Megtévesztés Játéka 23. fejezet

Amikor választani kell

Dalma

Az étterem női mosdójába lépve megpróbálom összeszedni a gondolataimat,és a ruházatomat. Az Erikkel történt heves szeretkezésünk a raktárban, nos, egy kicsit megviselte a ruhámat. A ruhám gyűrött, és érzem, hogy az arcom még mindig lángol az izgalomtól.Próbálom kisimítani a szoknyámat, és közben ellenőrzöm, hogy a hajam nem áll-e szanaszét. A tükör előtt állva egy pillanatra megpróbálok megnyugodni, de az ajtó hirtelen kinyílik, és belép valaki. Felnézek, és azonnal sokkot kapok.Emilia, az anyám, lép be a mosdóba. A szívem kihagy egy ütemet. Nem számítottam rá, hogy itt találkozom vele, nem most és nem így. Azonnal érzem, hogy megijedek, hiszen sikerült elszöknöm a házából.A gyomrom összeszorul, ahogy közelebb lép, és hidegen rám néz.-Tudom már, hogy megszöktél a házból.- mondja, és a hangjában egy cseppnyi meglepettség sincs.Nem értem, hogyan derült ki ez az egész, ha tudomásom szerint Kíra még mindig ott van a házban, a helyemen.Vagy lehetséges,hogy Ő is megszökött?Biztosan Erik áll a háttérben.Istenem!-Egyszerűen csak leléptem.-hebegem gyorsan, miközben a csaphoz lépek, hogy kezet mossak. Az ujjaim remegnek, és próbálom elkerülni a tekintetét. Az anyám arca hideg, és a tükörben látszik, ahogy figyel engem.-Tudom, hogy te vagy az, Dalma!-mondja csendesen, de határozottan.-A húgod volt nálam:Kíra. De egyikőtök sincs már ott.Mindketten eltűntetek.Senki nincs már a markomban.-a szavai ökölként ütnek gyomorszájon.Tehát Kíra is elment. Nem maradt a helyén, ahogy terveztük. De miért? És hova ment? Az agyam lázasan dolgozik, de most nem ez a legfontosabb kérdés. Emilia tud mindent, és ez nem jelent jót.-Mi lesz most?-kérdezem remegő hangon, és érzem, hogy a gyomrom egyre jobban összeszorul.Emilia előveszi a vörös rúzsát a kis táskájából, és nyugodtan, mintha semmi sem történt volna, a tükör előtt kirúzsozza magát.-Velem kell dolgoznod.-mondja végül, a tükörképét bámulva.-Minél előbb tönkre kell tenni apádat.-közli velem.Ez a nő hiába gyönyörű,maga a megtestesült gonosz.Nem hiszem el, amit hallok. Az anyám azt akarja, hogy az apám ellen forduljak? Próbálok nyugodt maradni, de a harag és a félelem egyre erősebben kavarog bennem. Elfordítom a tekintetem a tükörről, próbálva elrejteni a növekvő pánikot.-Ha nem állsz mellém, csúnyán lebuktatlak titeket.-folytatja, hangja hűvös, mint a jég.-És a pasidat is, hogy jártok.Hiszen ismerem Eriket.Régi jóbarátok vagyunk,és nehezen tudott választani apád és köztem.-mondja.-Apa?-kérdezem.-De hiszen…-és megszédülök.Balázs nem lehet az apám.Illetve az apánk.Megdermedek. A szívem hevesen ver, miközben próbálom feldolgozni, amit Emilia mondott. A tükörből visszanéző arcom fakó, szinte kísérteties.-Dalma, figyelj rám!-egy pillanatra rám néz,majd előveszi a szempillaspirálját.-El kell mondanom valamit, amit eddig nem tudtál.Amikor te és Kíra megszülettetek, minden olyan gyorsan történt. Akkor még boldogok voltunk Balázzsal. Azt hittem, hogy együtt nevelhetünk fel titeket, két gyönyörű kislányunkat. De aztán minden megváltozott.-sóhajtja,és tovább folytatja a mesélést.-Egy napon Balázs és én nagyon csúnyán összevesztünk. Azt akartam, hogy velem maradjatok. Nem érdekelt semmi más, csak hogy biztonságban legyetek, hogy ne szenvedjetek. Balázs viszont perelt engem a felügyeleti jogotokért, és meg is nyerte. Elvett tőlem mindkettőtöket. Egy időre teljesen összeomlottam.De aztán történt valami, amire nem voltam felkészülve: Balázs úgy döntött,hogy csak az egyikőtök kell mégpedig Te.Csak téged tartott meg. Mert te voltál a kedvence. Kírát még pár hónaposan átadta egy árvaháznak,aztán onnan ment nevelőotthonba,és a többit már úgyis tudjuk.Azt hittem, megőrülök, amikor megtudtam.Próbáltalak meg keresni titeket,de apátok nagyon ügyesen kettéválasztott titeket.Azt mondta erre az egészre,hogy játék.Kettéválasztott titeket, mintha csak két darabját szakította volna szét a szívemnek. És akkor elhatároztam, hogy egyszer majd visszaveszem, ami az enyém. Ezért tettem mindent, amit tettem. Hogy visszavegyem,ami az enyém.El akartam venni tőle a legdrágább kincsét, ahogy ő is elvette tőlem.-meséli.Levegőt kell vennem, de a tüdőm nem engedelmeskedik. Mintha víz alá kerülnék, ahol a hangok torzan, tompán jutnak el hozzám. Balázs akit egész életemben nevelőapámnak hittem,valójában a vérszerinti apám.-Ha igazat mondasz, miért most mondod el?- kérdezem rekedten, tekintetem még mindig a tükör felé fordítva.-Az időzítés mindennek a kulcsa.-mondja, és a szavai élesek, mint a penge. -Most jött el az ideje annak, hogy te is megtudd az igazságot. És most van itt az ideje annak is, hogy eldöntsd, kinek az oldalán állsz.-és rám ereszti a tökéletesen fehérre színezett fogsorát.-És ha nemet mondok?-kérdezem csendesen.-Ha nem állok melléd, akkor mi lesz?-közben ökölbe szorítom az egyik kezemet.-Akkor lebuktatlak téged és Kírát. Sőt, Eriket is szívesen belevonom. Vajon mit szólna apuci, ha megtudná, hogy a lánya a kedvenc kollégájával titkos viszonyt folytat?-érzem, hogy az arcom elfehéredik.Erikről és rólam már tudott,amikor elraboltak.Látta,hogy mi együtt vagyunk.-Miért csinálod ezt?Miért akarod tönkretenni az életünket?-kérdezem.Emilia egy pillanatra elkomorul, mintha valódi érzelmeket mutatna.-Mert ez nem játék, Dalma. Ez háború. És a háborúban nincs helye a gyenge láncszemeknek.-a hangjában kegyetlenség csendül.Érzem, hogy Emilia nem fog habozni, ha az érdekei úgy kívánják. Ha ellene fordulok, ő mindent meg fog tenni, hogy elpusztítson engem és azokat, akiket szeretek. És tudom, hogy Balázs sosem bocsátaná meg nekem, ha az anyám oldalára állnék. De mi van, ha Emilia tényleg mindent felfed?-Rendben.- mondom végül, bár a szívem fájdalmasan összeszorul.-Mit kell tennem?-kifújom a levegőt.Emilia elégedetten bólint, és közelebb lép hozzám. -Először is, nem szólhatsz senkinek semmiről. Még Erikkel sem oszthatod meg a tervünket. Megértetted?Ez most mi melónk.Erik is nekem dolgozik,de nem fogja elárulni neked,hogy Ő mit csinál nekem.-közben a fülem mögé teszi az egyik hajtincsemet.Bólintok, bár a gyomrom görcsbe rándul. Erik... Mit fog szólni, ha rájön, hogy én is az anyám oldalán állok? Talán soha nem fogja megérteni, miért tettem ezt. De most nincs más választásom. Emilia tudja, hogy mit akar, és ha nem teljesítem az utasításait, akkor az egész világom darabokra hullik.-Azt akarom, hogy figyeld Balázst és a húgodat.- folytatja Emilia.-Tudni akarom, hogy mit terveznek. És ha bármilyen információt szerzel, azonnal szólj nekem.Világos?-kérdezi.Bólintok.Szóval ha életben akarok maradni,és ha meg akarom védeni Eriket, akkor engedelmeskednem kell.-Értettem.-mondom végül, és próbálom elrejteni a rettegést a hangomban.-De ha bármiben hazudtál nekem…-Emilia félbeszakít.-Nem hazudtam. De ne feledd, Dalma: én sem vagyok az, akit elárulhatsz. Az igazi játék csak most kezdődik.  

Kilépek a mosdóból, és érzem, hogy az arcomra fagy a bús komorság.Nem elég, hogy várandós vagyok, még a saját anyámmal is állandóan harcolnom kell. Emilia tényleg megőrült.Valóban azt hiszi, hogy ilyen könnyen tőrbe tudja csalni Balázst?Akiről kiderült,hogy az apám.Istenem, ezt tényleg nem hiszem el.Összeszedem magam, kihúzom a hátam, és mosolyt erőltetek az arcomra. Besétálok az étterembe,Sára és Tita vidáman intenek nekem, mintha minden rendben lenne.-Merre jártál, bogaram?-kérdezi Sára,közben megsimogatja a hátamat.-Mosdóban.-válaszolom, de a gyomrom összeszorul, ahogy visszagondolok az előbbi beszélgetésre Emiliával. A szavai még mindig élesen csengenek a fülemben, mint a kés pengéje, amely a húsomba vág.Oldalra pillantok, és a szemem sarkából meglátom Emíliát. Ott áll, és rám mosolyog, de az a mosoly olyan rideg, olyan fenyegető, hogy azonnal kiráz a hideg. Felém int, majd lassan elfordul, és kecses léptekkel távozik az étteremből. Egy pillanatra elgondolkodom rajta, hogy utána megyek, hogy szembesítsem, de tudom, hogy nincs értelme. Mától a rabszolgája vagyok. A saját anyám rabszolgája.A színjátékot azonban folytatnom kell. Sára és Tita engem figyelnek, de nem sejthetik, mi zajlik bennem. Nem érezhetik meg, hogy belül darabokra hullok.-Jól vagy?- kérdezi Tita, ahogy visszaülök a helyemre. Egy pillanatra összenézünk, és mintha látná a szememben a választ, de nem firtatja tovább.-Persze!-próbálok könnyedén válaszolni, mintha semmi különös nem történt volna.-Csak egy kicsit elgondolkodtam.-vonom meg a vállam.-Kicsim eszel még?-kérdezi Sára.-Azt hiszem, egy pohár víz most bőven elég lesz.-mosolygok rá.Nem bírom ezt a színjátékot.Mindig is erős nőnek tartottam magam, de most először érzem igazán, hogy bármikor összetörhetek.

Kisétálunk az étteremből,én pedig érzem,hogy el vagyok veszve a gondolataimban.Az emberek nevetve, vidáman búcsúzkodnak, de nekem a nevetésük üresen kong, mint egy távoli harang visszhangja. Az autók reflektorai elsuhannak mellettem, és érzem, ahogy a hideg levegő áthatol a kabátomon.Két világ között rekedtem – a valóság és a titkok közt, melyek egyre inkább összefonódnak.Ezen rágódom.Már épp megfordulnék, hogy magamra maradva induljak el valamerre, amikor Balázs hangja megüti a fülem:-Dalma,kislányom merre mész? Velünk kell jönnöd!-a hangja könnyed,és csodálkozó.Mielőtt bármit is mondhatnék, Erik lép elő a semmiből.Ezen most totál ledöbbenek.Hogy került elő?-Majd én hazaviszem!-szólal meg, és a hangja mély, nyugodt, de van benne valami feszültség is, ami azonnal megdobogtatja a szívemet.Balázs egy pillanatra megtorpan, majd vállat von.-Köszi, haver!-mondja egy mosollyal, ami azonban nem tűnik teljesen őszintének, és beül az autójába. Tita és Sára már bent vannak, Tita sokatmondó pillantást vet rám, amelyben cinkosság és kíváncsiság keveredik. Rákacsintok, bár belül szomorú vagyok.Erik felé fordulok, a lélegzetem gyorsabbá válik, és az impulzusok elragadnak.Felé lépek, és az ajkaimat az övére tapasztom.A csók forró és sürgető, mintha egyfajta kétségbeesett válasz lenne minden kérdésre, amit magamban hordozok.-Gyere, üljünk be.-súgom izgatottan, és gyorsan beszállok az autóba, mielőtt még meggondolhatnám magam.Erik követ, de nem indítja el az autót. A csend mintha egyre csak sűrűsödne körülöttünk, és szinte tapinthatóvá válik.Erik mereven előre néz, és látom rajta, hogy valamin mélyen, nagyon mélyen gondolkodik. Mintha a gondolatai a sötétség mélyére merülnének. Az állához nyúlok, és gyengéden magam felé fordítom a fejét.-Hé, Erik, mi a baj?-kérdezem, a hangomban reménykedés és aggodalom keveredik.A férfi nem válaszol.Lassan előrenyúl, és elfordítja a kulcsot. Az autó motorja felbőg, megtöri a csendet, de a levegő továbbra is nyomasztó.Az út hosszú és kanyargós, és én csak bámulok ki az ablakon, próbálva megfejteni a szavak nélküli kommunikációt. Végül nem bírom tovább.-Miért nem mondasz semmit?-tör ki belőlem hirtelen.Erik ajka megfeszül, mintha valami súlyos dolgot kellene kimondania. -Emilia mondott neked valamit?-kérdezi végül, olyan váratlanul, hogy megfagy bennem a vér. A nevét hallani, ebben a kontextusban, olyan, mintha jégcsap szúrna a szívembe. Habozom, nem tudom, mit mondjak.A hallgatásom beszédesebb, mint bármilyen szó.-Engem is megkért valamire.-folytatja, és a hangja most már inkább megfáradt, mint dühös.-Sejtettem, hogy téged is bele fog vonni.Amint megtudta,hogy együtt vagyunk.-sóhajtja.-Mit kért tőled?-kérdezem.Erik csendben marad egy hosszú pillanatig, majd a szemembe néz.-Azt akarta, hogy figyeljek rád,csak aztán idővel beléd szerettem.-mondja őszintén.A szívem kihagy egy ütemet. Nem tudom, mire számítottam, de erre nem.Ez az információ olyan váratlanul ér, mint egy villámcsapás. Az érzelmek hullámai összekeverednek bennem: meglepetés, kétely, öröm és fájdalom egyszerre tör rám.-Miért?-kérdezem rekedten.-Miért vállaltad el egyáltalán?-az arcomon szinte érzem a könnyek égető nyomását, de nem akarom, hogy lássa a gyengeségemet. Meg kell értenem.-Miért csinálja ezt velem? És veled?-alig látok a könnyeimtől.Erik a szemét lehunyja egy pillanatra, mintha próbálná összeszedni a gondolatait.-Emilia olyan, mint egy sakkozó.-kezd bele, a szavai komorak, -Ő mindig néhány lépéssel előrébb jár. Azt hitte, hogy csak egy bábu leszek a játszmájában.-egy keserű mosoly jelenik meg a szája szélén, de a tekintete hideg marad.-De ahogy egyre jobban megismertelek, és elkezdtem igazán látni, ki vagy valójában... már nem voltam biztos benne, hogy ez számomra is csak egy játszma.-mondja.-És most?-kérdezem.-Most miért maradtál?-érdeklődöm.Erik mélyen felsóhajt, mintha a lelkében is feloldódna egy régóta hordozott súly.-Azért maradtam, mert tudom, hogy valami sötét dolog rejtőzik a háttérben, és nem hagyhatlak egyedül ebben.-mondja határozottan.-És mert már nem csak rólad van szó, hanem rólunk is.-közben a kezemhez nyúl és megcsókolja.A levegő szinte vibrál közöttünk, ahogy kimondja ezeket a szavakat.Érzem, hogy valami melegséggel árad szét a mellkasomban, de a szorongás is ott bujkál a háttérben.-Rólunk?-ismétlem csendesen.Erik lassan felém nyúl, az ujjaival végigsimít az arcomon. Az érintése gyengéd és forró.-Igen, rólunk.-mondja, és a hangjában ott van az ígéret, hogy együtt küzdünk meg mindenért.Tudom, hogy minden szó igaz, mégis félek. Annyi mindenen mentünk keresztül, hogy néha nehéz elhinni, hogy van esélyünk a boldogságra.Erik szavai jól esnek. Érzem, ahogy egy kis remény visszatér a lelkembe. Egy pillanatra úgy érzem, hogy talán minden rendbe jöhet. A szívem megnyugszik, és egy kicsit jobb kedvre derülök. Azt kívánom, bárcsak mindig így maradhatnánk:kettesben,boldogan.Mégis tudom, hogy ez csak egy álom. Az életünk bonyolultabb annál, mint hogy ilyen egyszerűen megoldódjanak a dolgok. Túl sok a titok, túl sok a hazugság, és túl sok minden forog kockán. Tudom, hogy amíg nem kerül minden a helyére, addig meg kell játszanom magam. Szerepben kell maradnom. Nem engedhetem meg magamnak, hogy gyengének lássanak, vagy hogy Erik rájöjjön, mennyire rettegek. Hiszen ha én félek, akkor ő is félni fog. És ha mindketten félünk, akkor elveszítjük a reményt.Viszont tudom,hogy a mi szerelmünk erős,és bármilyen akadályt le tudunk győzni.Akármilyen nehéz is lesz, akármeddig tart is, mi ketten együtt fogunk végigmenni ezen az úton.Tudom, hogy Eriknek szüksége van rám, és nekem is szükségem van rá. Ő az, aki megmutatta nekem, milyen a valódi szerelem. Az a fajta, amelyik nem kérdez, nem ítélkezik, csak egyszerűen létezik. És én nem fogom ezt elengedni. Nem engedhetem meg magamnak, hogy elveszítsem.A gondolat, hogy egyszer majd véget érhet ez az egész, szinte elviselhetetlen. De remélem, hogy hamarosan sikerül ennek a végére érnünk. Remélem, hogy megtaláljuk azt a kiutat, amire mindketten vágyunk. És amikor ez megtörténik, újra szabadok leszünk. Addig is... addig is maradok a szerepemben, és küzdök a szabadságomért, küzdök Erikért.