Megtévesztés Játéka 12. fejezet

Mások vagyunk, ismeretlenül is ismerősek

Kíra

Nem telik el,úgy egy nap,hogy ne kalandoznának el a gondolataim.Hiszen egész nap képtelen voltam rendesen figyelni.Eszembe jut Erik,és a titokzatos telefonálása.Az a baj,hogy nem tudom milyen nyomon kellene elindulnom,hogy kiderítsem,mi történt Dalmával. A szívem folyton elszorul,és egyre jobban hiányzik a nővérem.Az az érzésem, hogy Balázs tudhat valamit. Elvégre ő is részt vett abban a gyanús beszélgetésben Erikkel. Talán, ha ma este kifaggatom, akkor talán sikerül valami információt kicsikarni belőle. De egyelőre még a suliban vagyok, és alig bírom ki ezt a napot. A csengő hangos berregése ránt ki az álmodozásból.Ahogy elindulok a folyosóra, próbálom kirázni magam az ábrándozásból,és elindulok Jeremy terme felé.Előtte gyorsan elrohanok mosdóba,mert nagyon kell pisilnem.Gyorsan sietek a folyosón, át a diáktömegen, akik nevetgélve és beszélgetve állják el az utamat. Már majdnem elértem a mosdót, amikor hirtelen két erős kar fonódik a derekam köré, és megállítanak. Egy pillanatra levegőt is elfelejtek venni,és amikor maga felé fordít, Jeremy előtt találom magam.Az illata azonnal megcsapja az orrom, és érzem, ahogy a testem ellazul a karjaiban. Mielőtt bármit mondhatnék, Jeremy finoman a falnak dönt engem, és a következő pillanatban a szája már az enyémen van.Egy pillanatra meglepődöm, de aztán az ajkai egyre édesebben bizsergeti az érzékeimet.Boldogság jár át,és minden gondom hirtelen eltűnik,és megfeledkezem Dalmáról meg Erikről.Aztán egy kicsit eltávolodom tőle, próbálok levegőhöz jutni, és eszembe jut, miért is siettem ennyire.-Jeremy, engedj el, muszáj mennem.-mondom mosolyogva, de épp hogy visszatartom a nevetést,mivel ő továbbra is szorosan tart.-Jól van,de akkor gyere velem délután.-válaszolja incselkedve, és közben olyan huncut mosollyal néz rám, amitől majdnem elolvadok.-Hova? -nevetek, közben újra a mosdó felé pillantok. Tényleg nagyon sürgős.-Majd meglátod, bébi.- búgja, és érzem, ahogy még jobban magához húz. A karja biztonságot és melegséget áraszt, de most tényleg mennem kell.-Jeremy, muszáj mennem.- próbálkozom újra, és közben nevetve próbálok kibontakozni az öleléséből. Végre sikerül egy kis rést találnom a karjai között, és kicsusszanok.-Mindjárt jövök!-mondom, és mielőtt visszatartana, berohanok a mosdóba. Alig érek be, és azonnal megkönnyebbülten felsóhajtok.Gyorsan végzek és kisétálok a fülkéből.Miközben megmosom a kezem, a tükörbe nézek, és látom, hogy a szám még mindig mosolyra húzódik. Jeremy annyira édes volt. Még mindig bizsereg a bőröm ott, ahol hozzám ért. Annyira szeretek vele lenni.Letépek egy papírtörlőt és megszárítom a kezem.Kilépek a mosdóból,és Jeremy ott vár a folyosón,a falnak támaszkodva nézi a telefonját.Ahogy meglát, újra elmosolyodik, én pedig visszamosolygok rá.Aztán hirtelen elkap a szorongás.Ugyanis az a tervem,hogy még ma este kifaggatom Balázst Erikről.

Éppen az asztalnál ülünk és vacsorázni készülünk.Balázs is itt ül az asztalnál,és mosolyogva vizsgálgatja a borospoharát,mint valami borász.Nem bírom tovább. A feszültség, ami az elmúlt napokban egyre csak gyűlt bennem, most itt, az ebédlőasztalnál akar kirobbanni belőlem. A villámat egy darab sült húsba szúrom, majd szinte közönyösen megkérdezem:-Mit is dolgozol együtt Erikkel?-teszem fel neki.Balázs keze megáll a pohár száján, és szemöldöke egy pillanatra a homloka közepéig szalad. Mintha nem tudná eldönteni, hogy most nevetnie kellene-e vagy komolyan vennie a kérdést. A következő pillanatban az arcára kiül a szokásos könnyedség, mintha semmi sem történt volna, és a nevetése hirtelen betölti a szobát.-Mióta érdekel a munkám?- kérdezi derűsen, majd belekortyol a borába.Én nem nevetek.Bekapom a húst és lassan megrágom,mielőtt válaszolnék neki.Amikor megeszem a falatot,a tányérra fektetem a villát, és próbálom higgadtan kezelni a helyzetet.Balázs eddig nem nagyon beszélt arról,hogy mit csinál,de mióta Erik megjelent, nem tudom kiverni a fejemből, hogy valami sötét titok lappang az ő barátságuk mögött.-Csak úgy.- mondom mosolyogva, de a hangomban feszültség bujkál. Próbálom nyugodtnak tettetni magam, de Balázs arca nem árul el semmit.És ez baj.Balázs kortyol még egyet a borából, majd visszatér a vacsorájához, mintha a kérdésem nem is létezett volna. Ez még jobban felbosszant. Miért nem válaszol normálisan? Miért érzi úgy, hogy mindent elhallgathat előlem?-Szóval Erik…-kezdem újra, de mielőtt folytathatnám, Balázs leteszi a villáját, és egy mély sóhajjal hátradől a székében.-Nem hiszem, hogy Erik munkájának bármi köze lenne hozzád,Dalma.-mondja higgadtan, és én érzem, hogy minden szava egyre jobban elfojtja bennem a dühöt. Mintha én csak egy kíváncsi gyerek lennék, aki semmit sem érthet a felnőttek dolgaiból. Egy pillanatra elhiszem neki, hogy talán tényleg csak túlreagálom ezt az egészet, de aztán eszembe jut, amit Detti buliján hallottam Erik telefonbeszélgetéséről.-Talán nem is rólam van szó.-mondom, és érzem, ahogy a dühöm lassan átszivárog a hangomon. -De ha valami törvénytelen dolgot csinálsz, apu, azt tudnom kell!-mondom határozottan.Balázs arca hirtelen megkeményedik, a mosolya eltűnik, és felém hajol, mintha most végre komolyan venne. Csak épp nem olyan válasz érkezik, amire számítok.-Dalma szívem,fogalmad sincs, miről beszélsz.-sziszegi.-Miféle törvénytelen dolgok? Már megint mibe keverted magad?-horkan fel.Érzem, ahogy a torkomban egy gombóc kezd nőni.Ökölbe szorítom a kezemet, mintha az megnyugvást adhatna, de tudom, hogy ez csak egy hiábavaló próbálkozás.Ebben a pillanatban kinyílik az ajtó, és Tita lép be az ebédlőbe. Fásult tekintettel néz ránk, mintha a feszültség teljesen elkerülte volna. Leül az asztalhoz, előveszi a telefonját, és pötyögni kezd, mintha a vacsora csak egy mellékszál lenne az életében.-Mi folyik itt? -kérdezi halkan, de a választ meg sem várja, mert már a telefonjával van elfoglalva.Nem is válaszolok. Balázs felé fordulok, és látom, hogy mostanra visszanyerte a higgadtságát. Mintha semmi sem történt volna, mintha ez az egész csak egy elhanyagolható pillanat lett volna a családi vacsora során.-Nos, Dalmácska,fejezzük be ezt a vitát.-mondja Balázs.-Nem tartozik rád.Ez nem vacsora téma.-zárja le a vitát.A haragom hirtelen kitör belőlem, és nem bírom tovább.-Miért nem tartozik rám?- csattanok fel, és felállok az asztaltól.-Miért nem mondasz soha semmit? Mindent titokban tartasz előlem, mintha nem is lennék a része az életednek!-folytatom.Balázs döbbenten néz rám, mintha nem várta volna ezt a reakciót, de én már nem tudom visszafogni magam.-Kislányom... -kezdi, de nem hagyom, hogy befejezze. Már nem érdekel, mit mond.-Ne hívj a kislányomnak! -szinte kiabálok, majd hirtelen megfordulok, és kiviharzok az ebédlőből.Amint elérem a szobámat, bevágom magam mögött az ajtót, és bezárkózom. A harag és a csalódottság keveredik bennem, ahogy az ágyra vetem magam. Nem jutottam semmire. Még mindig fogalmam sincs, mi folyik Balázs és Erik között, és ez a tehetetlenség csak még inkább feszít belülről.Balázs vajon korrupt? Valami illegális dolgot csinál? És miért titkolja ennyire? Abban már biztos vagyok,hogy az Erikhez fűződő viszonya nemcsak egyszerű munkakapcsolat. De ha így van, akkor miért nem tud erről senki?A fejem a párnába fúrom, és próbálom elnyomni az érzést, hogy talán sosem fogom megtudni az igazságot. De egy biztos: nem adom fel.Fekszem az ágyban, a plafont bámulom. Az elmúlt hetek eseményei pörögnek a fejemben, mintha egy soha véget nem érő film lenne.A telefonom halkan rezeg a mellettem lévő párnán. Egy pillanatra azt hiszem, talán Jeremy üzen. A gondolatra akaratlanul is melegség fut végig rajtam, majd a valóság gyorsan helyre tesz.Gyorsan rápillantok:idegen szám.Megremegek, ahogy a telefonomat a kezembe veszem.Egy pillanatra habozok, de aztán mégis megnyitom az üzenetet. A képernyő világít a sötétben, az üzenet pedig csak ennyi:Tudjuk, mit tettél. Az ujjaim megremegnek a kijelzőn,és rettegni kezdek.Valaki tud a cseréről.Vagy csak egy idióta próbál szórakozni? Az egész testem feszültté válik, a nyugalmam elillan, és ahogy lassan újra levegőt veszek, érzem, hogy a pánik a torkomat szorongatja.Újabb üzenet érkezik:Tölts el velem egy romantikus éjszakát.Cserébe hallgatok bébi.Mendel. Megdermedek. Nem lehet igaz. Néhány másodpercig csak bámulom a képernyőt, mintha egy rémálomban lennék.Mendel zsarol,a titokért cserébe.Az undor hulláma végigfut a testemen. Mendel. Az a gusztustalan féreg. Az a mocskos manipulátor, aki mindig ott van,és mindig lesben állva vár rám.Mielőtt még gondolkodhatnék, felpattanok az ágyból, a telefont messzire hajítom a szobában. Az a féreg! A gyomrom úgy kavarog,mintha romlott ételt ettem volna.-Gusztustalan féreg!-kiáltom, de a szoba némán nyeli el a hangomat. A szívem kalapál, a kezeim ökölbe szorulnak, a dühtől elhomályosul a látásom. Ez az idióta Mendel mindenhol ott van, mintha kísértene, és én egyszerűen nem tudom, hogyan szabadulhatnék meg tőle.Nehezen veszem a levegőt,úgy érzem mindjárt megfulladok.Próbálom összeszedni a gondolataimat, de a fejemben a rémület és az undor kavalkádja zúg. Mégis mit képzel magáról?Az agyam lázasan dolgozik, miközben próbálom kitalálni, hogyan léphetek ki ebből a pokoli helyzetből. Mendel tud valamit. Valamit, amit nem árul el, de amivel zsarolhat. Valamit, ami talán a cserével kapcsolatos, vagy talán valami mással, amit még én sem értek teljesen. De egy biztos: nem engedhetem, hogy ezt megtegye velem. Nem engedhetem, hogy azt higgye, irányíthat.Felkavar a gondolat, hogy Dalmának talán köze lehet ehhez. Lehet, hogy ő is belekeveredett valahogy? Vagy talán Mendel csak engem célzott meg? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy ez így nem mehet tovább. Nem fogom hagyni, hogy Mendel vagy bárki más kontrollálja az életemet. De mihez kezdjek? Kétségbeesetten kutatok valami megoldás után, valami kiút után ebből a rémálomból.Túl sokáig játszottam kettős életet. Dalma élete talán jobbnak tűnik, mint az enyém, de most, hogy benne vagyok, látom, mennyire törékeny. Erik. Valahogy mindig Eriknél kötök ki a gondolataimban. Szükségem van rá. De hogyan kérhetnék segítséget tőle anélkül, hogy lebuknék?Megnyitom a közösségi oldalt. Remeg a kezem, amikor beírom a nevét a keresősávba. Nézem, mikor volt utoljára aktív. Semmi.Izgatottan rákattintok a messengerre és egy darabig nézem az üres mezőt.Majd hirtelen ötlettől vezérelve ráírok. Nem gondolom át, nem mérlegelem a következményeket, egyszerűen csak megteszem. A szavak gyorsan áradnak, mintha mindez az agyam mélyén már régóta ott lappangott volna:Szia Erik! Tudom, hogy talán furcsának tűnik, hogy írok, de szükségem van a segítségedre. Fontos, és nem tudom, ki máshoz fordulhatnék. Kérlek, válaszolj.K. Amikor elküldöm, azonnal rám tör a bűntudat. Lebukhatok. Erik rájönhet, hogy nem Dalma vagyok. Ő az egyetlen, aki elég közel áll Dalmához ahhoz, hogy átlásson a színjátékon.Ha tudja,hogy ikrek vagyunk,akkor nincs semmi baj.Viszont még nem avattam be Jeremy-t. Mivel Ő nem tudja, hogy ikrek vagyunk.Tudom,hogy továbbra is engem szeretne,ha kiderülne az igazság.Bár néha az az érzésem,hogy nagyon megfog rám haragudni,ha tényleg kiderül,hogy ki vagyok valójában.Amikor először találkoztam Jeremyvel, nem is sejtettem, hogy mi rejlik majd mögötte.Mintha az eddigi életem csak egy bevezetés lett volna ahhoz képest,amit eddig megéltem.Szerelmes vagyok Jeremy-be,és efelől semmi kétségem.Először is el sem tudtam képzelni, hogy ezt mondom, de így van. Azok a pillanatok, amiket vele töltök,olyan mintha álomvilágban élnék.De mélyen bennem ott van egy sötét árny. Tudom, hogy bármikor visszatérhet Dalma, és akkor az álomvilág, amibe belecsöppentem: bármikor összeomolhat.Az a félelem, hogy Dalma bármikor visszatérhet és visszaköveteli az életét:megrémiszt.Nem akarom, hogy ez megtörténjen. Nem akarom, hogy mindaz, amit Jeremy-től kaptam, egyszer csak semmivé váljon.Nem tudom, hogyan fogom kezelni ezt a helyzetet.De abban biztos vagyok,hogy totál összeomlanék a bánattól.

A tornaterem padlóján ülve felfújom az utolsó lufit, ami az ujjamba csapódva hirtelen kipukkan, és ijedten rezzentem össze.-Basszus!-káromkodom el magam. A telefonom ekkor jelez, és mikor előveszem,azonnal megdermedek az üzenettől.”Már közel járok hozzád, bébi!M.” Már megint Mendel az.Elolvasom az üzenetet, majd gyorsan bezárom a képernyőt, mintha ettől eltűnhetne a gondolat, hogy tényleg követ engem. Újra elönt a pánik, de próbálok nyugodt maradni. Csak nézem a lufik tengerét, mintha az lenne minden menedékem Mendel elől.Szorongás gyűlik a mellkasomban, és próbálom kizárni Mendel zaklató jelenlétét a gondolataimból.Természetesen a hányinger is elkap,és kavarog a gyomrom.-Dalma, minden oké?-Árven hangja visszaránt a valóságba.Aggódó tekintettel végigmér. Rápillantok, és egy gyors bólintással válaszolok, de nem tudok mosolyogni.Árven továbbra is furcsán néz rám, mintha érezné, hogy valami nem stimmel. Hamarosan azonban visszafordul a lufikhoz, és folytatja a munkát.Próbálom visszaterelni a figyelmem a díszítésre. Az iskolai bál szervezése nagy feladat volt, és most, hogy a vége felé járunk, valahogy muszáj lesz élveznem. Felkapok egy újabb lufit és nekilátok a felfújásnak, de a gondolataim vissza-vissza térnek Mendel üzenetére. Miért nem hagy békén? Miért érzem folyton, hogy figyel? A telefonomat már a zsebembe süllyesztettem,így nem érzem a késztetést,hogy felvegyem.Detti közben lelkesen beszélni kezd, próbál felvidítani minket a következő programmal:-Lányok, ha végeztünk a díszítéssel, elmehetnénk ruhát nézni a bálra.Mit szóltok?-közben felakasztja a lufit a falra.Felsóhajtok, és a földre ejtem a lufit.-Nem is tudom, milyen ruhát vegyek fel..- mondom tétován.Detti és Árven persze rögtön felkapják a fejüket.-Ne aggódj, segítünk majd választani! Tudod, hogy ebben jók vagyunk. Bár neked jobb az ízlésed, Dalma!- nevet Árven.-Hidd el,egyből kritizálni fogsz minket,bármit is teszünk eléd.-teszi hozzá. Elmosolyodom, de belül összeszorul a szívem.Hiszen a lányok nem tudják,hogy Dalmával cseréltünk.Ha a nővérem lenne itt helyettem,akkor ez a beszélgetés nem történne meg.Vajon mennyi ideig tarthatom még fenn ezt a látszatot? De most nincs időm ezen agyalni. Felkapom a lufikat, és felkötöm őket a tornaterem mennyezetére, ahol a bál legfontosabb dekorációjaként fognak lebegni. Csak próbálom megtenni a következő lépést anélkül, hogy összeroppannék.Mire végzünk a díszítéssel, úgy érzem, mintha egy kicsit kimerültem volna.Szerencsére Detti és Árven hamar visszaráznak a jó kedvembe,és érzem,hogy visszatér belém az élet.-Indulás csajok!-szólal fel Detti,és Árvennel együtt követni kezdjük.A közeli plázába indulunk, ahol több üzlet is tele van csillogó báli ruhákkal. Az utcákon már kezd sötétedni, a szél kicsit hűvösebb lett,de legalább most nem esik a hó.Tegnap Böbe elakadt hazafelé menet,és rám írt,hogy eszembe se jusson kimenni ebbe a hóviharba.Ahogy végigmegyünk a pláza üzletein,a gyomrom összeszorul.Detti azonnal beleveti magát a ruhaállványok közé, és Árven sem marad ki a mókából. Én azonban lassan sétálok utánuk,és lustán lépek be boltba.-Dalma!Ezt figyeld!-Árven felkap egy lila ruhát, és maga elé tartja.-Ez tökéletes lenne neked!-majd felém fordítja a ruhát.Átveszem tőle a ruhát, és megvizsgálom. Könnyű anyaga lágyan simul a kezemhez, és egy pillanatra tényleg elfelejtem az aggodalmam.A ruha gyönyörű, egyszerű, de elegáns. Talán valóban jól állna nekem.-Ez tényleg szép!-bólintok. De belül továbbra is feszült vagyok.A pláza zsongása, a lányok nevetése és a ruhaüzletek hangulata lassan elvonják a figyelmem Mendel üzenetéről. Még mindig érzem a feszültséget, de legalább néhány percig normálisnak tűnik minden.Beülünk egy kávézóba, ami mindig tökéletes helyszín a lazításra és a beszélgetésre. Az ablak mellett foglalunk helyet, ahonnan remek kilátás nyílik a pláza belső terére, és az emberek kavargása kellemes háttérzajt ad a beszélgetésünkhöz. Ahogy leülünk, Árven azonnal fecsegni kezd.-Drágám, most már meg kell nyerned.-mondja mosolyogva.Én pedig nem tudom mitől van szó.-Tavaly is volt suli szépségkirálynő választás, és most sem lesz másképp. Ez a te éved!Szinte biztos vagyok benne!-lelkesedik.Bólintok, és egy lattét rendelek, míg a többiek eszpresszót kérnek. Az illatok keverednek a levegőben, a friss kávé és a vanília ínycsiklandó egyvelege elnyomja a körülöttünk lévő zsibongást.-Egyetértek Árvennel, Dalma, te vagy a legesélyesebb!- mondja Detti, miközben engem figyel, és látszik, hogy Ő is mennyire izgatott.-Na, és veled mi van, Kíra?-fordul hozzám Detti váratlanul.-Mesélj, mi történt közted és Jeremy között! Nagyon el vagytok mostanában.Hála istennek.-és ragyogva pillant rám.Pár pillanatra csendben maradok, a kezemmel idegesen forgatom a kanalat a kávéspohárban. Tudtam, hogy előbb-utóbb rákérdeznek, de mégis elönt a zavar, mielőtt hangosan kimondom.Végül mély levegőt veszek, és bevallom.-Nos, a múltkor megtörtént az első alkalom…- mondom halkan, de mosollyal az arcomon, mert nem tudom elrejteni, mennyire boldog vagyok miatta.-Jeremy csodálatos volt,és annyira szenvedélyes volt.-áradozok.A lányok szinte egyszerre visítanak fel örömükben, a hangjuk betölti a kávézót, és néhány vendég ránk is pillant, de nem törődünk velük.-Úristen, ez annyira izgi!- lelkendezik Árven, és a szemei csillognak.-Na és milyen volt?-kérdezi Detti, és rákönyököl az asztalra.Egy kis mosoly húzódik az arcomon,ahogy visszagondolok az eseményekre.Csodálatos… Tombolt a vihar, villámok csapkodtak odakint, és mi teljesen egymásra hangolódtunk.Olyan érzés volt, mintha a világ  kiborult volna,mi pedig biztonságban lettünk volna.Azóta még szerelmesebb vagyok Jeremybe.-a szavaim őszinték, és egy pillanatra felidézem magamban az emlékeket.A lányok egyre kíváncsibbá válnak, tovább faggatnak a részletekről, én pedig zavartan nevetve terelni próbálom a témát.-Jaj, lányok, ne kíváncsiskodjatok ennyire!- mondom, de nem bírom ki nevetés nélkül.-Na jó, de komolyan,Dalma, mesélj még!-kérlel Árven. Ettől még jobban elmosolyodtam és beavattam a csajokat a részletekbe. Egy valamibe viszont nem avattam be őket,még pedig Mendel-féle ügybe.Pedig olyan jó lenne megosztani velük, elmondani, hogy micsoda felfedezést tettem! De nem tehetem. Egyszerűen nem kockáztathatom, hogy lebukok előttük. Hogy rájöjjenek, valójában nem én vagyok Dalma. Egy pillanat alatt szétesne az egész életem, az egész gondosan felépített hazugság, amit a saját biztonságom érdekében kellett felépítenem.Másrészt viszont egyre erősödik bennem a szorongás, hogy mi történne, ha egyszer valaki rájön az igazságra. Ha lebuknék,és meglátnák az igazi valómat. Azt hiszem, hogy eddig jól játszottam a szerepem, de mégsem lehetek biztos semmiben.Vajon Dalma most biztonságban van?Egyre többször érzem úgy, hogy bármikor felbukkanhat. Hogy egy nap belép az ajtón, és minden kiderül. És talán ez lenne a legjobb, mert végre megszabadulnék ettől a folyamatos feszültségtől. Ugyanakkor ez a gondolat is rettentően ijesztő. Mi lesz akkor, ha minden felborul? Mi lesz, ha Dalma hazatér, és én kénytelen leszek szembenézni azzal, hogy nem én vagyok ő?A lányok közben nevetgélnek, beszélgetnek, és én próbálom tartani velük a lépést.A titok, amit hordozok, egyre nehezebb lesz. Napról napra több súlya van. Minden egyes alkalommal, amikor a lányokkal beszélek, vagy akár csak rájuk nézek, érzem, hogy bűnös vagyok. Hogy becsapom őket. És mégis, a legrosszabb az egészben, hogy nincs választásom. Ha egyszer felfedném előttük az igazságot, minden véget érne. És nem csak nekem, hanem talán Dalmának is. Hiszen nem tudhatom, ki áll a dolgok mögött, ki figyel engem, és ki vár arra, hogy hibázzak.