Irina 7. fejezet

A szakítás

Az órák végén kimentem a teremből és körbenéztem merre lehet Martin. Ma csak négy órát tartott nekünk aztán jött Adri és a vállalkozás ismerettel folytatta a tanmenetet. Mielőtt Adri felírta volna a házi feladatunkat a táblára egyből megcsörrent a telefon. Szerencsére rezgőre volt állítva, így nem zavart senkit. Amikor már háromszor is kerestek megnéztem ki akar engem ennyire. Martin volt az, majd az asztalra tettem a mobilom. -Akkor a 275. oldaltól nézzétek át a témát. Rendben? Bármi kérdésetek van írjatok a csopiba. Ne feledjétek jövő héten dolgozat lesz!- jelentette be a tanárnő. Én pedig azonnal felkaptam a cuccaimat és siettem kifelé Martinhoz. A parkolóba érkezvén megláttam, hogy Martin nekidől a kocsimnak és éppen a mobilját nézi. Miközben felé sétáltam, akkor pillantott fel rám és a szája széles mosolyra húzódott. -Hát itt vagy.- mondtam neki. -Azt hittem már sose ér véget a napod.- búgta majd ezután elém állt. Martin megsimogatta az arcomat és a fülem mögé simította a hajam. -Nem kéne ezt csinálni…- szóltam rá, de a szavaim nem értek el hozzá. Martin egyre jobban közelített felém én pedig a mellkasára tettem a kezem. -Kérlek… bármikor megérkezhet a pasim.- emlékeztettem. -Nem baj..- és Martin lágyan megcsókolt. Amikor oldalra néztem megláttam Ábelt, aki félúton megállt. Döbbent arccal nézett rám és egyből összetört. Azonnal elváltam Martintól és Ábel után siettem. -Ábel! Kérlek várj! -kiabáltam neki. Ő pedig a kocsija felé rohant, majd megállt előttem. -Ez most komoly? Te és a tanárod? Normálisak vagytok?- kérdezte dühösen. -Elakartam már mondani, de…- kezdtem bele viszont Ábelt ez cseppet sem érdekelte.- Mióta kavartok? Lefeküdtél vele?- vágott bele a közepébe. -Ábel! Minden olyan gyorsan történt és amikor kiderült, hogy tanár én..- próbáltam befejezni, de Ábel még jobban kiborult. -Szóval megtettétek! Tudhattam volna… Irina! Miért pont Ő?- kérdezte fájdalommal a hangjában. -Sajnos nem tudom megmagyarázni! Ez számomra is újdonság az egész…- vallottam be neki. Ábel a homlokát dörzsölte és fel-le sétált előttem. -A francba!- dünnyögte, majd megállt. -Kérlek Ábel! Már így is haldoklik a kapcsolatunk…- végre kimondtam, azt a mondatot, ami már egy ideje nyomta a szívemet. -Jó ideje én is ezt érzem. Irina a nyaralás óta próbáljuk menteni a menthetőt. De hidd el bármit megteszek, hogy jobb legyen. - mondta őszintén. -Szakítani szeretnék veled.- böktem ki hirtelen. Ábel szomorú tekintettel nézett rám. -Sejtettem, hogy ez lesz..- sóhajtotta. Amikor lenéztem a földre egy kicsit elpityeregtem. Ábel egy rendkívül okos és értelmes pasi. Nála jobbat kívánni se lehetne. Sajnos egyre jobban eltávolodtunk egymástól, amióta fősulira járok. Ezután felnéztem és megsimogattam Ábel arcát, majd az arcára leheltem egy utolsó csókot. -Csak, hogy tudd: mindig is szerettelek Ábel. Köszönöm veled az elmúlt pár évet.- mondtam neki és elsétáltam tőle. Ahogy távolodtam az exemtől a lelkem egyre könnyebbé kezdett válni. Éreztem, hogy a szemeimből kicsordulnak a könnycseppek, majd menet közben megtöröltem az arcomat. Miután hazajöttem ledobtam a táskámat a kanapé mellé és ledőltem. Összehúztam magam és átöleltem az egyik párnát. Amikor eszembe jutott Ábel, ismét sírva fakadtam. Viszont minél többet bőgtem, annál könnyebbnek éreztem magam. A szívem hevesen dobogott, majd szépen lassan lenyugodtam. Hirtelen ürességet éreztem és a fájdalom egyre jobban átölelte az egész lényemet. Most az egyszer örülök, hogy egyedül vagyok a lakásban. Bármeddig bőghetek és non-stop hallgathatom a szomorú slágereket. Félóra múlva csörgött a mobilom és láttam, hogy Martin keres. Egy darabig próbálkozott elérni engem végül üzenetekkel bombázott. Természetesen nem néztem meg amiket küldött. Lassan felkeltem az ágyról és elmentem fürdeni. Fürdés után magamra tekertem a törölközőt és kisétáltam a nappaliba. Eszembe jutott, hogy kibonthatnék egy üveg bort. A konyha felé vettem az irányt és a bor hűtőből kivettem az italt. Felültem a székre és kibontottam a bort, majd öntöttem fél pohárral. Nagyot sóhajtva kortyoltam bele az isteni nedűbe és ízlelgettem a számban. Hallom már megint csörög a mobilom a nappaliban. Aztán hirtelen valaki becsöngetett. Felkeltem a székről és az egyik kezemben vittem a poharat, a másik kezemmel pedig szorosabbra fogtam a törölközőt és az ajtóhoz sétáltam. Nem akartam hinni a szememnek: Martin állt az ajtómban. -Szia! Mit keresel itt? Nem kéne itt lenned.- közöltem vele, és rá akartam csukni az ajtót, de a pasi gyorsabb volt. -Szia… Kérlek engedj be. Láttam, hogy nem vetted fel a telefont és azt hittem baj van. - nézett rám aggódó tekintettel: -Minden rendben van?- kérdezte. -Semmi fontos, csak énidőt töltök és egy üveg bor társaságában élvezem a csendet. - mondtam neki, majd belekortyoltam a pohárba. -Irina, ha valami nyomaszt téged, rám mindig számíthatsz.- árulta el. -Végülis szükségem van némi támaszra.- ismertem be aztán beengedtem Martint a lakásomba. A pasi besétált a nappaliba,majd megállt a szoba közepén. Kiittam az utolsó csepp bort a pohárból aztán kinyögtem Martinnak az igazat:- Figyelj Martin. Az a helyzet, hogy szakítottunk Ábellel. Boldognak kéne lennem, de ennek ellenére marha rosszul érzem magam. - avattam be a magánéletembe. Martin egy kicsit zavarba jött aztán rám nézett.- Ne haragudj Irina, erről fogalmam se volt. Akkor megsem kell kérdeznem, hogy viseled a szakítást.- mutatott a poharamra. -Eléggé lent vagyok. Jelen pillanatban nem érzek se fájdalmat, se örömöt. Tudod mit? Megkönnyebbültem! Úgyhogy végre a Tiéd lehetek!- öleltem át, de a pasi eltaszított magától. -Nézd Irina..Ahogy látom egy kicsit sokat ittál a kelleténél.- nézett a szemembe. -Szerinted egy szakítás után józannak kéne lennem? Hah! Az kizárt! - nevettem a képébe. -Figyi ez így nem fog menni…- mondta szigorúan. -Mi az? Most már Te is dobsz engem? Na neeee…- háborodtam fel. Martin egy nagyot sóhajtott és megsimogatta az arcomat. -Jobb lesz, ha egy darabig távol maradunk egymástól.- közölte. -Most Te is a lelkembe tiporsz? Hogy merészeled ezt tenni velem? Hiszen szeretlek Martin! Te vagy életem szerelme és nem tudok nélküled élni!- csapkodtam a mellkasát. -Tudom szívem, de időre van szükségem. Ahogy látom neked is. Túl friss a szakítás ezért nem is érdemes új kapcsolatba lépni. Én pedig féltem az állásomat. Kérlek értsd meg a döntésemet. Mától kezdve nem lehetünk együtt.- mondta miközben sírva fakadtam. -Utállak! Hallod? Menj ki a lakásból!- kiabáltam hirtelen felindulásból. -Irina légyszíves ne így váljunk el.- kérte. -Húzz el innen ha jót akarsz magadnak!- kiabáltam neki. Martin nem mondott semmit. Zsebre tett kézzel ment az ajtóhoz, majd kisétált az életemből. Én pedig felkaptam a komódról a vázával teli virágot és az ajtóhoz hajítottam. Majd végig néztem hogyan esik darabjaira az üveg, akárcsak a szívem. Összeszorult torokkal térdre rogytam a földre és keserves zokogásba kezdtem. Másnap reggel elég pocsék hangulatban ébredtem fel. Megmostam a hajam és elmentem megszárítani a szobámban. A mai outfitem egy fekete póló és farmer volt. Felvettem az utcai cipőmet és a vállamra kaptam a táskámat. Miután készen voltam fölkiabáltam Odettnek és beültem a kocsiba. A terembe haladva összeszorult torokkal azon agyaltam vajon ma milyen kedve lesz Martinnak? Ő is ugyanolyan pocsékul van, mint én? Vagy máris túltette magát rajtam és tovább éli az életét? Milyen lesz újra egy légkörben lenni vele? A kérdések csak úgy záporoztak belőlem miközben észre se vettem, hogy már bent vagyok a teremben. Ben vidáman intett felém, én pedig azonnal helyet foglaltam mellette. -Szia!- köszöntünk egyszerre. -Jól vagy? Eléggé szomorúnak tűnsz.- hajolt felém Ben. -Ábel dobott engem vagyis éppenséggel én szakítottam vele.- számoltam be neki. Ben együttérzően a kezemre tette az övét. -Őszintén sajnálom.- mondta. Egy darabig így ültünk aztán az egyik pillanatban Ben megsimogatta az arcomat. -Ez van…- suttogtam. Olyan jól esett Ben közelsége, hogy észre se vettem amikor Martin belépett a terembe. -Jó reggelt- köszönt az osztálynak,majd letette az asztalára a kávéját és a laptopot. Amikor megpillantottam Martint a szívem nagyokat dobbant. Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy veszélyben vagyok. Amióta Martin belépett a terembe teljesen felborította a megszokott rendet és a rutint az életemben. Ráadásként egy olyan érzelem is fellángolt bennem, amelyről soha nem gondoltam volna, hogy újból megtapasztalok. Ez a szerelem érzése. A megnyerő mosolya, a magabiztos tartása, az a csillogás a kék szemében – mindez olyan erejű volt, hogy szinte már első pillantásra visszavonhatatlanul beleszerettem. Bár próbáltam ellenállni minden érzésnek, de azok egyre csak erősödtek bennem. A férfi minden mozdulatában volt valami magával ragadó, valami, amiért a szívem hevesebben kezdett dobogni, és az agyam minden egyes területére kiterjedt. Folyamatosan Ő járt az eszembe. Martin nemcsak a külső vonzerejével, hanem a belső tulajdonságaival is elbűvölt. Ahogy tanított, a tudása és szenvedélye átütött minden gondolatomon és érzéseimen. Figyeltem, ahogy beszél, ahogy magyaráz, és mintha varázsütésre érthetőbbé vált volna minden, ami körülvesz minket. Szinte ittam minden szavát. Hirtelen az az érzésem támadt: lehetetlen, hogy valaki ilyen tökéletes legyen. Lehetetlen, hogy egy egyszerű diák,mint én bármi köze legyen hozzá. De mégis, minden logikus érv és ellenérzés ellenére ott tombolt bennem az a lángoló vágy, hogy közelebb kerülhessek hozzá. Még jobban meg akartam Őt ismerni. A korkülönbség kétségtelenül akadályokat vetett az utunkba. De az én érzelmeim nem voltak hajlandóak tiszteletben tartani ezeket a korlátokat. A szívem azt kiáltotta, hogy harcoljak érte, hogy küzdjek érte,és találjam meg az utat, amely újra Martin szívéhez vezet. Hiszen a szerelem mindig új utakat nyit meg, és bármi lehetségesnek tűnhet csak akarni kell. Az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban azon kaptam magam, hogy vajon mi történhetett köztünk, Ábellel. Bár még mindig érzem azt a szeretetet, ami köztünk van, de valami mégis megváltozott. Valami, ami nem hagy engem nyugton és a szívem is egyre jobban fáj miatt. Ő ezt nem érdemli meg. Ábel mindig is az én támaszom volt, aki mellett biztonságban érzem magam. De mostanában észrevettem, hogy valami hiányzik az öleléséből, az érintéséből. Látom a pillantását, melyek egy másik nő irányába fordulnak, és bár próbálok nem odafigyelni rájuk, de még a vak is látja, hogy Milla iránt érzett szerelme túlmutat a barátságon. Bár bevallom Milla tényleg csodálatos és vonzó nő. De eddig sosem aggódtam amiatt, hogy Ábel érzelmileg ennyire közel kerül majd hozzá. Most viszont mintha egyre gyakrabban találkoznának, egyre több időt töltenének együtt, és mintha valami láthatatlan kötelék kötné őket egymáshoz. Látom amikor egymásra nevetnek vagy egymáshoz érnek. Látom a szemükben azt a fajta csillogást és vágyat. Amikor Ábel a nyaralásunk alatt kettesben maradt Millával a kocsiban, a boltból kijöve láttam ahogy Milla megérinti Ábelt. Abban a pillanatban összeszorult a szívem és próbáltam uralkodni magamon. A fájdalom lassan elkezdett beszivárogni a szívembe, hiszen most tudatosul bennem, hogy lezárult egy korszak. Viszont Martinnál érzem, még mindig lehet esélyünk, talán, majd képesek leszünk megmenteni a kapcsolatunkat. De a félelem továbbra is elárasztja a gondolataimat. Többek között az, mi van ha Ő máris túllépett rajtam? Az is lehet, hogy soha többé nem lesz már nála esélyem. Ez teljesen elkeserít engem.