Megtévesztés Játéka 25. fejezet

Az éjszakai látogató

Dalma

Éppen lefekvéshez készülök, és a sminkasztalom előtt ülve bekrémezem a kezem. Ahogy a krém hűvös érintése végigfut a bőrömön, boldogan dudorászom magamban. A Sabrina Carpenter-Taste című dalát énekelem halkan, mintha a hangommal betölthetném a szoba minden sarkát. Az ének hangjai visszhangzanak bennem, felidézve a ma este minden csodálatos pillanatát.A mobilom rezeg egy értesítéssel, kizökkentve a gondolataimból. Erik üzent: "Jó éjszakát bébi!" Az arcomra mosoly kúszik.Ő mindig tudja, hogyan varázsoljon mosolyt az arcomra.Tovább folytatom a kezem krémezését, próbálva visszaidézni a ma estét. Minden pillanata tökéletes volt, és a gondolataim még mindig az étteremben történteken járnak.Erik és én egy röpke pillanat alatt egymásnak estünk, a vágy és a szenvedély lángjaival körülvéve. Az ajkaim még mindig égetnek az ő csókjának emlékétől. A kezeim remegnek, ahogy felidézem, milyen volt érezni őt ilyen közel magamhoz.Milyen hevesen szeretkeztünk azon a pulton!Egyszerűen mámorító érzés volt.Elmerülök ezekben az emlékekben, és hirtelen felállok. Leveszem a köntösömet, hagyom, hogy a selyem anyag végigcsússzon a bőrömön, és a földre hulljon. Az ágyra nézek, ahol egy félbehagyott könyv hever. Egy jó történet mindig segít ellazulni és álomba merülni. Befekszem az ágyba, és kényelmesen elhelyezkedem a párnák között. Kinyitom a könyvet ott, ahol legutóbb abbahagytam, és hagyom, hogy a sorok magukkal ragadjanak.Aztán egy apró neszt hallok az ablakom felől.-Szia!-üdvözöl Erik és megáll az ablaknál.Hiszen olyan nesztelenül oson be a szobámba, hogy csak akkor veszem észre, amikor már ott áll az ágyam mellett. Megijedek, szinte felugrok az ágyban, de ő csak mosolyog, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Megkönnyebbülök, de nem hagyhatom, hogy teljesen észrevétlenül megússza a dolgot, így egy kis párnát vágok hozzá játékosan.-A frászt hozod rám!-forgatom a szemem, de nem bírom elfojtani a mosolyomat. Az ő jelenléte mindig felvillanyoz, akármennyire próbálom is elrejteni előle.-Nem tudsz aludni, vagy végig rám vártál? -kérdi incselkedve, miközben könnyedén támaszkodik az ágyamra és felém hajol. Nem tudom elfordítani a tekintetem róla.Azok a mély, szinte sötét íriszek mindig magukkal ragadnak. Tudom, hogy veszélyes vizeken járok, de nincs visszaút. Egyetlen pillanat alatt közelebb hajol, és ajkait az enyémhez érinti. Annyira természetes, annyira magával ragadó ez az érintés. Lágyan megfogom az arcát, és elmerülök ebben a pillanatban. Szeretem őt, minden kis titkával, minden hibájával együtt. Mégis, néha elgondolkodom, hogy vajon mindent tudok-e róla.Mielőtt azonban elmerülnék a gondolataimban, rezegni kezd a telefonom az éjjeliszekrényen. Kíra hív. Elengedem Eriket, és bár még mindig zavarba hoz a pillanat hevessége, azonnal felveszem a telefont.-Kíra, mi történt?-kérdem aggodalommal teli hangon.-Dalma, Mendel a nyomomban van. Nem tudom, hogy mit tegyek!-hallom húgom hangját, ami most más, mint lenni szokott. Félelem és kétségbeesés hallatszik ki belőle. Egy pillanatra lefagyok. A szívem majd kiugrik,hiszen komoly a helyzet.-Figyelj Kíra,én azt mondom,hogy..-mielőtt azonban bármit is válaszolhatnék, Erik hirtelen kikapja a telefont a kezemből, és szó nélkül kivonul a teraszra. Ledöbbenek. Én szólni akarok, hogy álljon meg, de már késő, hallom, ahogy mély, határozott hangján beszélni kezd Kírának. A szívem még mindig zakatol, de most már nem csak Mendel miatt. Mit akar Erik? Miért avatkozik bele? Megpróbálom lehalkítani a lélegzetem, hogy meghalljam, mit mond, de nem hallok mást, csak a mély hangját, ami időnként halk nevetésbe csap át.Ez a nevetés. Valami megmozdul bennem. Miért hangzik úgy, mintha már régóta ismernék egymást? Mintha ez nem az első alkalom lenne, hogy beszélnek.Azon kapom magam, hogy összehúzom magamon a köntösömet, és az ajtó felé lépek, hogy közelebb húzódjak, de Erik közben visszafordul, még mindig a telefonnal a kezében, és az ajtótól néz rám. Megállok. Az arca komoly, de a szemében van valami... valami különös. Mintha egy másik embert néznék.Bensőségesen elbeszélgetnek. Túl bensőségesen. Mi a franc folyik itt? Nem bírom elhinni, amit látok. A gyanú lassan felüti a fejét bennem. Lehetséges, hogy Erik és Kíra között több van, mint amennyit elmondtak? Több, mint egyszerű bujkálás és menekülés? A szívem összeszorul. Tudom, hogy Kíra néha meggondolatlan dolgokat tesz, de Erik? Őt nem tudom hova tenni.Próbálom vissza nyerni a nyugalmamat, de a gondolataim egyre csak száguldoznak. Miért beszél Erik úgy Kírának, mintha régi barátok lennének? Miért érzem azt, hogy valami el van hallgatva előlem? Nem tehetek róla, de féltékenység kezd felkúszni bennem. Hiszen Erik az enyém, nem? Legalábbis eddig azt hittem. De mi van, ha tévedtem? Mi van, ha Kíra közelebb van hozzá, mint valaha is sejthettem volna? Szétvet az ideg és a féltékenység.Erik visszajön a teraszról, és visszaadja a telefont. Egy pillanatra találkozik a tekintetünk, de az ő arca zárkózott, mintha semmi különös nem történt volna. Nem tudom, mit mondjak, mit kérdezzek. A gyanú ott lüktet a fejemben, de nem akarok most veszekedést. Most nem.-Mi történt?-kérdem halkan, próbálva nyugodtnak tűnni.-Semmi különös.-válaszolja egyszerűen, de a szemében még mindig ott van az a pajkos csillogás,ai nem hagy nyugodni.-Értem.-megköszörülöm a torkomat és tovább olvasok.Összeszorul a gyomrom.Tudom, hogy valami nincs rendben, mégsem kérdezek többet.Az oldalak egymás után peregnek, de a betűk összemosódnak előttem. Erik és Kíra képe újra és újra bevillan. Még mindig nem tudom, mit gondoljak erről az egészről. Mintha egy lyuk tátongana bennem, ahogy egyre jobban belelovallom magam abba, hogy Erik és Kíra talán... talán lefeküdtek egymással a hátam mögött.Talán több volt ez, mint Emilia elől való bujkálás és menekülés.Egy pillanatra lehunyom a szemem, de az agyam nem hagy nyugodni.Szinte látom magam előtt, ahogy Kíra és Erik együtt zuhanyoznak. Ahogy a vízcseppek végig folynak Kíra testén, és ahogy Erik rá néz... az a pillantás... majd közelebb hajolnak egymáshoz, és megcsókolják egymást. A kép annyira életszerű, hogy elszorul a torkom. A könyvet ingerülten becsapom, mintha azzal elűzhetném ezeket a gondolatokat. Nem tudom elviselni a fejemben kavargó képeket.-Jesszus!-szisszentek fel halkan,majd kipattanok az ágyból.-Mi az, szívem?- kérdezi. A hangja nyugodt, de én csak a szememet forgatom, és dühösen kifújom a levegőt. Semmi kedvem beszélgetni vele. Inkább gyors léptekkel sietek ki a szobából.Érzem,hogy a szeme sarkából figyel engem,de nem érdekel.A fürdő felé tartok, amely közvetlenül a szobám mellett található. Becsukom az ajtót magam mögött, és ráfordítom a kulcsot. A kezem még mindig remeg.A földre zuhanok, a térdeimet magam alá húzom, és az államat a térdemre helyezem. Így maradok.A hideg csempe érintése kicsit megnyugtat, de a fejemben a gondolatok vadul kavarognak. Miért tenné ezt Erik? Miért kavartak volna a hátam mögött? Hiszen Erik engem szeret... vagy nem? Az elmúlt hetek történései lassan kezdenek értelmet nyerni. Az apró jelek, az elfordított tekintetek, a rejtélyes üzenetek. Kezd összeállni a kép, de én nem akarok hinni benne. Nem akarom elhinni, hogy Erik és Kíra... hogy talán tényleg történt köztük valami.A szemem könnybe lábad, és egy mély, fájdalmas sóhaj szakad fel belőlem. Mit tegyek? Hogyan deríthetném ki az igazságot? Kíra kezdett ki vele, vagy Erik Kírával? Vagy mindketten benne voltak? Egyre jobban elönt a kétségbeesés. Újra és újra lejátszom a fejemben a lehetséges forgatókönyveket, de egyik sem hoz megnyugvást. Az igazság valahol ott van, de én még nem látom tisztán. Tudom, hogy nem vagyok elég erős ehhez.Gondolkozom, hogy felhívjam-e Kírát, vagy talán Eriket kérdezzem meg egyenesen, de nem bírok megmozdulni. A félelem lebénít. Mi van, ha igaz? Mi van, ha Erik tényleg elárult engem? Mi van, ha Kíra tényleg megtette? Azt hittem, bízhatok benne,azt hittem,hogy a húgom,de talán tévedtem.Talán mindkettőjükben tévedtem.-Nem... Ez nem lehet.-motyogom magam elé, és a térdemre hajtom a fejem. Az ujjaimmal beletúrok a hajamba, és próbálom összeszedni magam. Valahogy össze kell szednem magam. Ki kell derítenem, hogy mi történt valójában. Nem tudom tovább elviselni ezt a bizonytalanságot. Minden egyes perc, amit ebben a sötétben töltök, mintha késsel szurkálnák a szívemet.Mostantól kezdve nem engedhetem meg magamnak, hogy gyenge legyek. Valahogy ki kell derítenem, mit kavartak a hátam mögött ezek ketten. Ha Erik tényleg megcsalt, akkor tudni akarom. És ha Kíra tényleg képes volt ezt megtenni, akkor tudni akarom.Felállok és megmosom az arcomat.Egy kicsit jobban érzem magam,de még fel vagyok pörögve.Tettvágy fűt, hogy megtudjam az igazságot. Kinyitom az ajtót, és kilépek a folyosóra. Erik még mindig az ágyon fekszik, de most már nem néz rám. Talán érzi, hogy rájöttem a titkára.Talán tudja, hogy hamarosan kiderítem az igazságot.

Visszamegyek a szobámba, és lefekszem Erik mellé. A könyvemért nyúlok, gyorsan kinyitom és beletemetkezem, mintha mi sem történt volna. De belül forrongok. Az idegesség és a düh úgy kavarog bennem, mint egy forró vulkán. Nem nézek Erikre, de érzem a jelenlétét mellettem. A szívem hevesen ver, az ujjaim pedig görcsösen kapaszkodnak a könyvbe.Hirtelen megérzem, ahogy közelebb hajol hozzám. Finoman megcsókol, én pedig megdermedek. Kiveszi a könyvet a kezemből, amitől a torkomban egy pillanatra megakad a lélegzetem. Nem akarom ezt, haragszom rá, de a testem elárul. Lehunyom a szemem, és érzem, ahogy a bizsergés és a forróság elönti a mellkasomat. Ez nem történhet meg... Erik nem teheti ezt velem. Hiszen haragszom rá. Teljes szívemből gyűlölöm!Ahogy a nyakamhoz ér, szomorúan felsóhajtok. Nem akarom, hogy így legyen. Erik hallja a sóhajomban rejlő fájdalmat, és abbahagyja a csókot.-Valami gond van, kicsim? -kérdezi, miközben elveszi a kezemet, és finoman végig csókolgatja a karomat.-Tudod te jól.-válaszolom, miközben forgatom a szemem. A hangom hidegen cseng, de belül a bizonytalanság mardos.-Nem..-mondja csók közben, a szája szinte már mosolyog.-Nem tudom.-és a nyakamba csókol.Érzem a mosolyát, és ez még jobban felbosszant. Szigorúan ránézek, és a szívem mélyén rejtőző kérdést végre kimondom:-Te kavartál már Kírával? Mondd meg őszintén!-a  szavak szinte megrázkódtatják a szobát.Erik azonnal elhajol a nyakamtól és leengedi a kezemet.Lassan eltávolodik tőlem.Szóval... igen. Ez a csend mindent elmond.-Tudtam.-mondom halkan.-Annyira tudtam.-közben egy könnycsepp csordul ki a szememből.Felkelek az ágyról, és az ablakhoz sétálok. A kinti világot bámulom, de igazából semmit sem látok a könnyeimtől.-Nem volt semmi, csak egy csók.-vallja be, miközben a hajába túr. A hangjában kétségbeesés csendül.Forgatom a szemem, de továbbra is a kinti világot nézem. Az elárulás súlya nehezedik rám.-Megcsaltál.-nyelek egy nagyot, és a gombóc a torkomban egyre csak nő és nő. Az érzés, hogy elvesztettem valamit, amit talán sosem kaptam meg igazán.Erik mögém lép, és lágyan átkarolja a derekamat. A bőre meleg, a teste ismerős, de most távolinak tűnik, mintha egy idegen lenne,akit nem ismerek.Valóban nem ismertem Őt.-Csak egy pillanatnyi hév volt.- mondja halkan, közelebb hajolva a fülemhez.-Végig eszembe jutottál,Dalma. Hiszen nagyon hiányoztál nekem.-leheli.Szavai a bőrömön simogatnak végig, de nem hiszek neki. Hogyan hihetnék? Kihámozom magam a karjai közül, és távolabb lépek tőle.-Menj el!- mondom halkan, de a hangomban ott a kemény él. Nem érti, mi történik.-Miért? Mi a baj?-kérdezi, szemében zavart tekintettel.-Menj! Ne is lássalak!-kiabálom, miközben a mellkasomban tomboló érzések már majdnem szétrobbantanak. A fájdalom, a csalódottság és a düh összemosódik bennem.Erik egy pillanatig tétovázik, mintha nem tudná, mit tegyen, de aztán látom, ahogy megkeményedik az arca. Egy szó nélkül megfordul, és kimegy a szobából. Ahogy az ajtó becsukódik mögötte, a szívem összetörik. A könnyeim most már szabadon folynak. Az ablaknak támaszkodom, és hagyom, hogy a könnyeim még jobban elárasszanak. Mintha azokkal együtt eltűnhetne minden fájdalom is.Tudom, hogy erősnek kell lennem. Hogy magamért kell kiállnom, hogy ne engedjem meg, hogy bárki is így bánjon velem. Még ha Erik is az. Még ha szeretem is őt.