kitalálni a nevét.-Böbe vagyok, tudod jól.-fedd meg a nő, a hangja csípős és fáradt.-Mit ittál, lányom? Már megint valami buliból jössz?-ismét felszalad a szemöldöke.A szavai úgy csengenek, mintha ez mindennapos lenne Dalmával. Ránézek a nőre, aki egy szürke téli kabátot visel,fején egy kötött sapka díszeleg.Nem tudok mást tenni,így elmosolyodom, majd megvonom a vállam.Lehet, hogy így szokta Dalma is csinálni?Nem tudom,majd kiderül,ha rám szólnak valami szokatlan dolog miatt.-Hát, tudod…-motyogom,és úgy teszek mintha tényleg egy éjszakai buliból jöttem volna vissza.Böbe felsóhajt,majd kinyitja a kaput.-Fogadjunk,hogy a kulcsot is elhagytad.Különben nem álldogálnál itt,mint egy hajléktalan.Na, gyere be, mielőtt valaki meglát. A szüleid még nincsenek itthon, és nem szeretném, ha lebuknál.-mondja és beenged.Kezdem egyre jobban csípni ezt a nőt.Szerintem jól ki fogunk egymással jönni.-Köszönöm Böbe!-hálákodom és szélesen rámosolygok.Belépek a kapun, és egy pillanat alatt elkap a hely varázsa. Mintha egy másik dimenzióba léptem volna. A ház előtti térség egyszerre elegáns és grandiózus. Böbe közben tovább beszél hozzám, de az agyam elkalandozik, ahogy a környezetet bámulom. A hatalmas kőlépcső, ami az ajtóhoz vezet, a szökőkút a kert sarkában, az óriási medence, ami mintha csak a kert ékköve lenne. Minden olyan rendezett és tökéletes, mintha csak egy színdarab díszlete lenne, nem egy valódi otthon.Komolyan itt lakik Dalma?Mert alig hiszem el.Böbe kinyitja az ajtót, és én belépek a házba. Már az előszoba is lenyűgöző. Márványburkolat, hatalmas tükör a falon, mellette egy üveg dohányzóasztal.Nem tudom, hol kezdjem, mit nézzek először, annyi minden van, ami elragadja a figyelmemet.-Na, mi van veled, Dalma? Olyan furcsa vagy ma!-jegyzi meg Böbe, miközben becsukja az ajtót mögöttem.-Semmi különös, csak... fáradt vagyok.-vágom rá gyorsan, próbálva lazának tűnni. Nem akarom, hogy észrevegye, mennyire idegen itt lenni.Az egyik kezemet végighúzom a fal mentén, mintha meg akarnám érinteni ezt az új életet. A gondolat, hogy Dalma itt nőtt fel, ebben az elképesztő luxusban, egyszerre félelmetes és izgalmas.-Gyere egyél valamit.-biccent a konyha felé,én pedig követni kezdem Őt.Leülök az egyik bárszékre és végig simítom a márvány pultot.Az egész hely annyira különbözik attól, amiben én éltem eddig. A nevelőszüleim otthona szerény volt, tele zsúfolt bútorokkal és állandó zajjal. Itt pedig minden csendes, tiszta és fényűző. Egy pillanatra elmerülök ebben a gondolatban, és azon tűnődöm, miért nem kerültem be én is ebbe a luxus életbe?Mikor és hogyan szakítottak el a nővéremtől.De a legnagyobb kérdés az egészben:miért választottak minket külön?Ezért vagyok itt,hogy ezt kiderítsem.Böbe visszatér egy pohár vízzel, amit hálásan elfogadok. Ahogy iszom, egyre inkább érzem, hogy ez a szerep, amit most eljátszom, több annál, mint egyszerű csere. Ez egy lehetőség. A lehetőség arra, hogy megtapasztaljam mindazt, amit soha nem kaptam meg. De vajon meddig tudom fenntartani ezt a látszatot?-Gyermekem,amíg iszol addig készítek neked egy szendvicset.-mondja most már oldottabb hangulatban.-Köszönöm.-bólintok.-Fura vagy lányom.Máskor azt szoktad mondani,hogy “Böbe felőlem bármit csinálhatsz nekem,csak ne legyen szénhidrát.”-idézi.-Szerintem menj a fürdőszobába és mérd meg a lázad.-majd elindul a hűtő felé és elkezdi kipakolni a hozzávalókat.-Jól van.-vigyorgok rá,és elindulok,de nem lázat mérni,hanem felfedezni a házat.