Irina 47. fejezet

Rella

Már pár órája a kórházban vagyok és fekszem az ágyon. Lívia és Anya már itt vannak velem a szülőszobában. Martin még sehol nincs, remélem, hogy időben megérkezik. A stúdióban dolgoztam, amikor rám törtek a fájások. Amikor elfolyt a magzatvíz azonnal felhívtam Rékát, hogy jöjjön be az irodámba közben azonnal hívjon egy mentőt. 

-Tündéri kislány! Mi lesz a neve?- kérdezte Lívia miután a karjába adtam a babát. Martinnal egyből egymásra néztünk és egyszerre bólintottunk. -Szofia Rella. -válaszoltam neki. A férjemmel kitaláltuk, hogy majd Rella lesz a beceneve. -Lehoczky Szofia Rella. Gyönyörű a hangzása. -mondta nekünk az anyósom. -Olyan nemesi.-mondta Réka, amikor belépett a szobába. -Szia Rékuci!- örvendeztem és magam felé intettem, hogy jöjjön közelebb. -Sziasztok! -köszöntött minket és láttam, hogy nem egyedül érkezett. Eliot követte Őt a szobába. -Sziasztok!- üdvözölt minket a férfi. -Gratulálok drágám!- mondta Réka és átölelt engem az ágyban. Miután elengedtük egymást Lívia átadta a kislányt a karjaiba. Réka arca felragyogott, amikor Rellát elkezdte ringatni. -Úristen! Ez annyira csodálatos!- mondta meghatódva és láttam, hogy az egyik szabad kezével megtörli a könnyeit. Martin közben segített felülni az ágyban és visszakaptam Rékától a kicsit. -Szívem nagyon gyönyörű a kislány!- dicsért meg a barátnőm. Aztán eltávolodott az ágyamtól és Eliot mellé állt. A férfi pedig megfogta a barátnőm derekát és magához húzta Őt. Réka széles mosollyal ránézett, majd megcsókolták egymást. Annyira örülök, hogy végre összejöttek Rékáék. Csodás párt alkotnak és annyira jól kiegészítik egymást. Drukkolok, hogy minden jól menjen köztük. Amikor elmerültem a gondolataimba észre se vettem, hogy Martin elvette Rellát tőlem. A férjem a karjaiba vette a kicsit és megpuszilta a fejét. Ahogy elnézem őket a szívem csordultig megtelik szeretettel és hálával.

Késő este van és egy kicsit ledőlök a kanapéra. Martin mellém ül és az ölébe helyezi a lábaimat. -Menj aludni, majd én figyelek Rellára.- ajánlotta fel. -Nem tudok aludni, minden másodpercben mellette akarok lenni.- mondtam neki fáradtan. -Irina tudod jól, hogy mindent megoldok.- kacsintott rám. -Hát jól van.- ásítottam és megfordultam, majd a férjem ölébe hajtottam a fejem. Martin elkezdte cirógatni a fejemet és lenézett rám. -Jó éjt.- búgta és lehajolt, hogy megcsókolhasson. Nem telt el pár másodperc és máris álomba merültem.

Pár hónappal később..

Annyira jól megy a sorunk mostanában, hogy alig hiszem el. A stúdiómat a tűzeset után sikerült felújítani és nem olyan rég újra kinyitottam. Amikor hétfő reggel elindultam Rellával körbenézni a stúdióban, Martin már nem volt otthon. Bepakoltam a kocsiba, majd a hordozót betettem a kocsi ülésre és betakargattam a kislányunkat. Gyorsan adtam a homlokára egy puszit, ezután becsuktam az ajtókat. Amikor beültem a kocsiba máris beindítottam a motort és elrobogtunk a stúdióba. Miután megérkeztünk óvatosan kivettem a cuccokat a kocsiból, ezután Rellát is elvettem az ülésről. Mivel a kicsi túl mélyen aludt, így észre sem vette, hogy megérkeztünk. Óvatosan becsuktam az ajtót és a távirányítóval bezártam. Aztán a stúdió felé sétáltunk és alig vártam már, hogy bent lehessünk.

-Meglepetés!- kiáltották a többiek, amikor beléptem a stúdióba. -Sziasztok! Hűha!- ámultam el. A kollégáim és Réka egy köszöntő bulival leptek meg minket. Lassan letettem a földre Rellát és Réka azonnal megölelt engem. -Szia drága!- üdvözölt, majd lehajolt a kislányhoz is. -Gyerekek, esküszöm erre a bulira azért nem számítottam.- közben lepakoltam a többi cuccot a földre. -Szia!- és egyre többen jöttek hozzám puszilkodni. -Gyönyörű a kislány!- dicsért meg az egyik kollégám. -Köszönöm. -mondtam és sorban jöttek a többiek. A legvégén ismét megöleltük egymást Rékával. -Büszke vagyok rád. -mondta a hajamba, majd elengedtük egymást. -Én is rád. Hiszen Te magad vitted a helyet, amíg elvoltam. -hálásan néztem rá. Réka gyorsan körülnézett, majd megfogta a karomat és egy kicsit arrébb sétáltunk. -Figyelj.. Valamit mondanom kell.- nézett rám. -Csak nem Eliotról van szó?- úgy érzem rátapintottam a lényegre. -Túl sokat akar tőlem. Ő komoly kapcsolatot akar én meg nem.- avatott be. -És elmondtad neki?- kérdeztem tőle. -Bárcsak ilyen könnyű lenne!- sóhajtotta. -Mi tart vissza Téged?- közben figyeltem Rellát a földön. Aztán láttam, hogy Szonja magához veszi a kicsit és játszik vele. Úgy látom minden rendben van, így ismét Rékának szentelem a figyelmem. -A karrierem. -válaszolta. -Réka! Még egyszer megkérdezem: szereted Eliotot? -és azonnali válaszra vártam. Réka az égre emelte a tekintetét, aztán pár pillanat múlva megszólalt. -Túlságosan is.- nyögte ki az igazat. -Hát akkor drágám mondd el neki mennyire szereted Őt.- biztattam a barátnőmet. A csajszi felcsattant és elsétált előlem. -Bárcsak ne lenne ennyire nehéz!- mérgelődött magában. -Mondd már mi a baj igazából?- faggattam, mert érztem, hogy más is van a háttérben. -Félek a szerelemtől. Amióta Igorral szétmentünk nem bízok senkiben.- vallotta be. -Szóval csak a bizalomról van szó.- hümmögtem. -Irina! Hát nem érted? Magam sem tudom mit akarok valójában.- tárta szét a karját. -Akkor ott a probléma forrása és az Te magad vagy.- mutattam rá. Közelebb mentem Rékához és a szemébe néztem. -Réka,ha tudok bármiben segítek neked. Ha akarod írhatunk együtt egy-két dalt, hogy ki öntsd magadból az érzéseidet.- ajánlottam fel neki. Réka a szájához érintette az ujjait és elkezdett gondolkodni. -Jól van. Holnap nekiláthatunk.- kacsintott rám. -Benne vagyok.- és azonnal kezet ráztunk, majd átöleltük egymást.

Megszállottan

Én mostantól maradok elveszve,
Mert már tudom, hogy nem kellek.
Azt mondtad komolyan megváltoztál,
S nem tudod átaludni nélkülem az éjszakát.

Tudod jól ha mindez rajtam múlna,
Többé már nem engednék fátylat a múltra.
Kérlek súgd a fülembe újra meg újra,
Bárcsak ne lenne ez a helyzet, most ennyire durva.

Refrén:

Mostantól kezdve teljesen megszállott lettem,
Mert nekem kell a szíved, a tested meg a lelked.
Amikor a közeledben vagyok és rád nézek,
Onnantól kezdve csak rólad álmodom minden éjjel.
Mert tudom jól, hogy nélküled nem bírok élni,
Ezért a legjobbakat akarom most remélni.
Bár hazudhatsz nekem ezer éven át,
Én mindig tudni fogom, hogy mi az igazság.

Oly közel kerültem már ahhoz, hogy megőrüljek,
S egyre mélyebbre zuhanok ebben a mederben.
Csak nyisd meg felém a szíved kérlek mert,
Tudni szeretném valójában mit is érzel.

Az ablaknál állok, ahol kinézek éppen,
S látom a szemeidben, ahogy elégek.
A tűz ami benned lángol, attól rég nem félek,
Csak annyira kérek tőled: hogy szeress végre!

Refrén 2X

S ha majd egyszer elfelejtenél,
Ne hagyd, hogy elnyeljen a sötétség.

-Hűha Réka! Ez nagyon jó lett! -dicsértem meg a barátnőmet, amikor megmutatta a legújabb dalszövegét. -Köszike.- mondta és visszaadtam neki a tabletet. -Mikor mész felvenni az új dalt? -érdeklődtem. -Valamelyik nap beugrok és megcsinálom. -válaszolta. -Ha készen lesz tudod mi az első dolgod.- kacsintottam rá. -Te leszel az első aki meg fogja hallgatni.- és ismét megöleltük egymást.

Lívia egyik nap felhívott telefonon és megkérdezte tudna-e segíteni nekünk Rella körül? Egy kicsit meglepődtem a kérdésén, végül ezt mondtam neki.-Ha van kedved nyugodtan gyere át. Szeretettel várunk.- mondtam neki. Amikor letettem a telefont Martin kérdőn nézett rám, hogy ki volt az. -Lívia volt. Át akar jönni unokázni.- mosolyogtam rá. -Értem. Milla is jön? -kérdezte. -Úgy tűnik és Ábel is itt lesz.- közelebb mentem Martinhoz és megcsókoltam. -Vajon mit fog szólni az exed a gyerekhez?- vigyorgott rám. -Szerintem örülni fog neki. Képzeld jön velük Elíz is. -újságoltam neki. Elíz egy kicsivel előbb született meg, mint Rella. Az elmúlt félév alatt nagyon sokat nőttek a lányok, így alig győzzük cserélni a ruhákat. -Ezt add oda Rellinek. -mondta Milla a múltkor, amikor áthozott egy újabb adag ruhát. -Hűha! Köszönöm. -hálálkodtam. Aztán felkaptam a csomagokat és bevittem a garbód szobába. Miközben elmerültem a gondolataimban máris csengettek. Martin az ajtóhoz ment és beengedte Milláékat. -Sziasztok!- köszöntötte őket a férjem és máris beinvitálta őket a lakásba. -Szia Irina!- ölelt át boldogan a sógornőm. -Szia Milla!- és megpusziltuk egymás arcát. Ábel is belépett és hozta magával Elízt is. Mivel a kislány nagyon mélyen aludt egy kicsit levettük a hangerőt. -Felviszitek Rellához? Ő is éppen szundít. -kérdeztem Millát. -Persze! Ábel gyere menjünk fel.- intett neki a felesége és elindultak felfelé.

Nem sokkal Ábelék után Lívia is megérkezett a férjével, úgyhogy elég sokan lettünk. -Szeretnék kérni egy kis üdítőt!- kérte Milla és elindultam a konyha felé. Amikor ki értem a konyhába elkezdtem elővenni az újabb üdítőt és kibontottam a pulton. Hallom, hogy valaki közeledik mögöttem. Amikor hátranéztem Ábel volt az. A szívem hatalmasat dobbant, hirtelen nem tudtam miért is vagyok itt. -Ábel…- suttogtam a nevét, majd elnéztem az előszoba felé, de szerencsére Martin nem volt a közelben. -Csak azért jöttem ki, hogy személyesen is gratuláljak neked.- kezdett bele az exem. Hála istennek csak ennyit akart tőlem. -Oh, köszike..- egy kicsit zavarba jöttem. -Tudod Irina.. Sose gondoltam, hogy egyszer gyereked lesz… Hiszen mindig a fejed után mentél. Ezt nem rosszból mondom.. De tudod mit? Nagyon jól áll neked ez a szerep.- bókolt. Hirtelen azt sem tudtam merre nézzek, majd óvatosan Ábelre pillantottam. Majd elkapott a képzeletem és elkezdtem azon agyalni, mi lett volna, ha… Elképzeltem milyen család lennénk Ábellel és milyen gondoskodó férj lenne belőle. Szinte magam előtt látom, ahogy játszik a közös gyermekünkkel. Aztán milyen lenne, ha minden este egymás mellé feküdnénk és elmesélnénk mi történt velünk aznap.Vajon jól döntöttem volna akkor, ha végül nem Martint, hanem Ábelt választottam volna? Az is lehet, hogy rég külföldön élnénk, hiszen mindig is ki akartunk költözni Amerikába. Bár ez egy másik történet…-Irina!- szólt rám Ábel, én meg azonnal visszatértem a valóságba. -Bocsánat egy kicsit elkalandoztam..- pirultam el. Ebben a pillanatban lépett be Martin is. -Á, szóval Itt vagytok!- nézett ránk, majd felém sétált és megcsókolt. -Igen egy kicsit elbeszélgettünk. -néztem fel rá. Martin végig mért kettőnket és ezt mondta:- Aham..- és elmosolyogta magát. -Én akkor megyek vissza.- mondta Ábel, majd ott hagyott minket a konyhában. -Ez mi volt? -kérdeztem tőle. -Micsoda?- továbbra is széles mosollyal nézett rám. -Martin!- forgattam a szemem. -Hallottam, hogy miről beszélgettek. Gondolom felidézte benned a múlt emlékeit. Ismerlek ám.- mutatott rám. -Jól van lebuktam.- sóhajtottam. Martin közelebb jött és átfogta a derekamat, én meg átkaroltam Őt. -Szóval…–majd közelebb hajolt a fülemhez és tovább mondta:- Mindent jól hallottam és igazat adok Ábelnek.- duruzsolta. -Miben is?-kérdeztem. -Hogy jól áll az anyaság.- ezután még közelebb húzott magához és végig simogatta az egyik kezével a derekamat. -Oh…Valóban?- néztem rá boldogan. -Szeretlek!- mondta végül. -Én is.