Irina 50. fejezet befejező rész
Még egy utolsó tangó aztán irány Monaco
Hangos ajtó dörömbölésre ébredtünk Martinnal. Amikor felriadtunk az édes álmunkból azonnal egymásra néztünk. Nem vártunk senkit ma reggel. Amíg felkaptam magamra a köntöst, közben Martin kiszaladt a bejárati ajtóhoz. A lépcsőhöz sietve megálltam a korlátnál és hallgatózni kezdtem. -Szia Polla! -üdvözölte Martin, majd beengedte a nőt. -Szia Martin! Hallod nagyon durva dolgok történtek az előbb. Dorináék megfenyegettek engem.- mondta remegő hangon. A bátyja átölelte ezután a vállára tette a kezét. -Kik fenyegettek meg? -kérdezte aggódva. Polla a férjem nyakába borult és elkezdett zokogni. Martin szorosan magához ölelte a húgát és megsimogatta a fejét. -Ben és Dorina túl közel kerültek hozzám az utóbbi időben, és egyre nehezebb volt kibírnom a nyomást, amit rám gyakoroltak. Egykor jó barátok voltunk, ám most már mintha más emberek lennének. Teljesen kifordultak magukból. Amikor megtudtam, hogy Irinát elrabolták rögtön kapcsoltam és tudtam, hogy elkell Őt hoznom onnan. Aztán ma reggel Dorina átjött és nagyon csúnyán megfenyegetett engem. Ember rablással és kifosztással vádolt.- számolt be Polla. Ez nagyon kemény, ezért fogtam magam és lesétáltam hozzájuk. Amikor lementem a lépcsőn láttam Martinon is, mintha könnyezne. Hiszen a húgáról van szó. -Azt éreztem, hogy el kell menekülnöm onnan.- szipogta a nő. -Figyelj, maradj ma itt nálunk. Aztán este haza viszünk. Megkérhetjük Eliotot, hogy vigyázzon rád az éjjel. -vigasztalta. -Szia Polla.- köszöntem neki halkan. A nő kioldozta magát a bátyja öleléséből és felém rohant. -Irina!- szólított és közben szorosan átölelt engem. -Nincsen semmi baj. -mondtam neki és megsimogattam a hátát.-Köszönöm, hogy itt vagytok.Olyan jó tudni, hogy számíthatok rátok.-mondta ölelés közben. -Ez csak természetes. Mi mindig itt leszünk neked.-aztán felnéztem Martinra, aki halványan elmosolyodott, amiért ilyen jól kezelem Pollát.
-Szerinted rántottát vagy tükör tojást csináljak neki?- kérdeztem Martintól. -Legyen mindkettő, mert ahogy látom Polla napok óta nem evett. -nézett a nappali felé a férjem. -Ez szörnyű. Sajnálom, hogy ennyire stresszesek a napjai. -sóhajtottam. Martin a hátam mögé állt és átölelt. -Ben és Dorina teljesen kikészítették. Még jó, hogy időben kimenekültetek onnan Pollával.- mondta a férjem, majd a nyakamba csókolt. -Szeretlek.- mondtam neki. -Én is szívem.- Martin ismét a nyakamba csókolt, majd elengedett. Ezután lehajoltam és elővettem a serpenyőt.
Ínycsiklandozó illatokkal és ételekkel fogadtuk a konyhában Pollát. A nő teljesen megvolt hatva, hogy ennyi mindennel készültünk neki. Én még hozzáláttam az utolsó adaghoz. Gyorsan felütöttem egy friss tojást a serpenyőbe, majd óvatosan engedtem bele, hogy a sárgája középen maradjon. A tojás hamarosan elkészül, addig Martin kezébe nyomom a sót. -Jó, hogy nem maradt le.- vigyorgott rám. Miután készen lettem egy nagy tányérra halmoztam a tojást és odaadtam Martin kezébe. -Készen van a reggeli.- közölte a húgával a férjem. -Ó, de jó! Már éhenhalok.- mosolygott Polla. Miután mindent letettünk az asztalra mi is csatlakoztunk Pollához. -Oda adjátok kérlek a bacont?- kértem. Martin előre nyúlt és felém tartotta a tányért. -Jó étvágyat!- mondtam, amikor neki kezdtünk a reggelinek. -Jó étvágyat!- mondta Polla és egyből enni kezdett. -Ez a reggeli egyszerűen fantasztikus!- dicsért meg Martin. -Köszönöm szívem.- mondtam, majd a számhoz emeltem a bögrémet és belekortyoltam a kávémba.
Ahogy pakolni kezdtük a konyhát Pollával, egyszer csak megszólalt Martin mobilja. Meglepetten nézte a kijelzőjét, ezután felvette.-Igen tessék!- szólt bele. -Igen…Értem…Tegnap óta? Az igen…. Oké…Rendben, köszönöm!- ezzel kinyomta a telefont. -Minden oké?- kérdeztem tőle aggódva. Martin arca eléggé komollyá változott, majd ezt válaszolta. -Valamit el kell intéznem Ben-nel kapcsolatban.- árulta el. -Remélem minden rendben lesz.- öleltem át. -Én is. Figyeljetek rám, ha nem haragudtok meg, én gyorsan be szaladok a stúdióba. Hamarosan visszajövök.- ígérte. -Jól van, de vigyázz magadra! -kötöttem a lelkére. -Minden rendben lesz. Szeretlek!- mondta és búcsúzol megcsókolt.
Amióta Martin elment azóta lassan telik az idő. Pollával öt percenként az ajtót lessük, hogy mikor toppan már be végre a férjem. Próbáltuk egymást megnyugtatni, de az aggodalom és a bizonytalanság egyre jobban elhatalmasodott bennünk. -Remélem tényleg nincsen baj. -reménykedett Polla. -Nagyon fura, hogy ilyen hirtelen felszívódott. -csóváltam a fejem. Aztán Polla úgy döntött, hogy mégis csak felhívja a bátyját. -Most már eleget vártunk.- pattant fel a nő és máris tárcsázni kezdte Martin számát. Hiszen a kétségbeesés és a szorongás egyre jobban kezdett eluralkodni rajtunk. Nem tudjuk, mi lehet a férjemmel, ezért bízom a legjobbakban. Egy kis idő múlva Polla arcán is látszani kezdett az idegesség és a tehetetlenség. -Esélytelen. -dünnyögte, majd ledobta a telefont a fotelre. Míg beszélgettünk, újra és újra próbáltuk hívni Martint, de továbbra sem kaptunk választ. -Mindjárt szétvet az ideg.- mondtam Pollának. Aztán kulcs csörgésre lettünk figyelmesek, így azonnal kirohantuk az előszobába. -Martin!- szóltam miközben szaladtam kifelé. Mire kiértem az előszobában, hirtelen megálltam. Réka állt előttem, aki elmosódott sminkkel és sírva közelített felém. -Eliot….Eltűnt….Láttam Martinnal egy kocsiban és üldözték őket…. -számolt be. -Mondd mi volt ezután? Ugye nem esett bajuk?- kérdeztem tőle. Éreztem, hogy majd kiugrik a szívem az idegességtől. Nagyon remélem, hogy Martinék nem keveredtek bele valami újabb akcióba. -Lehet, hogy Ben lelőtte Eliotot, mivel pisztolylövést hallottam.- nyögte ki végül. Hirtelen megszédültem a hír hallatán. -Micsoda?- kérdezte Polla, hiszen a bátyjáról van szó. -Nem tudom merre menekültek a fiúk, de nagyon aggódom.- mondta síró hangon. -Nem lesz semmi bajuk.- próbáltam higgadt maradni. -Mit tegyünk? -nézett rám Réka. Megsimogattam az elkenődött arcát és ezt válaszoltam. -Nincs mese. Nekünk is menni kell a fiúk után.- aztán felnéztem a plafonra és azon gondolkoztam, már megint mibe keverjük magunkat.
Pár pillanat múlva bepattantunk a kocsimba és elindultunk Milláékhoz, hogy átadhassuk nekik Rellát, amíg akcióban vagyunk. Miután megérkeztünk hozzájuk, gyorsan kiszálltam a kocsiból és kivettem a kislányomat az ülésből. -Anya nemsokára megjön, addig Milla nagynénéd vigyáz rád. -mondtam neki. Mivel Rella békésen aludt, hála istennek nem érzékelt az eseményekből semmit. Amikor odaértem a kapuhoz azonnal becsengettem. Milla pár pillanat múlva meg is jelent az ajtóban és szedte a lábát felém. -Szia Irina!- köszönt nekem és kinyitotta a kapu ajtót. -Szia Milla!- üdvözöltem és megöleltük egymást. -Sajnálom, ami most történik, de tudd, hogy ránk mindig számíthatsz. -mondta kedvesen. -Ezer köszönet és hála nektek! Remélem Ábel nem bánja.- reménykedve néztem rá. -Ő volt az első aki kijelentette, hogy vigyázzunk Rellára. Totál meglepődtem, de örültem neki. -mesélte. -Itt vannak a lánykám holmijai. Mindent bepakoltam: van pelenka, kenőcs, sok cumi és alvós maci.- soroltam neki. -Jól van Irina. Örülök, hogy Rella velünk lehet, viszont nagyon drukkolok, hogy meglegyenek Martinék.Nem értem mi szállt a fejükbe, amikor elhatározták, hogy eltűnnek. -közben Millával bementünk a lakásba, mert eleredt az eső. A sógornőm letette a cuccokat a földre és bevitte Rellát a nappaliba. -Kérsz valamit inni?- kérdezte séta közben. -Köszönöm szépen nem kérek. Mindjárt indulok is tovább. -válaszoltam neki. Milla puszit nyomott a lányom arcára és lágyan megsimogatta a fejét. -Jól van Irina. Egyet kérek: nagyon vigyázzatok magatokra. Ha bármi történik azonnal hívjatok minket. -tanácsolta. -Nem lesz gond. Bennel el tudok bánni. Hiszen az exem volt.- aztán adtam egy búcsú ölelést Millának, majd elindultam kifelé a lakásból. Mielőtt kiléptem volna az ajtón még gyorsan adtam egy puszit Rella arcára, aki továbbra is békésen szunyókált a hordozóban. A szívem majd megszakad érte, hogy itt kell hagynom pár napra.
Utálok szakadó esőben vezetni, hiszen alig látni az utat és a forgalmat. Az előbb nyomtam be az ablaktörlőt, de egyre csak zuhog. Egy kicsit benyomtam a rádiót, hogy vonja el a figyelmemet a gondolataimról. Aztán felcsendült Martinnal a kedvenc dalunk, és éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon. -Irina, legyél erős!Vagy esetleg vegyem át a vezetést?- szólt hozzám Réka, aki mellettem ült. -Nem kell.- válaszoltam neki, közben megtöröltem az arcomat. -Olyan csendben vagy, ne idegeskedj. Meglesznek a fiúk.- biztatott Réka. -Úgy legyen.- és egyre erősebben markoltam a kormányt. Eszembe jutott az a jelenet, amikor Martinnal a fősuli parkolójában álltunk és egymással szemeztünk. Aztán a legelső találkozásunk Endre bárjában, majd az első csókunk. Az első légyott a raktárban és az első nap a fősulin. Hihetetlen, hogy mennyi mindenen mentünk keresztül. Beugrott az első és a második vetélésem. A szakításunk és a folytonos bújkálásunk az ismerősök előtt. A lánykérést és az esküvőt is felelevenítettem magamban. -Nézd! Ott van egy autó!- mutatott az út szélére Réka. Azonnal jobbra fordítottam a kormányt és leparkoltam az út szélére. Rékával kiszálltunk a kocsiból és Martin autójához sétáltunk.Az index villogott és mindkét ajtó nyitva maradt, viszont a fiúk sehol. -Úristen, mi történhetett velük?- kérdezte Réka. -Nem tudom, de eléggé aggasztóak a jelek.- közben beültem az ülésre és próbáltam nyomokat keresni. A barátnőm is bepattant az anyósülésre és Ő is kutakodni kezdett. -Nézd. Itt vannak Martin iratai. Viszont az útlevél nincs itt. -mutatta fel nekem a bizonyítékot. Elvettem Réka kezéből a személyit és a jogsiját. A forgalmit is itt hagyta. Réka ismét elő szedett valamit a kesztyűtartóból. -Nézd foglalási papírok.- mutatta fel. Ezt is elvettem tőle, majd jobban szemügyre vettem. -Monaco?- kérdeztem és közben Réka is a papír felé hajolt. -Miért mentek volna Monacoba?- kérdezett vissza a barátnőm. Aztán valami kiesett a papírok közül. A stúdióm névjegykártyája volt és amikor megfordítottam a hátlapját, találtam rajta egy üzenetet. “Szívem! Monacoba menekültünk Eliottal. Pár nap múlva hazajövünk.” Miután elolvastam a legvégén oda volt biggyesztve a cím is, ahova menekültek. -Itt vannak Martinék.- közöltem Rékának. -Azta! De miért menekültek el odáig?- ámult el. -Asszem tudom.- majd fogtam magam és beindítottam az autót.-Figyelj Réka! Megtennéd, hogy hazaviszed a másik kocsit?- kértem meg Őt. -Persze, hogyne! Akkor otthon tali.- közben kiszállt.-Várj! Én egyenesen a reptérre megyek. -árultam el neki. -Komolyan elmennél egyedül egy idegen országba?- vonta fel a szemöldökét. -Naná! Ha Martin bajban van meg kell mentenem Őt. Ki tudja milyen ürüggyel mentek ki Eliottal.- néztem rá szomorúan. Réka közelebb hajolt és átölelt engem. -Drukkolok drágám! Meg fogod őket találni.- vigasztal.
Kissé enyhe szorongással léptem be a reptérre. Ez a repülő út izgalmas kalandnak ígérkezik a számomra, ugyanakkor félelemmel van tele a szívem. Soha életemben nem jártam még Monacóban, ezért fogalmam sincs, hogyan essek, majd neki a keresésnek. Mire végeztem a becsekkolással és a csomagfelvételel azonnal elindultam a váró felé. Útközben vettem magamnak egy kávét és azt iszogattam, amíg el nem indult a gép. Elővettem a tabletet és nyomkodni kezdtem. Gyorsan foglaltam két napra szállást, majd az egy hangosbemondó bemondta a járatszámot és felpattantam a székről. Odaadtam a jegyemet a kezelőnek, majd lepecsételte és jó utat kívánt nekem. A torkom hirtelen kiszáradt, amikor meg akartam köszönni neki. Aztán kiléptem az ajtón és megcsapott a huzat. Pár pillanat múlva megérkeztem a repülőhöz és lassan, de biztosan mindenki megtalálta a helyét. Én középen ülök az ablaknál, így gyorsan beslisszoltam oda. A pilóta bemondta, hogy mikor érünk oda Párizsba és utána jó utat kívánt nekünk.
Már a buszon ülök, amikor úton vagyok Monaco felé. Hullafáradtnak érzem magam, de még ki kell tartanom. Pár óra múlva meg is érkeztem a városba, így azonnal felkerestem a szálláshelyemet. Miután becsekkoltam máris nekiláttam nyomozni. Monaco ragyogó város volt, ahol a luxus és a gazdagság találkozott a mediterrán életstílussal. Úgy érzem, hogy ez a hely egészen elbűvülő a számomra. De most nem a szépség és a gazdagság volt a lényeg, hanem az, hogy megtaláljam azokat az embereket, akiket szeretek.
Napok teltek el, de nem adtam fel. Minden információt megpróbáltam összeszedni, és minden nyomot követni, ami segíthetett volna abban, hogy megtaláljam Martinékat.Időközben a város bája és a tengerpart szépsége is lenyűgözött engem, de mindvégig egy dolgot tartottam fontosnak: még időben meg kellett találnom a fiúkat.
Este van már és az ágyon fekszem, alig bírok elaludni. A fejemben zakatolnak a gondolataim és próbálom kitalálni, hogy holnap merre felé vegyem, majd az irányt. Időközben Millával chateltem, aki legalább tíz képet küldött az imádott kislányomról. Olyan rossz így a családom nélkül. Soha nem gondoltam volna, hogy ismét távol leszünk egymástól. Szörnyű érzés ez. Aztán ránéztem az időre és eldöntöttem, hogy most már nem izgatom rajta magamat, inkább megyek és alszom egyet.
Másnap reggel miután felébredtem azonnal elugrottam lezuhanyozni. Közben próbáltam rendezni a gondolataimat és a napi teendőimet. Még volt egy-két helyszín, amit kinéztem magamnak. Az egyik a casino volt a másik meg Hotel de Paris Monte-Carlo volt. Talán itt lehetnek a fiúk. Amikor szárítani kezdtem a hajamat pont abban a pillanatban csörrent meg a telefonom. Gyorsan letettem a hajszárítót és kiszaladtam a nappaliba. -Halló! Tessék?- szóltam bele. -Irina?- kérdezte Martin. -Úristen! Martin merre vagytok?- közben leültem a kanapéra. -Monte Carloban vagyunk és….- hallom, hogy recseg a vonal. -Martin!Ott vagytok még?- kérdeztem gyorsan. -Irina mi…- aztán megszakadt a vonal. -Martin!- néztem a telefonra és láttam, hogy a férjem eltűnt az éterből. -Istenem!- sóhajtottam és ledobtam a mobilt a kanapéra. A kezembe temettem az arcomat és próbáltam lenyugodni. Pár perc múlva felkeltem a helyemről és elkezdtem pakolászni a túrához. Kell víz, naptej és sapka meg napszemüveg. Gyorsan lecsekkoltam magam a tükörben és elindultam az ajtó felé. Egy kicsit még vissza pillantottam a szobára, majd kisétáltam a folyosóra. A lifthez érve azonnal megnyomtam a gombot és máris kinyílt az ajtó. Amikor lementem a földszintre leadtam a kulcsot a recepción és tovább haladtam egészen az utcáig. Csodálatos volt az idő! A nap ragyogóan sütött a hőmérséklet pedig tökéletes volt. Megigazítottam a hátamon a táskámat és elindultam Monaco utcáin. Rengeteg turista volt a környéken,így néha át kell verekednem magam a tömegen. Lenéztem a tengerpartra is az egyik lelátón, de sajnos vitorlát se szúrtam ki. Ha az emlékeim nem csalnak, Eliot mesélte, hogy szeret vitorlázni a Balatonon és a tengeren. Bár biztos vagyok benne, hogy Ők valahol máshol vannak. Az utcát tovább járva beugrottam a helyi trafikokba, és megmutattam az eladóknak a fiúk fotóját. Viszont sajnos senki nem látta őket a környéken. Úgy érzem ezzel minden reményem szertefoszlott. Ezért bánatomban beültem az egyik kávézóba és rendeltem magamnak egy italt. Miközben várakoztam a rendelésemre, elővettem a mobilomat és elkezdtem böngészni rajta. Sóhajtozva enyhítettem a feszültségemen, majd megérkezett a pincér az italommal. -Merci!- köszöntem meg neki ezután belekortyoltam az üdítőbe. Amikor ismét a kezembe kaptam a telefont láttam, hogy valami jelez a képernyőn. Helyi megosztást kért az alkalmazás, így jóváhagytam az applikáción a kérést. Hirtelen megjelent Martin és Eliot profilképe. -Úristen! Ez az!- kiáltottam fel örömömben. Azonnal megittam az üdítőmet és felpattantam a székről. A táskából elő kotortam az ital összegét és egy kis borravalót is az asztalra helyeztem. -Merci!- intettem a pincérnek és máris útnak indultam. Követni kezdtem a térképet és néztem merre járkál Martin. Miután befordultam az egyik kis szűk utcába, hirtelen elejtettem a legyezőt. Amikor elejtettem a legyezőt, és egy ismerős férfi kéz nyúlt utána, a szívem hirtelen kalapálni kezdett. Lassan felnéztem az illetőre és az arcára sütött a nap. Hunyorogva néztem a felém emelkedő emberre és akkor megláttam ki állt előttem. -Martin!- kiáltottam örömömben és azonnal a nyakába ugrottam. A férjem átölelte a derekamat, majd megcsókoltuk egymást. A csók után a vállára hajtottam a fejemet és elkezdtem örömömben zokogni. -Ne sírj szívem.- vigasztalt közben megsimogatta a hajamat. -Annyira aggódtam érted. -szipogtam neki. Egy kicsit eltávolodtam a férjemtől és rá néztem. Percekig egymás kezét fogtuk és úgy néztük a másikat. -Szeretlek!- mondtam és ismét a mellkasára borultam. A férjem megcsókolta a homlokomat és szorosan magához ölelt. Úgy éreztem, hogy Martin karjaiban ismét békére leltem, hiszen annyira, de annyira hiányzott nekem! -Alig bírom felfogni, hogy egymásra találtunk.- néztem fel rá. -Tudtam, hogy ügyes leszel. Gondolom megtaláltad a kocsiban a nyomokat.- mosolygott rám. -Igen, de miért kellett idáig eljönnötök Eliottal?- faggattam. -Mivel Ben egy zseni mivel hamar ránk talált. Azt mondta, hogy lenyomozta a telefonunkat, így sikerült a közelünkbe férkőznie. Aztán megbeszéltük, hogy egyik este elmegyünk a kaszinóba játszani egyet. Bennek sikerült elterelni a figyelmünket, és a kaszinó fényei alatt úgy tűnt, mintha semmi sem állna az utunkba. Úgy játszottunk, mint három jó barát. Amint Ben asztalhoz ült, a szerencse kezdett ellene fordulni. Először talán csak néhány elveszített tétel, majd egyre nagyobb tétekkel játszott. Eliottal egymásra néztünk és egy kicsit aggódni kezdtünk Benért. Párszor rákérdeztem nála, hogy nem akarja feladni a játékot, de Ő kitartott és nem akart leállni. Egyszerűen őrület volt. Bent teljesen elragadta a hév és a győzni akarás. Aztán a végén Ben az összes pénzét elvesztette. Sőt a még a drága karóráját is feláldozta, de mindent elbukott. Aztán a játék végére Ben képtelen volt elfogadni a vereséget. Eliottal tehetetlenül néztük, hogyan csúszik egyre lejjebb a pasi. Ezután megfogták Bent és a biztonsági őrök kivezették a kaszinóból. Mivel vele voltunk minket is kikergettek onnan. Az utcán Ben fogta magát és elkiabálta magát, hogy egy ócska vasa sincs már. Eliottal pedig összeraktuk a maradék kész pénzünket és a kezébe nyomtuk, hogy fogjon egy taxit. Ehelyett tudod mit csinált? Elindult a helyi bárba inni. Egész éjjel kerestük és ott leltünk rá. Totál részeg volt és annyira kész volt, hogy nem ismert ránk. Engem mindenáron meg akar verni, Eliottól meg mindig megkérdezte, hogy hol a csaja? Felvilágosítottuk Őt, hogy Monacóban vagyunk, erre meg kitépte magát a fogságunkból és elment hányni a legközelebbi bokorba. Pár perc múlva, pedig oda jött hozzánk és azt mondta, hogy gyávák vagyunk. Elkezdett kötözködni és be akart húzni nekem, de én kitértem az útjából. Aztán elkezdett Téged szapulni, hogy milyen ember vagy. Erre nagyon felhúztam magam és behúztam neki egyet..Mivel továbbra is folytatta a szapulást, ezért fogtuk és beültünk vele egy taxiba, majd a szállásunkra mentünk. Amikor beértünk a szobájába, Ben azonnal az éjjeli szekrényéhez ment és fegyvert fogott ránk. Feltartott kezekkel próbáltuk lenyugtatni, erre Ben a csillárba lőtt, ami leesett a szoba közepére és szilánkokra tört. A csillár olyan hatalmas volt, hogy amikor földet ért, eltalálta Ben lábát. Mielőtt a pasi földet ért volna, Ő még lőtt egyet és majdnem eltalálta Eliotot. Szerencsére az öcsém eléggé éber volt, így hamar kitért a golyó elől. Én meg fogtam a telefont és hívtam a biztonságiakat, majd azonnal eltávoztunk a szobából. Eliottal kimásztunk az ablakon és átmásztunk egy másik szobába. Mivel üres volt, ezért el tudtunk rejtőzni benne. Félóra múlva pedig minden feltűnés nélkül sikerült elmenekülni a szállodából.- fejezte be a sztorit Martin. -Jesszus! És mi lett Bennel?- kaptam a számhoz. -Nem tudom, de biztosan megtalálták az örök. Mi meg sikeresen elmenekültünk a helyszínről. Pár méterrel arrébb találtunk egy kocsmát és beültünk oda. Mivel ez az éjszaka tragédiával zárult, muszáj volt innunk egy kicsit. Olyan zaklatottak voltunk, hogy alig bírtuk felfogni a történteket.-miközben Martin mesélt, leültünk egy közeli padra. -Szívem annyira örülök, hogy túléltétek azt az estét.-megkönnyebbülten sóhajtottam. -Bízom benne, hogy ezzel lezárult a dolog. Most már Dorina is kiszállt a képből. Javier felhívta és leszedte a fejét. -mondta. -Ideje volt már.- bólintottam. -Szóval most már minden ügy lezárult, így hamarosan haza mehetünk. -mondta Martin közben megsimogatta az arcomat aztán megcsókoltuk egymást.
Epilógus
Miután megtaláltuk egymást Martinnal Monacóban, úgy döntöttünk, hogy örökre Párizsba költözünk.Miután lezajlottak az események Ben körül, Martinnal fogtuk magunkat és elindultunk lakást nézni Párizs belvárosába. Már jó pár lakás túrán túl voltunk, amikor kiléptünk az utcára. -Ez lesz az igazi.- öleltem át a férjemet. -Nekem is nagyon megtetszett. A másik lakásból meg csinálhatnál egy stúdiót. -ötletelt Martin. -Te mihez fogsz kezdeni?- faggattam Őt. -Képzeld találtam egy művészeti általános iskolát és egyik nap bementem, majd leadtam az önéletrajzomat. Pár napon belül hívnak majd. -mondta boldogan a hírt. -Ó, Martin ez csodálatos!- örvendeztem és a nyakába ugorva megcsókoltam. -Nekem is van egy hírem!- kezdtem izgatottan. -Nicsak! Mi lenne az? -kérdezte vigyorogva. -Képzeld el, ma reggel voltam az orvosnál, ahol kiderült, hogy ismét ikreket várok! Ez egy valóságos csoda!- közöltem vele boldogan. Martin megfogott a derekamnál fogva és felkapott a földről. -Ó szívem! Ez csodálatos! Úristen! Ikrek?- örvendezett a férjem. Martin letett a földre és ismét megcsókoltuk egymást. -Elmondhatatlanul boldog vagyok.- néztem rá. -Én is. Szinte alig találom meg a szavakat. Tudod mit: boldog házassági évfordulót drágám!- köszöntött és a kezembe nyomott egy szál vörös rózsát. -Ó drágám! Boldog házassági évfordulót! Őszintén arra vártam, hogy mikor mondod már ki nekem.- nevettem közben elvettem a rózsát. -Csak titokban elkellett csípnem egy virágárust, ahol vehetek neked rózsát. Szeretlek!- búgta nekem. -Én is szeretlek Martin!- aztán megfogtuk egymás kezét és közben néztük, ahogyan a naplemente vörös fénye beárnyékolja az Eiffel-tornyot. Az együtt töltött idő során egyre mélyebb szerelem alakult ki közöttünk, és mindketten vágytunk a család bővítésre.A második baba érkezése tovább erősítette szerelmünket és összetartozásunkat, és minden pillanatban hálásak voltunk azért, hogy együtt lehetünk és újra átélhetjük ezt a csodát. Akárhányszor Rellára nézek mindig örömmel és boldogsággal tölt el, hogy itt van nekünk. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy az anyaság ennyire csodálatos és nehéz. Minden percét élvezem és a világért se cserélném el ezt a csodát!