Lívia húsvéti külön kiadás

Utálom amikor bejön a szobalány és elhúzza a függönyt. Azonnal a fejemre húztam a takarót és elkezdtem nyöszörögni. -Nemár Julcsi!- közben magzatpózba vágtam magam. -Ideje felkelni Livi! Nemsokára megérkeznek a vendégek!- noszogatott a lány, és odajött hozzám, majd lerántotta rólam a takarót. -Julcsi!- szóltam rá dühösen. -Hiszen tizenegy óra van! Meddig akarsz még aludni? Ha Anyukád megtudja, hogy még húzod a lóbőrt leszedi a fejemet. -nézett rám szigorúan.-Hát jól van.-törődtem bele, ezután kimásztam az ágyból. Julcsi 12 évvel idősebb nálam, mégis olyan, mintha a legjobb barátnőm lenne. Kiskorom óta Ő a szobalányom és szinte a nővérem volt. -Amikor 16 évesen idejöttél dolgozni nem voltak álmaid?- kérdeztem tőle, amikor odaültem a fésülködő asztalhoz. -Mindig is színésznő akartam lenni, de kellett a pénz. De amióta megismertem a családodat, azóta nem akarok elmenni innen. Annyira boldog voltam, amikor befogadtak a szüleid.- mosolygott rám ágyazás közben. Julcsi szülei elhunytak egy autóbalesetben, így kamaszként árva maradt. 4 éves lehettem amikor Julcsit felvették a szüleim szobalánynak. Az első pillanattól kezdve jól kijöttünk egymással. Anyuék pedig saját lányuként szerették és nevelték Őt. Emlékszem Apu megkérdezte Julcsit, mikor fog felmondani nálunk, mert akkor örökbe fogadják Őt. A lány boldogan belement volna, végül azt mondta szívből szereti a munkáját. Apu mindig biztatta Julcsit a színészi ambíciói miatt, de végül a lány a családunkat választotta. -Nagyon szeretünk Julcsikám! Köszönjük, hogy ennyire hűséges vagy hozzánk!- mondta neki Apa. -Köszönöm, hogy itt lehetek! És én is szeretem Önöket, főleg a lányukat Livit. -mosolyogott. -Drágám nyugodtan tegeződj. Hiszen már jó ideje itt vagy velünk. -simogatta meg a kezét Anya. -Rendben.- pirult el. -Julcsi elfogyott a zsírkréta!- sóhajtottam neki négyévesen. -Máris drágám!- mondta és elindult a zsírkrétákért.

A fésülködő asztalnál ülve eléggé elmerültem a gondolataimban. Julcsi megfogta a fésűt és elkezdte kibontani a fonást a hajamból. Gyönyörű hullámokban omlott ki a hajam a hátamon, majd a nő óvatosan elkezdte fésülni a fürtöket. -Nem tudom, miért nem értik meg, hogy nem akarok részt venni ezen a családi összejövetelen.- dünnyögtem neki. -Drágám ma jön át a párod, és úgy hallottam megkéri a kezedet. -mosolygott rám a tükörből. -De minek? -kérdeztem sóhajtva. -Hát mert legalább öt éve jártok, azért. Most már itt van az ideje. -nevetett boldogan. -Remélem Lénárd nem jön vagy akárki is az. -forgattam a szemem. -Azt hallottam, hogy Ő is eléggé jóképű. Bár Te úgyis Andrással jársz.- vigyorgott. -Hé miket pletykálsz itt nekem? Inkább foglalkozz a frizurámmal.- parancsoltam neki. 

Halk duruzsolás szűrődött ki a nappaliból amikor lejöttem a lépcsőn. Miután beléptem a szobába, mindenki elcsendesedett és rám néztek. -Szia Lívia! Nagyon csinos vagy kicsikém!- köszöntött Anya és megsimogatta a hajamat. -Köszi.. -mondtam és elvettem a tányérjáról az egyik macaront. -Hadd mutassam be Andris szüleit!- fordított feléjük Anya. -Szia Lívia! Böbe vagyok.- és Andris anyukája egyből átölelt. -Szia Böbe!- köszöntem neki, majd elengedtük egymást. -Gyönyörű vagy! Mondd csak hány éves is vagy? -érdeklődött a nő. -16 leszek a jövő héten. -válaszoltam neki. -Értem, akkor majd megünnepeljük. Viszont nagyon fiatal vagy és nagyon illessz Andrishoz. Annyira boldog vagyok, hogy végre találkozhattam veled!- közben megfogta a kezemet. Egyre szimpatikusabb nekem ez a nő. Érzem, hogy szeretettel nyit felém és ez jól esik. Bár Andris már mondta nekem, hogy a Lehoczky család nagyon nyitott és kedves. Az, hogy én is közéjük fogok tartozni még nagyobb izgalom fog el engem. Az a világ amiben élnek nagyon vonzó a számomra. A szüleim ügyvédek, de nagyon jómódban élünk. De, ha hozzámegyek Andrishoz, akkor egy valóra vált álom lesz. Persze ne értsetek félre nem vagyok aranyásó, csak egyszerűen imádom ezt az egészet, ami körül fog venni engem. Teljes szívemből szeretem Andrást, így még jobban várom a lánykérést. -Gyere üljünk le enni hoztam egy kis krémest az egyik cukrászdából. -mondta Böbe és elkezdte bontogatni a süteményt.

-Nos, arra gondoltam, hogy ezt a gyűrűt kell oda adnia Andrisnak, ha megkéri a kezedet. -jelentette ki Böbe, miután igent mondtam a fiának. Andris boldogan fogta a kezemet a combomon. Én pedig magam elé vettem a kezemet és gyönyörködtem a gyémánt gyűrűben. -Annyira gyönyörű!- szinte suttogva mondtam. -Olyan szép, mint Te.- bókolt a vőlegényem, közben csókot nyomott az arcomra. -Még egyszer gratulálok nektek!- mondta Apa és odajött átölelni minket. Anyu még mindig a könnyeivel küszködött, aztán Apa után átölelt. -Kicsikém annyira boldog vagyok. -hüppögte. -Szeretlek Anya!- mondtam neki és éreztem, hogy az én torkom is kezd összeszorulni. Annyira boldog vagyok most, hogy nem találok rá szavakat.

-Az igen! Gratuálok!- mondta Julcsi, amikor megmutattam neki az eljegyzési gyűrűmet. -Holnap este pedig állófogadás lesz a tiszteletünkre. Böbe azt mondta, hogy minél előbb megkell ünnepelni ezt az örömteli eseményt. -újságoltam neki. -Örülök, hogy Andris végre észhez tért. -mondta a barátnőm, majd az ágyamra helyezte a holnapi ruhámat. -Ebbe menjek majd a Lehoczky-ékhoz? -kérdeztem. -Persze, miért is ne?- vigyorgott rám Julcsi. -Ez túl szexi nem?- morfondíroztam. -Szerintem ez még belefér. Szexi, de mégis elegáns. Meglátod Andris oda lesz érte. -kacsintott rám. -Haha!- dünnyögtem neki, majd fogtam magam és elindultam fürdeni.

Boldog nevetés és mámor töltötte be a termet. Rengetegen eljöttek az eljegyzési ünnepségünkre és még a média is nagy felhajtás csinált körülöttünk. Amikor kiszálltam a kocsiból egyből megrohamoztak engem a fotósok, így a kis táskával elkezdtem takargatni az arcomat. Tuti, hogy holnap ott fog virítani a képem a címlapon. Miután bementem a teremebe minden szem rám szegeződött és besétáltam a tömegbe. Andris egyből kiszúrt engem, így máris oda szaladt hozzám. -Szia!- köszöntött, majd megcsókolt. -Szia! -mosolyogtam rá és elindultunk a szülei felé. -Szia Lívia! Mit szólsz milyen az ünnepség? Tetszik?- faggatott Böbe. -Szia Böbe!- köszöntem neki és adtunk egymásnak egy puszit. Gyorsan körbenézttem a vendégseregen, de egy ismerős arcot se láttam köztük. Úgy látom Kamilla a legjobb barátnőm nem jött el. Az is lehet, hogy elfelejtették meghívni. 

Félóra múlva kezdtem unni a banánt, ezért oda sétáltam az egyik bár tenderhez. Rendeltem magamnak egy italt és egyből le is hajtottam. -Hűha! Valaki ma nagyon szomjas volt!- mondta nevetve egy pasi. Amikor megfordultam, akkor szembesültem egy igen jóképű fiatalemberrel. -Igen..- pirultam el. -Lénárd vagyok. -mutatkozott be. -Én pedig Lívia, gondolom tudod, hogy az öcséd..- kezdtem volna bele, de a pasi közbe vágott. -Igen a menyasszonya vagy. Anya mondta, hogy ma lesz a buli. Ma érkeztem meg Londonból. -mondta. -Igen Andris mesélte, hogy ott élsz… -mosolyogtam rá. -Ja és el felejtettem mondani: gratuálolok nektek! -majd ezzel megfogta a kezemet és csókot lehelt rá. Hirtelen bizsergés fogta el a testemet. Ez nem lehet. Hiszen ott van nekem Andris. -Khm, ha nem haragszol a vőlegényemet meg kell keresnem. -közöltem vele és indulásra készen álltam, de Lénárd a kezem után nyúlt. -Kérlek beszélgessünk egy kicsit. Meg szeretnélek ismerni, tudni szeretném kit vesz el az öcsém.- kérlelt. -Jól van. -egyeztem bele, majd leültünk egymás mellé a bárszéken. -Hogy érzed magad?- érdeklődött. -Elég jól, hiszen ez egy nagy nap a számomra. -közben megkaptuk a következő italunkat. -Az öcsém is ideges volt a lánykérés miatt, tegnap hívott, hogy vajon jó döntést hozott-e? Lenyugtattam, hogy igen, bár csak hallomásból ismertelek. -vigyorgott. -Most már megtörtént a nagy találkozás. -bólintottam. Aztán egyre jobban belemélyedtünk a beszélgetésbe. A figyelme olyan volt, mintha csak rám irányult volna, és én elvesztem a pillantásában. Éreztem, ahogy a szívem egyre gyorsabban kezdett el verni, és furcsa melegség futott át testemen. Egy pillanatig úgy éreztem, mintha megállt volna az idő és csak mi ketten lennénk ezen a világon. Emlékszem Lénárd megfogta a kezemet és elhúzott engem a bártól. Aztán elvezetett az egyik oszlop mögés és azonnal megcsókoltuk egymást. Egyre hevesebben ölelkeztünk, míg Lénárd meg nem szólalt. -Felvihetlek a szobámba?- kérdezte izgatottan. -Naná.- közben elkezdtem a nyakát csókolgatni.

Aztán hirtelen, olyan természetességgel estünk egymásnak a szobában, hogy Lénárd egyből az ágyra döntött engem. Elkezdte rólam lehámozni a ruhámat, majd ismét megcsókolt engem. -Ez jó volt.- sóhajtottam boldogan. -Nekem is. Az igen mennyire jó szerető vagy. -dicsért meg engem. -Pedig Andrissal nem szoktuk csinálni. Ő vár az esküvőig. -árultam el neki. Lénárd egyből oldalra feküdt és rám nézett. -Tessék? Pedig a múltkor azt mondta, hogy már lefeküdtetek.- felhúzta a szemöldökét. -Igazából még szűz voltam, egészen mostanáig. -mondtam neki és megsimogattam az arcát. -Jesszusom Livi!- kelt fel az ágyból a pasi. -Mi az?- kérdeztem tőle és felültem az ágyban. -Teljesen hülye vagyok. Jól elvettem a szüzességedet. -mondta az orra alatt közben elkezdett öltözni. -Lénárd! Ne csináld már! Én nem bánom! Nagyon jól éreztem magam!- bizonygattam neki, de hiába. Lénárd odahajolt hozzám az ágyra és ezt mondta. -Ha a nászéjszakán lefekszik veled mit fogsz neki mondani?- kérdezte mérgesen. -Nem fog neki feltűnni.- vontam meg a vállam. -Livi… -nyögte a nevemet én pedig ismét megcsókoltam Őt. -Ne csináld…-tiltakozott, majd elhúzódott tőlem. -Lénárd én akarom ezt. Akármit is csinálunk és nem bánom.- vallottam be neki. -Nem tehetem ezt az öcsémmel. Figyelj most jobb, ha elindulok. Vigyázz magadra!- búcsúzott, majd elviharzott a szobámból.

Másnap reggel oldalra tapogatóztam a kezemmel, majd kinyitottam a szemem. Andris már felkelt és az íróasztalomnál olvasott. Velem szembe ült, majd rám nézett. -Jó reggelt. -köszöntött komoran. -Jó reggelt.- mosolyogtam rá és felültem az ágyban. -Jól aludtál?- kérdezte. -Ami illeti igen. -mondtam boldogan. Aztán hirtelen eszembe jutott Lénárd, így még jobban el vigyorogtam. -Ha felöltöztél le kell mennünk reggelizni. -sóhajtotta, majd az asztalra tette a könyvét. -Oké.- mondtam és felkeltem az ágyból. Mielőtt a fürdőbe rohantam volna útközben elkapott Andris és megcsókolt. -Minden rendben?- kérdezte a csók után. -Persze…- hazudtam neki és elindultam fürdeni.

Nem tudom elfelejteni azt az éjszakát Lénárddal. Lelkiismeretfurdalás gyötör, amiért megcsaltam a vőlegényemet, Andrást. Minden pillanatban eszembe jut, amit műveltünk az éjjel és azóta nem találom a helyemet. Nem tudom, hogyan bocsáthatnám meg magamnak, ha elárulnám Andrisnak ez az egészet.Persze Ő sem bocsájtana meg nekem egyhamar. Egész nap tördelem a kezem és nem vagyok itt fejben. Anya többször rám szólt, hogy koncentráljak az esküvői előkészületekre, de én képtelen voltam rá. Nem tudom mennyi idő lesz, mire feldogozom ezt az egészet. Még mindig nem bírom felfogni, hogyan kerültem ennyire közel Lénárdhoz. Amíg ezen gondolkoztam Anya ismét rám szólt. -Livi!- kiabálta a nevemet, majd vissza rázódtam a valóságba. -Bocsáss meg!- néztem rá bűnbánó arccal.

Pár hónappal később…

Holnap lesz az esküvőm és nagyon ideges vagyok. Már reggel el kellett búcsúznom a vőlegényemtől Andrástól, aztán a szüleim elvittek az esküvő helyszínére. A Lehoczky család egyik rezidenciáján fogunk összeházasodni Andrással. Jó sokat mentünk az autóval, míg végül meg nem érkeztünk Monoszlóra. Gyönyörű borbirtok vett körül minket és hirtelen azt sem nem tudtam, hogy merre nézzek, annyira gyönyörű volt. Bementünk a villába és lepakoltuk a cuccainkat az előtérbe. -Este felé lesz egy kis összejövetel, természetesen leánybúcsúval megspékelve. -kacsintott rám Böbe. -Oh.- teljesen meglepődtem ezen, hiszen senki nem beszélt nekem a lánybúcsúról.

Ahogy végig sétáltam az ösvényen, a lágy fénnyel megvilágított szőlőtőkék között, teljesen elvarázsolt a látvány, ami körülvette engem. A levegőben a rózsák illata terjengett és közben zümmögtek az éjjeli bogarak. A távolból kutyaugatás hallatszott és ez a környezet teljesen megnyugtatott engem. Amikor kiértem a szőlőtőkék közül hirtelen a rózsa lugasba találtam magam. Jó mélyen beleszippantottam a levegőbe és boldogan felsóhajtottam. Hogyan lehetnék még ennél is boldogabb? Tökéletes ez az este. Szinte mindenütt ott volt az a misztikus hangulat, ami csak az éjszakában kelt igazán életre. Amikor megérkeztem a kert végébe a padokhoz hirtelen elállt a lélegzetem. Nem hittem a szememnek! Lénárd ült az egyik kerti padon, éppen könyvet olvasott. Nem jutottam szóhoz, és úgy éreztem, hogy a testem szoborrá változott, annyira nem tudtam mozogni. Aztán eszembe jutott a múlt éjszaka emléke és azonnal vissza akartam fordulni, de Lénárd észrevett. -Szia Livi!- köszöntött, majd felkelt a padról. -Öööö…Szia!- köszöntem vissza miközben totál zavarba estem. -Bocsi nem akartam megzavarni a sétát, csak itt volt nyugtom. -vallotta be és láttam rajta, hogy Ő is zavarba jött. -Semmi gond. Éppen vissza akartam indulni a…- néztem hátra és rájöttem, hogy igazából magam sem tudom hova akarok menni. Aztán Lénárdra néztem és éreztem, hogy menten elpirulok. Lénárd és köztem sosem volt egyszerű kapcsolatunk. A múltkori kalandunk óta alig szólunk egymáshoz és ha találkoztunk, akkor a sziánál többet nem is kommunikáltunk egymással. Ezért egy kicsit feszengünk egymás társaságában, pedig igazán nem kéne. -Izgulsz az esküvő miatt?- törte meg a csendet Lénárd. -Eléggé…-vallottam be neki. -Gyere ülj le mellém.- és felém nyújtotta az egyik kezét. Amikor megfogtam a pasi kezét szinte megrázott az érintése. Mi a fene volt ez? -Oké…- suttogtam és leültem mellé. Miközben beszélgettünk végig Lénárd szemébe néztem sötétség és éhség volt a tekintetében. Azonnal elöntött a félelem, de közben beleszédültem a szemébe és az ajkaira tévedt a tekintetem. Nem tudom mi a fene ütött belém: fogtam magam és azonnal megcsókoltam a férfit. Lénárd pedig átölelte a derekamat és magához vont. Örültem, hogy még mindig kölcsönös volt az érzés, így boldogan öleltem át a nyakánál. A szívem egyre hevesebben dobogott a mellkasomban, és próbáltam levegőt venni, annyira intenzív volt Lénárd csókja. Kis idő múlva a férfi megszólalt. -Livi, vonuljunk el a szobámba. Őrülten kívánlak! Annyira gyönyörű vagy!- suttogta nekem. -Menjünk!- pihegtem a csók után, majd megfogtuk egymás kezét és visszavonultunk.
Miután berontottunk a szobába Lénárd azonnal bezárta ránk az ajtót, majd folytatta a csókot. Miközben egymás ajkaira voltunk tapadva Lénárd beljebb vonszolt az ágyig. Amikor megálltunk az ágy előtt a pasi levette rólam a blúzomat, én pedig ráugrottam az ölébe és tovább csókolóztunk.

Annyira jó volt ez az este, hogy nem találok rá szavakat. Lénárd háttal feküdt mellém az ágyon, majd ezt mondta. -Ez volt az utolsó kalandunk Livi. Úgy érzem kezdek szerelmes lenni az új lányba, aki régóta tetszik nekem.-bökte ki a végén. -Menj a francba!- ráütöttem a karjára és azonnal felkeltem az ágyról. -Livi ne csináld ezt! Hiszen Te holnap férjhez mész, és már nem lesz értelme folytatni ezt az egészet. -kérlelt. -Gyűlöllek!- közben megdobtam az egyik párnával. -Livi nemár! Hiszen nem vagyok szerelmes beléd! Tudod jól, hogy ez csak egy kaland volt!- mondta. Aztán hirtelen megálltam előtte és a mutató ujjammal a mellkasára böktem. -Ezt még nagyon, de nagyon megbánod!- sziszegtem neki. -Livi légyszíves ne legyél már ennyire ellenséges! Mi történt?- kérdezte felháborodva. -Tudod mit Lénárd? Felejts el engem örökre! Jobb is, hogy Andráshoz megyek feleségül! Hiába vagy jó pasi, ha lúzer vagy mellette! Szóval a soha viszont nem látásra!- búcsúztam el tőle és elviharoztam a szobájából. Miután kiszaladtam Lénárdtól az ajtót támasztva elkezdtem zokogni. Nem tudom ki lehet az a nő, akibe belezúgott, de rosszul esett nekem. A szívem összeszorult és alig kaptam levegőt a dühtől.

Az esküvőm nem is indulhatna jobban. Szikrázóan sütött a nap, felhőtlen volt az ég és mindenki eljött, akire számítottam. Bár minden porcikám remegett az idegességtől és a feszültségtől, mégis próbáltam nyugalmat erőltetni magamra. Amikor Anya a fejemre helyezte a fátyolt, meghatottan ezt mondta. -Annyira gyönyörű vagy kincsem!- dicsért meg és adott az arcomra egy puszit. -Jaj Anya ne sírass meg, mert tönkre megy a sminkem!- szóltam rá boldogan. -Az nem baj, még ha tönkre is tennéd a remekművet, akkor is szép vagy. Nos, pár perc múlva kezdünk. -nézett az órájára Anya és megsimogatta a karomat. -Ideges vagyok. -nyavalyogtam neki. -Nem vagy az. Vegyél mély levegőt és fújd ki lassan. -mondta Anya a technikát és így is tettem. -Köszi.- hálálkodtam. -Megyek rendben?- mielőtt kilépett volna az öltözőből visszafordult. -Van itt valaki az ajtód előtt.- mosolygott, majd kiment. És akkor belépett Lénárd. A szívem hirtelen vad dobogásba kezdett és majdnem elöntött a pánik. -Jézusom Lénárd!Mit keresel itt?- mentem felé és beljebb húztam Őt, majd bezártam az ajtót. -Tudod jól, hogy mit keresek itt.- mosolygott, majd megcsókolt. Próbáltam ellenkezni, de nehezen ment. Aztán elszakadtunk egymástól. -Szökjünk meg.- búgta a pasi. -Ez nem jó ötlet, hiszen ma van az esküvőm!- emlékeztettem. -Nem baj, még van időd lelépni. Csak Te meg én elszöknék a világ végére. -közben megsimogatta a karomat. Ismét mély levegőt vettem, majd elmondtam a véleményemet neki. -Figyelj Lénárd! Ez mind szép és jó, de nem tehetem meg az öcséddel. Hiszen nemsokára a felesége leszek a másik meg Őt szeretem. Lehet, hogy igazad van, de már eldöntöttem: András mellett akarok lenni. Vele akarok boldog lenni. -mondtam neki határozottan. Láttam Lénárdon, hogy nem tetszik, amit neki mondok. -De nekem is megvan a helyem az életedben, Lívia. Mindig is szerettelek, és örökké szeretni foglak. Ne dobd el az életünket egy olyan emberért, akit nem is szeretsz valójában.- nézett a szemembe. -Ez nem igaz, hiszen én szeretem Andrist. Ő jó ember és a világért se cserélném el Őt. Ez a nap most a mi boldogságunkról szól. Kérlek szépen hagyj engem békében. Szeretném élni az életemet, ezúttal nélküled.- levettem a vállamról a kezét és elhúzódtam tőle. Amikor elmondtam neki a véleményemet hirtelen csend szakadt ránk. Lénárd egy darabig nézett engem, majd ezt mondta. -Tudod mit? Bárcsak ne ismertelek volna meg! Ezentúl soha többé nem fogjuk látni egymást. Legyél csak boldog az öcsémmel!- ezzel az ajtóhoz indult, és mielőtt kilépett volna az ajtón még egymás tekintetébe révedtünk.Aztán lassan elfordult és kisétált az ajtón. Én pedig próbáltam visszatartani a könnyeimet miközben a plafont néztem. A szívem összeszorult, de legbelül nagyon is jól tudtam, hogy helyes döntést hoztam. Mielőtt jobban elhatalmasodtak volna rajtam az érzelmek gyorsan leültem az ágy szélére. Egy darabig szipogtam és felvettem a mellettem lévő virágcsokrot. Ebben a pillanatban lépett be Anya. -Kicsim! Mi a baj? Már megint stresszelsz?- kérdezte aggódva. -Neem..- szipogtam. -Mondott valamit Lénárd? -faggatott. -Nem szeret…- mondtam síró hangon. -Jaj kicsim, de hiszen Andrishoz mész feleségül, nem pedig Lénárdhoz!- vigasztalt, majd a keblére hajtotta a fejem. -De Anya… mindkettőjüket szeretem. -továbbra is szipogtam. -Jaj bogaram! Én tudom, hogy szíved mélyén Andrást szereted. Meglátod, amint összeházasodtok örökre el fogod felejteni a bátyját. -ígérte, majd csókot lehelt a homlokomra. -Nos, akkor mehetünk az oltár elé? Apád már itt áll az ajtó előtt. -mutatott a háta mögé Anya. -Persze… készen állok… -mondtam halkan, majd kisétáltam Apuhoz.

Miután kiértünk a kertbe Apuval a násznép felállt és elindult a zene. Lassú léptekkel haladtunk az oltár elé és közben kiszúrtam Lénárdot az ülők között. Aztán felemelt fejjel előre néztem és nagy levegőt vettem. Lágy tavaszi szél simogatta a bőrömet, közben lassan kavargatta a fátyolt. Mosolyogva közeledtem András felé, és láttam rajta, hogy mennyire boldognak tűnik. Odaértem Andrishoz és megfogtuk egymás kezét. A pap pedig elkezdte a ceremóniát. A szertartás alatt szembe álltam Andrissal, és mielőtt felhúzta volna rám a gyűrűt elmondtuk egymásnak a fogadalmakat. -Most már férj és feleség vagytok! András megcsókolhatod a menyasszonyt! -zárta le a szövegét a pap. András felhajtotta a fátylat, majd mélyen a szemembe nézett. -Szeretlek!- suttogta. -Én is. - ezután megcsókoltuk egymást. -Éljen az ifjú pár! -kiabálta be az egyik barátunk. A násznép pedig ujjongott.

A lagzi után autóba pattantunk és elindultunk a szállásunkra. Útközben Andris megfogta a kezemet és boldogan rám nézett. -Most is alig hiszem el. Összeházasodtunk! Még csak 16 évesek vagyunk! -nevetett. -Szeretlek!- mondtam neki és megcsókoltam. 

Pár héttel később…

-Most már vegyél valamilyen tesztet. Biztosan terhes vagy. -mondta Julcsi. -Nem akartam ilyen korán gyereket vállalni. Azt hittem, hogy Andrissal még egy kicsit várni fogunk. -nyöszörögtem a mosdóban. -Hát akkor nem tudom drágám. Én a helyedben azért örülnék, hiszen már házasok vagytok. -mosolygott rám. -Anya ezt nem tudhatja meg. -pánikoltam. -Tény és való, hogy nagyon fiatal vagy… Livi ha elmondod Andrisnak nagyon, de nagyon boldog lesz. -nyugtatott meg. Azt hiszem tartozom Julcsinak egy vallomással. -Csak hogy nem Andristól van a gyerek. -nyögtem ki. A barátnőm egyből mellém ült és kérdőn nézett rám. -Hogy mi? Nem Andrissal töltötted a nászéjszakát? Tudtommal szűz voltál.- nevetett. -Képzeld kavartam a bátyjával Lénárddal.- avattam be. Julcsinak megakadt a szó a torkán. -Hogy….hogy….mi? -döbbent le. -Igen, jól hallottad.- közben megveregettem a vállát. A barátnőm totál sokkot kapott és rádőlt a vállamra. -Hát szívem, akkor el kell mondanod Andrisnak aztán a szüleidnek. -sóhajtotta. -Végem van.- közben elkezdtem sírni. -Ne búsulj biztosan lesz rá megoldás. -vigasztalt a lány közben megölelt.

-Szó sem lehet róla! Jézusom Lívia! -kelt ki magából Anya miután elmeséltem neki a Lénárddal töltött éjszakámat.- Akkor mit csináljak? -kérdeztem tőle. Anyu egy darabig elgondolkozott, majd ilyet szólt. -Elkell költöznöd Párizsba a rokonokhoz. Nem szabad Andrisnak megtudnia, hogy a bátyjától vársz gyereket. -nézett a szemembe. -Mégis mivel magyarázzuk neki az eltűnésemet? -tettem szét a karomat. -Azt mondjuk, hogy az esküvő előtt felvettek a párizsi elit egyetemre. Valami ilyesmivel rukkolunk elő.- vágta rá. -Ezt ki hiszi majd el? -kérdeztem. -Figyelj lányom! Tényleg elküldünk a rokonokhoz Párizsba és ha megszületett a baba örökbe kell adnod. -közölte velem. -Ne! Azt nem hagyom!- titlatkoztam. -Livi! Van más választásod?- kérdezte Anya. Megdörzsöltem a homlokomat, majd ezt válaszoltam. -Jól van… Elmegyek Párizsba.

9 hónap múlva megszületett Lehoczky Martin, aki egy édes és imádnivaló kisbaba. Miután tisztába tették a nővérek máris a kezembe nyomták a kicsit.Hiába szeretgettem és babusgattam a szívem mélyén tudtam, hogy hamarosan el kell válnom tőle. Ugyanis azt tervezem, hogy örökbe adom a picit. Majd belehalok a fájdalomba, amiért ilyen gyorsan el kell szakadnom tőle, de muszáj András miatt. Mert ha lebukok, hogy szültem örökre meggyűlöl engem és ezt a titkot, soha, de soha nem tudhatja meg senkitől.

Miután Martinnal hazaérkeztünk Párizsból egyből Lénárdék rezidenciájához vettem az irányt. Taxiba ültem és bemondtam a sofőrnek a címet közben ringattam a fiamat. Az egyik kezemben a levelet szorongattam, mellettem pedig a  baba cuccai voltak. -Meglátod szép életed lesz kicsikém. -ringattam. Martin gügyögött valamit nekem, közben megsimogattam a kicsi arcát. A szívem szakad meg érte, hogy el kell válnom tőle, de megfogadtam, hogy egy nap majd elmondom neki miért kellett elhagynom Őt.

Mire odaértünk elkezdett szakadni az eső, majd kiszálltam a kocsiból és kivettem a fiamat. Az ajtóhoz érve egyre jobban elfogott az idegesség és a sírás. A küszöbre helyeztem a babát és mellé raktam a levelet. Aztán gyorsan adtam a fejére egy csókot és eltávolodtam tőle. Felnyúltam a csengőhöz és becsöngettem, ezután elbújtam az egyik bokor mögé. Láttam, hogy Lénárd és a felesége kiléptek az ajtón és csodálkozva felkapták a fiamat. A nő egyből bevitte Martint a férje pedig körülnézett, hogy ki a fene rakta a kisbabát az ajtaja elé? Láttam, hogy a felesége a kezébe nyomta a levelet, majd végleg bevonult a házba. Lénárd kibontotta a levelet miközben olvasott láttam, hogy elfehéredett az arca. A szájához kapott, majd elborzadt az arca. Egyre rosszabbul nézett ki a pasi. Aztán fogta magát besétált és bevágta az ajtót. Én pedig szakadó esőben állva sírva fakadtam. A lelkem mélyen abban reménykedem, hogy a kisfiamnak csodálatos és boldog élete legyen.