Megtévesztés Játéka 19. fejezet

Nem vagyok a topon

Dalma

Ahogy megérkeznek Erikék, hallom, hogy egy autó ajtaja becsapódik. A szívem gyorsan ver, az adrenalin száguld az ereimben. Tudom, hogy ez az esélyem. Emília nincs itthon, így gyorsan kell cselekednünk. A hátsó teraszra surranok ki, ahol a kerítés túloldalán Kíra vár rám. Megállok egy pillanatra, mély levegőt veszek, és átpillantok a vállam fölött. Még tiszta a levegő.Várok és közben idegesen gyűrögettem a felsőm alját.Látom,hogy a húgom előkerül a fák közül.-Szia!-köszönt vidáman,és megáll a kerítésnél.-Szia!-köszönök vissza,és egymásra mosolygunk.-Minden rendben?-kérdezem suttogva Kírától, miközben a kezéért nyúlok, hogy átsegítsem a kerítésen. Egy rövid ölelést,és gyors puszilkodást hajtunk végre.Istenem de jó újra látni Őt!Sajnos nincs erre időnk.-Igen, menjünk gyorsan!- bólint Kíra.Segítünk egymásnak, hogy biztonságosan átjussunk a kerítésen.-Vigyázz magadra!-mondom a húgomnak.-Te is!Minden rendben lesz!-ígéri.Egymás felé biccentünk,és elválunk egymástól.Kíra gyorsan beszalad a házba,.én pedig Erik felé igyekszem a kocsihoz.Ahogy a ház sarkánál felbukkanok, látom, hogy Erik épp kiszáll a kocsiból. Annyi érzelem van bennem, hogy szinte belerohanok a karjaiba, és megcsókolom. Ajkaink találkozása forró és szenvedélyes, de érzem a feszültséget is. Nem úgy viszonozza a csókot, mint szokta. Amikor eltávolodom tőle, egy pillanatra látom a szemében azt a zavart, amitől mindig is féltem.-Gyere.- mondja szűkszavúan, és int, hogy szálljak be a kocsiba.Annyira izgatott vagyok, hogy végre láthatom őt. Úgy tűnik, mintha örökkévalóság telt volna el, mióta utoljára együtt voltunk. Ahogy beszállok az anyósülésre, megérzem az ismerős illatát- az a finom, fás illat, amit annyira szeretek. Erik mellém huppan a vezetőülésre, és egy pillanatra megállok, hogy végig mérjem.Egyszerű fekete pólót és farmert visel. Olyan egyszerű kombináció, mégis annyira jól áll neki. Ritkán látom őt így, ennyire hétköznapian. Általában mindig elegánsabb ruhákban jár, mint aki mindig készen áll valami fontos találkozóra vagy megbeszélésre. De ma... ma valami más van benne. A fekete póló kiemeli a széles vállait, és a farmer pont elég szorosan simul a csípőjére, hogy megvillantsa az izmos testét. Annyira dögösen fest, hogy nem tudom megállni, hogy ne képzeljem el, milyen lesz, amikor ezek a ruhadarabok lekerülnek róla.Erik elfordítja a kulcsot a gyújtásban, a motor felzúg, és én egy pillanatra megdermedek. Az autóban uralkodó csend csak még jobban felerősíti a bennem kavarodó érzéseket. Az ablaküvegen keresztül nézek ki, de nem igazán látom, mi van odakint. Csak őt érzem, és a közelségétől megrészegülve próbálok nem túl feltűnően bámulni rá.Elindulunk, és a kocsiban egyfajta vibrálás van. A csend lassan kezdi felőrölni az idegeimet, és az a rengeteg pillangó, ami a gyomromban repked, egyre csak erősödik. A szeme sarkából rám néz, és egy halvány mosoly kúszik az arcára. Talán észrevette, hogy mennyire izgulok. Az a fajta mosoly, amitől a lábaim elgyengülnek, és amiért képes lennék mindent feláldozni. Olyan sok mindent éltem már át mellette, és mégis, minden találkozásunk újra és újra elvarázsol.Elkapom a tekintetem, próbálok valami másra gondolni, de aztán újra oda pillantok rá. A keze lazán pihen a sebességváltón, és én arra gondolok, milyen jó lenne, ha most megfogná a kezem, vagy csak egy pillanatra hozzám érne. A szívem egyre hevesebben ver, és a gondolataim már teljesen elkalandoztak. Elképzelem, ahogy a kezei lassan végig siklanak a karomon, majd le egészen a derekamig. Ahogy az ajkai közelednek az enyémhez, és ahogy az a fekete póló és farmer egyre inkább csak akadályt jelentenek majd...Megköszörülöm a torkom, és próbálok valami értelmeset mondani, de semmi sem jut eszembe. Annyira leköt Erik látványa és közelsége, hogy a szavak elhagyják az agyamat. -Szóval, merre megyünk?-kérdezem végül, hogy megtörjem a csendet. A hangom rekedtesebb, mint amire számítottam. Erik rápillant, majd visszafordítja a tekintetét az útra.-Meglátod.-mondja egyszerűen, és van valami a hangjában, ami még jobban felcsigáz. Mindig is tetszett, hogy ilyen titokzatos tud lenni. Soha nem lehet tudni, mire készül, és ez a bizonytalanság, ez az izgalom jót tesz a kapcsolatunknak.Ahogy vezet, a keze néha megremeg a kormányon, és egy pillanatra elgondolkozom, vajon ő is ugyanannyira várja-e, hogy kettesben legyünk, mint én.Erik arca feszült, a keze görcsösen szorítja a kormányt. Próbálok lazítani, a kezem az övére csúszik, de ő nem néz rám, csak megfogja a kezem, majd egy idő után elengedi. Az utazás néma és kellemetlen, mintha valami láthatatlan feszültség húzódna közöttünk.Megállunk egy benzinkúton, és Erik kiszáll, én is követem. Azonnal érzem a hideg levegőt, ami egy pillanatra kijózanít. Bemegyek a shopba, ahol veszek néhány dolgot: vizet, rágcsálnivalót, pár édességet. Amikor a pénztárhoz érek, egy impulzusra megállok a gyógyszeres polc előtt, és remegve leveszek egy terhességi tesztet. Már napok óta érzem, hogy valami nem stimmel velem.Az elmúlt reggelek rosszullétei, az émelygés... lehet, hogy csak a stressz okozza, de mi van, ha nem? Az a gondolat, hogy esetleg várandós vagyok, egyszerre ijesztő és izgalmas.Szorosan markolom a szatyrot, amikor kirohanok a benzinkútról, mintha az életem múlna rajta. Az autóhoz érek, kinyitom az ajtót, és gyorsan beülök az anyósülésre.Az ujjaim szinte fehérednek, olyan erősen szorítom a zacskót, amiben a terhességi teszt lapul. Amíg Erik vissza nem ér, van egy kis időm. Próbálok mélyeket lélegezni, de a mellkasom úgy szorít, mintha egy satu fogná körbe.Mi van, ha tényleg babánk lesz? A kérdés ott lüktet a fejemben, és nem tudom elhessegetni. Még csak 19 éves vagyok, erre nem készültem fel.Hogy fogom megmondani neki? Még magamnak sem tudom igazán megfogalmazni, hogy mit érzek. Félelmet? Izgatottságot? Talán mindkettőt egyszerre.Elképzelem Eriket, ahogy a kezében tartja a tesztet, és felcsillan a szeme. Tudom, hogy jó apa lenne. Ő mindig olyan türelmes, gondoskodó, és már most is úgy vigyáz rám, mintha valami kincs lennék. De mi lesz, ha mégsem így reagál? Mi van, ha ő még nem áll készen erre? Én biztos nem vagyok kész. Még mindig suliba járok, mellette dolgozom, próbálom egyensúlyozni az életem darabjait, és néha úgy érzem, hogy minden összeomlik körülöttem.És ott van a csere is. Ha terhes vagyok, minden veszélybe kerül. Minden terv, amit hetek óta szövögetünk. Nem tudom, hogy Erik mit szólna hozzá. Lehet, hogy azonnal vissza akar majd lépni, vagy épp ellenkezőleg, még elszántabbá válik, hogy mindent megvalósítsunk. De hogyan dönthetnénk felelősen, amikor most minden olyan bizonytalan?Még sosem éreztem magam ennyire tanácstalannak. Az a kis dobozka most több súlyt hordoz, mint bármi más az életemben.Érzem, hogy a könnyek lassan összegyűlnek a szemem sarkában, és idegesen letörlöm őket. Nem sírhatok most. Nem, amikor Erik bármelyik pillanatban visszajöhet. Erősnek kell lennem, bármennyire is rettegek attól, amit a következő percek hozhatnak.Lassan felpillantok a benzinkút bejárata felé,és meglátom,ahogy Erik kilép,kezében a kávéval,és egy csomag csokival.Az arca gondtalan, mintha csak egy normális nap lenne. Fogalma sincs arról, milyen vihart érzek belül. Nézem őt, és érzem, hogy a szívem egyszerre ver gyorsabban és lassul le, mintha meg akarna állni egy pillanatra.Be fogok vallani neki mindent,de nem most.Még nem állok erre készen.Szerintem Ő sem.Mély levegőt veszek, próbálok összeszedni minden bátorságot, amit csak tudok. Erik beül az autóba, és rám mosolyog. Az a mosoly, ami mindig megnyugtatott, most mégis félelemmel tölt el. Nem fogom húzni az időt.

Már javában úton vagyunk,amikor rám tör az édesség iránti vágy.-Én is kérek!-szól felém Erik.Matatok a szatyorban valami édességért, hogy kínáljam, de Erik egy hirtelen mozdulattal elveszi a szatyrot tőlem.-Add ide!-mondja ingerülten,és bele nyúl a csomagba. Az arca hirtelen megfeszül, amikor meglátja a tesztet. Szinte hallom, ahogy a légzése elakad, majd a kocsi gyorsan félresiklik az útról. A szívem kihagy egy ütemet.Basszus! Most mi lesz?A kocsi megáll az út szélén, és néhány hosszú pillanatig csak csend van. A szívem olyan hangosan dobog, hogy azt hiszem, mindjárt kiugrik a mellkasomból. Erik lassan rám néz, a szemeiben egyfajta vihar tombol.-Ez az,amire gondolok?- kérdezi halkan, de a hangjában ott lüktet a feszültség.Összeszedem magam és bólintok. -Nem tudom biztosan.-válaszolom.-Késik a menzeszem, de szerintem csak a stressz miatt... de nem zárom ki. Reggel is rosszul voltam.-felelem halkan.Erik mélyen beszívja a levegőt, és látom, hogy megpróbálja feldolgozni a hallottakat.A férfi rám nézett, szemében komolyság  csillant:-Dalma, az utóbbi napokban szedted a fogamzásgátlót?-kérdezte, és a hangjában ott volt az aggodalom, amitől a szívem egy pillanatra megállt.A kérdés olyan váratlanul ért, mintha pofon vágtak volna. A torkom elszorult, és a szavak hirtelen valahogy nehezen jöttek. Próbáltam visszaemlékezni, de a fejem üres volt.-Pedig azt a fogamzásgátlót eltettem azon az estén..- motyogom magam elé. A felismerés, hogy hetek óta nem szedtem, hirtelen súlyosan nehezedett rám. -Nem... nem szedtem.-vallottam be végül, lesütve a szemem.-Az otthoni szökés óta teljesen elfelejtettem…-és összekulcsolom az ujjaimat. Egy pillanatra úgy érzem, hogy felbosszantottam ezzel a ténnyel.-És végül mi van, ha tényleg az vagy? -kérdezi végül, a hangja komoly és egyben kétségbeesett.-Akkor majd meglátjuk.-felelem, és próbálok magabiztosan hangzani, de belül én is ugyanúgy rettegek.-De bármi is lesz, együtt megoldjuk, igaz?-remegve felé pillantok.A szavai mégis mélyen megérintenek. -Nem tudom, Dalma..-mondja végül.-Ez nem olyan egyszerű.-sóhajtja.Érzem, hogy valami eltört köztünk, valami, amit talán soha nem lehet helyrehozni. Mégis, ahogy a keze az enyémre simul, és egy pillanatra rám néz, ott van valami más is. Valami, ami még mindig ott lobog köztünk, valami szenvedély, ami nem hagy nyugodni.-Csak próbáljuk meg, rendben?-mondom halkan, szinte könyörögve.Erik egy hosszú pillanatra csendben marad, majd végül bólint. -Próbáljuk meg.-mondja, de a szavaiban ott van az a bizonytalanság, amitől félek.

Amint Erikkel megérkeztünk a házhoz, óvatosan körülnéztem. A hold gyenge fénye derengő árnyékokat vetett a kertre, és a bokrok között sétálva érkezek meg a kerítéshez.Átmászok a kerítésen,és beslisszolok a hátsó terasz mellett.Erik bátorítóan biccentett,miközben ő a kapunál maradt, mintha őrködne. Tudtam, hogy nem maradhat sokáig; nem akartuk felhívni magunkra a figyelmet. Lassan a ház felé haladtam, majd beléptem a teraszra. A szívem vadul dobogott, ahogy az üvegajtóhoz értem. Az ajtó hűvös üvegének érintése bizsergető érzéssel töltött el. Vajon bejutok gond nélkül?Óvatosan benyomtam a kilincset, és belépve körülnéztem. A nappali sötétbe burkolózott,csak a hold fénye világította be a teret.Csend volt. Az a fajta csend, ami azt jelzi, hogy mindenki alszik. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Úgy tűnt, a riasztó valóban nem lett bekapcsolva.Balázs ma kivételesen elfelejtette bekapcsolni.Óvatosan, lábujjhegyen osontam a lépcső felé, és közben figyeltem a lépteimre.Az emelet felé vezető lépcsők minden egyes lépésénél próbáltam elnyomni a lélegzetemet.Amikor végre elértem a szobámhoz, már alig kaptam levegőt az izgalomtól. Az ajtót óvatosan kinyitottam, és egy pillanatra megálltam. Belélegeztem a jól ismert illatot – a tiszta ágynemű és az enyhe levendulaillat keveredése nyugtatóan hatott rám. Az otthon illata. Az a biztonságos érzés, amit semmi más nem adhat meg. Beléptem a szobába, és egy szusszanással az ágyamra vetettem magam.Az ágy puhasága körülölelt, és azonnal éreztem a régi, megnyugtató érzést,amire napok óta vágytam.Feküdtem a hátamon, és a plafont bámultam, miközben egy halvány mosoly jelent meg az arcomon.Végre itthon vagyok!A saját szobámban, a saját ágyamban.A szobám, az én saját kis menedékem, ahol mindig újra megtalálhatom önmagam, amikor minden más elveszni látszik. Az illatok, az emlékek, a régi könyvek sora a polcon, a régi plüssök az ágy végében – mind-mind az én világom részei.Boldogan beszívom az otthoni illatokat, érzem, ahogy az álom lassan elnyomja az ébrenlétemet. Jó újra itthon lenni.

Másnap reggel fáradtan ébredek, és azonnal érzem, hogy valami nincs rendben. Már megint ez a gyomorgörcs, ez a hányinger. Az ágy szélére ülök, próbálom leküzdeni, de hiába, a gyomrom fellázad ellenem. Gyorsan a fürdőszobába rohanok, és épphogy időben érek oda. A wc csészébe kapaszkodva öklendezem,és végül kihányom magam.Még egy pár másodpercig ott gubbasztok, érzem, ahogy a testem reszket a kimerültségtől. Nyűgösen törlöm meg az arcom, és próbálok visszanyerni egy kis erőt, de a gondolatok gyorsabban cikáznak a fejemben, mint ahogy összeszedhetném magam. Most már biztos vagyok benne: terhes vagyok.Felállok, bár a lábaim még remegnek a gyengeségtől, és előveszem a terhességi tesztet a fürdőszoba szekrényéből. A kezem is reszket, amikor kinyitom a dobozt, és megpróbálok nem gondolni arra, mi lesz, ha igazam van. Megcsinálom a tesztet, aztán leteszem a mosdó szélére. Most már csak várnom kell. De a percek olyan lassan telnek. Próbálom elterelni a figyelmemet, a telefonom után nyúlok, hogy nyomkodjak valamit, bármit, csak ne ezen kattogjon az agyam.Feloldom a képernyőt, és azonnal kapok egy emailt.Megnyitom és látom,hogy vizsgám lesz holnap.Elhúzom a szám. Remek, pont erre van szükségem most, még egy stresszfaktor. Tudom, hogy készülnöm kellene rá, de egyszerűen képtelen vagyok koncentrálni. Mintha minden gondolatot egyetlen, mindent elsöprő félelem váltana fel: mi van, ha tényleg terhes vagyok?Mély levegőt veszek, megpróbálom összeszedni magam, és újra a tesztre pillantok. Az az öt perc olyan, mintha egy örökkévalóság lenne. Megpróbálok másra gondolni, de nem megy.Végül eljön a pillanat. Leveszem a tesztet a mosdó széléről, és nézem az eredményt. Először nem is értem fel igazán, mit látok, csak bambulok a két apró csíkra. Aztán mintha villám csapna belém, a felismerés erőteljesen söpör végig rajtam. Terhes vagyok.