Megtévesztés Játéka 18. fejezet

Nyugtass meg,kérlek!

Kíra

Tegnap óta itt vagyok.A szállodai szoba rideg csendjében ülve a tekintetem a falon lévő órára téved. Az idő lassan vánszorog, és a szívem egyre gyorsabban ver. A gyomromban kellemetlen görcs feszít,és nem érzem jól magam.A szoba levegője fojtogató, mintha nem jutna elég oxigén az agyamba. Felállok, idegesen járkálni kezdek a falak között, mint egy ketrecbe zárt állat. Az ablakhoz lépek, kinyitom, és hagyom, hogy a hűvös esti levegő beszivárogjon a helyiségbe.Egy újabb pillanat telik el, és meghallom a folyosóról jövő léptek zaját. Azonnal megfeszül a testem, és az ajtó felé fordulok. A léptek egyre közelednek, majd elhalnak az ajtó előtt. Visszafojtott lélegzettel várok. Egy halk kopogás hallatszik. Tudom, hogy ő az.Majd benyit és belép a szobába.Erik áll ott, szokásos komor tekintetével, de most valami más is van a szemeiben. Talán fáradtság. Talán... sajnálat? Nehéz eldönteni. Belép a szobába, és az ajtó halkan becsukódik mögötte.-Most már itt maradok.Holnap indulunk.-közli velem,és leül az ágyra.-Nézünk valamit?-kérdezi,és eldől az ágyon.Lassan leülök mellé, és bár még mindig feszült vagyok, próbálok elengedni. Erik bekapcsolja a tévét, és elindít egy filmet. Nem vagyok igazán oda a filmekért mostanában, de valahogy ez a dolog kicsit megnyugtat.Legalább segít elterelni a figyelmet arról,hogy egy fogoly vagyok.Telnek a percek,és úgy érzem egyre jobban felengedek.A film hangja, Erik jelenléte – valahogy minden lassan egyfajta nyugalmat áraszt.A pasi végig mellettem marad, és bár nem beszél sokat, a puszta jelenléte is elég ahhoz, hogy kicsit megnyugodjak. Egy ásítás kúszik az ajkaimra, és önkéntelenül Erik karjához dőlök.A férfi meglepődik, de nem mozdul el. Az érintése meleg és erős, szinte védelmező. Egy pillanatig habozik, majd lassan megsimogatja a fejemet. Ez az egyszerű mozdulat annyira gyengéd, hogy hirtelen könnyek szöknek a szemembe. Felemelem a fejem, és a tekintetünk találkozik.Nem tudom, miért, de egyszerűen nem tudom elfordítani a szemem róla. Látom a szemeiben azt a megmagyarázhatatlan vonzalmat, ami egyszerre vonz és taszít. Érzem, hogy a pillanat feszültsége egyre nő, és egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Erik arca most már csak néhány centire van az enyémtől, és a lélegzetem elakad.És akkor megtörténik.Váratlanul, szinte ösztönösen megcsókolom. Érzem, ahogy a szívem még hevesebben dobog, és ahogy az ajkaim találkoznak az övéivel, minden kétség és félelem egy pillanatra eltűnik. Mintha minden bizonytalanság egyetlen csókkal eltűnne.A férfi azonnal viszonozza a csókot,és rám mászik.Ez nem az a csók, amit az ember eltervez. Ez spontán, nyers és tele van érzelemmel. Érzem, ahogy az ujjaim a nyaka köré fonódnak, ahogy közelebb húzom magamhoz.De ahogy a csók egyre mélyebbé válik, a gondolataim megint összekuszálódnak. Hirtelen belém villan a tudat:-Mit művelek?! Már megint Dalma pasijával csókolózom!Ez az érzés egyszerre hoz szégyent és zavart. Már egyszer elkövettem ezt a hibát Jeremy-vel. Most meg... Erikkel csókolózom,aki Dalma szeretője.Tudom jól,hogy már megint valami helytelen dolgot csinálok.Az ajkaim még mindig az övéin vannak, és a testem remeg az érintésétől.Dalma talán megvetne ezért. Talán örökre elfordulna tőlem, ha tudná. De itt és most, egy percre sem tudok a következményekre gondolni. Valami mélyebb, ösztönösebb erő vezérel,és én hagyom,hogy ússzunk az árral.Erik ajkai szenvedélyesen mozognak az enyémeken, és a szívem vadul kalapál. A keze a derekamra siklik, és a testem beleremeg az érintésébe. Annyira különbözik mindentől, amit eddig éreztem. Jeremy csókja óvatos és fiatalos volt, mint egy első szerelem bimbózása. De Erik... Erik sötét és intenzív, mintha mélyebb titkokat hordozna magában.Olyan titok, ami egyszerre vonz és taszít. És talán éppen ez az, amiért nem tudok megállni, amiért nem tudok nemet mondani neki.Érzem, ahogy Erik kissé elhúzódik,majd hirtelen lemászik rólam,és a fürdőszobába rohan.Maga után csapja az ajtót,és bezárkózik.A csend, ami utána marad, szinte fojtogató.Próbálom összeszedni magam, de a gondolataim kuszák, az érzelmeim pedig még inkább. Mi történt vele? Miért zárkózott be? Talán túl messzire mentünk..Félóra telik el, de Erik még mindig nem jön ki. Nem bírom tovább. Felkelek, és az ajtó felé indulok, de éppen amikor odaérek, meghallom a kilincs kattanását, és Erik kilép a fürdőből. Az arca komor, a szeme elkerüli az enyémet. Hirtelen valami rémület fut végig rajtam.-Erik... -szólítom meg halkan, mintha attól félnék, hogy a szavaim tovább súlyosbítanák a helyzetet. Érzem, hogy valami határt léptünk át, és ez a felismerés olyan, mint egy hideg zuhany. De mégis, az a csók… Valami eszméletlen volt. Valami, amitől nem tudom kiverni a fejemből Őt.Erik rám néz, de nem mond semmit. A szeme üres, mintha minden érzést elzárt volna. Feltartott kezekkel kerül ki engem, mintha én lennék a veszélyes, nem ő. -Menj be, én már készen vagyok!- mondja,aztán fogja magát és beviharzik a másik szobába.Tudom, hogy beszélnünk kell, még ha fáj is. Mert nem bírom tovább ezt a nyomasztó érzést. Tudnom kell, mi történik a fejében. Tudnom kell, hogy miért zárkózik el tőlem.Odaérek az ajtóhoz, és megállok előtte. Mély levegőt veszek, majd halkan bekopogok. A csend elnyeli a kopogásomat, de tudom, hogy hallotta.-Erik, beszélnünk kell!-könyörgök neki.Hallom, ahogy a belső zár elfordul, és az ajtó lassan kinyílik. Erik ott áll, a tekintete fáradt és zavart, de most először úgy érzem, mintha egy pillanatra bepillantást engedne abba a sötét mélységbe, ami benne rejlik.-Nem tudom, mit érzek..-mondja végül, és a szavai megrendítenek.-Csak... időre van szükségem.-sóhajt fel.

A szívem még mindig gyorsan ver,amikor meglátom Eriket. A férfi a csomagtartónál áll, és éppen pakolássza be a táskákat. Próbálom kordában tartani magam, de a kezem enyhén remeg, amikor felé nyújtom a saját táskámat. Figyelem őt, a mozdulatait, az izmait, ahogy megfeszülnek a karján, és közben próbálom elterelni a figyelmemet a gondolataimról.Amikor átadom a táskát, véletlenül megérintjük egymás kezét. Mintha villámcsapás futna végig rajtam, gyorsan elkapom a kezemet az övéről, mintha megégettem volna magam. Az érintés melegsége ott marad a bőrömön, és hirtelen levegőért kapok, ahogy megpróbálom elnyomni a hirtelen fellángoló érzést. Az ujjaim még mindig bizseregnek attól a röpke, de intenzív pillanattól, és képtelen vagyok elfojtani a zavaromat.Erik pillantása rám siklik, egy apró, furcsa mosollyal az arcán, mintha tudná, mit érzek. Ez még jobban zavarba ejt, így gyorsan a kocsi ajtaja felé fordulok, és igyekszem úgy tenni, mintha nem történt volna semmi. Behuppanok az ülésbe, és azonnal magamra csukom az ajtót.Próbálom lenyugtatni magam,de nehezen megy.Erik olyan hatással van rám, amit nehéz szavakba önteni. A nyugalom látszatát próbálom kelteni, de az érzéseim szinte forrnak belülről. Útközben az ablakon bámulok kifelé, hogy még véletlenül se nézzek Erik arcára. A táj gyorsan suhan mellettünk, a gondolataim azonban sokkal lassabban kavarognak, mintha egy láthatatlan ködben bolyonganának. Vajon ő is érzi ezt a feszültséget? Vagy csak én vagyok az, aki így reagál minden pillantására, minden szavára?Amikor megérkezünk az első benzinkúthoz, érzem, hogy Erik figyel engem. Azonnal kikapcsolom a biztonsági övet, és kipattanok a kocsiból, mintha menekülnék.A kút shopjában próbálok valami normálisnak tűnő tevékenységet találni, hogy eltereljem a figyelmem. Válogatok az újságok között, aztán egy halom csokit is veszek, végül még egy üveg bort is a kosaramba dobok. Nem tudom, miért, talán csak kell valami, ami ellazít, vagy elnyomja az érzéseimet.A pénztárhoz lépek, és fizetek. Minden cuccot magammal viszek, mintha bármelyik pillanatban szükségem lenne egy kis édességre vagy egy korty borra. A kocsihoz visszafelé menet meglátom Eriket, aki éppen tankol. A napszemüvegét viseli, és valahogy még dögösebbnek tűnik, mint általában. Próbálom elkerülni a tekintetét, de ő észrevesz, és elvigyorodik.-Felvásároltad a kutat?-kérdezi nevetve, miközben a tankoló pisztolyt a helyére teszi.-Valahogy így.-motyogom, és gyorsan beülök a kocsiba, hogy elkerüljem a további beszélgetést.Amíg az ajtónál ügyködök,addig Erik bemegy fizetni.Belehelyezem magam az ülésbe, és próbálok eltűnni a szatyrok mögött. Felbontok egy csomag csokit, és már éppen elkezdenék enni, amikor Erik beül mellém.-Mi van, nem osztozol?-kérdezi könnyedén, és anélkül, hogy engedélyt kérne, elkap egy csokit a kezemből. Felhorkanok, de nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjak. Ahogy visszanéz rám a napszemüvege mögül, azt gondolom, talán mégsem olyan rossz vele utazni. Csak hát... nehéz figyelmen kívül hagyni a kémiai reakciókat, amiket bennem vált ki.Az út további részében próbálok a magam kis világába visszahúzódni, de Erik folyamatosan próbálkozik. Minden alkalommal, amikor előveszek valamit a szatyorból, ő valahogy kiszimatolja. Egy csomag gumicukrot nyújtok ki a szatyor mélyéből, mire Erik már el is veszi a kezemből.-Nem vagy egy kicsit mohó?-kérdezem szemöldökömet felhúzva.-Csak segítek neked, hogy ne egyedül hízz el.- válaszolja vidáman. Megint nem tudom megállni a mosolygást. Képtelen vagyok haragudni rá. Van valami furcsán könnyed és szórakoztató ebben az egészben.Később, amikor megállunk egy pihenőnél, próbálok távolságot tartani tőle. Nem akarom, hogy lássa, mennyire ideges vagyok a közelében. Kinyitom az üveg bort, és öntök magamnak egy kis műanyag pohárkával, amit az előző helyen vásároltam.-Hé, én is kapok egy kortyot?-kérdezi Erik, és már el is veszi a poharat. Mielőtt tiltakozhatnék, Ő már egy nagy kortyot iszik belőle, aztán rám kacsint.-De hát Te még vezetsz!-szólok rá.-Egyébként meg az én borom volt!-teszem hozzá.-Az volt.-válaszolja egyszerűen, és visszaadja a pohárkát.Lassan észreveszem, hogy alig maradt valami nasim. Erik folyamatosan kér tőlem valamit, és valahogy mindig adok neki, mintha nem is lenne választásom. Egy darabig bosszant a dolog, de aztán rájövök, hogy valahogy élvezem is. Élvezem, hogy figyel rám, hogy velem van.Jól érzem magam a társaságában.Ahogy az úton haladunk tovább, egyre több csokit és édességet osztok meg vele, míg végül már csak egyetlen csomag van nálam.Felmutatom neki az utolsó gyöngyszemet.-Remélem, ezt meghagyod nekem.-mondom neki tréfásan.Erik vigyorogva rám néz, aztán elkapja a csokit, és eldugja a zsebébe.-Meglátjuk.-válaszolja, és bekapcsolja a rádiót. Egy kellemes dallam szólal meg,amitől megnyugszom,és kifelé pillantok a tájra.Az autó zökkenőmentesen haladt előre, és én oldalra pillantottam Erikre, aki koncentráltan figyelte az utat. Próbáltam felvenni a fonalat, hogyan is nyissak beszélgetést, hogyan lehetne kicsit többet megtudni róla. Tudom, hogy nem a világ legjobb ötlete mindenki múltjáról faggatózni, de valahogy érdekelt, ki is valójában Erik.Egy kis mosollyal az arcomon végül megszólaltam.-Mesélj valamit magadról. Mit szeretsz csinálni? Mi a hobbid?-érdeklődöm.-Teniszezek.-válaszolja szűkszavúan.Erik arca megfeszült,de továbbra is az utat figyeli.Talán már most is túl messzire mentem.De a kíváncsiság erősebb volt.Nem hagytam annyiban.-Család? Gyerek? Feleség?-tapintok rá a lényegre.Erik arca egy pillanat alatt komorrá vált, szinte éreztem a levegőben a feszültséget. Az út szélére húzódott, és olyan erővel nyomta le a féket, hogy a kocsi beleremegett. Mielőtt bármit mondhattam volna, már ki is szállt az autóból, és gyors léptekkel elindult fel-alá, és láttam,hogy próbálja visszatartani a dühét.-Erik?-szóltam utána, de csak tovább járkált, és látni lehetett, mennyire feldúlt. Nem értettem, mi történt. Talán csak rossz helyen tapogatóztam. De ennyire? Kipattantam a kocsiból, a nap erősen sütött, de a levegő hideg volt, ahogy megcsapott.-Mi bajod van?-kérdeztem, próbálva nem felcsattanni. -Miért nem tudunk normálisan együtt utazni? Miért kell mindig megsértődni?-karba tett kézzel követem Őt.Erik nem válaszolt azonnal. Csak tovább járkált, és az állát fogta, mintha gondolkozna valamin,amit még ő maga sem ért.-Miért baj az, hogy rákérdeztem a magánéletedre?-kérdeztem újra, egyre türelmetlenebbül.Erik szemei villámokat szórtak rám, és a szívem összeszorult. Eddig soha nem láttam így. Mintha valami vad harag vagy fájdalom lobbant volna fel benne, amit nem tudott vagy nem akart elfojtani. És ettől kicsit meg is ijedtem. Valami történhetett, amiről én nem tudtam, valami, ami ennyire mélyen megérintette őt.Majd hirtelen megállt.Egy lépést tett felém, és éreztem, hogy a gyomrom összeszorul. A következő pillanatban közelebb lépett, és mielőtt még fel foghattam volna, mi történik, a kezébe temette az arcomat. Az érintése egyszerre volt gyengéd és könyörtelen. Minden izmom megfeszült, a levegőt is visszatartottam.Nem volt menekvés. És akkor, egyetlen lélegzetvétellel, éreztem, ahogy ajkai az enyémekre tapadnak. Szenvedélyesen, forrón és őszintén csókolt meg, mintha ezzel próbálná elmondani mindazt, amit szavakkal nem lehetett. Mintha ez a csók az összes kérdésemre válasz lett volna, minden kétségemet eloszlatva, és minden falat ledöntve, amit eddig magam köré emeltem.Éreztem a kezét az arcomon, az ujjait a bőrömön, és a szívem egyre vadabbul dobogott.Végül elhúzódik,és fogja a fejét.Nekem pedig lángol az ajkam a csókjától.Az út szélén állunk, az autók folyamatosan suhannak el mellettünk,de minket ez cseppet sem zavart.A hideg szél belekap a hajamba, de ez sem tudja elterelni a figyelmemet Erik arckifejezéséről. Olyan nyugodtnak tűnik, mintha semmi sem történt volna az előbb.-Tudnod kell valamit.-kezdi, a hangja alig hallható a mellettünk elhaladó autók zajában. Az arca olyan komoly, hogy a gyomrom görcsbe rándul. Nem tetszik ez a hangnem. Sem a pillantása.-Mi az?-kérdezem, és érzem, ahogy a pulzusom felgyorsul.Erik egy pillanatra elfordítja a tekintetét, mintha keresné a megfelelő szavakat.-Válófélben vagyok.-mondja végül, és mintha kövekkel dobná hozzám a szavait.Egy pillanatra megdermedek, majd felnevetek, de a nevetésem inkább ideges, mintsem vidám.-Ez most valami vicc?Ugye?-kérdezem hitetlenkedve.Erik arca feszült marad, és érzem, hogy nem viccel. A nevetésem hirtelen abba marad.A gyomrom még inkább görcsbe rándul.-Pontosítok.-folytatja, és érzem, ahogy egyre mélyebbre süllyedek ebbe az örvénybe.-Még mindig van feleségem... Éppen válófélben vagyunk.-fejezi be.Nekem pedig eláll a lélegzetem.Próbálom feldolgozni a hallottakat, de az agyam mintha leblokkolna.-Válófélben?-kiabálom felé, de a hangom remeg, és érzem, hogy a könnyeim máris összegyűlnek a szememben.-Miért nem mondtad el ezt korábban?Miért nem mondtad el Dalmának?-kérdezem.-Nem akartam, hogy másképp láss... hogy rosszabbnak gondolj, mint amilyen vagyok. De... Dalma miatt muszáj volt megtennem ezt a lépést. Ő más, és én... beleszerettem.-vallja be.Nem tudom, hogy a döbbenet vagy a düh az, ami először eluralkodik rajtam, de úgy érzem, mintha egy vulkán készülne kitörni bennem. Ez nem lehet igaz. Nem, nem lehet ilyen kegyetlen a sors, hogy mindez épp velem történik meg.-Beleszerettél Dalmába?-kérdezem, a hangom most már éles, és érzem, hogy az arcom elvörösödik.-Hát, gratulálok, Erik! Most aztán tényleg sikerült rendesen összezavarnod mindenkit.-csattanok fel.Erik próbál közeledni felém, de hátrébb lépek. Már nem bírom elviselni, hogy ilyen közel legyen hozzám. Meg akarom ütni, valahogy ki akarom adni magamból ezt a dühöt, ezt a csalódást, ezt az árulást, ami minden idegszálamat végigégeti.-Kíra, kérlek, érts meg..-kezd bele újra, de most már nem hallom, mit mond. Csak azt érzem, hogy a kezem magától emelkedik fel, és egy hatalmas csattanással éri el az arcát.Erik arca egy pillanatra oldalra fordul. A tenyerem ég, és szinte bizsereg a düh és az adrenalin keverékétől. Erik egy pillanatra csak meglepetten néz rám, majd visszafordítja a fejét, és a szemében egy fájdalmas, de megértő pillantás jelenik meg.-Ezt megérdemeltem.-mondja halkan, és látom, hogy őszinte. De nem érdekel az őszintesége.-Igen, megérdemelted.-vágom rá. A könnyek most már szabadon folynak végig az arcomon, és nem érdekel, hogy Erik látja őket.-És ez még semmi ahhoz képest, amit érzem. Hazudtál nekem, Erik! Hazudtál Dalmának!Érted?-teszem hozzá.-Sajnálom, Kíra... igazán sajnálom!- mondja, és hangjában olyan fájdalom van, amitől egy pillanatra elbizonytalanodom. De csak egy pillanatra.-Nem érdekel, mennyire sajnálod!-válaszolom hidegen.-Csak maradj távol tőlem. És Dalmától is.-sziszegem.Még egy pillanatig nézem őt, de aztán megfordulok, és elindulok az úton. Hallom, hogy Erik próbál utánam kiáltani, de már nem hallgatom meg.