Megtévesztés Játéka 28. fejezet

Azok a harangok nagyon távolról szólnak

Kíra

-Akkor ebből a rózsából kérnék majd.Ott van még az a rózsaszínű is!-mutatom az eladó hölgynek.Az egyik rózsa szebb, mint a másik. A szemem alig tudja követni a gyönyörű színek kavalkádját – a mélyvörös, a halvány rózsaszín, a krémfehér – mindegyik olyan, mintha a természet csodája lenne. Annyi szép virág van itt, hogy nehéz kiválasztani a legmegfelelőbbet. Egyszerre akarom mindet, és közben egyik sem tűnik tökéletesnek. Az eladó hölgy, aki láthatóan érzi a bizonytalanságomat, odalép hozzám és mosolyogva megkérdezi, miben segíthet.-Olyan nehéz választani.-mondom neki kissé zavartan, miközben az ujjaim végig siklanak egy bársonyos rózsa szirmán.-Minden virág olyan gyönyörű..-dicsérem.Ő megértően bólint, majd néhány kérdést tesz fel: milyen színeket képzeltem el, milyen virágok illenének az őszi esküvőhöz, melyik tetszik leginkább nekem vagy Jeremy-nek. Ahogy beszélgetünk, lassan tisztulni kezd a kép a fejemben. Végül kiválasztom a legkedvesebb virágokat – néhány elegáns, hosszú szárú rózsát, pár liliomot és némi zöldet, ami tökéletes kontrasztot ad majd a csokorhoz.-Köszönöm!-mondom a nőnek hálásan, miután végül sikerül összeállítani a rendelést. Egy hatalmas sóhajjal nyugtázom a döntést: talán egy lépéssel közelebb vagyok a nagy naphoz. Csodálatos idő van kint, a nap melegen süt, és bár tudom, hogy mindjárt február lesz, a levegő mégis tele van a tavasz ígéretével.Minden apró részletet a fejemben próbálok összerakni, de aztán hirtelen eszembe jut Dalma. Az eset óta nem mentem be hozzá a kórházba. Nem tudom, hogyan néznék a szemébe. Tudom, mit mondott nekem – hogy látni sem bírja az arcomat, hogy soha nem fog megbocsátani nekem. És mégis, ott voltam, amikor szüksége volt rám. Én mentettem meg az életét. Néha azt gondolom, hálásnak kéne lennie, de közben valami azt súgja, hogy ez nem ilyen egyszerű.Felsóhajtok, és próbálok visszatérni a jelenbe.Nem tudom, meddig állok ott, amikor hirtelen csörög a mobilom. Erik keres.-Szia, Erik!-szólok bele kissé fáradtan, de ő azonnal felvidít a hangjával. Mindig is jó volt abban, hogy megértse, ha valami bánt.-Szia, Kíra! Hogy vagy? Még mindig a virágok között bolyongsz?-érdeklődik.Elnevetem magam.-Igen, és még mindig nem tudok dönteni. De azt hiszem, már majdnem megvan a tökéletes összeállítás.-felelem.-Ez remek hír!Figyelj!Mit szólnál,ha elmennénk ebédelni.Úgy egy óra múlva?-kérdezi.Az órára pillantok a virágárusnál,és rögtön válaszolok.-Jó,és hol lenne a tali?

Erik egy kis étterembe hívott, ami nem volt messze a belvárostól. Amikor megérkeztem, már ott várt, egy csendesebb sarokban, két pohár víz mellett.-Szia, Kíra!-köszöntött mosolyogva, de a mosolya nem volt igazi. Láttam a szemében a fáradtságot és valami mélyebb szomorúságot is.-Szia, Erik!-felelem, miközben leültem az asztalhoz.Egy ideig csak csendben ültünk. Az asztalra meredtem, próbáltam összeszedni a gondolataimat, de nem tudtam nem észrevenni, hogy Erik mennyire meg van törve. Végül ő törte meg a csendet.-Azért hívtalak ide, mert... beszélnem kell valakivel..-kezdte halkan, és megdörzsölte a homlokát.-Dalma miatt.-fújja ki a levegőt.-Igen, tudom.-bólintottam, bár nem akartam túl részletesen belegondolni. A kórházi látogatások, a szomorú pillantások, mindez olyan nehéz volt.-A baba..-mondta végül, és éreztem, ahogy a szívem összeszorul.-Nem tudom, hogy valaha túl tudok-e lépni ezen.-közben felnéz a plafonra.Akkor tényleg ledöbbentem.Fogalmam sem volt, hogy Dalma várandós volt, egészen az esetig, amikor az utcán rosszul lett.

és elvetélt.Látszott a férfin, mennyire megviseli a veszteség.-Sajnálom, Erik..-mondtam halkan.-Tényleg.-sóhajtom.-Tudom, Kíra. Csak... Néha olyan, mintha már nem is tudnék igazán érezni semmit. Üres vagyok belül.-cendben bólintottam. Nem tudtam, mit mondhatnék, ami segítene neki. Aztán halkan folytatta:-Köszönöm, hogy meghallgatsz. Jólesik, hogy van valaki, akivel beszélhetek.-hálálkodik.-Bármikor beszélhetsz velem.-mondtam neki. -Tényleg. Itt vagyok, ha szükséged van rám.-Erik bólintott, majd egy mély lélegzetet vett. Éreztem, hogy valami fontosabb következik.-Valami mást is kérni szeretnék tőled.-mondta, és most már egyenesen rám nézett.-Szükségem lenne a segítségedre.-tér a lényegre.Tudtam,hogy ide fogunk kilyukadni.Szinte érezhető volt.-Miről lenne szó?-kérdeztem óvatosan,majd a számhoz emelem a poharat.-Szeretném, ha ismét Dalmának adnád ki magad, amíg ő a kórházban van.-mondta halkan, és éreztem, hogy a gyomrom összeszorul.-Hiszen elég feltűnő,hogy nincs otthon a családjával.-mondja a férfi.Most komolyan menjek oda vissza?Az utolsó alkalom sem volt egyszerű, és most még bonyolultabbnak tűnik. Ellenkezni akartam,és azt mondani, hogy ez őrültség, de Erik arca... Láttam, hogy mennyire elkeseredett.-Erik, ez... nem egyszerű.-kezdtem lassan.-Már legutóbb is nagyon nehéz volt, és most…-közben kinézek az ablakon.Nem bírom.Ez már túl sok.Az esküvőmmel szeretnék törődni.-Tudom, Kíra.-szakított félbe halkan.-Tudom, hogy ez nem könnyű, és hogy sok mindent kockáztatunk. De nincs más választásunk.-mondja.Lassan kifújtam a levegőt. Az agyam zakatolt, de valahogy tudtam, hogy igaza van. Nem igazán volt más lehetőségünk.-Jó.-mondtam végül, beletörődve.-Megteszem.-és visszafordítom a tekintetem az övére.Erik arca ellágyult egy pillanatra, mintha megkönnyebbült volna.-Köszönöm, Kíra. Nagyon köszönöm.-hálálkodik.-De van egy feltételem.-tettem hozzá gyorsan. -Balázs közelében kell lennem.Emilia bármikor bevetheti a gonosz tervét.-mondom neki.Erik bólint,majd felkapja a telefonját.-Haza vigyelek?-kérdezi.-Igen légyszíves.De majd az ablakon gyere be.-tanácsolom.-Úgy lesz.-villantja rám a csábos mosolyát.Úgy érzem már most bajba kerültem.

Erik csendben, mint egy árnyék, belopózik a szobába.Még alig lépett be, de már érzem a jelenlétét. Azonnal tudom, hogy miért jött. Emilia terveit akarjuk keresztülhúzni, megmenteni Dalmát a markai közül. Az ajtó halkan becsukódik mögötte, és a szívem vadul kalapál. Nem nézek rá, mert ha megtenném, talán túl sok mindent árulna el az arcom.-Mit tervezünk pontosan?-kérdem halkan, miközben pakolászni kezdek az asztalomon, mintha ez valami megnyugvást adna. Próbálok úgy tenni, mintha az előttem heverő papírok rendezése lenne az egyetlen fontos dolog a világon, pedig a gyomrom összeszorul az izgalomtól.-Valamit ki kell találnunk, hogy megmentsük Dalmát.Emilia nem adja fel olyan könnyen.-feleli Erik komoran. Hangja mély és határozott, mintha már most biztos lenne abban, hogy sikerrel járunk. És talán ezért is vonz engem annyira:mert mindig tudja, mit akar.Ahogy hallgatom a szavait, kezeimmel gyorsan mozgatok néhány könyvet és mappát az asztalon, de egy pillanat alatt minden szétesik.Egy üvegből készült pohár zuhan le a padlóra,és a törékeny tárgy darabokra hullik. Szinte ösztönösen egyszerre nyúlunk érte. Ujjaink találkoznak, és egy pillanatra lefagyok. A szemebe nézek, és elveszek bennük. Egyszerre állunk fel.Olyan közel vagyunk, hogy hallom a lélegzetét, és érzem a testéből áradó melegséget.De Erik nem enged el ilyen könnyen. Megragadja a karomat, és hirtelen közel húz magához, egészen a mellkasához vonva. A levegő kiszökik a tüdőmből, és az érintése alatt a bőröm szinte lángra kap.-Tudom, hogy mit érzel.- suttogja, és ajkai alig pár centire vannak az arcomtól.A szívem ezer fokon lángol, az adrenalin végigrohan az ereimben, és alig vagyok észnél. Szinte levegőt sem kapok.-Nem tudom, mit érzek.-sziszegem, de a hangom remeg.-Mindjárt bebizonyítom neked.-a férfi megfogta az arcomat és a nyelvét a számba dugta.Olyan következően és szenvedélyesen,hogy majdnem beleszédültem.Erik ajkai olyan intenzitással találkoznak az enyéimmel, mintha évek óta erre a pillanatra vártunk volna.Egy pillanatra el akarom lökni őt, hogy lélegzethez jussak, de ugyanakkor képtelen vagyok elengedni. Az ujjaim akaratlanul is a mellkasára siklanak, érzem a kemény izmok feszülését a ruha alatt.Aztán gyorsan észbe kapok.-Mit művelsz velem?- szakad ki belőlem, mikor végre elszakadok tőle, nehezen kapok levegőt, a szívem őrülten zakatol.-Nem lehetünk ilyen... közel... Ez nem helyes!-szidom le.Erik szemei villognak, arca közel az enyémhez, az ajkai éppen csak érintik a fülemet, amikor válaszol:-Nem érdekel, mi helyes vagy mi nem. Csak te érdekelsz... hogy érezzem, hogy akarsz.-búgja.A szívem hevesen ver. Megpróbálom összeszedni a gondolataimat, de Erik illata és közelsége teljesen elbódít. Az érintése, ahogy az ujjai végig siklanak az arcomon, megborzongat.-Ha tudnád, mennyire gyűlölöm, hogy ilyen hatással vagy rám... -motyogom halkan, mintha ezzel megvédhetném magam tőle. -Mintha teljesen elveszíteném magam, ha a közelemben vagy.-és ez az igazság.Erik egyszerűen elveszi a maradék józan eszem.Erik finoman, de erőteljesen megragadja a derekamat, közelebb húz magához. Az érintése bizsergő érzéssel jár, végigszalad a gerincemen, és egyre mélyebbre hatol bennem ez a furcsa, ellentmondásos vágy.-Akkor vesz el bennem.-morogja a számhoz közel.-Miért harcolsz ellene? Én sem tudok ellenállni neked.-leheli.Az ajkaim remegnek, ahogy megérzem forró lélegzetét az arcomon. Lesütöm a szemeimet, próbálom összeszedni magam, de a testem ösztönösen válaszol a jelenlétére. Érzem a szorítását, és tudom, hogy nincs menekvés.-Miért akarod ezt? -kérdezem félénken, de mégis kihívóan.-Miért én? Tudod, hogy bonyolult…-közben élvezem a közelségét.Erik szemeiben lángol a szenvedély, és a hangja mély, rekedtes.-Pont ezért, Kíra. Senki más nem hozott ki belőlem ilyen őrült vágyat. Senki más nem volt ilyen kihívás. Te vagy az egyetlen, akivel semmi sem egyszerű... és pont ezért akarlak.-felelei,az arcán ott van az a kaján vigyor.Szinte felvillannak a gondolataim. Előre lépek, és újra megcsókolom őt. Most én veszem át az irányítást, és a csókom szenvedélyesebb, követelőzőbb, mint korábban.-Ha megteszem…- suttogom a csók közben, az ajkaim alig válnak el az övétől. -Ha elengedem magam... sosem lesz visszaút.-Nem is akarom, hogy legyen.-mormolja, közvetlenül az ajkaimra.Miközben csókolózunk elkezdünk levetkőzni.Erik hevesen rántja le rólam a ruhadarabokat,és én sem vagyok rest lerántani róla.Amikor már meztelenek vagyunk,azonnal az ágyba zuhanunk.Erik a nyakamtól kezdve a mellemig végig csókol,közben én átadom magam a pillanatnak.Nem gondolok semmire és senkire.Kizárom az elmémből Jeremy-t és Dalmát.Erikkel már olyan régóta feszült volt a helyzet,hogy várható volt.Annyira nem bírtunk már magunkkal.Már az étteremben is éreztem,hogy ma este mas lesz.-Nem bírok leállni.-mormolja miközben az ölem felé kúszik.-Akkor ne állj le.-pihegem.A mellkasom fel és le mozog.Most először érzem azt,hogy nincs szégyellni valóm.Felőlem mondhat mocskos szavakat is,azok még jobban feltüzelnek.Erik az ölembe mászott,majd benyálazta az ujjait és belém dugta.Nem bírtam visszafogni magam,így azonnal felnyögtem.-Jól csinálom?Mondd,hogy jól csinálom!-incselkedik velem,én pedig kezdek magamon kívül lenni.-Jól csinálod Erik!Csak csináld!-nyöszörgöm,közben a fejem fölé helyezem a karomat,és belekapaszkodom a párnába.Aztán hirtelen abba hagyta a nyalakodást,és az ujjait nyomta belém.-Soha senkit nem kívántam még annyira, mint most téged.

-mormolja miközben a szemembe néz.Már annyira közel voltam a csúcshoz,hogy egyből elengedtem magam.Megfeszültem és hangosan felkiáltottam.Sőt még bele is szédültem.Soha életemben nem volt még ennyire erős orgazmusom.Ezt most Erik váltotta ki belőlem.Aztán a férfi megfogott és a hasamra fektetett,majd négykézlábra állított.Majd ismét megéreztem a nyelvét a puncimon,szinte könyörögnöm kellett,hogy lassabban csinálja.Erik nem hallgatott rám.Hirtelen megérzem,hogy hátulról belém hatolt.-Jesszus!-kiáltok fel,mert annyira kitöltött engem.Egyik kezével lenyúlt és a csiklómat ingerelte.-Mi az?Ennyire jó vagy ennyire rossz?-kérdezi rekedt hangon.-Túl jó!-szólok vissza,mire Ő elkezd ütemesen dugni engem.Erik nem válaszolt semmit,helyette olyan gyorsasággal repített a gyönyör felé,hogy majdnem elájultam.Görcsösen kapaszkodtam a párnába,majd belenyomtam a fejemet,és úgy ordítottam bele.Amikor végeztünk Erik eltávolodott tőlem és lemászott az ágyról.Én pedig remegő tagjaimmal hasra zuhantam a takaróra.