Megtévesztés Játéka 11. fejezet

Az igazság néha fáj

Dalma

A hideg falnak dőlök, a térdeimet a mellkasomhoz szorítom. A könnyek megállíthatatlanul folynak végig az arcomon, és képtelen vagyok elfojtani a bánatomat.A ruhám elszakadt, a gyomrom üresen korgott, és a torkom kiszáradt. De ezek most eltörpülnek amellett, amit belül érzek. Összetört szívem darabjai elviselhetetlen súllyal nyomják a mellkasomat, és a lelkem sikít a csalódástól. Soha senkiben nem csalódtam még ekkorát, mint Erikben.A motor zaja messze távolodik, hallom, ahogy elhagyják a házat. Bezártak ide, és elvitték a kulcsot. Mintha egy börtönben lennék.Még mindig alig hiszem el,hogy Erik ebben az egészben rész vesz.Egy pillanatra csend borul a szobára, és a saját akadozó légzésem hangját hallom a könnyeimtől.Majd egy kopogás szakítja meg a csendet. Képtelen vagyok felkelni a helyemről.-Kopj le!-kiáltom, mert senkit sem akarok a közelemben látni.Az ajtó kinyílik, és amikor meglátom Eriket legszívesebben neki rontanék.Azonnal elfordítom a fejem, mintha a látványát sem tudnám elviselni. És tényleg, nem tudom. Hogy tehette ezt velem? Hogy lehetett ilyen gyáva?-Ezek után még van képed idejönni?Áruló!-sziszegem, miközben továbbra is elfordulva maradok. Nem akarom látni őt. Nem akarom látni az arcát, azt az embert, akiben annyira bíztam, akiért mindent megtettem volna.Erik belép a szobába, és megáll az ágy előtt. Zsebre dugott kézzel áll ott, és a földet nézi. Még csak a szemembe sem tud nézni. Gyáva. És mégis itt van, mintha valami magyarázatot akarna adni. De nincs semmi, ami megmagyarázhatná, hogy miért árult el. Hogy miért hagyott cserben akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá.Csend van, és csak a levegő vibrál közöttünk. Én nem szólok, nem is tudnék, mert a torkomban gombóc nőtt, és minden egyes lélegzetvétel fáj. A csend szinte elviselhetetlen,amit végül Erik tör meg.-Dalma... -kezd bele lassan, mintha maga sem tudná, hogyan folytassa. Nem néz rám, még mindig a padlót bámulja.-Csak édesanyádnak tettem szívességet.Azt tettem,amire megkért.-értetlenül nézek rá.Mit számít, hogy ki kérte? Ettől még nem lesz helyes az, amit tett.-Az apátok elől menekített ki.-folytatja, és még mindig nem értem, mire akar kilyukadni.-Most, hogy Kíra is megvan, végre meg tudjuk valósítani a tervünket.-mondja Erik, mintha ez valami nagy megkönnyebbülés lenne. De nekem ez inkább rémálomnak tűnik.-Hol van Kíra?-kérdezem remegő hangon.-Otthon nálatok.Hol máshol?-vonja meg a vállát.Erik válaszát hallva a fejem lüktetni kezd.A csend újra ránk telepszik, de most már képtelen vagyok lenyelni a kérdést, ami a torkomat szorítja.-Miért?- suttogom, és érzem, hogy a könnyek gyűlnek a szemembe.-Miért most? Miért épp így?-közben nagyokat nyelek.Erik végre rám néz, de a tekintete üres, mintha valami súlyos teher nyomná a lelkét.-Emilia azt akarja, hogy kapjuk el Balázst.-mondja halkan, mintha attól félne, hogy a szavak önmagukban is veszélyt hordoznak.-Ez a bosszúja. Ő nem felejt, és most itt az ideje, hogy megfizessen.-feleli.-És Kíra?-kérdezem félve a választól, mert érzem, hogy valami sötét terv készül.-Kírát tőrbe kell csalnunk.-sóhajt fel Erik, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.-De nem lesz egyszerű, mert apátok nagyon védi őt.Eddig téged védett, de most már Kíra élvezi a védelmét.-mondja, és ahogy ezt kimondja, leül mellém közben a keze a combomra siklik.Minden érintése olyan, mintha forróság áradna szét a bőrömön, de most inkább dühöt érzek.Ellököm a kezét, gyorsan és határozottan. A gyomrom remeg a feszültségtől. Az agyam nem tudja feldolgozni, amit mondott, de a szívem egyértelműen reagál.-Gyűlöllek!-sziszegem felé. A szemem összehúzódik, és undorodva nézek rá.Erik arcán megjelenik az a hideg, higgadt mosoly, amit akkor vesz fel, amikor ő irányít. Úgy néz rám, mintha egy lépést sem tennék nélküle, mintha a dühöm szórakoztatná. Egyetlen szó nélkül feláll az ágyról,az ajtóhoz sétál, és egy mozdulattal bezárja azt. Hirtelen megfagy a levegő, és a feszültség élesen szúr a mellkasomba.-Most mit fogsz csinálni Erik?-kérdezem tőle, és egy pillanatra elvesztem a bátorságomat.Lenyelem a torkomban lévő gombócot,és próbálok nem rettegni tőle.-Hmm…-a férfi hangosan gondolkodik.-Kéne valami elfoglaltság.-majd az asztalon kezd el keresgélni.Látszik rajta, hogy nem kapkod, minden mozdulata számító és nyugodt.Aztán, mintha csak az univerzum egy gonosz tréfája lenne, Erik pár pillanattal később előhúz egy sakktáblát az egyik szekrényből. Az arcom meglepetten eltorzul. Egyetlen gondolat cikázik végig az agyamon: ez most komoly?-Hah! Na ne nevetess, kérlek! Ez annyira abszurdum!-nevetek fel kényszeredetten, bár a nevetésem éppen annyira hiteles, mint a nyugodtságom. Belül feszültség feszít, és érzem, ahogy a testem minden egyes izmában megfeszül. A gyomromban pillangók repkednek, és képtelen vagyok kiverni a fejemből a gondolatot: Erik mindig is ilyen hatással volt rám. Őrület.Erik elmosolyodik és felém közeledik.-Unatkozok.Te nem?-kérdezi és leül elém az ágyban.Szétszedi a táblát,és szépen elrendezi előttünk a bábukat.Olyan elegáns és laza, hogy nehéz elhinni, nem azért ül itt, hogy ártson nekem. De én ismerem őt, tudom, hogy minden lépésének van valami mélyebb jelentése, valami hátsó szándéka. Minden egyes mozdulata egy újabb lépés egy általa irányított játszmában.Kényelmesen elhelyezkedem vele szemben, bár az ösztöneim azt súgják, hogy fel kellene állnom és ki kellene rohannom a szobából, amíg még lehet.De valami mélyen belül arra kényszerít, hogy maradjak. Talán az irányítás, amit eddig élvezett felettem, vagy talán valami sötétebb vonzás tart vissza. A kezem automatikusan a bábuk felé nyúl, és Erik már az első lépéssel elkezd játszani.Az első néhány percben csendben figyelem a táblát, próbálok ráhangolódni a játékra. De minden egyes mozdulatomat nyomasztja az a tudat, hogy Erik itt van, hogy mindezt ő kezdte el, és hogy én ebben részt veszek – akaratom ellenére is. A kezem remeg, és a lélegzetem elakad minden alkalommal, amikor Erik rám néz.-Ugye,tudod, hogy miért kell ezt tennünk?-kérdezi, miközben egy újabb lépést tesz. A bábui lassan előre haladnak a táblán, és minden egyes lépése olyan, mint egy újabb tű a bőröm alatt. Olyan magabiztos, hogy szinte elhiszem, hogy mindez elkerülhetetlen.-Nem érdekelnek a terveid, Erik.-válaszolom halkan, de érzem, hogy a szavaim elvesznek a feszültségben.A férfi halkan felnevet,és továbbra is feszegeti a témát.-Ez nem rólad szól, Dalma. Ez sokkal nagyobb dolog annál.-mondja, és közben egy újabb lépést tesz a sakktáblán. A királyom veszélybe kerül, de észre sem veszem, mert a szavai súlya nyomja a vállaimat.-Ezt kettőnkért csinálom,Dalma.Csak is Téged akarlak.Mindenáron.-mondja őszintén.Megpróbálom nem kimutatni neki, mennyire hatnak rám a szavai, de belül már régen összetörtem. Tudom, hogy igaza van. -És nincs más választásom.-fejezi be a mondatát. Az életem egy sakkjátszma, ahol én csak egy gyalog vagyok, Erik pedig a játékos-.De van választásod, Erik. Mindig is volt.Ahogy nekem is.-mondom, miközben egy bábut mozgatok a táblán. Nem figyelek már arra, hogy melyik darabot mozdítom meg. Csak azt érzem, hogy valamit tennem kell.Már nem számított semmi más, csak az, hogy felébresszem benne a vágyat,amit én is érzek.Azt az érzést, amit én érzek minden egyes pillanatban, amikor csak ránézek.Majd egy hirtelen mozdulattal lesöpörtem a sakktáblát az ágyról. A bábuk azonnal szétrepültek, némelyik az ágyon maradt, a többi pedig zajos puffanással ért földet. A tábla maga is követte őket, recsegve csúszott le, míg a földre nem zuhant.Nem gondolkodtam, egyszerűen csak cselekedtem.Erik dühösen nézett rám, ajkai kemény vonallá préselődtek, szemeiben tükröződött az ingerültség, de nem érdekelt. Felé másztam, és egy pillanatig habozás nélkül cselekedtem – ajkaim az övéire tapadtak, olyan erővel, mintha csak attól félnék, hogy ez az egyetlen esélyem.Az első pillanatokban Erik mintha ellenállt volna. Éreztem, ahogy megfeszül, a kezei először a karjaimon pihentek, mintha mérlegelné, mit tegyen.De miután megcsókoltam Őt,valami megváltozott.A csók egyre szenvedélyesebbé vált, ahogy a kezeim az arcára simítottam,miközben az ölébe másztam. A teste ellazult, és lassan viszonozta a csókot. Kezeim az arcára simítottam, ujjbegyeim végigsiklottak a borostáján, éreztem a durva, mégis ismerős textúrát. Olyan volt, mintha minden feszültség elszállt volna belőle, mintha hirtelen minden harag, minden bizonytalanság elpárolgott volna.Éreztem a testén átsuhanó feszültséget, ahogy kezei végigsimítottak a hátamon, egyre szorosabban tartott, mintha attól félne, hogy elillanok. Nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen.Nagyobb szükségem volt rá,mint valaha.Nem tudom, meddig tartott a csók, de amikor levegőért kellett kapkodnom,lassan elhúzódtam tőle, csak annyira, hogy egy kicsit magamhoz térjek.A szemei mélyen az enyémekbe fúródtak, és láttam bennük valamit, amit eddig talán soha nem vettem észre – a tiszta vágyat és talán valami többet is. Az arcán már nyoma sem volt a dühnek, a vonásai kisimultak, és egy halvány mosoly bujkált az ajkai sarkában.-Miért csináltad ezt? -kérdezte végül, de a hangja már nem volt kemény.-Mert nem bírom tovább.- suttogtam. A hangom megremegett, ahogy kimondtam az igazat.-Nem bírom tovább ezt a játékot. Elegem van abból, hogy mindketten próbálunk elbújni az érzéseink elől.-mondom neki két csók között.-Nem játszom veled.-felelte halkan, és a szemei mintha sötétebbé váltak volna, ahogy újra rám nézett.-De ha tényleg ezt akarod, akkor miért nem mondtad el soha?-az arcomhoz ér,és lágyan kisöpri a rakoncátlan tincseimet az útból.Láttam, hogy őszinte választ vár, de én sem voltam benne biztos, hogy van erre válaszom.A múlt, a félelmek, az elvárások – mindent egybevetve nem volt egyszerű, hogy szembe merjek nézni azzal, amit valóban érzek iránta. De most,hogy itt vagyok vele,már nem menekülhettem előle.-Mert féltem.-suttogtam.-Féltem attól, hogy eltaszítasz, hogy nem érzel úgy, ahogy én. És most is félek, hogy talán ez csak egy múló pillanat lesz, és aztán minden visszatér a régi mederbe.-felelem.Erik nem szólt egy szót sem, csak gyengéden végigsimított az arcomon. Ujjai puhán érintették a bőrömet, és éreztem az érintéséből áradó gyengédséget. Aztán, mintha minden habozás eltűnt volna belőle, magához húzott, és újra megcsókolt. Ez a csók más volt, mint az előző. Sokkal mélyebb, sokkal intenzívebb, mintha ezzel a csókkal akarná kifejezni mindazt, amit szavakkal nem tudott elmondani.A teste egyre jobban simult az enyémhez,én pedig belemarkoltam a hajába,és enyhén hátra döntöttem a fejét.-Örökre a tiéd vagyok,érted?Örökre.-ígérem neki.Erik nem szól semmit,csak huncutul elmosolyodik,és egy csókkal zárjuk le a témát.Lepattantunk az ágyról és a férfi azonnal az ajtónál terem.Erik villámgyorsan kinyitja a zárat,és a falnak támaszkodik,mintha eddig is vigyázott volna rám.

Erik mellett sétálok az erdőben, és a levegő frissessége átjárja a testemet. A fák magasak, és sűrű lombjuk zöld mennyezetként borul fölénk. Ahogy lépkedünk a mohával borított talajon, lágy zizegést hallok a levelekről, amik a szél enyhe fuvallatára válaszolnak. Az erdő itt csendes, de tele van élettel. Minden lépésünknél új neszek bukkannak elő: madarak csivitelése, a bokrok közül kibújó apró állatok motoszkálása. A friss föld, a nedves levelek és a fenyők illata keveredik az orromban.Erik magabiztosan halad előttem, időnként hátra-hátranéz rám, mintha azt vizsgálná, hogy követem-e. Mosolya szélesen ragyog az arcán,én pedig viszonzom.Hirtelen megáll, és egy csendes intésre emeli fel a kezét, mintha egy titkot készülne megosztani velem.-Nézd csak,mi van ott!-suttogja, miközben a fák között egy szarvas tűnik fel. A kecses állat békésen legel, szinte észrevétlenül olvad bele a környezetébe. Erik közelebb lép hozzám, és a vállamra teszi a kezét, mintha jelezné, hogy most legyünk óvatosak. Szinte érzem a testének melegét, ahogy közel áll hozzám.-Tudtad, hogy a szarvas az erdő egyik legnagyobb túlélője?-kérdezi halkan, a hangja elgondolkodtató és szenvedélyes. A szemében valami ragyogás jelenik meg, mintha magába szívná az erdő minden titkát.-Hihetetlen, hogy ezek az állatok mennyire alkalmazkodtak az itteni élethez. A hallásuk olyan éles, hogy a legkisebb rezdülést is meghallják, és a szagokból több mérföldre is tudják követni a másik állat nyomait.-meséli.Ahogy hallgatom Erik kiselőadását, a szavak valahogy elhalványulnak a fülemben, és helyettük a közelsége az, ami magával ragad. A mozdulatai, a szavainak ritmusa olyan természetesen simul bele az erdő nyugalmába, hogy szinte megbabonáz. Az erdő lényei és a fák mögötti árnyékok szinte eltörpülnek mellette.Érzem,ahogy átöleli a derekamat.A testem szorosan simul hozzá, érzem az izmait, ahogy megerősödnek a mozdulataitól.Amikor eltávolodik,hogy tovább menjünk,megvárom míg hátat fordít nekem.Nem tudom magam visszatartani. Hirtelen ráugrom Erik hátára, átkarolom a vállait, nevetve kapaszkodom belé.-Hé!-nevet fel, de azonnal megragadja a lábaimat, és a hátán tart.-Te komolyan azt hiszed, hogy cipelni foglak?-hallom a hangjában a vidámságot.-Már cipelsz,úgyhogy fogd be.-felelem kuncogva, ahogy egyensúlyozik velem az ösvényen. Egy darabig így haladunk,én pedig élvezem minden percét.A fák magasak, a madarak egyre halkabban csiripelnek,és látom,hogy milyen mélyen bent vagyunk az erdőben.Aztán hirtelen megáll, és finoman letesz a földre.Mielőtt bármit mondhatnék, Erik megfordul, és a fák árnyékában hirtelen magához húz. Érzem, ahogy a hátam a fa kérgéhez nyomódik, és a levegő kissé megremeg a kettőnk közötti feszültségtől. Az arca közel van az enyémhez, annyira közel, hogy szinte érzem a mentolos illatú leheletét.A szemei mélyen az enyémekbe fúródnak, tele vannak vággyal és kérdésekkel.-Miért vagy ennyire gyönyörű? -suttogja, a hangja mély és tele van érzelemmel.-És miért élsz? Miért van az, hogy minden pillanatban csak rád gondolok,és egy percig sem bírom ki nélküled?-közben az arcomat simogatja.A kérdése megrenget. Érzem, ahogy a mellkasomban összeszorul valami, mintha a szavainak súlya egyenesen a szívembe találna. De nem találom a megfelelő választ. Nincs rá válasz. Csak egy dolog létezik ebben a pillanatban, és az nem a szavakban rejlik.-Akkor inkább fogd be, és csókolj meg!-adom meg neki a választ, a hangom reszket, de a szívem tele van szenvedéllyel.Erik ajkai egy pillanatra megállnak, mintha mérlegelnék, hogy mit tegyenek. Aztán az egyik kezével megfogja az arcomat,és reszketve a vágytól megcsókol.A csókunk intenzív,és szenvedélyes, mintha minden érzés, ami eddig felhalmozódott volna bennünk, most szakadna ki egyszerre. Az ujjai az arcomat szorítják, én pedig magamhoz húzom őt, mintha attól félnék, hogy ha egy pillanatra is elengedem, eltűnik az erdő sűrűjében.A fa kérge erősen a hátamnak nyomódik,de nem fáj.Egy mozdulattal hirtelen felugrottam Erikre, és a lábaimmal átkulcsoltam a derekát.Erik meglepetten nézett rám, de a szemeiben már megcsillant a vágy, és az arca fölé hajoltam, miközben érzéki mosollyal néztem Őt.-Tudom, mit akarsz, mert én is pont erre vágyom..-mondta rekedten, és a hangja mélye olyan érzéseket ébresztett bennem, amiket régóta eltemettem. Minden szava lágyan csúszott ki az ajkain, mint egy dallam, ami csak kettőnknek szól.Ebben a pillanatban a bőrömön át fut az izgalom és a forróság hulláma,miközben lágyan feléleszti bennem a sóvárgást.A kezeimet a nyaka köré fontam,majd oldalra fordítottam a fejem.Szabad utat engedve a nyakamhoz.Erik nem tétovázott,azonnal csókokkal kezdte el behinteni a nyakam vonalát.-Ó,Erik....-suttogtam, és a neve olyan édesen csengett a levegőben, mintha ez lett volna az utolsó szavam.Az ajkaink végül ismét találkoztak,ugyanakkor szenvedélyesen.Erősen kellett belé kapaszkodnom,mert néha megremegtem a kéj okozta érzéstől.-Mennyire szeretsz?-kérdezi.-Nagyon-válaszolom.-Nem hallom elég jól.-mondja és felmordul.-Egek!-kiabálom.Még erősebben kapaszkodom a lábammal,közben érzem az ágaskodó ágyékát.Hirtelen elönt a forróság és az iránta érzett szenvedély.Még ruhán keresztül is teljesen begerjedtem rá,és Ő rám.-Az utolsó válaszod helytelen.Akkor most mindjárt le is ellenőrzöm,hogy mennyire imádsz.-mondja hevesen és a nadrágon keresztül simogatni kezdi a puncimat.Már attól felnyögtem,ahogy hozzám ért.-Amikor a közeledben vagyok,őrülten kívánlak és legszívesebben szétszednélek,miközben ártatlanul rám nézel.Amikor veled szeretkezem,elvesztem az eszem.Mert olyan hatással vagy rám,mint egy kábítószer.Eufória és köd borítja be az elmémet.-mormogja.Ezután elkezdte hozzám dörzsölni a farkát.Én pedig egyre jobban felizgultam megint, és egy idő után már nem bírtam magammal,azonnal lerántottam a nadrágját és megfogtam a farkát.Éreztem,hogy mennyire kemény és hogy készen áll rám.Erik a fenekem alá nyúlt,és még gyorsan lerángatta rólam a nadrágot és a bugyit,hogy jobban hozzám férhessen.Majd óvatosan megfogta a fenekem alját, és felemelt a levegőbe, közben éreztem,hogy próbál belém hatolni. Addig ügyeskedett, amíg a farka be nem csúszott a puncimba. A lábaimmal átkulcsoltam magamat a derekán, ő pedig tövig berakta nekem a péniszét. A két kezével még mindig fogta a fenekemet, és fel-le mozgott bennem. Elször lassan,majd egyre gyorsabban fokozta a tempót. Ahogy gyorsult az ütem, úgy éreztem, már súlytalan vagyok, és csak lebegni tudok. Erik addig döngetett a fánál,amíg én újra el nem jutottam a csúcsra. Hatalmasat élveztem, és ahogy a torkomon kifért sikoltva és remegve dőltem neki a fa törzsének.-Te vagy az én csajom.-búgja a fülemhez közel hajolva,majd Ő is hangot ad az élvezetnek.Belém engedi a magjait,én pedig továbbra is remegek.Lassan elhúzódunk,és a férfi óvatosan talpra állít.Hátat fordítok neki, és lehajolok az eldobált cuccaimért.Erik hátulról hozzám ér, mire halkan felszisszenek a fájdalomtól, de nem olyan vészes.

-Nagyon meghorzsolt ez a fa.-mondja vigyorogva.-Inkább viselem ezt a fajta sebet,mint a szívemen.-sóhajtok,majd felemelkedem, és szembe fordulok vele.Egy pillanatra megállunk, a tekintetünk egymásba mélyed.-Tudod nem mindig könnyű elmenekülni az érzéseink elől.-mondja halkan,egy lépést téve felém.-Szeretlek Dalma.-mondja.-Én is téged,Erik.-és a nyakába fonom a karomat.-Most már lassan vissza mehetünk,mert a végén még keresni fognak minket.-emlékezet Erik.-Nincs kedvem visszamenni.-sóhajtok fel.-Nem akarod megismerni az édesanyádat?-kérdezi Erik,és útközben kézen fogva sétálunk egymás mellett.Miután visszaosontunk a házba,a szívem rendesen kalapált,az izgalom okozta lüktetéstől. Erik szorosan mellettem marad, és amikor visszatérünk a szobába,megdermedek az ajtó előtt.Hiszen még mindig az erdőbeli kalandunk hatása alatt vagyok.Végül mély levegőt veszek és besétálok a szobába.Erik az ajtóhoz indul, hogy megnézze, minden rendben van-e odakint, de mielőtt klip,megragadom a karját.Nem akarom, hogy elmenjen. Már így is túl sokszor hagyott egyedül, és most égetően szükségem van rá. Jobban,mint valaha.A szemében ragyogást és boldogságot látok,és tudom,hogy a kinti kaland megtette a hatását.Majd azon kapom magam,hogy megfogom Erik tarkóját és megcsókolom Őt.A férfi pedig a falhoz nyom és a nyakamon folytatja a csókot.-Tudod, hogy most a tűzzel játszunk, hiszen fogoly vagy.- állapítja meg.-Nem érdekel.-pihegem, miközben a nyakamon matat a nyelvével. Erőteljesen belemarkolok a hajába.-Egyébként meg köszönöm,hogy ki vittél sétálni.-mondom hálásan.Aztán elhúzódik tőlem,és megérinti az ajkait a hüvelykujjával,és egy halvány mosollyal válaszol.Ez a gesztus többet mond,minden szónál.A bólintása nyugodt, mintha tudná, hogy amit teszünk, helyes.-Indulnom kell,de ígérem találok valami megoldást.-közli,és lassan behajtja az ajtót.Nem mondok semmit,csak bólintok és karbatett kézzel álldogálok.Miután Erik itt hagyott,hirtelen elfogott az üresség és a magány.Közben azért átjár a boldogság is.Az agyam folyamatosan visszatér a pikáns részletekre, újra és újra lejátszom őket a fejemben, mintha meg akarnám ragadni azt az érzést, amit Erik mellett éreztem. A fák árnyékában töltött idő, a suttogó levelek, a lopott pillantások mind egyetlen tökéletes emlékké olvadtak össze, amit nem akarok elengedni.Sóhajtva elkezdek kutakodni.Hátha találok valamit ebben a szobában.Amikor kinyitom az íróasztal egyik fiókját egy naplót találok benne.Nem tudom, kié lehet, de most már az enyém. Magamhoz veszem,és kiveszem a kabátom zsebéből az Eriktől kapott tollamat.A napló lapjait lapozva egyfajta megnyugvás önt el. Úgy döntök, írok. Talán ez az egyetlen módja annak, hogy ne érezzem magam annyira egyedül, amikor Erik nincs velem.Leülök az ablakpárkányhoz, és a naplót az ölembe helyezem.A toll finoman siklik a papíron, ahogy elkezdem leírni az érzéseimet. Minden gondolat, amit eddig magamban tartottam, most a lapokra kerül. Írok Erikről, az erdőbeli délutánról, a csókjáról, amit soha nem fogok elfelejteni.Egy pillanatra megállok, és kinézek az ablakon. Az ég szürke, de valahogy ez is gyönyörű. Mintha a természet is érezné, amit én érzek.Az ujjaim újra mozdulnak, és tovább írom a gondolataimat. Nem tudom, meddig fogok itt maradni, de már nem érzem magam annyira egyedül.Lassan becsukom a naplót, és az ablakon át nézem a tájat. Az érzéseim túláradnak bennem, de most már van hová leírnom őket.