Megtévesztés Játéka 26. fejezet

Erik a támaszom

Kíra

A fürdőszobából rohanok,ahogy meghallom a mobilom csörgését.A törölközőt magamon szorítom,és majdnem megcsúszom a papucsomban.Aztán fogom magam felkapom a telefont,és hasra esem az ágyon.Amikor végre meghallom Erik mély, kissé szarkasztikus hangját a vonal túlsó végén, egy pillanatra megnyugszom. Mintha a hangja valahogy biztos pontot adna ebben az egész káoszban, ami most körülöttem zajlik. Elszúrtam.Tudom, hogy el kell mondanom Dalmának,

 hogy Jeremy mindent tud, de most már késő. El kell fogadnia a tényeket, ahogy vannak.-Erik!-kezdem halkan, bár próbálok nyugodtnak hangzani.- Mendel a nyomomban van.-közlöm vele.Egy pillanatnyi csend van a vonalban, majd hallom, ahogy Erik mély levegőt vesz.Ismeri Mendelt, tudja, milyen veszélyes lehet, ha egyszer valaki a célkeresztjébe kerül.- Azt hittem, hogy sikerült eltűnnöd előle.- mondja végül, a hangjában aggodalommal vegyes kíváncsisággal.-Hol vagy most?-kérdezi és hallom,hogy ki megy valahova.-Jeremynél lakom.-felelem gyorsan.-Előbb vagy utóbb rájön, hogy merre vagyok. Tudod, milyen ő…-hallom, ahogy Erik elfojt egy nevetést. Ismeri Mendelt, de talán jobban is, mint én. Egy másodpercig elgondolkodom rajta, hogy mennyire bízhatok meg Erikben. De nem marad időm ezen agyalni. Muszáj elmondanom neki a lényeget, mielőtt elveszítem a bátorságom.-Van még valami – folytatom, és most érzem, hogy az idegeim teljesen kifeszülnek.-Elmondtam Jeremy-nek mindent..rólam és Dalmáról.Már ideje volt,mivel egyre feszültebb voltam a titoktól.-sóhajtom.Erik hallgat. Túl sokáig hallgat. Ez mindig így van, amikor gondolkodik vagy mérlegel valamit. Nem tudom eldönteni, hogy dühös lesz-e, vagy talán még meg is érti. Végül megtöri a csendet.-Szóval Jeremy mindent tud.-mondja halkan. A hangjában nem érzem haragot, csak valami furcsa kíváncsiságot.-Igen, tudja, hogy mi ikrek vagyunk, hogy cseréltünk, és minden egyéb részletet. Tudom, hogy Dalmának el kellett volna mondanom előbb, de már késő. Nem akartam már tovább hazudni Jeremy-nek,hiszen szeretem Őt.Megkérte a kezem.-árulom el neki a titkot.-Gratulálok!- mondja a vonal végén.-Kérlek, Erik, ne mondd el Dalmának.-kérlelem.-Hiszen Jeremy az exe…És nem tudom hogy viselkedne veled azok után.-sóhajtom.-Semmiképpen sem. Ezt nektek kell megbeszélni.-ért velem egyet.-Valamikor össze is ülhetnénk,hogy megbeszéljük ezt.-javaslom.-Dupla randi?-kérdezi Erik szarkasztikusan, és hallom, ahogy felnevet a saját viccén.Egy mosoly kúszik az arcomra, de hamar el is tűnik.-Álmodik a nyomor!-vágom rá egy szem forgatással.-Na, szóval akkor tali szombat délután? -kérdem, remélve, hogy belemegy.Erik ismét felnevet. Most már komolyan kezdek kíváncsi lenni, hogy miért van ilyen jó kedve. Mintha valami megváltozott volna benne. Annyira felszabadultnak tűnik, és nem tudom, mi lehet az oka. Ez valahogy vonz, de ugyanakkor zavar is. Mitől ilyen boldog? Miért van az, hogy amikor én teljesen össze vagyok zavarodva, ő nevetgél és lazán veszi az egészet?-Persze! Akkor a többit megbeszéljük a chaten.-mondja végül, és hallom a hangján, hogy komolyan gondolja.-Vigyázz magadra!-búcsúzik.-Szia!-válaszolom, és leteszem a telefont.

Egy pillanatra csak ülök ott, a kezemben tartva a telefont, és hallgatom, ahogy a vonal megszakad. Szombaton találkozunk. Vajon milyen lesz újra látni Eriket? Az utolsó találkozásunk óta valami mintha megváltozott volna bennem. Mintha minden beszélgetésünkkor közelebb kerültünk volna egymáshoz, még akkor is, ha ezt egyikünk sem meri bevallani.Az egyik kezemmel végighúzom a hajamat, és mély levegőt veszek. Hogy a fenébe fog ez az egész lezajlani? Jeremy most már mindent tud. Tudja, hogy Dalma és én cseréltünk, és hogy az egész játék nem volt több egy szerepjátéknál. De Erik... ő más. Ő mintha már az elejétől fogva tudott volna mindent. Vajon mire készül? Visszaidézem Erik nevetését a vonalban. Az a könnyed nevetés, amitől megborzongok. Az a fajta nevetés, ami arra késztet, hogy többet akarjak tudni róla, hogy meg akarjam fejteni, mi rejlik a szarkasztikus mosolya mögött. Talán több van ebben az egészben, mint amit látni enged. Talán valami fontosat készül elmondani szombaton. De bármi is legyen az, tudom, hogy készen kell állnom rá.Nem csak Dalmának és Jeremynek kell majd szembenéznie az igazsággal,hanem nekem is. Nekem is döntenem kell, hogy meddig megyek el ebben a játékban, és hogy mit akarok Erikkel kapcsolatban. Mert valahol mélyen érzem, hogy ő is több, mint aminek látszik. És talán – csak talán – én is több vagyok, mint amit eddig elhittem magamról. Elengedem a telefont, és hátradőlök a kanapén. Vajon milyen érzés lesz újra látni Eriket? Vajon lesz-e valami a levegőben, amikor találkozunk? Vagy csak képzelem az egészet? Az egyetlen biztos dolog most az, hogy közeleg a szombat, és vele együtt a válaszok ideje is.

Izgatottan készülök a dupla randira. Ma este találkozunk Dalmával és Erikkel, hogy bejelentsük a nagy hírt. Még mindig furcsa érzés kimondani, hogy jegyesek vagyunk. Az egész olyan gyorsan történt. De amikor Jeremy feltette a nagy kérdést, tudtam, hogy ez a helyes döntés. Ő az a férfi, akit szeretek, és akivel el tudom képzelni a jövőmet.Miközben a tükör előtt állok, és a hajamat igazgatom, Jeremy megjelenik mögöttem. A szemei rám szegeződnek, és látom rajta, hogy észrevette, mennyire kitettem magamért ma este. Szokásosan dögösnek érzem magam, de Jeremy tekintetétől valahogy még inkább felpezsdülök.-Az én menyasszonyom egyre szebb, amióta megkértem a kezét.-mondja, miközben hátulról átölel, és apró csókokat hint a nyakamra. A bőröm bizsereg az érintésétől, és egy pillanatra lehunyom a szemem, élvezve a közelségét.-Te sem panaszkodhatsz.Elég jóképű vagy.-felelem játékosan, de a szívem hevesebben dobog. Még mindig nem tudok betelni azzal a gondolattal, hogy menyasszony lettem. Felnézek a tükörbe, és látom Jeremy arcán a boldogságot, amitől még inkább ragyogok.Mielőtt elindulnánk, még egyszer átfutom magam. Egy testhez simuló, fekete ruhát választottam az estére, ami tökéletesen kiemeli az alakomat. Tudom, hogy Jeremy imádja, ha így öltözöm, és most kivételesen nem egyenesítettem ki a hajamat, hiszen szereti, amikor meghagyom a természetes fürtjeimet.Erik is mindig megjegyzi, hogy mennyire tetszik neki, amikor így hordom a hajam. Ma este mindkettőjük kedvére akartam tenni. A kiegészítőimet is gondosan válogattam össze: pár apró fülbevaló, egy vékony ezüst nyaklánc és egy karperec, ami diszkréten csillan a csuklómon.Érzem, ahogy egyre jobban felvillanyoz a gondolat, hogy mindjárt találkozunk Dalmával és Erikkel. Tényleg alig várom, hogy megosszuk velük a hírt. Erik a telefonban említette, hogy Dalmának is van valami bejelentenivalója, de többet nem mondott. Titokzatos volt, és ez még inkább fokozza a kíváncsiságomat. Vajon mi lehet az? Talán valami hasonlóan nagy dolog?Jeremy közben előre hívott egy taxit, és hallom, ahogy a nappaliban közli velem, hogy megérkezett. Még egy pillantást vetek a tükörbe, és magabiztosan mosolygok vissza magamra.Felkapom a kis fekete táskámat, amely tökéletesen passzol a ruhámhoz, majd kisétálok a hálószobából. Jeremy ott vár rám, és a mosolyától újra és újra beleszeretek.-Indulhatunk?-kérdezi, és felém nyújtja a kezét. A válaszom egyértelmű:-Igen, mehetünk.-és elindulunk.Beszállunk a taxiba, és Jeremy keze végig az enyémet fogja.-Mit gondolsz, mit akar Dalma bejelenteni?- kérdezem, miközben Jeremy szemébe nézek. Látom, hogy elmosolyodik, és vállat von.-Nem tudom, de biztosan izgalmas lesz.-feleli sejtelmesen.A taxi lassan megáll a kedvenc éttermünk előtt. Jeremy gyorsan kifizeti az utat, majd segít kiszállni. Amikor belépünk az étterembe, meglátom Dalmát és Eriket egy sarokasztalnál. Az arcukon izgatott mosoly ragyog, ahogy meglátnak minket.Mindannyian köszöntjük egymást, de a mosolyok nem igazán őszinték. Jeremy mellém ül, Dalma pedig Erik mellé. A testem egy pillanatra megfeszül, amikor Dalma rám néz. Mélyen beszívom a levegőt, majd a legjobb mosolyomat varázsolom az arcomra.-Gyönyörű vagy, Dalma!- próbálok könnyednek tűnni, de belül érzem a feszültséget.-Köszönöm! -válaszolja ő, és megöleljük egymást, mintha minden rendben lenne.-Te is.-az ölelésünk gyors és tétova, szinte azonnal elengedjük egymást. Leülök Jeremy mellé, aki megfogja a kezemet. Bátorítóan szorítja meg, én pedig halvány mosollyal nézek rá. Aztán egy pillanatra megfeledkezem magamról, és Jeremy kézcsókot lehel a kézfejemre. Abban a pillanatban megcsillan az ujjamon a gyűrű, amit tőle kaptam.Aztán megtörténik a baj.Dalma arca megfagy, a tekintete keményen rám szegeződik. A pillanat feszült csendbe burkolózik, senki sem szól egy szót sem. Az ajka megremeg, és egy fájdalmas arckifejezés jelenik meg az arcán. Tudom, hogy lebuktam. A helyzet elviselhetetlenné válik, és mielőtt bárki reagálhatna, Dalma felpattan és kirohan a mosdóba. A szívem hevesen dobog, a gyomrom összeszorul.-Dalma, várj!- kiáltok utána, és felpattanok az asztaltól. Sietve indulok utána, de ő makacsul szalad tovább, mintha menekülne előlem. Az egész olyan, mintha lassított felvételben zajlana, a lépéseim nehezek, és a tüdőmben ég a levegő. Az utcán találom magam, a hideg szél arcomba csap, és látom, hogy Dalma nem áll meg, csak szalad előre.-Dalma!-kiáltom, és megérintem a vállát. Megfordul, és ekkor látom, hogy zokog. Nagyon sír, még a szokásosnál is jobban.-Esküszöm... -hüppögi. -Ezt nem gondoltam volna... Hogy ilyen hamar túllép rajtam.-az ég felé néz, és a szavai tőrként szúrnak belém.-Dalma, én csak... -próbálok belekezdeni valami magyarázatba, de ő azonnal a szavamba vág.-Nehogy azt mondd, hogy ezt nem akartad?! Naná, hogy akartad! Lecsaptad a kezemről a pasimat!-szavai élesek és vádaskodóak, a hangja egyre hisztérikusabb. Látom rajta, hogy egyre dühösebb lesz, szinte zihál, alig kap levegőt.-Ne idegeskedj, nyugodj meg.-mondom, de tudom, hogy a szavaim hatástalanok. Dalma hirtelen leguggol, mintha összeesne, és az arca eltorzul a pániktól.-Dalma!-kiáltom, és tudom, hogy baj van. Látom, hogy pánikrohama van, a szemei kétségbeesetten keresnek valamit, amit nem találhatnak.-Erik!-kiabálok, de senki sem hallja meg, túl messze vannak.Előkapom a telefonomat, és reszkető kézzel hívom fel Eriket. Közben próbálom nyugtatni Dalmát, de ő egyre jobban kétségbeesik.Lágyan megérintem a karjánál,erre Ő felszisszen.-Ne érj hozzám!- sziszegi nekem, mintha én lennék az ellenség. A szavai mélyen hatolnak belém, de tudom, hogy most nem rólam szól. Megpróbálok nem reagálni rá, és figyelmen kívül hagyni a fájdalmamat.-De én... -próbálkozom újra, de mielőtt bármit mondhatnék, Erik és Jeremy már kint vannak. Erik azonnal Dalma elé guggol, és próbálja felvenni vele a szemkontaktust.-Mi a baj?-kérdezi Erik, és óvatosan megemeli Dalma állát. A nővérem arca felismerhetetlen, egyetlen érzelem kavalkádja: harag, fájdalom, kétségbeesés.-Gyűlöllek!-sziszegi neki Dalma, majd Jeremy felé fordul.-És téged is!-aztán Dalma hisztérikus zokogásba kezd, és átöleli a térdét. Én csak állok ott, tehetetlenül, és nézem, ahogy a nővérem összeroppan előttem. A könnyek az ő szeméből az én szívembe hatolnak. Annyira szeretnék odamenni hozzá, megölelni és bocsánatot kérni, de tudom, hogy most nem hallaná meg.Erik próbálja nyugtatni, de Dalma csak még jobban összeomlik. Jeremy rám néz, és én érzem, hogy valami megtörik benne is. Azt hiszem, egyikünk sem gondolta volna, hogy ilyen messzire jutunk, hogy ilyen fájdalmat okozunk valakinek, akit mindketten szerettünk és még mindig szeretünk.Erik óvatosan felkelti a földről Dalmát, miközben én ijedten figyelem őket. Dalma még mindig rosszul van, és az arcán lévő rémület láttán egyre jobban aggódom. Erik megpróbálja visszavonszolni őt az étterem felé, de a lépései lassúak és óvatosak. Látom rajta, hogy ő is retteg, és hirtelen megállnak, amikor Dalma hasába nyílaló fájdalom összegörnyeszti.-A baba!-suttogja, és ijedten rám néz. A szemei tágra nyílnak, a szavai tele vannak kétségbeeséssel.Azonnal előkapom a telefonomat. Gyorsan hívok egy taxit, miközben az agyam lázasan zakatol. Mi van, ha nem ér ide időben? Mi van, ha valami komoly baj van? Az ujjaim remegnek, ahogy bepötyögöm a számot, de Erik közben rám szól:-Hívd mentőt!-kéri.Látom,hogy Dalma már egyre jobban ájuldozik.Jeremy is odalép, és segít Dalmát felemelni. Dalma még mindig ájultan lóg közöttük, én pedig csak nézem őket, ahogy próbálják a leggyorsabban és legbiztonságosabban visszajuttatni őt az étterembe. A telefon még mindig a kezemben van, de a taxi ötlete már nem tűnik elég gyorsnak vagy elég jónak. Idő kellene, amíg megérkezik, és mi van, ha addigra Dalma állapota rosszabbodik?Hirtelen belém hasít a gondolat: ide mentő kell, nem taxi. Az ujjammal gyorsan benyomom a mentők számát.Próbálok nyugodtan lélegezni, miközben a vonal kicseng.Végre felveszi egy diszpécser.-A nővérem pánikrohamot kapott, majd fájdalmai lettek!- mondom, próbálom visszafojtani a hangomban érződő remegést.Egy pillanatnyi csend a vonal másik végén, majd a diszpécser gyors kérdései záporoznak rám.-Igen, igen. Várandós.-válaszolom, és közben figyelem, ahogy Erik és Jeremy félúton leülnek Dalmával a járdaszegélyre. Erik arca eltorzul a fájdalomtól, és minden erőfeszítésébe kerül, hogy ne mutassa ki mennyire fél.-Értem. Rendben!-válaszolom végül a diszpécsernek, majd gyorsan kinyomom.-Jönnek a mentők!- szólok oda nekik. Erik csak bólint, de látom a szemében a hálát. Közben látom, hogy Dalma arca egyre sápadtabb, mintha minden élet kiszivárogna belőle.A pillanat feszültsége szinte tapintható. Dalma már teljesen elernyedt, mintha minden erő kiszállt volna belőle.Erik ujjai remegnek, ahogy Dalmát tartja. A félelem átragad rám is, és érzem, hogy a torkom kiszárad.Jeremy próbálja nyugtatni Eriket, de látom rajta, hogy ő is ugyanúgy fél. Erik feje előre hanyatlik, homloka ráncolódik a fájdalomtól, de összeszorítja a fogát és nem engedi el Dalmát.A sziréna hangja egyre közelebbről hallatszik, a város zaja elnyomja, de mégis élesen kihallatszik belőle a remény szikrája. Ahogy a mentőautó közeledik, a mellkasomból kiszorul a levegő. Csak pár perc, és már itt is vannak. Erik még mindig küzd, próbálja tartani Dalmát, míg a mentősök kiszállnak, és felénk rohannak.Miközben a hordágyra rakják a nővéremet Jeremy azonnal felém rohan.Átölel és szorosan magához húz.-Minden rendben lesz!-suttogja Jeremy, bár hangja még mindig reszket.-Menj vele.-mondom halkan, szinte csak egy leheletnyire, mintha nem akarnám, hogy a szavak teljes súlyukkal ránk nehezedjenek. De kimondom, mert tudom, hogy ez a helyes. Jeremynek mellette kell lennie.